Mutyiország: újabb 60 milliárdot buktunk a közbeszerzési eljárásokon

Index

Hagyó és Demszky

Fontos, hogy a jókedv megmaradjon

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemeli 11 – az uniós szabályokkal nem összhangban megkötött – szerződés értékét a 4-es metróra benyújtott uniós támogatási kérelemből, mert félő, hogy Brüsszel megtagadja ezekre a kifizetést.

A kieső összeg 60 milliárd forint. Most azt próbálják elérni, hogy a pénzt más projektnél fel lehessen használni. Ugyanez történt néhány hónapja a főváros másik mintaberuházásánál, a központi szennyvíztisztító építésénél is.

A 4-es metróhoz kapcsolódva eddig úgy ötven, közbeszerzés alapján köttetett szerződés született, ezek közül – 2004-ből és 2005-ből – 11-et tart szabálytalannak Brüsszel; azok ugyanis meghívásos tenderek voltak, márpedig ez a fajta közbeszerzés az EU szerint indokolatlanul szűkíti a versenyt, írta csütörtöki számában a Népszabadság. A szerződések értéke 60 milliárd forint.

Tekintettel arra, hogy a 4-es metró projektnél a 2004-2005 év során lebonyolított közbeszerzési eljárások esetében több alkalommal is alkalmaztak meghívásos, tárgyalásos eljárásokat – melyek azóta a közösségi elvárásokkal ellentétesnek, illetve nem teljes összhangban levőnek bizonyultak -, az NFÜ azoknak a szerződéseknek az értékét, melyek ilyen eljárások alapján léptek hatályba, a benyújtott uniós támogatási kérelemből kiemelné, áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Indexnek küldött közleményében.

A közlemény szerint a 4-es metró esetében alkalmazandó pénzügyi korrekció mértékéről az NFÜ intenzív tárgyalásokat folytat az EU Bizottság illetékeseivel.

A DBR Metró Projektigazgatóság közleménye szerint a szerződések 2004-ben, illetve 2005-ben köttettek, akkor, amikor az európai uniós támogatás még nem volt napirenden. Ezek a szerződések a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, a törvényesség maximális betartása mellett, a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelő, a Közbeszerzései Döntőbizottság tudtával és egyetértésével, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal utólagos, többszöri ellenőrzése mellett köttettek.

Szinte ugyanez történt nemrég a Csepelen épülő központi szennyvíztisztító beruházásával is. Mint arról az Index beszámolt, az uniós bizottság ott 10 milliárd forintos bírságot szabott ki. Az akkori auditok elsősorban a központi szennyvíztisztító telep tervezésére és kivitelezésére 2005-ben kiírt közbeszerzési eljárást, pontosabban az eljárás formáját kifogásolták.

A döntés jogosságát a magyar állam és a főváros nem ismerte el, a vita megoldása az lesz várhatóan, hogy az elvont pénzt a szennyvíz-projekt más területein használják fel.

Forrás: Index

13 hozzászólás “Mutyiország: újabb 60 milliárdot buktunk a közbeszerzési eljárásokon” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    A nyugdíjasoktól megvonták, sajnálták a 13 havi nyugdíjat!
    60 milliárd forintot buktunk!
    “A szerződések értéke 60 milliárd forint.”
    Itt hányszorosát bukták a MUTYI MIATT?
    Ingatlanadó?
    Vagyonadó?
    Csak normálisan kellene dolgozni!!!!
    Az okozott kárért ki vagy kik a felelősek?
    Miért nincsenek még rács mögött?
    Vagy azok a szép utcai lámpák. 🙂
    Valahol európában! Könyörgöm ……… fel!

  2. miska72 szerint:

    Ezt is ELQRTUK!

  3. Prendick szerint:

    Mindig ez a döbbent csodálkozás, hogy az EU csak azokat a mutyikat támogatja, amiben a sajátjai is benne vannak, azokat, amiket helyben sumákolnak, meg nem akarja finanszírozni.

    Anno a jó kis KGST-s módiban bejött, hogy egy szállítmány csirkefület elbartereztünk egy busznyi amúri partizánra, aztán bekönyveltük nagy bizniszre, de ott jóban voltunk a túloldallal is.
    Itt is bejönne, de ismerni kéne azokat a csatornákat, ahol vissza lehet csorgatni a lé /nem a szennyvíz 😉 / egy részét és mindjárt sima lenne az ügy.

    Úgyhogy remek EU-s szakértőinket rá kéne bírni egy kis csatornamunkára. Ha ügyesek, akkor a jelzett átvitt értelemben, ha meg nem, akkor a szó szoros értelmében.

  4. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Prendrick!
    Biztos vagy benne, hogy most nem “csorgatnak vissza lét” egyes embereknek? Nem lehet, hogy ez is olyan típusú ügylet, mint a “csődbiznisz”??
    Ne felejtsd el: lehetnek olyan korrupt és számító érdekek az eu-ban is, csak erről semmilyen információnk nincs.
    Üdv menyus

  5. Prendick szerint:

    Menyus, épp arra célozgattam a sorok között, hogy ugyanúgy csorgatni kell, csak már oda. Aztán ha nincs csorgás a csatornában, vissza is dobálják a projecteket.
    A bürokrácia mindig korrupt és jelenleg a világ legnagyobb bürokráciáját az EU működteti.

    Talán túl sok alliterációt használok, azért esik meg oly gyakran, hogy félreértenek. 🙂

  6. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Prendick!
    Lassan 20 éves civil szervezeti pályafutásom alatt megtanultam, hogy a kádári rendszerből származó álcát – a sorok közötti információ áramoltatást, alliterációkat – sürgősen el kell felejtenünk!
    Megvédeni az állításainkat a szólásszabadság körülményei között, csak egyenes és egyértelmű közlések esetén tudjuk!
    A sorok közti infó már elavult, mert kétélű fegyver!
    Tudod milyen sok időmbe telt, míg vitapartnereimmel megértettem, hogy ne hablatyoljanak, mert minden szó, minden írásjel ANNYI és CSAK ANNYI, amit jelentése tartalmaz!
    Senki ne akarja “magyarázni” az írásomat; csak azt értse benne, amiről szól!
    Így már csak olyan konfliktusokkal találkozom, amikor én nem fogalmaztam egyértelműen, vagy nem fogalmaztam jól.
    Üdv menyus

  7. Öreg halász szerint:

    Prendick, ha nem lenne EU, már a lecsóban lennénk.

  8. Prendick szerint:

    Öreg halász, ha lehetne választani a lecsó és a moslék között, én inkább a lecsóban úsznék. 🙂

  9. Prendick szerint:

    Menyus, levágatnám a két kezemet, ha csak szigorú egyértelműséggel írhatnék, mint egy robot. 🙂
    Nagyon szép a mi nyelvünk és igaz örömmel játszom rajta, mint egy hangszeren. Nem igazán törekszem arra, hogy mindenki megértse az írásaimat, erre semmi szükség nincs. Egy fórum nem az a hely, ahol a közvéleményt kell formálni. Ha mégis az lenne, hát nekem eszem ágában sincs azt tenni.

    Vannak személyekhez szóló megjegyzéseim és vannak olyanok, amiknél az a siker, ha a tucatnyi fórumtárs közül egy vagy kettő érti csak a mondandómat. “A többi csak kérdezgessen, hogy Mit mondott? Mér mondta?” /Hofi/

    Különben nem osztom azt a nézetedet, hogy meg kell szüntetni a sorok közt beszélést. Mára eljutottunk oda, hogy kényes témákat máshogy alig lehet ismertetni és bizony pont egy lépésre vagyunk tőle, hogy bizonyos tabutémák esetén akár a börtönt kockáztatom, ha nem tudom nagyon ügyesen virágnyelvvé transzformálni az észrevételeimet.

    Azon nem tudok segíteni, hogy leegyszerűsödött a nyelvhasználat és oly sokan nem tudnak mit kezdeni a képes beszéddel. Valahogy úgy vagyok velük, mint a sakkmester, aki hajlandó néha egy-egy szimultán partira a dilettánsokkal, de partnernek csak a magafajtákat tekinti.

    Nem azért írtam ezt, hogy sértődj meg, szó sincs róla. Csak rövid vázlatot ismertettem az ars poeticámról. Tudomásul veszem, hogy más nyelvjárást beszélünk, úgyhogy ha Veled értekezem, igyekszem azt használni, még ha kissé töröm is olykor. 😉

  10. miska72 szerint:

    Mit számít nekünk 60 miliárd?
    Van itt pénz!
    Dübörög a gazdaság!
    Lendületben az ország!

  11. lolka szerint:

    Prendick:
    Nagyon jól mondod! Az egyenes beszéd nem mindig oda megy ahhova szánják,majdnem mindig a sorok közt van a lényeg, és ez az irók, költők és sajnos a politikusok fegyvere, sokan csak szófacsarásnak hiszik.

  12. […] ki 11 – „az uniós szabályokkal nem összhangban megkötött” – szerződés értékét – 60 milliárd forintot – a 4-es metróra benyújtott uniós támogatási kérelemből. Félő ugyanis, hogy Brüsszel […]

  13. én szerint:

    Ez a két szerencsétlen hígagyú már megint. Erőlködnek és mi sz…nk be!

    Amihez hozzáférnek tönkre vágják.

Itt lehet hozzászólni !