Szabadtéri fitneszpark nyílt az Ady lakótelepen

Csepel.hu

Szabadtéri fitneszpark nyílt az Ady lakótelepen

Szabadtéri fitneszpark nyílt az Ady lakótelepen

Szabadtéri fitneszpark nyílt az Ady lakótelepen

Ünnepélyesen átadták az Ady lakótelepen létesített legújabb szabadtéri fitneszparkot szeptember 18-án. A rendszeres testmozgásra invitáló sporteszközöket a gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki aktívan használhatja az új közösségi téren.

A kerületben eddig telepített parkok már bizonyítottak, hiszen a létesítmény a helybeliek és a szomszédos kerületek lakói számára is egyaránt vonzóak. A tavaly létrehozott két (Daru dombnál és Hollandi út végén található) fitneszpark sikerén felbuzdulva a csepeli önkormányzat úgy döntött, hogy további négy telepítésével bővíti a kínálatot. Az Erdősor utcai lakótelepen, a Simon Bolivár lakótelepen, a Rákóczi Kertben és a mostani Ady lakótelepen átadott parkok egyenként közel 5,5 millió forintba kerültek.

Az először épült két park felszereltsége alapterületenként 75 négyzetméteren azonos, burkolatuk műfüves, kivitelezési összköltségük 8,5 millió forintba került. A mozogni vágyók itt lábtológépet, haspadot, válltológépet, sífutógépet, váll lazító kereket, mini sít, párhuzamos nyújtót, evezőpadot, nyújtót, valamint korlátot vehetnek igénybe.

A közelmúltban elkészült négy új pálya közel száz négyzetméteren várja a testedzőket. A gumilapú burkolaton kipróbálható a szörf és step berendezés, a vállmozgató, illetve vállízület lazító kerék, lábizom erősítő, elliptikus sétáló, párhuzamos rúd, karizom erősítő, hasizom pad, evezőpad, valamint a háromtagú nyújtó.

Az Ady lakótelepnél rendezett átadáson Borbély Lénárd alpolgármester bejelentette, hogy nem állnak le a kerületben található hat fitneszpark létrehozásával, hanem a jövőben folytatják azok telepítését. Az alpolgármester megköszönte Nagy László csepeli lakosnak, hogy javaslatot tett a mostani helyszín kialakítására. Beszédében hangsúlyozta: „Elsősorban a fiatal generáció sportéletének felkarolására gondoltunk, amikor a kültéri fitneszparkokkal megteremtettük a szabadidős sport továbbfejlesztési lehetőségét. Ezeket a sporteszközöket azonban minden korosztály használhat. Önkormányzatunk saját erőből olyan közösségi tereket kívánt létrehozni, ahol mindenki hasznosan és kellemesen töltheti szabadidejét. Csepelen sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy konditermekbe járjanak. Bízom abban, hogy a rendőrség és közterület-felügyelők jelenlétével szabályozni tudjuk, hogy megfelelő körülmények között tudják használni az itt élők és az ide látogatók a parkot. Ezért a közelmúltban a rendőrséggel olyan szerződést kötöttünk, amelynek keretében egy folyamatos, napi húszórás járőri szolgálatot teljesítenek a környéken” – tette hozzá.

Borbély Lénárd ezután a nemzeti színű szalag átvágásával átadta az új fitneszparkot, ahol a street workout (szabadidős utcai testedzők) hódolói tartottak lenyűgöző bemutatót. Saját testsúlyos edzésük kedvcsinálóként szolgált a többféle izomcsoport megmozgatására alkalmas eszközök előtti bemelegítésre.

Az új fitneszgépeket – melyek üzemeltetője a Csepeli Városgazda Zrt. – a Csete Balázs Szakközépiskola diákjai tesztelték.

Az ünnepélyes átadón részt vett Kontur Pál országgyűlési képviselő, Morovik Attila alpolgármester, a Csepeli Városgazda Zrt. képvieletében Werner Péter vezérigazgató és Pethő Lajos divízióvezető, valamint a megjelent önkormányzati képviselők és a diákok.

Forrás: Csepel.hu

12 hozzászólás “Szabadtéri fitneszpark nyílt az Ady lakótelepen” bejegyzésre

  1. marcsi szerint:

    Most rajtunk a sor ,hogy meg óvjuk, és vigyázzunk rá!!!Remélhetően ” mindenki”így gondolja!

  2. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Ez jó, láttam a műsort a tévében erről. Bajnokságot rendeztek róla, 1500 ft-ból csinálta meg a srác magának otthon a szerkentyűt. harmincötször húzta fel magát önerőből a nyertes 😉

  3. felix szerint:

    A facebookról hoztam.
    Ezt teszik veletek, mert imádtok szopni.

    Tamás Borka-Szász
    Ma Szabótelepen, a választókörzetemben ünnepélyesen átadták a hónapok óta kész szabadtéri fitness parkot, hadd fényezze magát egy kicsit a fideszes polgármester…

  4. grün szerint:

    felix!
    És a közönség, akiket szemérmesen nem fényképeztek?!
    ,
    “A parktól 1 percre egy középiskola van. Onnan küldtek ki a tanulmányi idő végén pár osztályt állítólag azzal az ígérettel, hogy aki részt vesz az átadáson, annak 2 óra kötelező közmunkát jóváírnak.”
    Jól nézett volna ki Borbély Lénárd, amikor megnyitót celebrál a madaraknak mint assziszi szent Ferenc! 😛 😀

  5. felix szerint:

    Tudja szopatni az övéit.
    Ízlik is nekik rendesen.

  6. grün szerint:

    felix!
    Ha beveszik meg is érdemlik! 😛

  7. Ábel Attila szerint:

    Szerencsétlen Borka-Szász előbb hazudott egy nagyot, hogy nem is ő írta Horváth Gyuláról, hogy seggnövesztő megélhetési politikus, most meg nem tud már mibe belekötni. Pedig egy alkesz még ki is húzta a mikrofont, amikor a Lénárd beszélt.

    Egyébként problémák voltak a kihelyezett tornaszerekkel, és ki kellett néhányat cserélni. Borkáék idején azt a keveset, amit csináltak akkor is átadták, ha eleve rossz volt. (Lásd rendelőintézet, mentőállomás.) Így aztán nem csoda, hogy azt hitte, már hónapok óta készen van. Vicces ez a tárnoki fickó, mindig képes önmagát leégetni.

  8. felix szerint:

    Atilla.
    ez még tőled is gyenge volt.
    Tudsz Te ennél jobbat is.
    Na még egyszer.

  9. felix szerint:

    A rosszat miért kellett beépíteni?

  10. Bugi szerint:

    Felix, te sem álltál be a sorba, amikor az észt osztották. 🙂

  11. felix szerint:

    Bugi.
    Ez érvnek elég gyenge.
    De azért érzem, hogy igyekeztél.

  12. elektorkalandor szerint:

    jeleztem én is múltkor Balogh Ernőnek, hogy a krizantém utca páratlan oldalán lévő parkba is elkéne egy ilyen.
    Hajrá!

Itt lehet hozzászólni !