Kórházban, műtőben, iskolában, temetőben is lehet pártkampányt folytatni?

Csepel.info

Falus F Horvath Gy nogyogyaszat

Falus F Horvath Gy sebeszetAzt egyik választási bizottság sem vitatta, hogy Horváth Gyula és Falus Ferenc a csepeli orvosi szakrendelőben kampányoltak, de a Fővárosi Választási Bizottság szerint ez teljesen rendben van

Kórházakban, orvosi rendelőkben, iskolákban, óvodákban, de extrém esetben az orvosi műtőktől a temetőkig bárhol kampányolhatnak a pártok, miután a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) álláspontja szerint csak állami hatósági épületben nem lehet pártkampányt folytatni – értesült a Csepel.info. Ábel Attila alpolgármester egyelőre fórumunkon reagált, szerinte biztosan nem normális, aki ezt megengedhetőnek tartja.

Az FVB az után döntött így, hogy Horváth Gyula, a csepeli balliberálisok polgármester-jelöltje és Falus Ferenc a budapesti főpolgármester-jelöltjük a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézetben kampányoltak, fotózták a betegeket, és emiatt a csepeli Helyi Választási Bizottság (HVB) megállapította, hogy megsértették a választási törvényt.  A másodfokon eljáró FVB is megállapította, hogy a politikusok kampányoltak, de megváltoztatták az elsőfokon eljáró helyi választási bizottság határozatát.

Az FVB határozatában egyebek mellett kifejtette: téves a helyi választási bizottság álláspontja, hogy a szakrendelő állami hatóság elhelyezésére szolgáló épület lenne, és mivel az egészségügyi szolgáltató nem tekinthető hatóságnak, ezért nem is tilos ott kampányolni és így a jelöltek nem is sértették meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. Az FVB döntése ellen a Fővárosi Törvényszékhez lehet jogorvoslattal fordulni.

A rendszerváltás óta még soha nem fordult elő, hogy a pártok önkormányzati vagy állami intézményekben, akár kórházakban vagy extrém esetben elvfekvőben, házasságkötő teremben kampányolhattak volna. Ezzel együtt a közfelfogás is az volt eddig, hogy oktatási vagy egészségügyi intézményekben ne zavarják az embereket. Horváth Gyula és Falus Ferenc kampánycsapata a betegek fotózásával is törvényt sérthettek

Csepel.info

Előzmény:

Horváth Gyula és Falus Ferenc törvényt sértettek

18 hozzászólás “Kórházban, műtőben, iskolában, temetőben is lehet pártkampányt folytatni?” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Amennyiben nem tiltja törvény akkor igen.
    Halottam már temetőben politikai beszédet.

  2. felix szerint:

    Most, hogy Német Szilárdtól megtudtam, hogy a helyi és a budapesti választási bizottság is első fokon tárgyalta az ügyet / 🙂 / már semmin sem csodálkoznék.

  3. grün szerint:

    Ábel Attila!
    “Polgármesteri felszólítás: Imádkozzunk Orbán Viktorért! (Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere)” Beszéljük meg c. műsor
    Lehet cáfolni, ha nem Te mondtad! 😛 😀
    .
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/112035?page=1

  4. Ábel Attila szerint:

    Muszáj hazudni grün?

    “Egyrészt volt egy kezdeményezés felénk Ulrich Ágoston plébános címzetes esperes úr részéről, tegyük lehetővé, hogy ezt az áldó imát minél többen megismerhessék. És mivel én úgy gondolom, hogy semmi kivetnivaló nincs ebben, ugyanígy egyébként Gyurcsány Ferenc és családjáért is volt már istentisztelet és imádkozás, ezért lehetővé tettük azt, hogy az önkormányzat honlapján ez megjelenjen.”

    Nem volt semmilyen polgármesteri felszólítás semmiféle imára. Grün: nem fogok vitatkozni veled, ha hazudozol. Mindenkivel szóba állok addig, amíg a tisztességes vita szintjét betartja. Légy oly kedves, és tedd meg te is.

  5. grün szerint:

    Ábel Attila!
    És még én hazudok?!
    “Nem volt semmilyen polgármesteri felszólítás semmiféle imára”
    –“Ulrich Ágoston… és valóban, Németh Szilárd polgármester úr felkarolta ezt. De nem látok ebben semmi kivetnivalót. Nem tudom, hogy Ön mi kivetnivalót lát benne.”
    .
    Tisztességes vitát akarsz,! akkor ne hazudj, ha kérhetem! 😛 😀

  6. felix szerint:

    Inkább a jogtalan személyes adat felhasználással kapcsolatos eljárásra koncentrálnék, mert
    Amennyiben az megáll, akkor lehetnek gondok.

  7. huszárlegény szerint:

    Dr, dr.-revicsék, cárevicsék jogászkodnak, ontják az alját, a bűzt, ami már elviselhetetlen. Miért nem takarodnak oda, ahova valók. Ott ugye nem lehetne árasztani azt a rengeteg szennyt, ami áradozik. Itt próbálkoznak, az utolsókat rugdalják.

  8. lucifer szerint:

    Ábel Attila jobban tenné, ha a hazugságai védelmezése helyett elmagyarázná, hova a béka segge alá megy a Forint?

    Euro Valuta árfolyam ma délelőt az OTP-nél: 323,26

  9. Zulu szerint:

    lucifer: miért nem te magyarázod el?
    Kb ugyanannyi közöd van az árfolyam változáshoz mint Ábel Attilának vagy bárkinek itt a fórumon.

  10. János szerint:

    Az a szörnyű, hogy Ők jönnek hozzánk, Ők keresnek minket piacon, orvosi rendelőben. Nekik fontos, hogy hatalomra jussanak, vagy maradjanak. Nekik fontos, mert Ők jobban élnek ha hatalmon vannak. Nekünk meg annyi van, hogy egyiknél egy kicsit rosszabbul élünk. És jönnek a választások és a két rossz közül a ‘a kicsit jobbat’ választjuk. Az emberek már nem is keresik Őket, mert pontosan tudják, hogy nem oldják meg a problémákat. csak saját, és környezetük zsebeit tömködik. Ez megy már 25 éve. Igaz ez mind a baloldalra, mind a jobboldalra.

  11. Zulu szerint:

    János, mint írtad ez megy szerinted 25 éve, tehát van összehasonlítási alapod.
    Nyisd ki a szemed és nézz körül Csepelen. Ha tényleg úgy gondolod, hogy semmi sem lett jobb, semmi nem fejlődött az elmúlt négy évben, akkor dobj fel egy érmét és szavazz az alapján vagy inkább el se menj szavazni.
    Ha viszont szerinted is jóval több dolgot tett a kerületben élőkért a mostani vezetés a négy év alatt, mint az mszp több ciklus alatt, akkor szavazz a Fidesz jelöltjeire, hogy folytathassák a megkezdett munkát és tovább fejlődhessen Csepel.

  12. János szerint:

    Zulu!

    Van ami jobb lett, van ami rosszabb. Nekem ez kevés. Ilyen szintű vezetőknél, mint Németh Szilárd, vagy Horváth Gyula én feljebb pozicionálom Csepel polgármesterét, képviselő testületét.

  13. Zulu szerint:

    Tudsz mondani Csepeli példát arra ami rosszabb lett?
    Egyébként Borbély Lénárd a Fidesz polgármester jelöltje az október 12-i választáson.

  14. János szerint:

    Fűtetlen hideg tornateremben edzenek a csepeli kislányok a pályán. Pártkatonák mindenhol. Centralizálják az oktatást, a kultúrát és mindent amihez hozzáférnek. Csepel Pláza olyan üres, se egy mozi, se egy étterem. És megy a propaganda mindenütt. Hát Rákosi elvtárs csak tanulhatna a Fidesztől. És a gyűlöletkeltés mindenütt.

  15. Zulu szerint:

    Az oktatás centralizálása országos szintű döntés, nem a kerületi vezetésen múlik.

    Pártkatonák mindenhol…ha az aktivistákra gondolsz, szerintem teljesen normális, hogy kampányidőszakban minden párt képviselteti magát a köztereken.

    Csepel Pláza – nem önkormányzati tulajdonú, hanem magán kézben van.
    Valóban üres, de nem az elmúlt négy évben ürült ki, hanem folyamatosan, évek alatt. Így a kiüresedéséről (talán) még a korábbi ciklusok kerületi vezetése sem tehet.
    Arról viszont igen, hogy 2008 környékén a már javában haldokló Csepel Plázától nem messze, a Csepel SC területén másik plázát terveztek. Szerencsére nem jött össze.

    Ha nincs akkora lakossági igény ami mellett gazdaságosan el tud üzemelni egy mozi vagy étterem, akkor érthető, hogy előbb-utóbb le kell húznia a redőnyt. Senkitől sem várható el, hogy tartós veszteség mellett működtessen valamit. – De mint írtam ez nem a kerület vezetésétől függ, hanem a fogyasztóktól és szokásaiktól.

    Igazából én sem látok semmi kivetnivalót a mostani, Fideszes kerületi vezetés munkájában, így támogatom az elkezdett munka folytatását.

  16. Zulu szerint:

    Fűtetlen tornaterem – nincs fűtési időszak, de amúgy is szinte még nyár van. Ha pedig fáznak az azt jelenti, hogy nem mozognak. 🙂

  17. János szerint:

    Mindenki arra szavaz akire akar. Ha valaki úgy érzi, hogy előre megy Csepel szavazzon a hosszabbításra, ha úgy, hogy 25-éve süllyed akkor másra. Csepel Pláza nem önkormányzati tulajdonú, de sokat elárul a kerületről. Fűtetlen tornaterem meg hát nem az elmúlt nyár vívmánya 3 telet fagyoskodtak a gyerekek, de természetesen ez a természet hibája. Lehetne télen is meleg. Én sem látok semmi kivetnivalót a mostani Fidesz vezetés munkájában, hiszen nincs is munka. A semmit igazán nehéz is minősíteni.

  18. ebihal szerint:

    Zulu!
    Jól esett viccelődni a gyerekeken?

Itt lehet hozzászólni !