Folytatják a favágást a Szabadkikötő úton

Szombaton és vasárnap forgalmi korlátozásra kell számítani

Főkert Zrt., Csepel.hu

Ismét értesítés érkezett a Fővárosi Kertészeti (Főkert) Zrt-től. A tájékoztatás szerint Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala Közlekedési Ügyosztályának megbízásából a Főkert november 15-én és 16- án, vagyis szombaton és vasárnap 8-tól 15 óráig a Szabadkikötő úton folytatja az egy hete megkezdett favágást.

Miként közlik: „ a Kvassay zsiliptől Csepel irányába fakivágási munkát végeznek a forgalom időszakos leállításával.”
Korábbi hírünk és fotók: Agyő nyárfasor!

25 hozzászólás “Folytatják a favágást a Szabadkikötő úton” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    A ………… ………….! /Gondold hozzá!/

  2. sáfrány Zsuzsa szerint:

    Nem értem, miért kell az összes fát kivágni. Évtizedek óta elfért, most minek lett útban? A másik oldalt kellene akkor rendezni, és ezek helyett ültetni fákat.
    Miért nem a járda készítése előtt vágták ki őket, ha már muszáj, és szélesebb járdát lehetett volna építeni. Mostmár mi az értelme?!

  3. Lexon szerint:

    “most minek lett útban?” Egy szóval: a sz@rnak.

    Szélesebb járda építéséhez az összes villanyoszlopot odébb kellett volna rakni. Ráadásul ezek új oszlopok, tavaly cserélték le mindet.
    Mellesleg szélesebb járdára nincsen szükség, kerékpárútra viszont igen. Az meg nem fér oda a töltés miatt.

  4. Gigi szerint:

    Elképesztő, ami ebben a kerületben már történik!!!
    Erre már szavakat nem is lehet találni!!
    Éberednie kéne már NAGYON !!!! -Csepel polgárainak, és belátni, hogy Tóth úr és “bandája” megérett a leváltásra!!!!

  5. Gigi szerint:

    Elképesztő, ami ebben a kerületben történik!!!
    Erre már szavakat nem is lehet találni!! 🙁
    Ébrednie kéne már NAGYON !!!! -Csepel polgárainak és belátni, hogy Tóth úr és “bandája” megérett a leváltásra!!!!

  6. lolka szerint:

    Egyszer, na nem olyan régen mint a mesében, de nagyon messze jártam majdnem Kinában, egy kicsit visszább. Ott nagyon sivár tájak vannak, alig van fa. A városban képessek voltak naponta locsolóautoval locsolni a fák tövét, nőljenek… Kétésfél honap után jöttem haza akkor volt augusztus a repülőtérről hazajövet rákanyarodtun a Kikötő utra az a CSODÁLATOS ÉLMÉNY AMI A SZEMEM ELÉ TÁRULT AZ LEIRHATATLAN ÉS EL MONDHATATLAN, AZ A ZÖLDALAGUT AMIBE ÉRTEM CSODÁLATOS VOLT. HÁT EZ AZ ALAGUT VISZ HAZA A KIS SZIGETEMRE A CSEPEL SZIGETRE! Ezt egy demszki nemérti meg és nem is akarja megérteni sosem. DE MIVAN A T E T V S G E R I N C U T T A L

  7. GAM szerint:

    A régi Posztó pálya területén meg tudták a jegenye fákat ifjítani! A felső 1/3 részét levágták így a vihar nem cibálja és az évek múltán ismét koronát növeszthet. Nem tudom miért kell rögtön mindent lerombolni, a környezetet tönkre tenni. Tán csak nem jöttek rá a villalakók, hogy olcsóbb fával fűteni mint az egyre jobban dráguló gázzal? A szennyvíztisztító és a megnövekedett forgalom nem fog oxigént adni Csepel lakosainak!

  8. Menyhért Péter szerint:

    FELHÍVÁS! Tisztelt csepeliek!
    Ma délután végigjártam azt az ocsmány pusztítást, amit állítólagos balesetveszélyre hivatkozva művelt a főváros illetékes hatósága.
    Számításaim szerint 64 db fát pusztítottak el az állítólagos szakértőnek feltüntetett barbárok.
    A fák törzsátmérője 20 és 120 cm közti volt. A fák közel háromnegyed része 30-50 éves jegenyenyár volt, 80-120 cm törzsátmérővel.
    A kivágott fák kétharmada láthatóan és bizonyíthatóan EGÉSZSÉGES!
    A beteg fák egy része valóban vágásérettnek tekinthető; BALESETVESZÉLYES VOLTUK azonban meglehetősen kétséges, NEM BIZONYÍTOTT!
    A fasor olyan TERMÉSZETI és TÁJKÉPI ÉRTÉK, amit védeni, nem elpusztítani kellene!
    Az ilyen TERMÉSZETI ÉRTÉK elpusztítása EGY darab állítólagos szakértői vélemény alapján felelőtlenség és meggyőződésem szerint kimeríti a TERMÉSZETKÁROSÍTÁS bűncselekményének tényállását.

    A CSEPELI ZÖLD KÖR EGYESÜLET ezért feljelentést fog tenni holnap az illetékes rendőrkapitányságon, panaszt teszünk a Főváros Közlekedési Ügyosztálya ellen a Közigazgatási Hivatalnál és a Környezetvédelmi Felügyelőségnél.

    Felszólítjuk a Főváros illetékeseit, hogy hozzák nyilvánosságra: milyen szakvélemény alapján, és kivel egyeztetve rendelték el a fasor elpusztítását?
    Felszólítjuk a FŐKERT zRt vezetőit, hogy a munkálatokat a jogi eljárás befejeztéig függesszék fel!

    FELKÉRÜNK MINDEN CSEPELI POLGÁRT, HOGY SZOMBATON ÉS VASÁRNAP SZEMÉLYES JELENLÉTÉVEL SEGÍTSEN MEGAKADÁLYOZNI A TOVÁBBI PUSZTÍTÁST!

    Találkozzunk a Szabadkikötő úton!
    Menyhért Péter nyugdíjas; a Csepeli Zöld Kör Egyesület titkára

  9. Menyhért Péter szerint:

    Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetőjének
    Tisztelt Főkapitány Úr!
    Alulírott Menyhért Péter titkár, a Csepeli Zöld Kör Egyesület képviselőjeként a következő bejelentéssel fordulok Önökhöz:
    Ismeretlen tettes ellen feljelentést kívánunk tenni, nagy értékben elkövetett természetkárosítás bűncselekménye megalapozott gyanúja miatt, a Budapest-Csepel Szabadkikötő úti fasor kivágása ügyében.
    Indoklás:
    A Szabadkikötő úti fasorkivágásának elrendelésekor egy olyan szakértői véleményre alapozott a hatóság, mely a kivágott fák esetében már bizonyíthatóan megalapozatlan volt!
    Valótlan volt a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának az az állítása, mely szerint: a fasor egyedei egykorúak; s csak azokat az egyedeket vágják ki, amelyek élet és balesetveszélyesek!
    A kivágáskor bizonyítható, hogy a FASOR MINDEN FÁJÁT KIVÁGJÁK, nem csak a szakértő által megjelölt élet és balesetveszélyes fákat!
    A kivágás ennek következtében megsértette:
    az 1995. évi LIII. sz. törvény 6. § (1) a)
    az 1995. évi LIII. sz. törvény 23. § (2)
    és az 1996. évi LIII. sz. törvény 5. § (1) és (2) pontjait,
    megvalósítva az 1995. évi LIII. sz. törvény 101. § (1) szerinti környezetet veszélyeztetést, illetve környezetkárosítás tevékenységét.
    Kérjük a rendőrséget, hogy a környezetkárosító tevékenység mai és holnapi napra tervezett folytatását az eljárás megszüntetéséig függessze fel!
    Budapest, 2008. november 15.

  10. Jeniszej szerint:

    Még, hogy baleset veszélyes a fasor, ezt állítják?
    Röhej!
    A nagy “viharok ” sem bírtak velük!
    Nyesegetni, ápolni kellett volna, már régen.
    A tar vágás, tájrombolás barbár balkáni szokás és ehhez a rendőrség nem adhat segítséget,
    – remélem.

  11. miska72 szerint:

    Tisztelt Jeniszej!

    Dehogynem! Ez egy MAFFIA! Önkormányzati MAFFIA! a rendőrség meg védi őket! TAPASZTALAT!
    A CSEPELI ZÖLD KÖR EGYESÜLET munkályát köszönjük a csepeliek nevében.

  12. miska72 szerint:

    Remélem, hogy az IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐ is felelni fog ezért a pusztításért! Mert az öszes fa nem volt életveszélyes! Tehát HAMIS szakvéleményt készített!

  13. miska72 szerint:

    Mióta mondom hogy ez egy MAFFIA! Gazemberek vezetik az országot! Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy szélhámos! Ha ehhez az Önkormányzatunknak SEMMI köze, akkor miért nem ŐK tettek feljelentést hivatalból környezetkárosítás miatt?
    Szerintem ez egy jó kérdés?
    Hiszen a vállasztópolgárok azért választoták meg őket, hogy intézzék a kerület közügyeit, képviseljék a lakoságot!

    De Szilveszter barátunk szerint, már megint én fogom rosszul látni a dolgokat.

  14. kontrolcé+kontrolvé szerint:

    16/1999. (VI.22.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
    a fakivágások pótlásáról és pénzbeni megváltásáról:

    http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_7663_10061_0_0_18/21k_1999_16.pdf

  15. Menyhért Péter szerint:

    Tisztelt olvasók!
    Ma délelőtt szomorúan konstatáltam a tényeket: ismét csúful megvezették a polgárokat, kihasználva inaktivitásukat.
    Délelőtt felelősségre vontam a Főkert illetékesét, aki a mai kivágásokat vezette: milyen alapon végzik természetkárosító tevékenységüket?
    Felszólítottam, hogy mutassák be: milyen engedély alapján, és konkrétan milyen munkát kell elvégezniük.
    Felszólításomnak eleget téve, végre képet kaphattam a VALÓSÁGRÓL, amit itt megosztok mindenkivel.
    A Főkert egy Fővárosi Önkormányzati Határozat alapján 197db fa kivágását és pótlását végzi el. A határozat indoklásában részletesen hivatkozik a Közlekedési Ügyosztály az igazságügyi szakértő megállapításaira. A Határozat ellen fellebbezni lehetett volna; de arról, hogy élt-e valaki ezzel a jogával, nincs információ.
    A szakértő 3 elemes megállapítás-halmazt közölt a fák minősítésének indokaként. Az első halmaz a külső jelek alapján egyértelműen megállapítható hibákat, illetve betegségeket sorolta fel – tényszerű és pontos megállapításokat azonban (konkrétan melyik fák, milyen betegséggel, milyen károsodási fokkal, milyen balesetveszélyt jelentenek) a szakértő nem közöl. Ebbe a halmazba sorolható szerintem (a kivágott csonkok alapján visszavezethetően – következtetve) a fák mintegy 15-20%-a.
    A második halmaz rejtett, nem észlelhető hibákra utal. Olyan FIKCIÓ ez a megállapítás, melynek alapján a betegség ténye sem dönthető el, nemhogy azok veszélyessége! Tényszerű és pontos megállapításokat azonban (részletek lásd feljebb) a szakértő nem közöl. Ebbe a halmazba sorolható szerintem (a kivágott csonkok alapján visszavezethetően – következtetve) a fák mintegy 25-30%-a..
    A harmadik halmaz semmilyen hibára nem utal! Csupán kinyilatkoztatja a szakértő, hogy szerinte az ilyen korú fák már mind rosszak! Rosszindulatú és célzatosnak tekinthető FIKCIÓ ez a megállapítás, melynek alapján nem lehet tudni: sima KORRUPCIÓRÓL, vagy csupán hétköznapi gazdasági érdekről van-e szó. Tényszerű és pontos megállapításokat (részletek lásd feljebb) a szakértő itt eleve nem tud közölni. Ebbe a kivágott csonkok alapján BIZONYÍTHATÓAN EGÉSZSÉGES halmazba sorolható a fák mintegy 50-60%-a.
    Meggyőződésem szerint a szakértő NEM JÁRT A HELYSZÍNEN, csupán azt írta le szakmai szavakkal, amit a megrendelő elvárt tőle.
    Helyzetértékelés:
    A Fővárosi Önkormányzat az adófizetők pénzét gondatlanul – hanyagul kezelte. A feltehetően több milliós költségű munkák elvégzésére SEMMI SZÜKSÉG NEM VOLT, azt vélhetően valamilyen gazdasági lobbi-érdek vagy KORRUPCIÓ erőszakolta ki. A Fővárosi vezetés adott esetben hűtlen kezeléssel gyanúsítható. Nem tettek meg a Főváros ellenzéki képviselői sem minden tőlük elvárhatót, hiszen nem fordultak a társadalomhoz segítségért a pusztítás megakadályozása érdekében.
    A csepeli önkormányzat nem védte meg a település lakosságának érdekeit a fővárosi túlkapástól, hiszen nem fellebbezte meg időben a pusztítás tervét! Tóth Mihály nyafka levele csupán „szerecsenmosdatás”, hiszen jogaival a polgármester nem élt!
    Nem tettek meg a csepeli ellenzéki képviselői sem minden tőlük elvárhatót, hiszen Ők sem fordultak a társadalomhoz segítségért a pusztítás megakadályozása érdekében.
    Csepel lakossága ismételten bizonyította tunyaságát, nemtörődömségét azzal, hogy semmilyen lakossági ellenállás nem indult el.
    Csepel civil környezetvédelmi struktúrája ismét fejletlennek és elégtelennek bizonyult, hiszen a két bejegyzett szervezet közül az egyik egyáltalán nem reagált, és sajnos a mi szervezetünk is erőtlenül, megkésve lépett. Egyesületünk mentségére legyen mondva: nagyon kis létszámú szervezet vagyunk, és az erőinket szinte teljes egészében leköti a Tamariska Domb természetvédelmi területének megvédése, megőrzése a folyamatosan leselkedő bürokratikus és üzleti nyomásokkal szemben.
    Elpusztul tehát Csepel egyik legrégebbi és kiemelkedően értékes színfoltja, a bevezető fasor!
    Végezetül egy összegzés:
    Egyesületünk várja a lakosok segítségét, hogy a tagság bővülésével arányosan IDŐBEN tudjunk reagálni az ilyen katasztrófákra!
    Higgyétek el van erre igény, hiszen Csepel torkán legközelebb a szennyvíztisztító projekt egyik legdurvább hiányosságát, a GERINCÚT elsumákolását fogják már jövő évben lenyomni! Gondoljatok bele: gerincút hiányában Csepel lakóövezeteire zúdul majd a szennyvíziszap gördülő elszállításának összes terhe: az utak tönkretételétől kezdve, a légszennyezettség növekedésén át, a megnövekvő teherforgalom balesetveszélyeiig minden!
    Tényleg ezt akarjuk, mi csepeliek??
    Menyhért Péter nyugdíjas; a Csepeli Zöld Kör Egyesület titkára

  16. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Csepeliek!
    Még néhány gondolatot, mint nyugdíjas magánszemély szeretnék hozzáfűzni a történethez.
    Ma az egész ország a VÁLSÁG hazugságaitól hangos.
    GYF csapata megvonja a nyugdíjasok jelentős rétegétől a 13. havi nyugdíjat, amit úgy állítanak be, mint valami extra többletet.
    Meg kell mondanom, a 109 ezer forintos MAGAS nyugdíjamból éppen csak meg tudunk élni ketten a kiskorú lányommal. Színházra, utazásra, szórakozásra esélyünk sincsen, hiszen örülhetünk, ha a számláinkat ki tudom fizetni
    A DEMSZKY csapat fasorgyilkos cselekedete kalkulációm szerint tízmillió Ft feletti összeget vont el az adófizetők pénzéből!
    Erre kell a pénz?
    Ezért adja el a főváros vezetése a gázművek – vagyoni részét?
    Meddig élünk még hazugságországban?
    Üdv menyus

  17. Jeniszej szerint:

    A fasor elpusztul, mert egy természet gyülőlő gyülekezet pálcát tört felette.
    Gyönyörködjetek a szökőkutban, meg a város szivébe benyuló szartelepen.
    Csepeliek!
    A jó városatyák gondoskodnak rólatok!
    Megszámoltam itt az egyik lakótelepen.- gondolom ez jellemző a csepeli lakótelepeken ültetett fákra. Husz elültetett csemetéből 12 az első tavaszt nem érte meg!
    Elgondolkadtató a kivágásra itélt fasor ilyen vagy rosszab arányok mellett, hány évtized mulva lessz teljes.
    Vagy mégis?-

  18. Jeniszej szerint:

    A fasor elpusztul, mert egy természet gyülőlő gyülekezet pálcát tört felette.
    Gyönyörködjetek a szökőkutban, meg a város szivébe benyuló szartelepen.
    Csepeliek!
    A jó városatyák gondoskodnak rólatok!
    Megszámoltam itt az egyik lakótelepen.- gondolom ez jellemző a csepeli lakótelepeken ültetett fákra. Husz elültetett csemetéből 12 az első tavaszt nem érte meg!
    Elgondolkadtató a kivágásra itélt fasor ilyen vagy rosszab arányok mellett, hány évtized mulva lessz teljes.
    Vagy mégis?- lehet, hogy tévedek?

  19. DFK szerint:

    Amióta udvarolni kezdtem a felelségemnek, a jegenyesor látványa az életem része lett. Nagyon fáj a szívem azokért a fákért.

  20. Jeniszej szerint:

    Mi a sok és mi a kevés?
    A szemét az van.
    Talán már kezdettől létezett.
    Csepelen egyre több!
    Miért van az, hogy rendszeresen a lakótelepeken a kukák körül hegyekben áll a szemét?
    Kevés a szemét tároló?
    Kevés a szemét díj?
    Nem ott van a szeméttároló, ahová a szemetet hordják?
    Kicsi a családi házasoknak a szemét tárolójuk?
    – és ők is ide hordják szemetüket.
    Ritkán ürítik a szemét tárolókat?
    A szemét tehát az van és ezt a szemetet a csepeli polgárok, termelik.
    Az adó fizető polgárok,
    – ezért úgy gondolom, elvárják, hogy környezetük tisztaságáról a közterületesek gondoskodjanak.
    Ez is feladatuk- talán.
    Igaz biztosabb itt az ugar szélen a tilosban parkoló
    -parkoló hiány miatt-
    Autók gazdáit büntetni, mert ők legalább beazonosíthatóak, és azt lehet fényképezni.
    Tehát van bőven min gondolkodni, fasor kivágás helyett.
    Vajon a közterületesek ellenőrizték a fasor, kivágok jogosítványát?
    Van egyáltalán formailag megfelelő engedélyük a táj rombolására?
    Választ várnak a csepeli polgárok!

  21. miska72 szerint:

    Tisztet Jeniszej!

    kontrolcé+kontrolvé: hozzászólását nézd meg. Nyisd meg a dokumentumot.
    Mit ír?

    16/1999. (VI.22.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
    a fakivágások pótlásárólés pénzbeli megváltásáról

    (egységes szerkezetben a 10/2000. (III. 21.) Kt., 9/2002. (V. 07.) Kt., a 29/2005. (X. 18.) Kt., és a 6/2007. (II. 20.) Kt., számú rendelettel)

    Mi szerepel a mellékletben a 4.) 31 pont alatt?

    Az 5 cm törzsátmérőjű pótlásként előírt fa egvásárlási ára (költsége)
    38.000 Ft!

    (A megvásárlási ár évente fellülvizsgálható)

    Azt írtad hogy 20 elültetett csemetéből 12 maradt meg.
    Ki ezért a felelős?
    Kiknek kel gondzni az elültetett facsemetéket?
    Ha kiszámoljuk 38. 000 Tf al a 12 db facsemetét akkor ez 456. 000 Ft kár az ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL!
    Ez a kárösszg csak azt tartalmazza amit Jeniszej megszámolt. Mennyi facsemete száradhatott ki a kerületünkben?
    Mi ez a GAZEMBER munka?
    Még egyszer megkérdem ki ezért a felelős?

    Jeniszej ezt neked csak leírtam, nem tőled várom a választ.

  22. látó szerint:

    A látvány lesúlytó! A tehetetlenség dühe lett urrá rajtam ma reggel, látva ezt az eszement pusztítást. Hát csoda, ha az emberek vérnyomása az egekik nő?

  23. Szilveszter szerint:

    Kedves Miska!
    Szó nincs arról, hogy bármi mellett álltok, és dafke az ellenkezőjét pártolom. MSzP-s vagyok, nem Fideszes.
    Nos ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor elmondom, hogy a környezetkárosítás nekem is nagyon ellenemre van! Ami öreg, ami beteg, ami veszélyes, azt persze, ki kell vágni. Itt azt látom, hogy ment minden. Én sem vagyok arról meggyőződve, hogy ennek valóban így kellett lennie. Bár az, hogy vihar edzett fákról van szó, az még nem jelent semmit, aki ért hozzá az meg tudja állapítani (vagy legalábbis meg kellene tudnia állapítani), hogy valóban bírta volna a következő vihart, vagy sem!
    Azt én sem értem, hogy ami maradhatott volna, az miért nem maradt, és azt sem értem, hogy ami csak részben maradhatott volna, azt miért nem maradhatott visszavágással, hogy új koronája lehessen pár év alatt.
    Nos ez, ami történt erős aggályokat generál.
    Viszont, ha valóban újra telepítik, akkor megtették, amit ígértek. Bízom abban, hogy igen. Mindemellett valóban nem szabad hagyni, hogy tisztán, és világosan ki ne derüljön, hogy dilettantizmus miatt megvalósult-e a környezetkárosítás, vagy valóban arról van szó, amit mi laikusok nem láthattunk.
    Hát legyen meg az igazság, és ha valaki bizonyíthatóan hibát követett el, akkor az legyen felelősségre vonható!

Itt lehet hozzászólni !