Csepeli Konzultáció – polgármesteri levél

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

A rendszerváltás óta először fordult elő, hogy konzultációt indított az önkormányzat képviselő-testülete. A Csepeli Konzultáció célja az volt, hogy az itt élők maguk döntsenek egymilliárd forint közpénz felhasználásáról.

Az elmúlt néhány évben fontos fejezeteket zártunk le kerületünk fejlesztésében. Tavaly végre elkészült az 1993 óta ígérgetett gerincút első üteme, 54 kilométeres új szakasz lerakásával gyakorlatilag teljessé vált Csepel csatornázása, és végre megépültek a Budapesttel összekötő kerékpárutak is. Több lakótelep felújítási-pályázaton veszünk részt sikerrel. Van, amit már befejeztünk, van, amiben most is folynak a munkálatok és olyan is, amit úgy nyertünk meg pár hónapja, hogy a Szent Imre tér környékének panel-lakóházai teljes egészében pályázati forrásból újulhatnak meg.

Évről évre látványosan szépülnek természeti értékeink is; körbekerítettük és valódi védettséget kapott a Tamariska domb, fejlesztjük és szebbé, tisztábbá tesszük a Kis-Duna partot. A Daru domb környéke már olyan, Csepelhez méltó és országos hírű nagyrendezvényeket is fogadhatott, mint amilyen a 2012-ben osztatlan sikert arató Vivát Huszár volt.

Miközben azonban évtizedekig ígérgetett, halogatott fejlesztések zárultak le, a kerület útjait nem egyszer siralmas állapotban örököltük meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy a 2010-es választási programunkat felülvizsgálva Önökhöz fordulunk, hogy a megígért uszodafejlesztést egy olcsóbb megoldással teljesítsük, és az így megtakarított egymilliárd forintot útépítésekre, útfelújításokra fordítsuk.

Ennek érdekében Csepel összes háztartásába eljuttattuk a kérdőíveket, amit több mint 6 ezer család küldött vissza. Erős és egyértelmű felhatalmazást kaptunk arra, hogy gyors és takarékosan megvalósítható, fűthető sátorkupolával teremtsük meg a téli-nyári uszodahasználatot, a megtakarításból pedig új utakat építsünk. Ez a munka hamarosan elkezdődik.

Szeretném a kerület minden lakójának megköszönni az érdeklődést és a figyelmet, amivel az első Csepeli Konzultációt végigkísérték. Egyúttal köszönöm azoknak az önkéntes segítőnek a munkáját, akik részt vettek a konzultáció lebonyolításában.

A kerület polgárainak összefogásának köszönhetően a konzultáció jelmondata hamarosan kézzelfogható valósággá válik, és Csepel új utakon fejezheti be a 2010-ben megkezdett, és oly sok régen várt, jelentős eredményt elért önkormányzati ciklust.

Csepel, 2013. április 22.

Németh Szilárd

Csepel polgármestere

Forrás: Csepel.hu

12 hozzászólás “Csepeli Konzultáció – polgármesteri levél” bejegyzésre

  1. hajós szerint:

    “Erős és egyértelmű felhatalmazást kaptunk”

    Jaja! A választók 10%-a töltötte ki a manipulatív kérdőívet!
    Ez tényleg kurva erős felhatalmazás!

    “arra, hogy gyors és takarékosan megvalósítható, fűthető sátorkupolával teremtsük meg a téli-nyári uszodahasználatot, a megtakarításból pedig új utakat építsünk”

    … vagyis arra, hogy ne tartsák be a választási ígéretüket.

  2. Nem keveredik itt a konzultáció a zügydöntő népszavazással?!
    A konzílium összehívása még nem jelent kötelezettséget a zoperáló orvosra! 😛

  3. kkk szerint:

    Jajjjj, de savanyú a szőlő elvtársak.

  4. Szabó Szabolcs szerint:

    Tisztelt csepeli polgárok!

    Mindenki gondolkozzon el azon, hogy megérte-e 8 millió forintot elkölteni erre a felesleges konzultációra? Persze ezen most már kár keseregni.

    Inkább mindenkinek felhívnám a figyelmét arra, hogy elindult a CSM fejlesztési stratégiájának társadalmi vitája (részletek az önkormányzati honlapon). Kérek minden csepeli polgárt (pártszimpátiától függetlenül), hogy nyilvánítsa ki véleményét. A jövőnk múlik a CSM rehabilitációján! Ha most jó irányt szabunk a terület fejlődésének, akkor hosszú távon tényleg élhető várost teremthetünk. Tegyünk hozzá közösen új ötleteket a stratégiához!

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs

  5. Bugi szerint:

    Évi kétmilliárd forintba kerültek nekünk a Szabó Szabolcs féle emberek. Szerintem a demokrácia jobb rendszer mint a milliárdos lopás.

  6. "?!" szerint:

    Szilárdunk a fenti bejegyzésben szokás szerint ismét más tollával ékeskedett és arcátlanul hazudozott!

    Idézet Szilárd leveléből:
    „A rendszerváltás óta először fordult elő, hogy konzultációt indított az önkormányzat képviselő-testülete.”
    A valóság:
    Csepel mszp-s önkormányzata 1996-ban minden háztartásra kiterjedő kérdőíves konzultációt folytatott le az észak-csepeli területért kapott bevételből megvalósítandó célkitűzések sorrendjének meghatározásához.

    Idézet Szilárd leveléből:
    A Csepeli Konzultáció célja az volt, hogy az itt élők maguk döntsenek egymilliárd forint közpénz felhasználásáról.”
    A valóság:
    A mostani levélből fent idézett szöveggel szemben, a szétküldött konzultációs felhívásban Szilárd azt hazudta, hogy „a Konzultáció célja, annak meghatározása, hogy hogyan költsük el „a kerület fejlesztésére elkülönített egymilliárd forintot.”
    Annak ellenére hazudozott elkülönített egymilliárd forintról, hogy egyetlen forint sem volt, és jelenleg sincs kerületfejlesztésre elkülönítve!

    Idézet Szilárd leveléből:
    „Tavaly végre elkészült az 1993 óta ígérgetett gerincút első üteme,”
    A valóság:
    A gerincút megvalósításához Szilárdnak és a jelenlegi csepeli vezetésnek semmi köze, mert a gerincút fővárosi beruházásként készült! A tervezést, a terület felszabadítását, valamint az EU támogatás megszerzését az előző fővárosi vezetés végezte, és a kivitelezés már 4 hónappal a 2010. októberi választás előtt megkezdődött!
    A jelenlegi fővárosi vezetés 1 évvel a határidő után adta át a forgalomnak a tálcán kapott és megkezdett beruházást.
    A gerincút nagyon szükséges második ütemének a megvalósítása érdekében viszont Szilárdunk és a jelenlegi fővárosi vezetés 2010. október óta a kisujját sem mozdította meg!

    Idézet Szilárd leveléből:
    „54 kilométeres új szakasz lerakásával gyakorlatilag teljessé vált Csepel csatornázása,”
    A valóság:
    Az 54 kilométer csatornázás fővárosi beruházásként készül (még jelenleg is), és a tervezést, továbbá az EU támogatás megszerzését az előző fővárosi vezetés végezte. A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás már a 2010. októberi választás előtt megkezdődött, de az új fővárosi vezetés 18 hónapot elkúrt a „közbe szerzéssel”, és ennek következtében a kivitelezésre megmaradt öt hónap alatt, a 2012. október 31-i határidőig, nem tudták befejezni csatornázást.
    Így a Főváros elvesztette a befejezetlen szakaszokra eső uniós támogatást!
    Szilárdnak és a jelenlegi csepeli vezetésnek csak annyi köze lett volna a csatornázáshoz, hogy biztosítsa a kivitelezéshez a területet, de ennek sem tettek eleget, ezért a legfrekventáltabb vízbázisvédelmi területen lévő Almafa utcában nem valósulhatott meg kb 800 fm csatorna, amely megvalósítása uniós támogatás nélkül minimum 200 millió Ft-ba fog majd kerülni!
    Szimpla hazugság Szilárdnak az az állítása, hogy „gyakorlatilag teljessé vált Csepel csatornázása”, mert a fent említett Almafa utcán kívül Csepel-Hároson nem történt meg további 9 utca csatornázása.

    Idézet Szilárd leveléből:
    „végre megépültek a Budapesttel összekötő kerékpárutak is”.
    A valóság:
    A kerékpárutak megvalósításához Szilárdnak és a jelenlegi csepeli vezetésnek semmi köze, mert az is fővárosi beruházásként készült!
    A tervezést és az EU támogatás megszerzését az előző fővárosi vezetés végezte, de a műszakilag- és pénzügyileg teljesen előkészített beruházást egy év a határidő túllépés után adták át a forgalomnak!

    Idézet Szilárd leveléből:
    „Több lakótelep felújítási-pályázaton veszünk részt sikerrel. Van, amit már befejeztünk, van, amiben most is folynak a munkálatok és olyan is, amit úgy nyertünk meg pár hónapja, hogy a Szent Imre tér környékének panel-lakóházai teljes egészében pályázati forrásból újulhatnak meg.”
    A valóság:
    A már befejezett lakótelepi felújítás pályázatát az előző csepeli önkormányzata nyerte meg és végezte el 80%-ban a felújítást.
    A folyamatban lévő felújítás pályázatát szintén az előző csepeli vezetés készítette elő, és a jelenlegi vezetésnek csak kivitelezést kell levezényelni!
    Az pedig hazugság, hogy a Szilárdék által pár hónapja megnyert pályázat keretében a Szent Imre tér környéki panel házak újulhatnak meg, mert ebben a projektben csak a Szent Imre tér déli oldala, a Kossuth Lajos utca, a Sétáló utca, és a II. Rákóczi Ferenc út által határolt területen álló 6 db panelos lakóház fog megújulni!

    Idézet Szilárd leveléből:
    „évtizedekig ígérgetett, halogatott fejlesztések zárultak le,”
    A valóság:
    Szilárdunk azt elfelejtette hozzátenni, hogy kerületi és fővárosi képviselőként szinte soha nem támogatta az általa „halogatott”-nak nevezett fejlesztések előkészítését, hanem támogatás helyett ott akadályozta ezek indítását ahol csak tudta!

    Idézet Szilárd leveléből:
    „a kerület útjait nem egyszer siralmas állapotban örököltük meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy a 2010-es választási programunkat felülvizsgálva Önökhöz fordulunk, hogy a megígért uszodafejlesztést egy olcsóbb megoldással teljesítsük, és az így megtakarított egymilliárd forintot útépítésekre, útfelújításokra fordítsuk.”
    A valóság:
    Azt csak az állandóan visszafelé mutogató Szilárd nem tudja, hogy az utak és más létesítmények a használattól és az időjárástól függően folyamatos állagromlásnak vannak kitéve, ezért olyan állapotot soha nem lehet örökölni, hogy nem lesz szükség javításra, karbantartásra, és fejlesztésre.
    Szilárd távozásakor is lesznek felújítandó és fejlesztendő utak és szükség lesz új utak építésére is (például a jelenleg lakatlan Észak-Csepelen), ezért nem kellene a beszűkült tudatú Szilárdnak az elődeit okolni azért, mert neki is maradtak megoldandó feladatok!

    Idézet Szilárd leveléből:
    „Erős és egyértelmű felhatalmazást kaptunk arra, hogy gyors és takarékosan megvalósítható, fűthető sátorkupolával teremtsük meg a téli-nyári uszodahasználatot, a megtakarításból pedig új utakat építsünk. Ez a munka hamarosan elkezdődik.
    A valóság:
    Ha Szilárdnak az „erős és egyértelmű felhatalmazásról” szóló álszent és képmutató kijelentése a korábbi mszp-s vezetés részéről hangzott volna el, akkor Szilárd úgy sivalkodott volna, mint egy vett malac, és még tüntetést is szervezett volna a polgármesteri hivatal elé!
    Szilárdnak a gyorsan megvalósítható, fűthető sátorkupolával ellátott uszodáról szóló dumáját sem lehet komolyan venni, mert a strand nagymedencéjének a lefedését a múlt év október elejére is megígérte, de ezév márciusban mégis fedetlen medencével nyitotta meg a csepeli strandot!
    Szilárdnak az a kijelentése sem több üres kampánydumánál, hogy „a megtakarításból építendő új utak építése hamarosan megkezdődik, hiszen annak ellenére, hogy 2012-ben a pénzügyi fedezet rendelkezésre állt, az önkormányzat költségvetésébe betervezett 2.milliárd 475 millió Ft összeggel tervezett felújítási és beruházási feladatokból csak 485 millió Ft értékű feladatot végeztek el, és ennek eredményeként 63 tétel betervezett útépítés esetében nulla Ft lett az évvégi teljesítés!
    Ráadásul az új útak építésének az elkezdésére csak az új utak megtervezése, engedélyeztetése és közbeszerzési eljárása után kerülhet sor, azt követően, hogy a finanszírozási költségeket a képviselő-testület a feladatokhoz rendelten jóváhagyta!

    Idézet Szilárd leveléből:
    A kerület polgárainak összefogásának köszönhetően Csepel új utakon fejezheti be a 2010-ben megkezdett, és oly sok régen várt, jelentős eredményt elért önkormányzati ciklust.
    A valóság:
    Szilárdnak a „jelentős eredményt elért önkormányzati ciklust” vizionáló dumájával szemben Szilárdék tevékenysége a 2010. októberi választások óta főként a visszafelé mutogatásra, az elődök rágalmazására, hazudozásra és pótcselekvésekre korlátozódott, ezért csak hiú álom részéről a jelentős eredményt elért önkormányzati ciklus!

    Remélem, hogy a fentiek alapján mindenki számára világos, hogy Szilárd jobban tette volna, ha nem írta volna meg a fenti bejegyzésben olvasható förmedvényét!

  7. hajós szerint:

    “A rendszerváltás óta először fordult elő, hogy konzultációt indított az önkormányzat képviselő-testülete.” – állítja Németh Szilárd.

    Csakhogy ez hazugság!

    Csepel újság 2006. január 20-i szám, 3. oldal:

    “Tervezzük együtt Csepel jövõjét!
    E lapszámunk megjelenésekor remélhetõleg valamennyi csepeli
    polgárhoz eljutott már az a Tóth Mihály polgármester által
    szignált levél, melyben az „északi terület” 82 hektárjának
    értékesítésébõl származó 9 milliárd forint felhasználásához
    kérnek javaslatokat a döntéshozók.”
    http://www.csepptv.hu/ujsag/2006/02.2006.01.20.pdf

    Csepel újság 2006. február 10-i szám, 3. oldal:

    “Az „északi levelek” bontása

    Az északi területek értékesítésébõl Csepel „kasszájába” befolyt 9
    milliárd forint felhasználásáról önkormányzatunk levélben kérte ki a
    polgárok véleményét. A kérdés kapcsán 2945-en küldték el javaslataikat,
    ki levélben, ki a hozzá eljuttatott kérdõiven, ki pedig az önkormányzat
    internetes honlapján. Az „északi leveleket” február 1-jén, a
    Polgármesteri Hivatal kistanácstermében bontották fel a Szervezési
    Iroda munkatársai. Mint kiderült, a legtöbben egy fedett uszodát szeretnének,
    ez után pedig a csatornázás, a szilárd utak kiépítése, egy közpark
    létesítése, a közlekedési helyzet javítása, illetve a közbiztonság
    megszilárdítása kapta a legtöbb voksot.”
    http://www.csepptv.hu/ujsag/2006/05.2006.02.10.pdf

  8. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves “Bugi”!

    Azért arra megkérném, hogy maradjunk tárgyilagosak. Én nem vagyok semmiféle ember (ez ugyanis rekesztő megfogalmazás), másrészt én nem kerültem senkinek sem 2 milliárdba, sem 2 forintba. Jelentem – mint az emberek többsége ebben az országban – rendesen dolgozom (tanítok egy egyetemen, ha érdekli), fizetem az adókat (van jó sok).

    Sajnálatos, hogy már egy építő jellegű hozzászólást sem lehet tenni anélkül, hogy valaki alpári stílusban nekiessen az embernek.

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs

  9. Dénes szerint:

    Engem valahogy nem lepett meg az eredmény. Azért azon érdemes elgondolkodni, hogy miért csak ilyen kevesen küldték vissza, és valóban ez a valós eredmény?
    Az öntömjénezésen már meg sem lepődöm.
    Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez az olcsóbb (uszodai) megoldás nem is lesz olyan tökéletes, mit ahogy azt most leírják, de ne legyen igazam – csak sajnos ritkán tévedek ilyen ügyben.

    Kedves Bugi!

    Netán ismered Szabó Szabolcs-ot (mert Én igen)? Van bármiféle bizonyítékod arra, ami állítasz? Mert eddig Én csak a polgármester állításának megcáfolására látok. Vagy Te is olyan vagy aki csak „vagdalkozni” szeret?
    Szabolcs ezt írta:
    „…mindenkinek felhívnám a figyelmét arra, hogy elindult a CSM fejlesztési stratégiájának társadalmi vitája (részletek az önkormányzati honlapon). Kérek minden csepeli polgárt (pártszimpátiától függetlenül), hogy nyilvánítsa ki véleményét.”
    Mi a bajod ezzel Bugi? Netán fél az önkormányzat az emberek valós véleményétől?

  10. kekec szerint:

    Ez vicc! Mármint az egész konzuiltáció! Úgyis a polgármester dönt, mint ahogy évekig csak álmodozott a Tanácsház utca átnevezéséről, a szocik idején az utcabeliek leszavazták, de ez őt nem zavarta!
    Csak azértis, átneveztette Károli Gáspár utcának, mert az utcában lévő református templomnak akkora a kisugárzása, hogy na! Hétvégén a vasárnapi misére akár 20 ember is betéved…

    Már várom, hogy a Szekfű utcát mikor nevezik át Narancsos utcának…

  11. CsepeliNo1 szerint:

    Tisztelt Szabó Szabolcs!
    Fel se vegye egyes fórumozók negatív véleményét, Ők csak így tudják kifejezni magukat! Ez máshol felér egy dicsérettel!
    Maga több annál, hogy leereszkedjen ezekhez a hozzászólókhoz, pláne, hogy reagáljon rá!
    Ő nekik a látókörük csak addig terjed, hogy ha valaki tényekkel leír valamit, és abban nem az van, hogy mocskos Gyurcsány, vagy szemét kommunisták, hanem az Ő senkiházi embereiket szembeállítják hazugságaikkal, akkor az a bizonyos fórumozó kommunista lesz!
    Nekik már az sem számít, hogy a saját pártjukban több a kommunista mint az Mszp-ben, mert nem tudnak számolni (sem)!

    De azt hiszem semmi meglepőt nem írtam ezzel!

  12. Gordon szerint:

    “Mindenki gondolkozzon el azon, hogy megérte-e 8 millió forintot elkölteni erre a felesleges konzultációra?” – írja Szabó.

    Több mint 6200 háztartásban gondolták úgy a csepeliek (választól függetlenül mondom), hogy nem felesleges. Örülök a hatalmas érdeklődésnek, jó tudni, hogy vélhetően több mint 10 ezer csepelit érdekel ez a kérdés.

    Szabót nem érdekli – ez egy fő.
    Több mint 10 ezret meg érdekel…

    Szerintem a helyzet egyértelmű.

Itt lehet hozzászólni !