Átadták a Csepeli Gerincút első szakaszát

Csepel.hu, Mno.hu

Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Németh Szilárd országgyűlési képviselő Csepel polgármestere adta át ünnepélyes keretek között november 22-én a Csepeli Gerincút I. szakaszát. A közel 2,5 kilométeres, 7 milliárd forintba kerülő beruházás – ebből közel 4 milliárdot az Európai Unió finanszírozott -, a Fővárosi Önkormányzat kiemelt projektje volt.

Ahogy Tarlós István főpolgármester fogalmazott: régi álma valósult meg most Csepelnek, hiszen az új útszakasszal – mely elkerüli a kerület belső részét – gyorsabbá és környezetkímélőbbé válik a közlekedés. „Ahol szükséges volt zajárnyékoló falak épültek, kialakítottuk a vízelvezőket, működnek az új közúti jelzőlámpák, de meg kell említenem még, az út mentén és a kerületszerte telepített kétezer cserjét és fát, s a több 10 ezer négyzetméternyi füvesítést is – mindez a kerület lakóinak jobb közérzetét szolgálja” – hangsúlyozta Tarlós István. Majd hozzátette: Csepel közlekedésének fejlesztése tovább folytatódik, a „kerület továbbra is számíthat a fővárosra.”.

Németh Szilárd, a kerület polgármestere beszédében kiemelte: Budapest megértette Csepel gondját, s végre pont kerülhetett egy – az előző fővárosi és kerületi vezetés által – 1993 óta ígért és halogatott – fontos beruházásra. A polgármester elmondta: az útszakasz 2013. január 15-én felveszi Teller Ede nevét – ez a nap a világhírű atomfizikus 105. születésnapja –, míg szeptember 9-én – halálának 10. évfordulóján – a tudós szobrát leplezik majd le.

Forrás: Csepel.hu

Kiemelt jelentőségű beruházást adtak át Csepelen

Átadták a csepeli gerincút első, 2,5 kilométeres szakaszát csütörtökön. Tarlós István főpolgármester az avatóünnepségen a főváros egyik kiemelt jelentőségű beruházásának nevezte a Weiss Manfréd úttól kezdődő kétszer kétsávos utat, amely szavai szerint jelentősen javít Csepel és a központi városrészek közlekedési kapcsolatain.

Tarlós István jelezte: a Posztógyár útig tartó tehermentesítő főút elkerüli a XXI. kerület sűrűn lakott központját, ezzel élhetőbb lesz a belváros, csökken a por- és környezetszennyezés. A gerincút mentén minden indokolt helyen zajárnyékoló fal épült, s a beruházás során mintegy kétezer fát és cserjét is elültettek – mondta a városvezető. A megépült szakasz teljes nyomvonalán vízelvezető csatornát létesítettek, kialakították a közvilágítást, és megújultak a közművek.

Németh Szilárd, Csepel polgármestere (Fidesz–KDNP) arról számolt be, hogy 1993-ban a főváros vezetése 1996-ra ígérte a kerületnek, hogy az M0-sig elkészül a gerincút, s azóta négy választási cikluson keresztül is ígéret volt. Felidézte, hogy a területen álló 147 családi ház lebontása öt éve kezdődött, s a romos épületek között olyan közegészségügyi körülmények voltak, amit bármelyik „dél-amerikai dobozváros megirigyelhetett volna”. A kerületvezető tájékoztatása szerint a beruházás kezdetekor a sitten felül 280 köbméter szemetet kellett elszállítani. Szólt arról is, hogy az utat január 15-én Teller Ede fizikusról nevezik el, s ugyanitt emlékszobrot is állítanak majd a tudósnak.

A csepeli gerincút első szakasza 7,195 milliárd forintból valósult meg, amelyből 3,915 milliárd forint az Európai Unió támogatása.

Alaptalan következtetés

A főpolgármester alaptalannak tartja azt a következtetést, hogy az önkormányzatok nem részesülnének a közműadóból. Tarlós István azt mondta: álláspontja szerint az adót azért központilag szedik be, mert nemcsak a településeken belüli, hanem a települések közötti közművezetékek is forrást teremtenek. Kiemelte: olyat sehol nem hallott, hogy az önkormányzatok nem részesülnének ebből.

A BKV finanszírozása helyzete is szóba került

Kitért a BKV finanszírozási helyzetére is, és utalt arra, hogy a december eleji kormányülésen téma lesz a budapesti közösségi közlekedés. Mint mondta, a miniszterelnök tisztában van azzal, milyen adottságot örökölt a városvezetés, és ahogy ebben az évben megoldották a közlekedési társaság működését, úgy a jövő évben is így lesz.

Nem az a szabadság, ha bárki, bármikor megágyazhat aluljárókban

Tarlós István szólt arról is, hogy azAlkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokra vonatkozó döntésével ellehetetlenült a polgármesterek kettős feladata, vagyis a város funkcionális használatának biztosítása és a hajléktalanokról való gondoskodás. Kijelentette: nem az a szabadság, ha bárki, bármikor megágyazhat aluljárókban, metrómegállókban, közterületeken, parkokban, középületek lépcsőházaiban, hanem az, ha komfortos szállásokon, biztonságosan, ember módjára élhetnek, és még munkát is kaphatnak.

A tiltott, közösségellenes magatartásformák önkormányzati szankcionálásának megszüntetésével kapcsolatban leszögezte: az országban rendnek kell lennie, ez a többség igénye. Jelezte: nem kérdőjelezi meg az Ab szempontjait, ugyanakkor megjegyzi: egy dolog a jogelmélet, de ettől függetlenül van a hétköznapi élet a maga írott és íratlan szabályaival, s várospolitikusként arra kéri a testületet, hogy ezt is vegye figyelembe.

Forrás: Mno.hu

29 hozzászólás “Átadták a Csepeli Gerincút első szakaszát” bejegyzésre

  1. beluska szerint:

    Látom nincs dőzsölés, a szalagot nem hosszába húzták ki hanem keresztbe 🙂

  2. mind_the_gap szerint:

    Juhé, este ki is próbálom!

  3. xy szerint:

    navégre. de akkor menjen már arra, akinek nem muszáj másfelé.

  4. csaba péter szerint:

    Büszke vagyok rátok . Sikerült Csepel , legnagyobb dugóját már ma létre hozni a Tanácsház téren

  5. xy szerint:

    @csaba péter: hol?
    amúgy húzzon mindenki a gerincútra és akkor nincs dugó

  6. kispajtás szerint:

    Én már láttam… az Orosz F. nagy vihogva, integetve végig is húzott rajta

  7. xy szerint:

    nyilván kell egy kis idő, amíg átszoknak, ezt lámpaütemmel elő lehet segíteni:)

  8. csaba péter szerint:

    Hát ez az , ha mindenki átjön , mi lesz itt?

  9. Schneider Ádám szerint:

    vajh most majd sikerül beállítani a lámpát hogy ha északról érkezik az ember, akkor ne fogja meg a sínek előtt, hanem egy lendülettel átmehessen?

  10. "?!" szerint:

    “Felejthetetlen” élmény volt a Csepeli gerincút I. szakaszának a mai ünnepélyes átadása a volt CSM I. kapuja mellett található Palacsintázóval szemben felállított sátorban, miközben az átadási ceremónia tárgyát képező úton zajlott a forgalom!

    Természetesen – a szokásos intenzív hátrafelé mutogatás után – az átvágás is megtörtént, azzal a megnyugtató látvánnyal, hogy az átvágás után még egy egész tekercs szalag maradt a következő átvágásokhoz a szalagfelelős hölgy kezében!
    Tehát adva van a feltétel ahhoz, hogy újabb átvágásokra is sor kerülhessen Csepelen.

    A ma megtörtént átvágás után, a fideszes fővárosi és fideszes csepeli önkormányzatnak már csak a Csepeli gerincút II. szakaszát kellene megvalósítani a ciklusból még hátralévő majdnem 2 év alatt, annak bizonyításaként, hogy nem csak az elődök bírálatára és az átvágásra képesek, hanem a lakott területen történő útépítés legbonyolultabb részét képező előkészítő munkáknak (kisajátításokkal járó területfelszabadításnak, EU-s pályázati pénzek megszerzésének, közbeszerzésnek, stb.) az elvégzésére is sokkal gyorsabban képesek, mint az elődeik!

    Az elődök nagyon sok bírálata után, azért is illene a Csepeli gerincút II. szakaszának megvalósítását a ciklusból még hátralévő majdnem 2 év alatt elvégezni, mert a sokkal rövidebb II. szakaszhoz sokkal kevesebb ingatlant kell kisajátítani, és műszaki szempontból is sokkal egyszerűbb feladatokat kell megoldani!

  11. Nemmondommeg szerint:

    Elhiszem, hogy kiemelt projekt 7 milliárd forintért. 7 milliárd forintért…….. 7000 millió forintért. Ebből jócskán bevándorolt ismét egyes emberek zsebébe. Vicc. 7000 millió forint.

  12. Dr. grün szerint:

    Hétmilliárdból egy vacak híd vagy aluljáró már nem jött ki?! 😛

  13. xy szerint:

    de sok hülye jön össze egy ilyen fórumban

  14. Dr. grün szerint:

    “Folytatódott a Kiskunfélegyháza-Kiskunmajsa közötti 5402. jelű 27,7 kilométer hosszú országos közút műszaki átadása.
    A beruházás költsége 3,1 milliárd forint volt. A felújítás során változatlan pályaszélesség mellett elvégezték a burkolat megerősítését, amely a helyenként szükséges kiegyenlítő rétegen kívül kétrétegű aszfaltozással történt”
    http://felegyhazikozlony.hu/?p=43078

  15. szigeti szerint:

    Charterjárat kellene a szigetcsúcson majd megépítendő repülőtérről Tökölig!
    Ki kéne már írni egy fantáziadús pályázatot …

  16. vermes szerint:

    xy!

    És Ernő még itt sincs! 😀

  17. lolka szerint:

    ” xy szerint:
    2012. november 22., csütörtök – 16:51

    de sok hülye jön össze egy ilyen fórumban”-Igen látom itt vagy!…

  18. xy szerint:

    @lolka: ja, én is itt vagyok:)

  19. Nemmondommeg szerint:

    Kéne még egy dombocskát építeni 25 millióért, egy padsort 17 millióért, táblákat több millióért, van itt még mire szórni a pénzt.

  20. Mangó szerint:

    Ha ez az első szakasza a Gerincútnak, tudna valaki tájékoztatni, hova és mikorra tervezik a többit?

  21. kritikus szerint:

    Mangó, milyen infót szeretnél?
    Szerintem még maguk sem tudják, hogy hogyan tovább…

  22. robi szerint:

    Mikorra tervezik a folytatást?
    Amikor Brüsszelben pénzt adnak rá.

  23. Schneider Ádám szerint:

    Margó: http://csepel.info/wp-content/uploads/csepel_szigeti_gerincut.jpg
    a mikorhoz pedig gondolom kell újabb 20 év és 7 milliárd.

  24. lucifer szerint:

    “Folytatódott a Kiskunfélegyháza-Kiskunmajsa közötti 5402. jelű 27,7 kilométer hosszú országos közút műszaki átadása. A beruházás költség3,1 milliárd forint volt.”

    Egy kérdés Dr Grün úrhoz: Csatornát ls tettek alá?

  25. Mangó szerint:

    Köszönöm Ádám, pontosan erre voltam kíváncsi.

  26. Dr. grün szerint:

    lucifer!
    Érdeklődni a beruházónál! 😛

  27. ugró mókus szerint:

    Emberek!!!!!! 1.200.000.- Ft lesz a főpolgi fizetése megérdemli milyen szépen vágja a szalagot.Az-az elegáns kéztartás.Nehogy ínhüvely gyulladást kapjon szegény ettől a sok avatástól.Mennyi lenne a táppénze?

  28. "?!" szerint:

    Kedves “ugró mókus”!

    Miért vagy meglepődve a 23 budapesti kerület átvágási ügyeivel foglalkozó Tarlós István 1.200.000,- Ft-os fizetésén?

    Ahhoz képest ez semmi, hogy az egyedül csak a mi kerületünkben zajló átvágási ügyekkel foglalkozó Szilárdunk (különféle apróságok beszámítása nélkül) havonta összesen 1.527.000 Ft fizetést kap, és ezen felül korlátlan futásteljesítménnyel használhat egy kizárólag a részére vásárolt személyautót az önkormányzat költségére!

  29. Zsolt szerint:

    Arról senki nem szól, hogy az út mellett levő társasháznál nincs zajvédő fal!
    A cikkben szereplő képen pont látni, hogy nincs ott semmi csak egy 1,5 méteres téglafal.
    (kb:125 lakásból álló társasházról van szó)

    Megint egy olyan beruházás, ami nagyon látványos, de kidolgozatlan, átgondolatlan…

Itt lehet hozzászólni !