Legnépszerűbbek a bestsellerek, Nyirővel csak most ismerkednek: mit olvasnak a csepeliek?

Csepel.hu

Nyirő József könyvei a Csepeli Munkásotthon könyvtárának polcain: jót tesz a vita, egyre többen olvassák az író műveit

A Sétáló utcai és a Munkásotthon könyvtárának legkeresettebb könyvei közé tartoznak Fejős Éva, Fábián Janka, Szalai Vivien, Vass Virág, Nora Roberts, Paulo Coelho, J. K. Rowling művei. Kissé lemaradva, de szintén a népszerűségi lista élén állnak Wass Albert regényei és versei, az utóbbi néhány hónapban pedig Nyirő József művei iránt is bizonyos mértékig megnőtt a kereslet, noha az író újratemetése előtt gyakorlatilag senki nem volt kíváncsi az erdélyi alkotóra.

Holczman Györgyné, a Sétáló utcai könyvtár vezetője elmondta, hogy a könyvtárba beiratkozottak száma mintegy 5500. Ez a szám az elmúlt évben stagnált, de korábban évről évre emelkedett. A beiratkozottak 30 százaléka 14 éven aluli gyerek, de jelentős a nyugdíjas korúak aránya is. Legkevésbé az aktív dolgozók, vagyis a 35 és 50 év közötti felnőttek veszik igénybe a könyvtár szolgáltatásait. A fiatalok aránylag nagy száma annak is betudható, hogy az intézmény iskolakönyvtárként is működik, valamint 16 év alatt ingyenes a beiratkozás. Az ennél idősebbek és diákigazolvánnyal rendelkező tanulók pedig 50 százalék kedvezményt kapnak. Mentesülnek a beiratkozási díj alól azok is, akik betöltötték a 70. esztendejüket. A folyóiratok olvasása ingyenes; ehhez csupán az szükséges, hogy az érdeklődők regisztrált olvasójegyet kérjenek.

A napi látogatók száma 300 körül mozog, közülük körülbelül fele az, aki könyvet kölcsönöz. A többiek folyóiratokat olvasnak, vagy az internetet használják. Az internethasználat díja óránként 100 forint. Különösen a gyerekek, fiatalok körében népszerű a világháló, akik többnyire a Facebookon csetelnek, játékprogramokat töltenek le, fejhallgatón zenét hallgatnak. A felnőttek általában hivatalos ügyeiket intézik a neten, az álláskeresőt böngészik, önéletrajzokat küldenek el. Körükben többen vannak olyanok, akik kevésbé járatosak az internet használatában, ezért a könyvtárosoktól kérnek segítséget.

Tavaly 41 ezren kölcsönöztek ki összesen 113 ezer dokumentumot, túlnyomó többségben könyveket. Elenyésző arányban vittek haza cédét, dévédét, nyelvi oktatócsomagot és a fizetős szolgáltatásként kölcsönözhető hangoskönyveket.

Sikerkönyvek, könyvslágerek

A könyvek népszerűségi listájának élén hagyományosan a krimik, szerelmes regények, bulvár témájú írások, ponyvák és a vámpírregények állnak. A magyar szerzők közül jelenleg a legnagyobb slágernek Fábián Janka és Szalai Vivien bestsellerei számítanak. Szintén a leggyakrabban kikölcsönzött könyvek között szerepelnek Fejős Éva, Vass Virág regényei, valamint a gyerekek körében kedvelt Bartos Erika, Marék Veronika, Berg Judit, Lackfi János mesekönyvei. A külföldiek közül J. K. Rowling Harry Pottere továbbra is sláger, de folyamatosan kikölcsönzik Geronimo Stilton gyermekregényeit, illetve Nora Roberts és a kortárs brazil Paulo Coelho írásait. A színes, nagy alakú mesekönyvek töretlenül közkedvelt olvasmányok, ami azt jelzi, hogy a szülők egy része szívesen olvas fel otthon meséket gyerekeiknek. A sikerkönyvek iránti hatalmas érdeklődés miatt ezeket a könyveket csak két hétre lehet kikölcsönözni, s nem hosszabbíthatók meg.

Szintén a kedvelt olvasmányok között találhatók Frei Tamás, Moldova György, Grecsó Krisztián és Szabó Magda regényei. Nem csökkent az érdeklődés Wass Albert művei iránt, az utóbbi időben pedig többen kérték Tormay Cécile és Kosáryné Réz Lola munkáit. Nyirő József regényei iránt egy csapásra megnőtt az érdeklődés újratemetése óta és amiatt, hogy neve gyakran szerepel a politikai sajtóban. Korábban alig olvasták Nyirő József könyveit.

Az ismeretterjesztő irodalom legolvasottabb szerzői közé Csernus Imre, Szendi Gábor, Ranschburg Jenő, Popper Péter, Müller Péter tartozik.

A vers nem népszerű

Bodó József, a Munkásotthon közművelődési csoportjának vezetője arról számolt be, hogy a legkedveltebb könyvek náluk lényegében ugyanazok, mint a Sétáló utcában. A látogatók leggyakrabban a celebekről szóló vagy az általuk írt könyveket kölcsönzik ki, de népszerűek a krimik, családregények és a történelmi históriák is. Sokan olvassák Márai Sándor, Wass Albert, Jókai Anna és különösen Szabó Magda műveit. Megemlíthető Bächer Iván neve is. Nyirő József regényei náluk is csak az utóbbi hónapokban váltak keresetté, korábban nem érdeklődtek utánuk.

A Sétáló utcai könyvtárban a magyar klasszikus írókat nem keresik tömegesen, legfeljebb az iskolákban kötelező olvasmányokat viszik haza rendszeresen. Verseket szinte egyáltalán nem olvasnak az emberek. A kortárs magyar írók közül mérsékelt az érdeklődés a Nobel-díjas Kertész Imre, vagy a szintén magasan jegyzett Jókai Anna, Esterházy Péter, Spiró György, Parti Nagy Lajos iránt. A kortárs külföldi szerzők közül megemlíthető az orosz Ludmilla Ulickaja, aki bizonyos népszerűségnek örvend. Az értékes, klasszikus külföldi íróktól is csak kevesen olvasnak műveket, de nem merültek feledésbe például az orosz Lev Tolsztoj vagy Fjodor Dosztojevszkij regényei. A minőségi művek kiállják az idők próbáját, s valószínűleg sok-sok évtized múltán is a könyvespolcokon lesznek, ami viszont nem állítható teljes bizonyossággal a jelenlegi sikerkönyvekről.

A Munkásotthon könyvtárában szintén az tapasztalható, hogy a versekre kevesen kíváncsiak. A műszaki témájú szakirodalomra sincsen igény, de a háztartási ismereteket népszerűsítő könyveket szívesen forgatják a látogatók. A klasszikus magyar írók népszerűbbek, mint a kortárs magyar szerzők. Nem túl nagy számban, de folyamatosan kölcsönzik ki a külföldi klasszikusok műveit. Név szerint megemlíthető Lev Tolsztoj, Anton Csehov, Thomas Mann. Lev Tolsztoj Anna Karenina című regénye például a keresettebb művek közé tartozik.

A Munkásotthonban is van lehetőség internethasználatra és folyóiratok olvasására.

Forrás: Csepel.hu

6 hozzászólás “Legnépszerűbbek a bestsellerek, Nyirővel csak most ismerkednek: mit olvasnak a csepeliek?” bejegyzésre

  1. csaba péter szerint:

    Egyet értek azzal , hogy ma Nyírőt , Vass-t Szabót és a többi Horthy korszaki írót is olvasni kell . Különben soha sem értjük meg értetjük meg , az utánunk következő generációval , mi a “HÉTKÖZNAPI FASIZMUS”
    Mihail Rom, örökbecsű dokumentum filmje után .
    Mindenkinek ki kézbesíteném Radnóti Nyírőről írt cikkét .

    A Isten irgalmazzon azoknak akik elfelejtik Isten szavát a tíz parancsolatból.
    ” Ne ölj”

  2. csapajev szerint:

    Könyvtári tag vagyok,szuper!!!! a könyvtár,és benne a kedves könyvtárosok is.
    Mondjuk nekem eszemben sem jutna Nyírőt,Wass A.-t kikölcsönözni.Éppen elég volt akkor elolvasni,amikor még kellett….
    Helyettük mindenkinek melegen ajánlom a “jéghideg” skandináv krimiket.Van belőlük bőven.

  3. Bugi szerint:

    Csaba elvtárs, a hétköznapi kommunista.

  4. Éva szerint:

    “Éppen elég volt akkor elolvasni,amikor még kellett….”

    Te akkor még porbafingó se voltál.

  5. Dr. grün szerint:

    Kínos irodalmi bakiba futott bele Balog Zoltán
    2A november 15-i miniszteri válasz – amelyen az EMMI sajtóosztályának tájékoztatása szerint Balog Zoltán neve szerepel, de Halász János államtitkár írta – szerint a Nemzeti Alaptantervbe Wass Albert, Szabó Dezső, Nyírő József mellett bekerült Uz Bence is” – írja a hvg.hu.

    Ezek szerint a Miniszter úr sem olvasta! 😛

    http://eduline.hu/kozoktatas/2012/11/21/Balog_Zoltan_szerint_Uz_Bence_regenyiro_09AUKJ

  6. hajós szerint:

    Igen, az embereknek rossz az ízlésük. Fost olvasnak. Tudjuk. Ezért kár volt cikket írni.

Itt lehet hozzászólni !