Túl sok a pénz: parkoló-lemezeket az üres parkolókba!

Semmibe vette az önkormányzat a lakók tiltakozását

Csepel.info

Parkoló

Így néz ki “csúcsidőben” a parkoló

2008. májusában döntött úgy a csepeli önkormányzat vezetése, hogy több egyéb helyszín mellett a II. Rákóczi Ferenc iskola mögötti parkoló helyére egy kétszintes „parkoló lemezt” építtet. A javaslatot az MSZP-SZDSZ-es többség a lakók és az ellenzéki képviselők véleményét lesöpörve fogadta el. Az ott élők tovább tiltakoznak, a megválasztott MSZP-s képviselő véleménye: „Nem kéne rászokni a nevemre!”

A kétszintes „parkoló lemez” értelmi szerzője Podolák Sándor városfejlesztési tanácsnok volt. A II. Rákóczi Ferenc út 94-104. számú társasház HÉV felőli oldalára pedig annak ellenére építenék fel a műtárgyat, hogy a parkoló „csúcsidőben” ma is maximum 40%-os kihasználtsággal működik – értesült a Csepel.info.

Az társasház lakói már a tervezést megelőzően hangot adtak annak a véleményüknek, hogy köszönik, de nem kérnek a tervezett épületből. „Nem szeretnénk, ha az ablakainkból egy kétszintes parkolóra látnánk rá, és szagolnánk a koncentrált bűzt. Azt viszont annál inkább elvárnánk, hogy a jelenlegi parkolót civilizált módon újítsa fel az önkormányzat, és telepítsen minél több zöld növényzetet”- nyilatkozta lapunknak a ház egyik lakója.

Fellebbeztek és aláírásgyűjtésbe kezdtek

2008. augusztusában a lakók kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy tiltakozásuk ellenére a hatóság jóváhagyta a Csevak Zrt. építési engedély-kérelmét. Ekkor kezdődött el a tiltakozó aláírások gyűjtése is, amelyhez mára több mint százan csatlakoztak. Egy, a lapunknak nyilatkozó hölgy elmondta, hogy a társasházban 84 lakás van, és csaknem az összes csatlakozott a kezdeményezéshez. „Mindemellett fellebbezést is nyújtottunk be a határozat ellen, amelynek várjuk a pozitív elbírálását” – tájékoztatta a hölgy szerkesztőségünket.

A lakók kérésére Borbély Lénárd fideszes képviselő előterjesztést nyújtott be a szeptemberi testületi ülésre, amelyben az érintettek kérését tolmácsolva a döntés megváltoztatását kérte.

„Miután megkerestek a lakók, többször is jártam a helyszínen. Az érintettek egybehangzóan utasították el az önkormányzat szándékát, amelyet a frakcióm azért sem támogatott, mert nem ismertük a lakók véleményét – arról ugyanis az előterjesztő elfelejtett tájékoztatni. Mint azt megtudtam, a terület MSZP-s képviselője ugyanakkor a vélemények birtokában volt a döntés meghozatalakor, de azt elhallgatta. A szeptemberi testületi ülésre benyújtott előterjesztésem a lakóközösség kérését tükrözi, de egyben az önkormányzati érdekeket is szem előtt tartja. Azt szeretném elérni, hogy az építési szándékot vonja vissza a testület, és a polgármester december 31-ig javasoljon egy új helyszínt – esetleg új technikai megoldással – a megvalósításra” – mondta el lapunknak Borbély Lénárd.

Uniós beruházás, minimális „előnyökkel”

A Csepel.info úgy tudja, hogy az önkormányzat a beruházást részben Európai Uniós forrásból képzeli el, az összköltség pedig meghaladja a 190 millió forintot. A tervezett 110 gépjármű befogadására alkalmas kétszintes parkolóval szemben a jelenlegi 80 gépjármű parkolására nyújt lehetőséget.

Ez azt jelenti, hogy a két szint megépítésével és 190 millió forint elköltésével csak plusz 30 gépjármű parkolására nyílna lehetőség. Ehhez jön hozzá, hogy a mostani, elhanyagolt parkoló kihasználtsága nagyon alacsony, hiszen csúcsidőben is csak 30-40 autó van a helyszínen.

BAL- jós előjelek

A képviselőtestületi döntést megelőzően a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság szerdán tartotta ülését, amelyen napirendre került a javaslat. Az SZDSZ képviselői először azt az álláspontjukat fejtették ki, hogy támogatják a fideszes képviselő javaslatát, majd tartózkodással szavaztak. A vitában Podolák Sándor környezetvédelmi tanácsnok is elmondta véleményét, amely szerint „ennek az előterjesztésnek semmi értelme”. A vita lezárását megelőzően Gergely István bizottsági elnök, a terület megválasztott MSZP-s képviselője elmondta, hogy nem támogatja az építési szándék visszavonást, majd azzal zárta a mondandóját, hogy „nem kéne rászokni a nevemre” – értesült a Csepel.info.

Csepel.info

38 hozzászólás “Túl sok a pénz: parkoló-lemezeket az üres parkolókba!” bejegyzésre

  1. Szép kis képviselő! Ha nem akarják a lakók, akkor ez a Gergely István miért nem melléjük áll?

    Ennyi pénzt elkölteni megint feleslegesen, felhárborító! Még akkor is, ha úniós pénz.

    Nem kéne rászokni a nevére? Majd leszoknak róla választáskor, remélem.

  2. grál szerint:

    Tán le kéne tenni az ilyen parkolókban a gépkocsikat és Hévvel bemenni a városba. Budapest élhetőbb lenne.

  3. Levente szerint:

    Azért nem áll melléjük, mert nem a lakók érdekeinek képviseléséből telik meg a zsebe.

  4. Laja szerint:

    Bizony, le kéne, de a képen is jól látszik, hogy most sem használják a parkolót az emberek. Attól, mert oda egy emeletes parkoló épül, még nem fogják többen használni. Én pl. be sem mernék oda állni, mivel zárt a hely, takarásban van, sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy feltörik a kocsimat.

    És az sem mellékes, hogy ennyien tiltakoznak…!

  5. Borbély Lénárd szerint:

    Tisztelt Fórumozók! Tisztelt Érdeklődők!

    A témában készített és benyújtott előterjesztésemet az alábbi linken érhetik el:

    http://www.csepel.hu/static/e-dok/File/TESTULETI_ANYAGOK/2008/0918/212-08parkoloep-visszavon.pdf

    Borbély Lénárd

  6. Atom szerint:

    Ez felháborító,csepeli lakos vagyok már több éve és mindig meg tudnak lepni valami “újítással” !

    Nap mint nap ott járok hévvel,és látom hogy nincs kihasználva.Illetve az egyik ismerősömnek ott törték fel a kocsiját,amiben volt az összes szerszáma,és ezzel a jövőjét tették tönkre!
    Szóval csatlakozom az elöttem szólókhoz,a közbisztonságon kéne javitani,és a pusztulat körülményeken!

  7. Nándi szerint:

    Én a közelben lakom, nem értem, hogy miért kell oda emeletes parkoló? Elég lenne csak rendbetenni a környezetet. Aki bejön HÉV-vel Csepelre, legalább valami szépet is látna az ófalu után.

    Olvasva az építés költségét, feltételezem hogy azért ragaszkodnak ennyire a megépítéshez, mert súlyos milliókról van szó… no comment.

    Nagyapó nevű fórumozó mindig ezzel zárja a sorait:

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  8. grál szerint:

    Kedves Borbély Lénárd úr!

    Mikor hatalmon voltak, hány ellenzéki javaslatot fogadtak el. Mind a kiskirályok, kuss mindenkinek csak mi vagyunk az okosak Orbánnal az élükön. Akkor most mi ez a nagy siránkozás, a hatalmon lévők követik a fidesz szokását. Remélem ha újból hatalomra kerülnek az ellenzék úgy bactacca Önöket, mint ahogy már 6 éve maguk teszik. Persze pofázni könnyvű, főleg azoknak akik csak kivonulni-bevonulni tudnak, meg törvénytelenkedni.
    Egyébként nem vagyok, nem voltam kommunista. Igaz fidesz felfogás szerint, aki nem ért velük egyet az csak rohadt bolsi, komcsi lehet. Nem rajongok Gyurcsányért, de mint embert többre becsülöm a Fidesz-KDNP vezetőinél. Isten óvjon meg mindet maguktól, igaz Orbán már a köpönyegét átfordította, már nincs Csuhások kuss!!!

  9. Nándi szerint:

    grál!

    Te felfogtad ezt a cikket egyáltalán? Egyébként amikor a Fidesz volt hatalmon, fejlődött az ország, a gazdaság. Medgyesi Péter ezekkel a szavakkal méltatta Orbán Viktort a hatalom átadásakor: “gratulálok, jó állapotban van a gazdaság”. Ezt miért feljtik el mindig a szocik?

    A cikk pedig nem országos ügyről szól, hanem helyiről. Az önkormányzat üres parkoló helyébe akar egy épületet, szintén parkolónak, a lakosság tiltakozik, a megválasztott képviselő belesz@arik a választóiba, az önkormányzat vezetőit nem érdekli, hogy mi a lakosok véleménye. Ez a cikk rövid tartalma. Ha megenegeded, ez egy kis segítség az értelmezéshez.

  10. Székely szerint:

    Na, Grálnak elgurult a gyógyszere. Mindenesetre örvendetes, hogy a fent említett helyi ügyben szinte egyetlen érve sincs, és emiatt kénytelen volt a nagypolitikai sárdobálás eszközéhez nyúlni. Köszönöm az “értékes” hozzászólásodat Grál, megerősítetted bennem a gondolatot, miszerint a fenti ügyben Borbély Lénárdnak, és a helyi Fidesznek van igaza. Csak így tovább, szerezz még több szimpatizánst a Fidesznek.

  11. Földhözragadva szerint:

    Éretm én, hogy a szélmalom az erősebb, de akkor mi értelme ilyen formában megoldást keresni? Ez csak a politikában megoldás, hogy én szóltam, meg irtam levelet, amit leszavaztak. Grálnak (már nem emlékszem a korábbi nick-re) van ám némi igaza: “hány ellenzéki javaslatot fogadtak el”. Itt a bibi emberek, nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki…

  12. Bubus szerint:

    Kedves grál, én pl. nem tudom, hogy hány ellenzéki javaslatot fogadtak el pl. 1998-2002 között. Azt sem tudom, hányan tudják, ugyanakkor a kérdés mögött állítást érzek.

    Ezért egy másik állítással szeretném cáfolni: a Széchenyi Tervből csak a fideszes városok, önkormányzatok és vállalkozók kaphattak.

    Akkor mit keres Csepelen és az ország számtalan, 1998-2002 között MSZP-s önkormányzatánál Széchenyi Tervből készült projekt? Mert a kerületünkben a II. Rákóczi Ferenc utcai költség alapú bérlakások, én nem is tudom hány száz darab lakás abból épült. És még valami: azóta csak olyan projektek érintették Csepelt, amiből mások sz@rát lehet tisztítani, az ellentételezés meg sehol.

  13. matyi szerint:

    Nándi Teljesen igazadvan!

  14. baniko21 szerint:

    Bubuskám!
    Magyarázd már el nekem, hogy mit is jelent a költség alapú bérlakás
    fogalma? A szegény, csóró réteg kapta szociális alapon a Széchenyi
    Terv pénzének rendelkezésre állása miatt? Vagy úgy volt, ki tud többet
    leperkálni érte, azé a lakás? Mitől bérlakás? Kié is tulajdonképpen?
    Kitől bérlik a bérlők? Kinek folyik be a bérlakások bérleti díja? Ja és
    mennyi?

  15. Csaba szerint:

    Én úgy tudom, hogy azok a bérlakások az önkormányzat tulajdonában vannak, és ő adja bérbe. Ha szociális lakás, akkor pedig gondolom, hogy bizonyos kereset alatt lehet megkapni, és talán olcsóbb a bérleti díja. Ezt nem tudom.

    De hogy jön ez a téma a parkoló építéséhez. Egyébként a szociktól már megszokhattuk Csepelen, hogy nem a kerületiek érdekében cselekednek. Ez egy újabb példa rá. Ennyien tiltakoznak, és mégsem érdekli az MSZP-t és az SZDSZ-t, hogy ki mit szeretne.

    Az a parkoló tényleg totálisan kihasználatlan, a fenti fénykép jól példázza, hogy mennyien állnak oda. Alig-alig. Úgyhogy fölösleges oda épületet felhúzni. Persze biztos nagy pénz van benne.

    Lehet, hogy aztán majd őriztetni is kell, erre pedig mint azt tudjuk, van egy jó kis embere az önkormányzatnak: a szadeszos Kál Károly, Csepel őrző-védője!

  16. Csaba szerint:

    Mármint úgy szadeszos, hogy önkormányzati képviselő! Gyönyörű, mondhatom!

  17. Gordon szerint:

    Akkor hajrá szadi! Dől a lé?

  18. Csaba szerint:

    Ki tudja már követni ezeket a belső, ám legfelső, vezetői szintű összefüggéseket, és hogy mit miért csiánálnak ebben a kerületben…

  19. Bubus szerint:

    Kedves Anikó!

    A költség alapú bérlakások azért épültek, mert ma Magyarországon nagyon rossz a lakástulajdoni rendszer. A lakások döntő többsége magántulajdonban van, és pl. ezért nem működik országon belül a munkaerő-vándorlás. Csak, hogy konkrétabb legyek: a magyarországi munkalehetőségek egy jelentős részét azért külföldiek töltik be, mert nehéz országon belül költözködni, az albérleti rendszer meg vagy átverésen alapul, vagy szerencsén.

    A bérlakások növelésével ugyanakkor az alacsonyabb komfortfokozatú lakások esetében is kínálat-növekedés állna be, ami a szegényebb családoknak is több lehetőséget nyújtana. No itt a kapcsolódási pont a közgazdasági érdek és a szociális lehetőségek között.

  20. baniko21 szerint:

    Kedves Bubus!
    Értem én, hogy megváltoztak a lakásoknál a tulajdonviszonyok, kevés
    a bérlakás. De miért is?
    Csabának:
    Igazad van, hogy a parkolóról kell beszélni. Ahogy én Podolák urat
    ismerem, egész biztos azért ragaszkodnak az épület megépitéséhez,
    mert jó alkalom az újabb lenyúlásra. Az meg, hogy az ottlakók tiltakoz-
    nak kit is érdekel?

  21. miska72 szerint:

    GAZEMBEREK VEZETIK A KERÜLETET!
    MÁR KÉT PERT ELVESZÍTETT NÁLAM AZ ÖNKORMÁNYZAT A FELÜGYELETTEL EGYÜTT! Az a parkoló valami borzalom! Nincs gondozva! Még lomok is szoktak lenni ott az iskola felöli végében. Ilyenkor HOL A KÖZTERÜLET FELÜGYELET? ilyenkor hol a rendőrség? Ilyenkor hol az ÖNKORMÁNYZAT? Kinek a feladata a területet gondozni? Az biztos hogy az a parkoló soha nem volt szép! Az biztos, én még gyalog se állnák meg ott.

  22. miska72 szerint:

    Emberek ÖSSZEFOGÁS, TILTAKOZÁS! NEM KICSIT! NAGYON! Azért lettek megválasztva a képviselő “urak”, hogy a helyzetet megoldják! A CSEPELIEK ÉRDEKEIT SZOLGÁLJÁK! Akkor tessék dolgozni, gondokodni, hogy lehet ezt kuktúráltan megoldani! Én is támogatom a lakók ötletét, hogy egy ZÖD parkoló épüljön meg! Leaszfaltozva bokrokal virágokkal beültetve, BEKAMERÁZVA! Aki szemetel felelőségre lehesen vonni! Az autók is biztonságban lennének! A közteület tisztesága is megoldott lenne. A területet nem cak megépíteni kelene, hanem gondozni is, ami itt Csepelen nem negyon müködik. nezzük meg az Imre teret. No comment.

  23. Csivi szerint:

    Üdv!
    Az ilyen hozzáállású emberek miatt tart itt az ország, mint Grál beirogató!
    Mindenből csak azt hozzák ki, hogy a másik fél mit nem, meg miért nem.
    Ha ő igen akkor én nem. Ha az ő szimpatizánsa azt javasolná hogy nem kell az a parkolóház, akkor azt helyeselné. Ha mást nem, legalább a lakókat vennék figyelembe!! Felháborító hogy az ott élőknek semmi beleszólásuk! Lassan az összes zöld területet beépítik, az utak Királyerdőben is járhatatlanok sok helyen, lenne hasznosabb helye is a pénznek. És itt nem egy újabb szökőkútra gondoltam!
    Grál még azt is írta:-” Maradjanak itt az autók, legalább Budapest élhetőbb lenne”.
    Csepel nem Budapest?

  24. leslie szerint:

    T. CSivi! Grál már tud valamit. Ma Csepel a főváros 21. kerülete. Ha így csúszik lefelé, hamarosan a 23. lesz. A belső városrészek tisztulnak, Csepel lecsúszik. Munkahely ma sincs. Amikor már segélyre se futja, a Főváros a lerobbant városrészeket önálló településként lepattintja. Teljesül Grál vágya, az élhetőbb, tiszta, megújult Budapest.

  25. Sphere szerint:

    Újfent kinyílt a zsebemben a bicska.Ami itt történik az már felháborító. Míg a többi kerület épül, szépül, addig Csepel szép lassan lepusztul. Mindenhol azt halljuk, hogy több zöld terület és több parkoló kell. Tehát igazuk van a lakóknak – zöld parkolót kell csinálni. Ennek a kivitelezési költsége lényegesen kevesebb volna.Lehetne többet áldozni a közbiztonság javítására.
    Jó volna, ha a kerület tisztelt vezetői néha meghallgatnák és hallgatnának a közvéleményekre.

  26. mutti szerint:

    Talán a sok autó parkolásokból másra is kellene gondolni PL. kutyafuttatót kéne Csepel belvárosi részére is csinálni nem csak a külkeretűekben. Úgyan is nézzék meg, hogy hány kutyás ember nem tudja elengedni a saját kutyáját,mert nincs egy lezárt terület a környéken. Pedig kellene.Aki bátor az meg szabadon sétáltatja a kutyáját,megjegyzem ezek vannak többen. De mivan aki ezt nem kockáztatja meg.Nem csak a neylon zacskós tartókat kéne kihelyezni,hanem helyet kéne nyújtani az állat barátoknak is.Az összes zőld területet elvették lakások építésére amiben még lakók sincsennek, de az nem baj fő hogy nincs zöld terület.Csepelen sok volt a zöld terület ahová gyerekkel és kutyusokkal ki lehetett vonulni.Arra nem volt szüksége Csepelnek. A fentiek kitalálták a lakosoknak meg mindent elkell viselni.Úgy látjuk,hogy itt ez a szokás.

  27. munkásököl szerint:

    Ez az önkormányzati vezetés lámpavasra való…

    Bubus!

    A költségalapú bérlakás ügyet egy kicsit árnyalnám. A megépítéséhez valóban hozzájárult a Széchenyi Terv, csak az a bibi, hogy a megvalósítást a mi drága önkormányzatunk csinálta. Tudod, hogy lehet(ett) ott lakáshoz jutni? Én tudom, mert anno megérdeklődtem. Licitálni kellett, hogy hány havi kauciót tudsz letenni előre. Vagyis akinek több pénze volt (és itt nem egy-két havi kauciókról volt szó), az kapta az amúgy tényleg kedvező, kőbevésett bérleti díjjal rendelkező lakást, 15 év után kedvezményes vételi opcióval. Na, ezek pont nem az ún. rászorulók… Annyi pénzt kellett volna előre belefektetni, hogy inkább megérte egy kicsit még spórolni, és venni hitelre egy saját lakást. Nagyapónak nagyon igaza van.

  28. Bubus szerint:

    Én is szívesen csinálok bármit, amit más fizet – naná, hogy szívesen csinálta a csepeli önkori! Már csak ebből is látszik, hogy az sem igaz, hogy a Széchenyi Tervben csak olyan vállalkozók vehettek részt, amelyek “fideszesek” voltak.

    Ha pedig nem éri meg, akkor miért van igény rá, és van tele a ház bérlőkkel?

  29. miska72 szerint:

    Az elvtársaknak felkellene ébredni, hogy nem értenek ahhoz, amit csinálnak az Önkormányzatnál, és el kellene menni 3 műszakba utcát seperni! Ott több hasznot hoznának Csepelnek! De írthatnának PARLAGFÜVET IS! Azt is megköszönnénk!

  30. munkásököl szerint:

    Bubus:

    Nem mindenki tud még spórolni és várni. Vagy a hitelképességgel van gond, nem tudom. De az is igaz, hogy ma sokan hoznak irracionális gazdasági döntéseket, amelyek hatását fel sem fogják. Mit várunk ott, ahol a Maunikasót és társait ennyien nézik?… Nekem jobban megérte várni, spórolni, és nyugodtabb helyen lakást venni. Legalábbis MÉG nyugodtabb helyen, de az egy másik post.

  31. dshk szerint:

    Megint egy Podolák. Ezek szerint hárman vannak. Nekünk, a Szabadság (lásd M0) utcában, a másik kettő, az önkormányzati képviselő, és az országgyűlési már kétszer a szemünkbe hazudott.

    mutti, kutyafuttatót meg azért ne már az önkormányzat (maradék) pénzéből építsünk… A közösből senkinek a hobbiját ne finanszírozzuk. Adjon telket olcsón, még odáig csak-csak. Persze akkor a gokartosok, meg a gördeszkások is jönnek majd, hogy nekik is kell pályára terület. A többit oldják meg a kutyások, de legalábbis köszönjék meg és fizessék ki, ha elintézi helyettük az önkormányzat.

  32. Jeniszej szerint:

    Csepelnek már nincs is városképe! De szartelepe van. Modern télikerttel a tetején.
    Nézétek meg a szomszéd kerületet, hogy fejlődik. PESTErzsébet.

  33. Jeniszej szerint:

    Minden kutyást fák ültetésére kötelezném. Természetesen húgytürő fákra gondoltam. Mert hát kutya az kell a panelba!

  34. miska72 szerint:

    HAJRÁ CSEPEL! Ne hagyd magad! Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy szélhámos! No comment!

  35. miska72 szerint:

    Misiéket ELKERGETNI! De örökre! A polgármesteri hivatalt 1000 méternél jobban nem közelíthatik meg, ha ezeket leváltják! Mégegyszer ezek neghogy győzzenek itt! Remélem megjön a csepeliek esze. Soha többet MSZP! Remélem még a parlamentbe se jutnak be. Ahogy most áll az ország bezárhatnánk a parlamentet. Mennyi pénzt megspórólnánk. A TISZTELETDÍJAK, a bemondásra felvett pénzek, a fűtés, világítás, stb, stb.
    Mert ami most a “Tisztelt” házban folyik arra azt lehet mondani: Fővárosi Nagycíikusz! A porondon Feri BOHÓC!

  36. […] arról lapunk szeptember 10-én beszámolt, a Csepeli Önkormányzat vezetői egy üres, kihasználatlan parkoló helyére egy kétszintes […]

  37. […] meghozatalával vannak elfoglalva. Ennek mintapéldája a II. Rákóczi Ferenc út menti, jobbára üres parkoló emeletessé tétele. Bár látszólag értelmetlen dolog egy egyébként is üres parkolóból százmilliós […]

  38. […] arról lapunk korábban beszámolt, a csepeli önkormányzat a II. Rákóczi Ferenc út 94-104. számú társasház elé egy […]

Itt lehet hozzászólni !