Hír TV
Nem mentek el a meghívott szocialista képviselők az egészségbiztosítás átalakításáról tartott lakossági fórumokra. Érden Jánosi György arra hivatkozott, hogy későn hívták meg, Csepelen Podolák Görgy és Avarkeszi Dezső pedig azt mondta: nem vesznek részt a fórumnak álcázott számonkérésen.
A civil szervezetek képviselői a törvény elutasításáról akarták volna meggyőzni a képviselőket. Szerintük ugyanis a profitérdekelt befektetők által irányított pénztáraknak nem lesz érdekük a lakosság gyors meggyógyítása, hiszen a táppénzt nem ők fizetik. Attól is tartanak, hogy a pénztárak a törvényi garanciák ellenére meg fogják találni a módját annak, hogy elüldözzék az idős, beteg és így drága ügyfeleket.
A Csepel.info úgy tudja: a Csepel újság félrevezető cikkének köszönhetően – azt a látszatot keltették, mintha elmaradna a fórum, a meghívót pedig nem közölték le – 25-30 érdeklődő jelent meg a fórumon. A pártok közül az MSZP és az SZDSZ képviselői is hiányoztak.
Forrás: Hír TV, Csepel.info
A szoci képviselők előre megmondták több fórumon, ez a Fidesz-szócső is közölte, hogy velük, mármint a szoci képviselőkkel senki sem egyeztetett. (Az egyoldalú zsarolás szerintem se egyeztetés!!! )
De! Én ott voltam, mert ti hívtatok erre a szeánszra. Már-már féltem a magánytól, mert olyan üres volt a Rideg Sándor (Királyerdei) Művelődési Ház baromi nagy színházterme. És mit látok?! Kik mentek el elsőként Menyhért úr magánshow-járól?! Hát a Németh Szilárd-féle fideszes kisegyüttes. Jeladására az összes fideszes szervező elhúzta a csíkot, nem akarták blamálni magukat. Más madár után néztek a Béke tér környékén. Menekülés közben elvesztették álarcukat. Gratulálok! Csak így tovább…
Csak tájékoztatásul Albert: dolgunk volt, azért mentünk el. Ha neked ez menekülés, legyen. De akkor milyen szót használsz a menekülésre?
Köszönöm, Attila!
Úgy gondolom, hogy azoknak (a Fidesznek is), akik szervezték a szombati szeánszot a Ridegben (KMH-ban), azoknak illett volna a műsor végét is megvárni, és felszólalással támogatni Menyhért urat. Furcsa látszata volt a kivonulásotoknak.
Kedves Albert!
A csepeli szocialista országyűlési képviselők nemrégiben a következő választ adták a társadalmi és politikai vita lefolytatásának lehetőségére:
„Ha lejár a törvényesen megválasztott Országgyűlés mandátuma, majd jó lelkiismerettel állunk választóink elé. Akkor majd szívesen vitázunk politikai ellenfeleinkkel.”
Forrás:
http://csepel.info/?p=824
Ez nem az általad elmondottakat támasztja alá, miszerint azért nem hajlandóak a párbeszédre, mert nem egyeztettek velük. Szerintem ezt te is beláthatod. Ab ovo elutasítják a társadalmi és politikai párbeszédet. Ez meglehetősen szomorú megválasztott és hivatalban lévő országgyűlési képviselőkről lévén szó. Ha Szilárdékat azért bírálod, mert nem maradtak végig, akkor gondolom a fenti két úriemberről még lesulytóbb a véleményed.
Szerintem felelsleges kutyakomédiát csinálni abból, hogy ki távozott előbb a fórumról. Hanem inkább foglalkozzunk azzal, hogy kik bojkottálják Csepelen az érdemi társadalmi és politikai párbeszédet. Szerinted?
Nem mi szerveztük, ha ott voltál, ezt tudnod kellene. Azt is hallhattad, hogy mi mindent megpróbált Menyhért Péter, hogy összehozza a fórumot. Ha pedig a Csepel újságot is olvasod, láthattad, hogy micsoda félrebeszélés, hazudozás volt sajnos abban is erről az egész kezdeményezésről. Sajnálom, hogy el kellett mennünk, de muszáj volt. Ezért álltunk fel kb. másfél óra után.
Mi legalább elmentünk, pedig magára a beszélgetésre nem voltunk meghívva. Maximum a közönség soraiból jelentkezhettünk volna felszólalásra vagy kérdésre. Avarkeszinek és Podoláknak arra is lett volna lehetőségük, hogy ott a pódiumon bőven kifejthessék a véleményüket, mégsem éltek vele.
Tegyük tisztába a dolgokat! A fórumot egy magán személy rendezte szervezte meg, részben saját, részben talán , és ezt csak feltételezem, mert a részleteket nem osztotta meg senkivel az általa vezetett, civil egyesület segítségével. Mivel én az egészségügyi civil szervezetekkel napi kapcsolatban állok érintettként, az utolsó pillanatokban segítettem hozzá őt ahhoz, hogy a fórumon országosan ismert civil szervezetek és szakszervezetek képviselői, és ez által a sajtó- az egyoldalú tájékoztatást elkerülendő- jelen legyenek.
Az viszont bizonyos , hogy Menyhért Péter saját kezűleg elhelyezett Csepel frekventált helyein 100 db saját pénzén elkészített plakátot a rendezvényről. Az is bizonyos , hogy másnap újabb 100 plakáttal újra kezdhette, mivel éjszaka a kihelyezett plakátok hogy-hogy nem eltűntek. V. úr erre varrjonl gombot!
Az még szintén bizonyos mind Menyhért Péter mind a meghívott vendégek komoly munkát végeztek azért, hogy kiállhassanak és elmondják azt amire gondolnak , mert vitára esélyük sem volt. Talán, Vécsey úr ha eloszlathattuk volna a kételyeit.
Most pedig a kérdéseim Önhöz (IS!): Milyen az a személy aki mások munkáját semmibe veszi? Milyen az a képviseleti demokrácia ahol a megválasztot képviselő zaklatásnak veszi a választói véleményét, illetve sz**ik az ennek nyilvánosítására való jogukra.
Tisztelt fórumozók!
Szeretném megerősíteni, hogy ezen a rendezvényen a Fidesz nem volt rendező. Sőt, a beszélgetésre meg sem voltunk hívva. Ellenben a két országgyűlési képviselő, Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető, illetve az egész MSZP frakció meg volt hívva Menyhért úr elhangzott tájékoztatója szerint.
Mi, a Fidesz három megjelent önkormányzati képviselője nézőként voltunk jelen.
Már elnézést, de ti hívtatok a fórumra itt, ezeken az oldalkon. Én el is mentem. Ti is, csak a fórumról….és előbb mint én.
Ennyi a tény és nem több. De nem is kevesebb!!!
Albert, és az MSZP-s politikusok, akik öt percre sem mentek oda? Téged valóban Ábel Attila hívott arra a fórumra? Gondolom, ha végig ott maradnak, akkor meg az volna a baj, kitalálnál valamit (pl. az a bizonyíték arra, hogy valójában nem a balliberális Menyhért szervezte a fórumot, hanem a Fidesz).
Így lehet egy piti hülyeségből ügyet csinálni, amiről egész nap téphetted a szádat. Ha viszont már te is benne vagy a korban és csepeli is vagy ráadásul, akkor úgyis megtudod, hogy milyen lesz azoknak az új rendszer, akik senkinek sem kellenek. Majd akkor nyüszíts.
Galvániszap!
Miért nyüstölöd Albertet, amikor igaza van?! Ti adtátok közre a hírt http://csepel.info/?p=866 , hát persze, hogy azt gondolja ő is, más is, hogy ti vagytok a meghívók. Ugyanott ti gyaláztátok a szoci képviselőket meg a polgármestert, hát akkor miről beszélsz? Ez a ti bulitok volt, ki másé?! Láttam, hogy a Munkáspárt részéről szép számmal, hárman megjelentek, ugyanannyian mint a kerületi Fidesztől. Az utolsó sorokban ültem, láttam hallottam, mi történik. A munkáspártiak becsületére válik, hogy ők végig ott maradtak a 30 fős társaságban, Németh Szilárd, Borbély Lénárd és Ábel Attila pedig angolosan távozott. Látták, hogy a Királyerdőn már nem sok babér terem nekik, hát leléptek. Kicsit szagos a dolog, mondhatnám, büdös így cserben hagyni a csepelieket, de igaza volt a Fideszes kompániának, mert dög unalomba fulladt az egész. Én meg este hatra értem haza, nem jött az 52-es. Továbbá a szocik, ha kétszer körbeszaladják Csepelt akkor is csak ipari tanulók maradnak a Fideszhez képest abban – ahogy írod – hogy miként kell egy piti hülyeségből ügyet csinálni. Na, el kell ismerni, ebben a mi derék Németh Szilárdunk vérprofi. Igaz, hozadéka 0, azaz egy nagy nulla.
Hőbörgésben jók vagytok, de miként most szombaton a KMH-ban, úgy máskor is az a bajotok, hogy a tények ellenetek beszélnek. Magyarán: nincs szükségetek a szocikra, a valóság lebuktat bennetetket.
Fröcsögj csak tovább anti, jókat röhögünk rajtad.
Kedves Csaba!
Ha nálad a tényeknek a fröcsögés a szinonímája, akkor még sok hasonló élményben lehet részed. Ehhez kívánok neked sok-sok hasonló jó mulatást!
anti, itt van az a meghívó az általad idézett linken:
2008. február 2-án, szombaton 13 órától, a csepeli Királyerdei Művelődési Ház színháztermében tartja meg a TB-törvényről szóló vitafórumát Menyhért Péter, a magát baloldali érzelmű, liberális gondolkodású csepeli választóként meghatározó civil szervezeti vezető.
Olvasd el, mielőtt arról fröcsögnél, hogy a Fidesz adta ki. Menyhért Péter szerintem erős sértésnek venné, ha bárki a Fideszhez kötné. Ennyit a tényekről.
Tipikus komcsi szokás kenegetni a mocskot. Pl. “nem is a 2/3-án épül lakópark” vagy “a Fidesz küldte a meghívót”. Ha te kaptál meghívót a Fidesztől erre a rendezvényre, akkor gyere elő vele, az általad megadott linken ugyanis Menyhért Péter meghívója van.
De beszélhetnél már végre arról is, hogy Podolák és Avarkeszi, azaz ketten miért tojtak be attól, hogy Menhyért ellen, aki egyedül volt, kiálljanak egy vitára?
Gratulálok anti és Albert, ideszoktatjátok az embereket fórumozni. Lehet, hogy kőszocik vagytok, ráadásul meg még nem is a gondolkodó fajtából, de mindenképpen segítetek a Fidesznek. Az MSZP számára kényes témák itt ugyanis kétségkívül pörögnek, és ez nektek köszönhető. Bármennyit is nevetek rajtatok, a munkátokat látva, mint jobboldali mégis csak bíztatni tudlak benneteket: csak így tovább! Még több buta érvet, nem létező “tényt”, fröcskölő, üres útálatot, vádaskodást, károgást! Hajrá!
Köszönöm a biztatást, Bubus! Voltak, vannak, lesznek tények. Ja, és érvek, ami tőled azért hiányzik. Neked is jó mulatást!
A kerületi maszopos vezetőink nem merték betolni a pofájukat?
Kerületünkben szok a birka! Az emberek bele sz..nak az egészbe. Nem érdekli őket semmi! Ezért volt a részvétel kevés! Túl sok a kerületünkben a vörös birka! No comment!
Anti,Albert,Ernő!
Most hallottam a Tv-ben ,hogy Mesterházy frakcióvezetőhelyettes azt mondta hogy az MSZP az elmúlt másfél évben nem folytatott baloldali politikát! Figyelem a zavarkeltő szövgeteiket, akkor most lehet magyarázkodnotok! Olvastam valahol,hogy Anti ment a Mikrószkóp szinpadra,pedig inkább a mikroszkóp alá kellene mennie! Tetszik “Wass Albert barátja” társunk korrekt javaslata,Anti soha sem késő!
Albert,Te sem vagy piskóta! Gyorsan elküldesz egy-egy hírre valamilyen link dumát,pedig közöd sincs a dolgokról! De legalább hárman vagytok és jó kommunista szokás szerint:mondj minél többször ordító hazugságot előbb-utóbb elhiszik az emberek(aliasz Lenintől szabadon)
Anti, Anti… szokásodhoz híven megint átsiklasz a lényeg felett és támadod a Fideszt a szellemi vezetőidtől kapott útravalóval. Miért nem voltak ott a főnökeid? Erre a kérdésre válaszolj, mielőtt újból elkezdenél mellébeszélni.
Levente4
Én ott voltam a KMH-ban, de már lezárhatjuk ezt az epizódot!
Neked és néhányotoknak az teljesen elképzelhetetlen, hogy valakinek saját tapasztalaton alapuló véleménye van?! Ha pedig ez egy zárt platform, akkor zárjátok le, de nyíltan.
Neked, lehet, hogy vannak szellemi vezéreid, főnökeid. Nekem csak szeme és józan eszem van. Szeretném, ha a tied sem menne el…
Kedves Drága Anti és Albert!
Köszönöm, hogy egyetértéseteket fejeztétek ki a fórumon elhangzottakkal.
A hallgatás nyilvános egyetértés, kívált főnökeitek szerint akik sietve bejelentették, hogy aki nem szavaz az velük ért egyet. Ebben az esetben nyilván ti a Menyhért Péter és mások álltal előadottakkal értettetek egyet.
Továbbá azt is köszönöm, hogy burkoltan sem nyilvánítottatok egyet nem értést, hiszen a beérkezett titkos -név nélküli- szavazó lapokon csak egyféle vélemény jelentkezett és az nem azonos a horváth-kökény-kincses vonal szándékával.
Mellesleg aki a jövőét befolyásoló értekezéseket- még ha oly hosszasak-unalmasnak találja az magáról állít ki biznyítvány.
A sárdobálás és mocskolódás helyett inkább errő beszéljetek.
Anti!
Megpróbáltam röviden írni, nehogy elvesszen a kérdés a soraim között, de te már megint nem arra válaszoltál amit kérdeztem.
Nem érdekel, hogy hol voltál aznap.
Az volt a kérdés, hogy a meghívott főnökeid (értsd: Podolák és Avarkeszi) miért nem voltak ott?
Te biztos tudod, írd le bátran. Ha meg nem tudod, akkor fogadd el azt a tényt, hogy félnek kiállni a nyilvánosság elé és szembenézni azokkal akik megválasztották őket.
De még valami beugrott a hozzászólásodat olvasva…
“Én ott voltam a KMH-ban”…
Előfordulhat, hogy valamelyik MSZP-s vezető fröcsög Anti álnéven?
A munkáspártiakban azért, az becsülendő, hogy legalább kiállnak a csepeli emberek érdekeiért, mégha kevesen is vannak és keresik az együttmüködést azokkal, akik tenni akarnak a csepeli érdekekért. Szólnak ,ha szót kapnak, közleményt adnak ki, van véleményük a csepeli történésekről !Bátorkodom elolvasni a csepeli honlapjukat is érdemes néha beleolvasni. Sok igazságot mondanak ki. Körbejártam Csepelt, a kerületben egyedül őket láttam gyüjteni, a új TB. törvény ellen. És most lepődjetek, meg MSZP.-s , SZDS- Fidszes. , MDF- s aláirójuk volt. Közös célért összefog ám a hülyének nézett többség ! Úgy látom, hogy a balodali értékrend náluk leledzenek. A csepelieket nem nagyon érdekelte ki gyüjti az aláírást ! Az volt a lényeg , hogy össze kell fogni érdekeink védelmében. Igy kellene tenni minden Csepelt előre vivő kérdésben.
A mai metró újságot megkaptátok? Benne volt az MSZP kis füzete. MSZP A Józan ész nevében! A nyolcadik oldalon a következő látható. A vizitdíj-és napidíjbevételek teljes évre számolva! Háziorvosok 9,5 milliárd forint. Járóbeteg-intézmények (rendelőintézmények): 6,2 milliárd forint. Fekvőbeteg-intézmények (kórházak): 2,2 milliárd forint Összesen: 21,7 milliárd forint! Nem tudom, lehet, hogy már megint én vagyok a hülye, nálam ez csak 17,96 milliárd forint! Fojtatás: Ez a közel 22 milliárd forint a tét. A reformellenes népszavazás, ezt az új forrást akarja kivonni az egészségügyből. Na, most a 22 milliárdból kivonjuk a 17,96 milliárdot, a különbség 3,74 milliárd! Már megint hazudnak! Hová akarják tűntetni ezt a 3,74 milliárdot?
Egy kis számtan az MSZP szakembereinek. Remélem, meg tudják oldani a feladatot.
Matek és fizika teszt haladóknak:
1. Bori néni pulóvert köt, 45,3 km/h sebességgel. A
rendelkezésre álló fonál hossza 68,5 km.
a) Mennyire kell Bori néninek felpörgetnie a sebességet,
hogy befejezze a pulóvert, mielőtt még elfogyna a fonál?
b) Hogyan változik a sebesség, ha néha Pista bácsi is
beleköt?
c) Mekkora az a legnagyobb sebesség, amely felett Bori néni
elveszíti a fonalat?
2. Ha IV. Béla 17 év alatt 139 rendeletet hozott, akkor
hányadik Béla hozott 5 év alatt 58 rendeletet?
3. Ha egy nő lefekszik a saját klónjával akkor az leszbikus
szex, vagy önkielégités?
4. Mari néni kakasa 8:25-kor kukorékol, 5dB hangerővel.
Mennyi idő alatt ér A faluból B faluba (3km) a hang, ha
közben a szomszéd 3Nm-es rúgással küldi meg?
5. Hány %-os az alkoholfoka annak a folyadéknak, amelyet
Lajos, a postás elfogyasztva 22,08 méter után esik össze.
Lajos sűrűsége 1,0968 g/köbcenti.
6. Ha Géza 5 percenként bedob egy fél konyakot,
a) mennyi idő után okádja szembe a felszolgálónőt,
b) ki fogja feltakarítani,
c) és milyen töménységű lesz az okádék, ha a pincérnő 165
cm magas?
7. Az idő pénz. A pénz beszél, a kutya ugat. Amelyik kutya
ugat, az nem harap. Ebből következik, hogy az idő nem
harap. De akkor minek van neki vasfoga?
8. Ha ma nulla fok van, és holnap kétszer olyan hideg
várható, hány fok lesz holnap?
Akinek még megvan a józan esze, az nem hisz nekik!
Aki ezt a kis üzetet készítette az is a Józsefvárosi piacon szerzett diplomát.
Reméljük eljön az idő, amikor a két nyúl szoci választásokkor sem mer majd Csepelre jönni.