Inforadio.hu
Budapesten a vasúti dolgozók jelentős része támogatja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének hétfő hajnali 3 órakor kezdődött munkabeszüntetését – közölte az érdekképviselet vezető ügyvivője. Közben a MÁV sajtófőnöke arról számolt be, hogy a budapesti nagy pályaudvarokon kialakult helyzet miatt a kelenföldi, a rákospalotai és az újpesti állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete vezető ügyvivője az InfoRádióban elmondta: a fővárosban a vasúti dolgozók többsége támogatja a hajnalban kezdődött munkabeszüntetést.
Gelencsér László hozzátette: erős a készültség Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett, a Balaton körül és Záhonyban is.
A vezető ügyvivő hozzátette: a fővárosban a Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a jegy- és kocsivizsgálók, valamint a forgalmisták sztrájkja miatt szünetel a vasúti közlekedés.
“A különböző szakmai csoportok részvétele más és más, a műszaki előkészítők és a kocsivizsgálók országosan szinte 100 százalékosan részt vesznek a sztrájkban, ennek köszönhető, hogy gyakorlatilag az egész hálózaton általános a munkabeszüntetés” – jelentette ki Gelencsér László.
Sztrájk a Keleti, a Déli és a Nyugati pályaudvaron
Közben a MÁV sajtófőnöke arról számolt be, hogy a budapesti nagy pályaudvarokon kialakult helyzet miatt a kelenföldi, a rákospalotai és az újpesti állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok.
Kavalecz Imre közölte: nem sztrájkolnak a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár, valamint a Kőbánya-Kispest-Lajosmizse vonalon, továbbá Zalaegerszegen és Veszprémben is dolgoznak az alkalmazottak.
A vasúttársaság sajtófőnöke hozzátette: várhatóan a Miskolc-Pécs vonalon is sikerül megszervezniük a közlekedést.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete azután döntött a sztrájk folytatásáról, hogy tegnap nem tudott megállapodni a bérkövetelésekről a vasúttársaság vezetésével.
Az érdekképviselet szerint a hétfő délelőtt 11-kor kezdődő tárgyalások eredményétől függ, hogy meddig tart a munkabeszüntetés.
Forrás: Inforadio.hu
Vasutassztrájk: a helyzet változatlan
Kedden is az előző napihoz hasonló helyzet várható a vonatforgalomban, azaz a sztrájk miatt a vonatok többsége nem indul, ám azok, amelyek hétfőn is közlekedtek, nagy valószínűséggel kedden is járnak majd – mondta a MÁV sajtófőnöke.
Kedden is a hétfőihez hasonló helyzetre lehet számítani a vonatközlekedésben – közölte a MÁV sajtófőnöke, aki szerint a vonatok többsége nem indul el.
Kavalecz Imre elmondta: hétfő éjszaka a forgalomirányítási területen dolgozók 10-12 százaléka sztrájkolt, hasonlóan a nappali műszakhoz.
A fővárosban egyedül a Déli pályaudvarról közlekednek kora reggel a vonatok, a Keleti és a Nyugati pályaudvarról nem. Az elővárosi forgalomban néhány vonat indul, ezek a külső budapesti pályaudvarokra érkeznek és indulnak.
A szakszervezet szerint egyre eltökéltebbek
A sztrájkot meghirdető VDSZSZ ügyeletese szerint egyre erősödik a munkabeszüntetés támogatottsága, a tagok egyre eltökéltebbek. Oroszi Rudolf nem lát sok esélyt arra, hogy a felek a még elégséges szolgáltatásról meg tudnak egyezni kedden, a megállapodást véleménye szerint a munkáltató kompromisszumkészségének hiánya okozza. Példaként említette, hogy több javaslatot is tettek a MÁV-nak a még elégséges szolgáltatásra.
A szakszervezet javaslatai között szerepelt kétórás “időablakok” megnyitása a nap folyamán, amikor korlátlan számú vonat közlekedhetett volna, illetve az, hogy vonalanként reggel és este 2-2 vonatot indítanának, a MÁV azonban szavai szerint “erőből tárgyal”, nem enged saját javaslatából, ami a vonatok 50 százalékának közlekedését jelenti. Ez a szakszervezet számára elfogadhatatlan.
Eredménytelen egyeztetés
Hétfőn délután eredménytelenül zárult az egyeztetés a MÁV Start Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.
Az egyeztetést követően Halasi Zoltán, a VDSZSZ MÁV Start társasági vezető ügyvivője elmondta: a munkáltató nem hajlandó egyik kérdésben sem előrehaladni, a MÁV Start fenntartja azt a jelszót, hogy nincs alku. Most összeül a sztrájkbizottság, és dönt a további lépésekről – tette hozzá.
Balogh-Fazekas Anita, a MÁV Start Zrt. szóvivője megerősítette: nem közeledtek az álláspontok a VDSZSZ továbbra is dolgozónként egyszeri nettó 250 ezer forint forintot, és a 6,9 százalékos bérfejlesztésen felül 10 százalékot követel.
Forrás: Inforadio.hu
Vannak olyan ágazatok, amelyeknek erős az érdekérvényesító képessége. A vasút is ilyen. Szerencsések…. , kiváncsian várom mi lesz a móka vége. Addig is mindenki menjen busszal vagy kocsival.
“Eeetásak!”
Kíváncsi vagyok, hogy az MSZP szerint lehet-e igaza az “általuk képviselt” dolgozóknak?
“Méltó a munkás az ö bérére” Lk 10,1-12
Gond van ám , mert a vasutas is kapni akar az eladott MÁV Cargó milárdos üzletből. Hogy jön ahhoz egy vasutas hogy most már követel- remélem egyre többen követelnek . ! Hajrá fiuk, küzdjetek csak keményen ! Lássák ezek a pénz büvöletében élők, hogy ébredezik a melós. Lássák, hogy nem lehet hülyének nézni az embereket.
Táncoljon a kormány! Hajrá fiúk!
Le a kalappal a VDSZSZ-e elött! Barátom mesélte,hogy Csepelen miként félemlitík meg a pedagógusokat,nyomást gyakorolva rájuk. Sajnos nem vagyok jó véleménnyel a pedagógusokról,mert mint egy helyen találóan hallottam:A birka is béget amikor vágóhídra viszik,ők pedig önként mennek oda!
Nincs autóm, szóval kicsit aggódom; a buszra nem tudom, hogy hogy fér majd föl a csomagom, mikor néhány napra konferenciára utazom a héten… – szóval így kicsit kellemetlenül érint a sztrájk; de azért teljesen meg tudom érteni, hogy ezt az utat választják a dolgozók miután eredménytelenek voltak a bértárgyalások.