Meghalt Soponyai Géza evezős, hajóépítő

Csepel.hu

Hetvenéves korában elhunyt Soponyai Géza, a Csepel SC evezős klubjának egykori ifjúsági válogatott evezőse, aki később hajóépítőként és vitorlásként lett híres.

A Csepel Evezős Klubtól soha nem szakadt el: életének utolsó hónapjaiban is gyakran feltűnt a Gubacsi híd lábánál található telepen, ahol a hajójavításban segédkezett, illetve szívesen evezett maga is a Kis-Dunán.

Erzsébeti születésű volt, 12 éves korában kezdett evezni Csepelen. Eredményes versenyző volt, ifjúsági válogatott lett, a kor világhírű csepeli evezőseivel végezte az edzéseit. Később azonban felhagyott a versenyzéssel, és hajóépítőként, vitorlázóként folytatta pályafutását. Vitorlásként többszörös magyar bajnok, hajóépítőként pedig számos olyan modellt épített, amely ma már a hazai vitorlássport nélkülözhetetlen kelléke. Egy 2000-ben rendezett balatoni Kékszalag futamon az óriási viharban öt embert mentett ki a vízből csapatával, amiért fair play díjat kapott.

Melis Antal, a csepeli evezősök ikonja, olimpiai ezüstérmes versenyző ezt mondta lapunknak: „Megdöbbent Géza korai halála, mert életvidám, szeretetre méltó ember volt. Emlékszem, volt rá eset, hogy bár ő nyolc évvel fiatalabb nálam, egy hajóban eveztünk.”

Bene László edző így emlékezett: „Tehetséges sportoló volt. Még nem volt húszéves, amikor a biztosabb megélhetés miatt hajóépítéssel kezdett foglalkozni. Az utolsó napokig visszajárt a Csepel Evezős Klubhoz: tanácsokat adott, hogyan javítsuk meg szakszerűen a hajókat. Pár hete is láttam a stégnél, sűrűn evezett a Kis-Dunán.”

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !