Átadták a Kolonics György Szabadidőközpontot

Csepel.hu

Az új szabadidőközpontot Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Pákozdi József alpolgármesterek, valamint Török László, a testvérváros Nagyszalonta polgármestere és a névadó olimpiai bajnok Kolonics György családja gyerekekkel közösen adta át.

Avató beszédet mondott Borbély Lénárd. Emlékeztetett rá, hogy ötven év után jött el az idő, amikor az itt élők akarata szerint ez a terület is megújult.

Tavaly közösségi tervezésbe kezdtek, hogy a csepeliekkel együtt döntsék el, mit szeretnének itt látni. „Online és személyes formában több hónapon keresztül mindenki elmondhatta a véleményét, amely egyértelmű volt, és önkormányzatunk szándékával is találkozott. A meghatározó többség semmiféle magasbeépítést nem támogatott, kizárólag a korábbi funkciókhoz hasonló, sport, rekreációs és családbarát fejlesztést, ami a csepeliek érdekét szolgálja és köztulajdonban marad. Csepel véleménye ügydöntő: a megkérdezettek 82 százaléka elutasítja, hogy magas beépítés történjen ezen a területen” – emelte ki a polgármester.

A Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesülettel közösen 2007-ben is sikeresen megvédték a Kis-Duna-partot egy 360 lakásos lakópark beépítésétől. Most újra meg kellett védeni a partot, hogy egy közpénzen elképzelt 18 méter magas szállodát építsenek itt. „Csepel érdeke számunkra fontosabb, mint valakinek a magán és üzleti érdeke” – tette hozzá Borbély Lénárd.

A Kolonics György Szabadidőközpontban azt építették meg, amit a csepeliek kértek. A régi, elavult pavilonokat, kiszolgáló épületeket elbontották, néhányat felújítottak. Megújultak a teniszpályák, és a 2014-ben az MLSZ-szel közösen megépíttet műfüves futballpálya. Építettek három új nemzetközi szintű teniszpályát és kettő padelpályát. Számos játszóeszközt telepítettek a központba, emellett felújították és áthelyezték a büfét, a portát, a csónakházat. Egy vadonatúj öntözőrendszert telepítettek a zöldterületen. Új padokat, szemeteskukákat raktak ki, kamerákat helyeztek el. Megújult a térvilágítás és az itt lévő emlékpark. Köszönet jár a korábbi fővárosi vezetésnek, amiért támogatták, hogy 2016-ben részben már megújuljon a terület. A most átadott Kolonics György Szabadidőközpont 100 százalékig önkormányzati forrásból valósították meg a csepelieknek.

A szép számú közönséget egész nap változatos programok fogadták. A színpadon elsőként a nemzetközi versenyeken számos sikert elért Island Rock Csepel tánccsoport tagjai léptek fel. Őket követte a Csep’Jazz Dance táncegyüttes bemutatója. Délben mutatkozott be a csepeli Capoeira Academia Egyesület, amely a brazil kultúra táncát népszerűsítette. Velicskov Magdolna, az egyesület tagja azt mondta, hogy a sajátos tánc sokfajta mozdulattal jár, erősíti az egyensúlyérzetet és a harmóniát. Bárki kipróbálhatja, tagjaik száma mintegy száz.

A Padel-bemutató különlegességnek számított. A lényege, hogy a padel a tenisz és a fallabda elemeit ötvözi. Két pár játssza, a sportág számára speciálisan kifejlesztett padelütővel és labdával. A játékszabályok nagyban megegyeznek a teniszével. Dévai Levente interaktív gyerekműsora következett, amelyet a kicsik láthatóan nagyon élveztek. A Nagy-Ho-Ho horgász mulatságosan szórakoztatta a gyerekeket. Ezután lépett színpadra a világ legügyetlenebb bűvésze, Szép Bence, aki persze egyáltalán nem ügyetlen, hanem a maga módján, trükkösen hozta lázba a közönségét. Aztán megint a sporté volt a főszerep, mert lélegzetelállító szaltókat láthattunk földön és égen. Egy hatalmas és egyedi parkour pályán, Magyarország valóban legjobb parkourosaival. Az extrém sport bemutatója után a nézőknek lehetőségük nyílt a parkour pálya biztonságos kipróbálására és az alaptrükkök elsajátítására szakmai felügyelet és oktatás mellett.

Mindeközben a Közösen Csepelért Polgári Egyesület színpad melletti sátrában bárki elmondhatta véleményét az egyesület tagjainak. Ráadásként megkínálták őket finom szörpökkel, a gyerekek pedig fagylaltot is kaphattak.

A nap utolsó attrakciója a Unique zenekar fellépése volt, amely idén ünnepeli 25. születésnapját. A színpadon Völgyesi Gabit, Kovacsics Ádámot és Ferbár Zsoltot láthatták a nézők.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !