Öröm és érthetetlen közjáték a Jedlik gimnázium bejárásán

Csepel.hu

Befejezéséhez közeledik a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium újjáépítése. Ebből az alkalomból tartott – Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére – bejárást a tulajdonosi jogokat képviselő csepeli önkormányzat. Lehetett volna felhőtlen örömünnep az építkezés megtekintése, hiszen a 88 százalékos készültségű iskola igazán szép és ultramodern lesz.

Ebben még az ellenzéki pártok képviselői is egyetértettek. Azonban sokak örömét és várakozását rontotta el, hogy Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos úgy fogadta Csepel képviselőit, mintha az övé lenne a gimnázium, a polgármester pedig faragatlan, kéretlen vendégként tolakodna a képviselőkkel az épületbe. A június 15-i bejáráson Németh Szilárd kormánybiztos mellett jelen volt Nyul Zoltán, magasépítési beruházásokért felelős helyettes-államtitkár, az építésben érintett cégek képviselői, Borbély Lénárd polgármester, valamint Csepel képviselőtestületének tagjai, intézményvezetői.

A bejárást Borbély Lénárd kezdeményezte, ő hívta meg a képviselőket az eseményre, ami érthetetlenül nehezen jött össze. Bár arról volt szó, hogy a tulajdonosi jogokat képviselő önkormányzat az építkezést nézi meg, a helyszínen kiderült, hogy valaki rászervezett a bejárásra, és előadások lesznek.

Elsőként Nyul Zoltán államtitkár köszöntötte a megjelenteket, és az újjáépítésről elmondta, hogy a projekt menedzselésével foglalkozó gazdasági társaságok beépültek a minisztériumi struktúrába. Az Építési és Közlekedési Minisztérium ilyen felállásban foglalkozik a projekttel. A kivitelezési szakasz végfázisához ért – jelentette ki az államtitkár. Ez után jött Németh Szilárd negyvenperces beszéde. Köszönetet mondott Szabó Ádám és Reznicsek Zoltán építészeknek: „2016-ban együtt terveztük a konyhaasztalomnál az iskola átalakítását, rajzoltuk meg a skicceket” – fogalmazott. Kiemelte: az iskola fennállásának 70. évfordulóján is szóba került a felújítás, de a tornaterem és a kémialabor polgármestersége idején már megújulhatott. Kitért a Jedlik történelmére, a felújítás részletezésére, de beszédének központi eleme az önkormányzat bírálata volt. „A csepeli polgármester megszüntette a Társadalmi Egyeztető Fórumot és a beruházás előkészítésért felelős Süle László ügyvezető igazgató szerződését” – rótta fel egyik kiszólásában. A szerinte másfél éves csúszásról pedig, ami az építkezésben történt, így fogalmazott: „megmagyarázhatatlan”. (Később ezt is a polgármester hibájaként mutatta be.) Németh Szilárd utalt a csepeli önkormányzat óvodai és iskolafelújítási programjára, de rossz példaként. Míg a Jedlik kisebb felújításait a saját polgármestersége idején komoly sikerként ecsetelte, a jelenlegi önkormányzat fejlesztéseit értelmetlennek nevezte. Mert „csak” felújítja a kerület az óvodáit és iskoláit, ahelyett, hogy teljesen újjáépítené, ahogy az a Jedlikkel történik. (A Jedlik újjáépítésének ideje alatt öt csepeli iskolát újítottak fel, ebből négyet a csepeli önkormányzat saját erőből hajtotta végre, húszmilliárdok helyett néhány százmillióból.)

Noha a bejárást kérő, és elvileg azt szervező Borbély Lénárd polgármesternek nem akartak megszólalási lehetőséget adni, ő is megköszönte a gimnázium felújítását. Kiemelte: a szülők, gyerekek, és közösségek visszajelzése alapján van érteleme felújítani a kerületi intézményeket, tereket. A Jedlik valóban teljesen megújul – tette hozzá. Kiemelte, hogy az építkezéssel kapcsolatos minden dátum, adat dokumentálva van, így pontosan tájékozódhat a csepeli közvélemény és a képviselőtestület is. A Társadalmi Egyeztető Fórum munkáját megköszönve hangsúlyozta, hogy 2019 márciusára elvégezték feladatukat, hiszen elkészültek a koncepciótervek.

Borbély Lénárd elmondta: a tervek megismerésekor nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésre álló 3,6 milliárd forint csak a töredéke a hipermodern épület építési költségének, amit már akkor 12 milliárd forintra becsültek. 1,4 milliárd forintba került összesen a Jedlik gimnáziumot befogadó, korábbi Fodor József Szakképző Iskola felújítása, a mobil iskolatermek kialakítása, a tervezési munkák elvégzése, az iskola átköltöztetése, valamint a Társadalmi Egyeztető Fórum működtetése. (Miután a költségek sokszorosan meghaladták a rendelkezésre álló összeget, hűtlen kezelést hajtott volna végre a polgármester a munkák elkezdésével.)

„Amikor a törvény kötelezett, hogy adjuk át a magyar államnak a beruházást, ezzel az összeggel adtuk át. Később tovább nőttek a kiadások: az építőipari költségek drágultak, így végül 21 milliárd forint lett a teljes projekt végösszege”‒ fogalmazott, majd hozzátette: a kerület költségvetéséből egy ilyen felújítás akkor lett volna megoldható, ha hosszú időre minden intézmény bezár, és minden önkormányzati működés leáll. (Ilyet nem tehet egy önkormányzat.) Csepel elemi érdeke ugyanakkor, hogy az iskola mihamarabb elkészüljön. „Azért is kiemelten fontos ez, mert a Jedlik költözése már összefüggésben van más iskolák életével is. A volt Fodor iskolát elfoglalja a Vermes, annak a helyén pedig egy új sportiskola jön létre. A csepeli önkormányzat minden módon segíti, hogy határidőre megvalósuljon a projekt” – emelte ki a polgármester.

A teljesen megújuló intézményben csaknem 760 diák, 70 tanár és 24 osztály 15 ezer négyzetméteren, a legmodernebb, XXI. századi igényeknek megfelelő körülmények között tanulhat és dolgozhat. Egy 1200 fő befogadására alkalmas új aulát is kialakítottak, amely nemcsak fizikai, de szellemi értelemben is a gimnázium középpontja lesz. A meglévő épület: 6476 négyzeteres, az új épület: 7.506 négyzetméter lesz, a parkolóház 832 négyzetméteres. A gimnáziumban egy minden igényt kielégítő multifunkcionális sportcsarnok is épül 1500 négyzetméteren. Ez 160 fő befogadására alkalmas, csakúgy, mint az új, korszerű színházterem. Az épületben egy kápolnát is kialakítanak, de új étterem, valamint könyvtár és olvasóterem is várja majd a diákokat. Amikor 2023 szeptemberében ismét megnyithatja kapuit Jedlik, már az ország legmodernebb, legjobban felszerelt iskolája lesz.

Kié lesz a Jedlik?

Németh Szilárd kormánybiztos már a bejáráson jelezte, hogy a csepeli önkormányzat képviselőit tiszteletlen vendégeknek tartja. Kifogásolta, hogy perceket késett az előadásáról az önkormányzati küldöttség a védősisakok felvételével és az aula megtekintésével. Ezt tetézte, hogy a polgármester annak ellenére cáfolta a vádjait, hogy erre nem akart lehetőséget adni. De a legnagyobb sértés végül az lett, hogy Csepel polgármestere valóban a bejárásról osztott meg fotókat, szám szerint 39-et, nem pedig Németh Szilárdról és a jelenlévőkről. Ez annyira felbosszantotta, hogy még aznap éjjel durván bíráló bejegyzést tett ki a közösségi oldalára.

Ezek után sokakban fogalmazódott meg a kérdés: megmarad-e a Jedlik a csepeli önkormányzat tulajdonában? Bosszút tud-e állni Németh Szilárd azért, mert a Jedlik a kerület tulajdona? Voltak, akik a KIMBA esetét hozták fel érvként. A Csepeli Birkózó Club arra kapott 2,4 milliárd forintot – a KIMBA pedig az önkormányzattól az értékes Kis-Duna-parti telket –, hogy megépüljön a Csepeli Birkózó Club otthona. Amikor azonban felépült a birkózócsarnok, Németh Szilárd nem engedte be őket az épületbe. „Ezt a pénzt én szereztem, ez az enyém!” – jelentette ki akkor Németh Szilárd az ott lévő szemtanúk elmondása szerint. Keresztül tudta vinni az akaratát. Ahogy azt is, hogy csepeli sportegyesületeket zárt ki (CSUSE és Csepel FC), majd az önkormányzat vezetését a Fideszből, miután nem adták oda az alapítványának a Csepeli Munkásotthon és a Laurencz László Sportcsarnok épületét, valamint a KIMBA melletti Kis-Duna-parti telkeket. A csepeli MSZP ezek után arra a következtetésre jutott, hogy már csak a Németh Szilárddal való békesség miatt is jobb, ha megbukik a jelenlegi vezetés. „Amíg Csepel polgármestere Borbély, addig Németh a kormány segítségével mindent el fog követni megkárosítására, akár a saját kárára is. Borbély Lénárdnak mennie kell!” – fogalmazott a párt egyik bejegyzése.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “Öröm és érthetetlen közjáték a Jedlik gimnázium bejárásán” bejegyzésre

  1. werthan szerint:

    Végtelenül elszomorító ez az egész. Bolond Sziszi nem éri fel ésszel, hogy mindezzel csak a baloldal malmára hajtja a vizet?

  2. Horváth János szerint:

    werthan!
    N.Sz. régen is ilyen szemét volt, akkor tapsoltatok neki. Sőt, akinek pl. kifizették közpénzből a devizahitelét, pedig állítom nem volt rászorulva, az most is mellette áll.
    Olvasd vissza magad, Te is csak addig jutsz el, hogy a baloldal, Te se a csepelieket nézed.

  3. Gary Ridgway szerint:

    Az 1 bites hülye addig tud gondolkodni, hogy Fidernyákia és Zellenzék. Az eszébe sem jut, hogy mint én, ugyanúgy okádok mind a kettőtől.

Itt lehet hozzászólni !