Ennyi volt: 13 év alatt ment tönkre a szakrendelő tetőszigetelése

Csepel.info

De a csapadékvíz-elvezetéssel is komoly gondok vannak.

Ha valaki logikai alapon azt hinné, hogy az építőiparban hosszabb az egyes anyagok elfáradása, mint a hűtőgépeknél vagy porszívóknál, kénytelenek vagyunk kiábrándítani. Általában igen, de úgy tűnik, sokszor nem. Például, ha olyan anyagot választanak tetőszigetelésre, ami szigetel ugyan, de pár év alatt összezsugorodik. Márpedig Csepelen 2009-ben sikerült a “zsugorodásos megoldást” választani.

A képeken is látható, hogy a szigetelés a műanyag-alapú szigetelőanyag erőteljes zsugorodása miatt több helyen már elvált az épület oldalától, és sátras hatást kelt. Az anyag kifeszülése miatt már csak az a kérdés, mikor fog elszakadni. A szakemberek szerint ez jó eséllyel éppen akkor következik be, amikor nagy lesz a terhelése. Vagyis egy nagyobb zuháré esetén. A tetőzet vízelvezető rendszerét ugyanis nem úgy tervezték, hogy a záporokat is le tudja vezetni. Ezért a manapság már megszokott felhőszakadások idején a csepeli szakrendelő teteje úgy néz ki, mint egy nagyobbfajta úszómedence.

A csepeli szakorvosi rendelőt elméletben 2006-ban adták át. Valójában az átadási ceremónia csak az önkormányzati választás kedvéért történt, hiszen a tetőszigetelést három évvel később, 2009-ben végezték el, az épület gépészeti felújítása pedig bőven 2010 után, kiegészítő munkákkal készült el. Ám most úgy tűnik, hogy a tetőszigetelés eddig bírta, és elölről kell kezdeni. Információink szerint a csepeli polgármesteri hivatal már intézkedett a szükséges munkák felméréséről. Azonban nem a szakorvosi rendelő az egyetlen, ami ezzel a szigeteléssel készült: információink szerint a mellette fekvő mentőállomásnál is ugyanezzel a zsugorodásos hibával kell majd szembenézni.

Csepel.info

 

8 hozzászólás “Ennyi volt: 13 év alatt ment tönkre a szakrendelő tetőszigetelése” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Beázott már? Ha nem, akkor mi a probléma? Visszafelé mutogatás az nagyon megy. Meg kell csinálni “logikai alapon” osztjónapot. Ja hogy ebben a “zsugorodásos” időszakban pénz honnan lesz rá…

  2. Tóth Ervin szerint:

    Tehát az átadás választási propaganda volt csupán. Én azt nem értem, hogy miért preferálják mindenhol a lapos tetőket?

  3. Gary Ridgway szerint:

    Menjetek már a p.csába! 🤣
    Ez volt már:

  4. PáLoS TReND szerint:

    Pont mint OVi egybefüggő országrablása!!!…- vagy nem?!
    http://web.t-online.hu/apuska/media/6/01__Mandragora.mp3

  5. László szerint:

    A zelmúlt 13év alatt mi nem ment tönkre? Amúgy a sivár tető lehetne akár öko is mint egy 2017-es cikkben. http://csepel.info/?p=56144

  6. Gary Ridgway szerint:

    Az a cikk tudtuk, hogy lázálom. A lényeg, hogy valaki felvette a lét.

Itt lehet hozzászólni !