Öt polgármester-jelölt már biztosan lesz Csepelen

Csepel.info

A háttérben az ellenzéket Németh Szilárd is erősíti

A 2014 óta polgármesterként dolgozó Borbély Lénárd (1) után Dukán András (2), a Momentum csepeli politikusa jelezte, hogy polgármester-jelölt kíván lenni. Információink szerint hamarosan Takács Krisztián (3), a csepeli MSZP és Paál Géza (4), a DK-elnöke is be fog jelentkezni a jelöltségért. A DK-ból még a 2019-es közös balliberális polgármester-jelölt Erdősi Éva (5) is hasonló bejelentésre készülhet – ám ő nem biztos induló. Németh Szilárd jelöltje azonban igen (6), de az ő személye még nem ismert.

Borbély Lénárd a Fidesz-KDNP színeiben eddig kétszer nyerte meggyőző fölénnyel a balliberális többségű Csepelen a polgármester-választást. Sikerének oka a számtalan családbarát fejlesztés. Az ellenzék ezeket bírálja ugyan, ám szavazóinak szimpatikus, ezért Borbélyra a baloldalról is sokan átszavaznak. Ez lehet a kiindulópontja annak is, hogy Németh Szilárd most a DK-MSZP-Momentum frakciókkal összefogva próbálja megakadályozni a további fejlesztéseket, és zárójelbe tenni az eddigi eredményeket. Németh Szilárd frakciója és a DK-MSZP-Momentum már húsz alkalommal szavaztak együtt a kerület megbénítása érdekében. 

A Németh-Borbély ellentét oka az, hogy Borbély Lénárd nem volt hajlandó átjátszani Németh Szilárd magánalapítványának a kerület vagyonát képező Csepeli Munkásotthont, a Laurencz László Sportcsarnokot, a csepeli Kis-Duna-part jelentős részét és az önkormányzati sportszervezeteket.

Abból is ellentét lett közte és Németh Szilárd között, hogy a Csepeli Birkózó Club otthonának épült csarnokba Németh végül nem engedte be a CSBC-t, és ezzel nem csak a csepeli birkózókat verte át, hanem az építkezést ehhez a feltételhez szabó önkormányzatot is. Ezt konfliktust tetézte, hogy a csarnok egy utólag betervezett irodaszint miatt magasabb is lett, mint ahogy azt Németh Szilárd ígérte.

Ezek az okok vezettek oda, hogy Németh inkább kirúgatta a polgármestert és két alpolgármesterét a Fideszből. Németh most olyan csapatot és polgármester-jelöltet keres, akik megválasztásuk esetén hajlandóak a vagyoni és hatalmi igényeit kielégíteni. Még nem jelentette be választottját. Borbély Lénárd ugyanakkor jelezte: nincs szégyellnivalója azért, mert kitartott a csepeliek képviselete mellett, és folytatni szeretné a kerület fejlesztését, vezetését.

A Momentum megjátssza magát…

A Csepel.info úgy tudja, hogy Dukán András polgármester-jelöltsége inkább taktikai lépés, blöff-kategória. A Momentum azért jelentette be elsőként a jelöltjét, mert zsarolni akarja vele a DK és az MSZP helyi szervezeteit. Csepel ellenzéki országgyűlési képviselője az Együttben kezdő, LMP-t is megjárt, jelenleg momentumos Szabó Szabolcs: neki szeretné a Momentum kikényszeríteni a 2026-os közös jelölti státuszt. Szabó közös ellenzéki országgyűlési jelöltségét erősíti, hogy 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is maga mögé utasította a fideszes Németh Szilárdot.

Dukán a visszalépésért – ellenzéki győzelem esetében – alpolgármesteri pozíciót kaphat cserében. Valódi polgármester-jelölti esélyeit a már említett zsarolási célok mellett az is gyengíti, hogy Csepelen nem kiugró a Momentum támogatottsága. Jelöltjeik közül senki nem nyert egyéniben a 2019-es önkormányzati választáson. Dukán András is csak egyedül és listáról jutott képviselőséghez. Szintén gyengíti a Momentum pozícióit, hogy Gyurcsány Ferenc DK-vezér látványosan küzd a többi ellenzéki párt háttérbe szorításáért, és a csepeli MSZP inkább ellenszenvvel tekint rájuk. A csepeli MSZP tagsága és szavazói inkább a DK-t tartja természetes szövetségesüknek.

A jelöltség esélyese: Paál Géza

Információink szerint a Demokratikus Koalíció részéről Paál Géza lesz a polgármester-jelölt. A Gyurcsány Ferenc alkalmi testőréből előléptetett politikus hónapok óta építi magát polgármester-jelöltnek, esélyeit pedig erősíti, hogy Csepelen is a DK a legerősebb ellenzéki párt. Paál pozícióját gyengíti, hogy Dukánhoz hasonlóan nem tudott 2019-ben egyéni győzelmet elérni. Ő még listáról sem jutott be az önkormányzat képviselő-testületébe.

Ám párton belüli sikerei vitathatatlanok. Az elmúlt években partvonalra szorította Horváth Gyulát, a DK korábbi elnökét, aki a pletykák szerint 2024-ben már nem indulhat a választáson. Úgy tudjuk, a helyi szervezeten belül sikerült 20:8 arányban leelőznie Vadai Attila párttársát is. Ismerős lehet a név: ő nem más, mint Vadai Ágnes országgyűlési képviselő testvére.

Információink szerint Paálnak szintén sikerült háttérbe szorítania Erdősi Évát, az ellenzék korábbi közös polgármester-jelöltjét. Erdősit a DK a Párbeszédből igazolta át 2019-es kudarca után. Ettől függetlenül nem lehetetlen, hogy Erdősi a polgármester-jelöltséggel is megpróbálkozik, éppen arra hivatkozva, hogy 2019-ben valamennyi ellenzéki párt kiállt mellette. Ha belengeti indulását, ám utána látványosan Paál Géza mellé áll, leeshet még neki is egy alpolgármesterség győzelem esetén.

MSZP a fekete ló

Végül még mindig itt van Csepel egykor legerősebb pártja, a romjaiban is legtöbb képviselőt és korrupciós bűncselekményt felmutató helyi MSZP. Információink szerint az MSZP polgármester-jelöltje Takács Krisztián helyi pártelnök és frakcióvezető lesz. Őt erősíti, hogy a jelöltek közül egyedül ő nyert többször egyéni jelöltként az önkormányzati választásokon. Bár az MSZP pozícióit szintén erősíti, hogy helyismeretben és korrupciós bűncselekményekben óriási tapasztalattal bírnak, a párt maga láthatóan szétesés közben áll. Még az is elképzelhető, hogy “szakembereiket” a DK a megfelelő pillanatban elhalássza.

Takács Krisztián indítása ilyen körülmények között szintén egy vagy több fontos pozíció megszerzési céljához köthető. A párt a visszalépésért cserében alpolgármesterséget, illetve a kerület gazdasági társaságainak irányítását kérheti. Alpolgármester nyilván Takács Krisztián, a csepeli gazdasági cégek vezetője pedig az MSZP választókerületi elnöke, Szenteczky János lenne. Szenteczkyt 2022-ben ítélték el jogerősen folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűncselekménye miatt, de ez inkább ajánlólevélnek tűnik a jelenlegi helyzetben.

Csepel.info

13 hozzászólás “Öt polgármester-jelölt már biztosan lesz Csepelen” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    A FELCSÚTI ÁLSZENT LELEPLEZÉSE!!!
    No komment2:33
    “Szerintem nem helyes, ha a politikusokat így csuklóból valaki maffiózónak nevezi”
    2:51 “Kérem, hogy magasabb presztízsű csoportokat ne keverjen ebbe a helyzetbe. Tehát azt mondani, hogy közjegyzői maffia, az egy olyan durva sértés egy egész szakmai csoporttal szemben, ami nem engedhető meg.”
    3:35 “Az ügyészség úgy jár el ahogy el kell járnia és a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak.”Szerintem meg az nem helyes, hogy maffiózók magukat politikusoknak nevezik.”
    Ami pedig nem engedhető meg az- az, hogy a közjegyzők szervezetten közokirat-hamisítással pénzmosásban vesznek részt azért, hogy kiszolgálják a kormány közeli közjegyző és lakásmaffiákat!!!
    https://youtu.be/kPnrAFpzfnU

  2. kerdes szerint:

    A bucka szövetség nem indítja Pákozdit? (Csak vicc volt. Gondolom most nem pénzelik őket) Mondjuk Hudákot el tudnám képzelni, kár, hogy őt kicsinálták.

    Pálos trend-et ki fizeti a trollkodásért? Illetve mennyit lehet keresni ezzel? Mert más kerülethez tartozó oldalakat is látogat. (pl. újpest)

  3. PáLoS TReND szerint:

    …miért nem ott tettek fel “kérdés” a NAV-os kommandó balfácánjainak, akik Radics Petit is lerohanták Süsü miatt?!

  4. Nagyapó szerint:

    Jó lenne, ha a kandidáló jelöltek Csepel érdekét vennék előbbre és bemutatnák ténykedésüket Csepelért, így a választók nem zsigerből pártra szavaznának!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Évi szerint:

    Településfejlesztő szakember bármelyik jelölt? Ajjajjjaj!
    Akkora 1-est kapunk, hogy ki fog lógni az ellenőrzőből, ha mellé trafálunk!
    A gondnokunknak már felmondtak…nagy reptetések indultak meg. A koncon marakodó nagy urak!
    Vajon kinek a kezébe vannak a marionettek madzagjai?
    Annyira átlátszó ez a “műsorszórás”!!!
    Az lenne a legjobb, ha SENKI nem húzna SEHOVA X-et, DE A választási papírt EL KELL HOZNI! Szép üres ládák lennének, és lehetne csomagolni… MINDEGYIKNEK!
    Jöhetne a SZAKÉRTŐI ÖNKORMÁNYZAT!! XD XD :)))

  6. Gary Ridgway szerint:

    Te Fater!
    A regnáló azt nézte, hogy jó-e Csepelnek, mikor a kerület közepébe bebaxták a konténerdét? Nem, az 500 millát, amiből számomra semmi használható nem épült. Mindemellett maradjon, mert ellenzéki ugye nem lehet, mert akkor vége mindennek. Na nem azért, mert nem csinálhatná jól is, hanem egy fillért nem kapna.
    Kutyapárt nem indul? 🤣

  7. Betke szerint:

    Sajnos nem tudjuk, hogy a háttérben a jelenlegi és volt polgármester nem pacsiztak-e le!? Ki mit kért és kapott?

  8. Nagyapó szerint:

    Évi! Nagyon ismerős populista szöveget írt. Ezt bárhol el lehet adni. De, ha körülnéz észre veheti, hogy jelenleg is szakértői vezetés van, mert:
    – a kerület anyagilag rendben van, nincs adósság,
    – folyik az óvodák iskolák felújítása,
    – nincsenek “méhlegelők”,
    – folyik az utcák rendbe hozása a Fővárosi elvonások ellenére,
    – szépül a Duna part, a gyerekek táborának helyrehozása.
    Mindez ellentétes a fővárosi sikkasztásokkal, a kispesti lopásokkal (“aki nem szerez évente 100 milliót, az hülye”), stb.!

    A moslékkoalíció munkálkodása gyümölcsözik, mert Gödön 51%-os, Kiskőrösön 3/4-es Fidesz-KDNP győzelem!!😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. László szerint:

    Nem ez a dolga egy polgármesternek? Maga mennyit tett hozzá ezekhez az eredményekhez?

  10. Gabor szerint:

    Borbély jó lenne, csakhogy ő már nem fideszes, így extra kormánypénz nem várható, mert ugye az lett az elmúlt 13 évben a norma, hogy pártalapon megy a pénzosztás.

  11. Nagyapó szerint:

    Gabor! Jobb lenne egy DK-s polgármester? Akkor több pénz jutna Csepelre? A Fidesz képviselők most sincsenek többségben.Viszont a költségvetés rendben van!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. László szerint:

    Fater! 18.kerületben DK-s a polgármester. Van pénz ugyanolyan dolgokra mint akár Csepelen. Szerintem úgy kapnak rá pénzt pl. 50-es villamospálya átépítése, útfelújítások hogy kormányközeli csinálja a munkát. Valahogy megállapodnak osztjónapot.

  13. […] testőreként vitézkedő politikuson kívül is lesz választék a balliberális oldalon. A Momentum és az MSZP ugyanis már bejelentette jelöltjeit. Lapunk azonban úgy tudja, hogy szinte biztosan […]

Itt lehet hozzászólni !