Litván elnök: Szeretném megköszönni Orbán Viktornak, hogy kiállt az olajembargó ellen

Mandiner

Gitanas Nausėda köszönetet mondott a magyar kormányfőnek.

„Valójában szeretném megköszönni Orbán Viktornak, hogy kiállt az olajembargó ellen” – fogalmazott a litván elnök, Gitanas Nausėda. A rövid videót Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tette közzé Facebook-oldalán.

Tény, hogy Magyarországnak, Csehországnak, Szlovákiának nincs tengeri kijárata

Nausėda kifejtette: „Tény, hogy mind Magyarország, mind Csehország, Szlovákia olyan országok, amelyeknek nincs közvetlen kapcsolata a tengerrel és függnek az olajvezetékektől. Tehát

a gyakorlatban ez a fő, és néha talán az egyetlen kínálati alternatíva.

Mondanom sem kell, hogy volt félelem amiatt, hogy ha ez vagy más megtörténik, akkor energiaforrás nélkül maradhatnak.”

A litván elnök hangsúlyozta:

Orbán Viktor a tárgyalóasztalnál próbált megoldást találni, és azonnal láttam, hogy próbálja megtalálni a kompromisszumot.

Ezért találtunk kompromisszumot és ezért nem kellettek hozzá napok, hogy megtaláljuk a megoldást, amikor mindannyian azon törtük a fejünket, hogy kitörjünk a holtpontról. A megoldás gyorsan megszületett, és nagyon szép, világos üzenetet küldtünk a világnak, így még aznap este felkerestem Viktort és megköszöntem neki ezt a kompromisszumot.”

23 hozzászólás “Litván elnök: Szeretném megköszönni Orbán Viktornak, hogy kiállt az olajembargó ellen” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Litvánia az EU-ban elsőként jelentette be április elején, hogy nem vásárolnak többé orosz gázt, májusban pedig leállították a teljes orosz olaj-, és áramimportot is. – elég cudarúl mehetnek arrafelé a dolgok…

  2. apostolos szerint:

    Tehát megköszönte azt, amit ő feladott és nem működtet? Ezt nem értem.

  3. Nagyapó szerint:

    Kíváncsi vagyok, hogy a németek mit fognak trükközni Kelet-Német finomítók ellátásáért orosz olajjal?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. László szerint:

    Vannak olyan országok, meg a vezetőik akik nincsenek megfogva Putyin által. Értem ezalatt lefizetve netán megzsarolva. Még azt is kinézem valamelyik gyereke Putyin vendégszeretét élvezi. Volt már létszámellenőrzés a családban?

  5. kormánypárti kitiltott 2.0 szerint:

    Nagyapó! Vesz hozzávaló, előre bekevert olajat. Ez már régi téma!
    De ugye nem lehet linkelni.

  6. Nagyapó szerint:

    Ahogy Móricka nevű szakértő elképzeli! Németország megrendel az USA-ból “előre bekevert olajat”. Az USA megcsinálja a mixet alaszkai, texasi, meg repesztett technológiájú olajból, tesznek hozzá némi zöldfűszert, aztán elszállítják pl.Rostockba, onnan vonaton már gyerekjáték a finomítóba vinni. Hipp-hopp ott az oroszt helyettesítő olaj!!!😁

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. kormánypárti szivat? szerint:

    Az öreg Yewing… Te,…

  8. László szerint:

    Nagyapó. Kaptunk volna 4évet az átállásra ha nem engedtük volna be Kiril pópát az unióba. De hát fontosabb volt megfelelni Putyinnak. Évekkel ezelőtt jártam sokat a százhalombattai finomítóba. Sorban álltak töltésre várva a züzemanyag szállító tankerek amik közvetlen a kutakra mentek. OMV, Lukoil, Shell. Már akkor mehetett ott a “repesztett technológia némi zöldfűszerezéssel”
    “Energiapiaci szakértő szerint napi négymillió dollár (1,5 milliárd forint) extra bevétele származik a Molnak abból, hogy nagyobb részben orosz kőolajat használ.
    Holoda Attila energetikai szakértő korábban arról beszélt, hogy szerinte a Mol mostani kommunikációjában technológiai kérdésekkel leplezi azt, ami valójában a vállalat profitjáról szól.”

  9. apostolos szerint:

    Alig várom már, hogy 1000 Forint legyen az üzemanyag literje. Talán eltűnik az utakról a sok síró magyar. Ja, nem, ezt csak képzelem.
    Esetleg a kukában kikötő élelmiszer is kevesebb lesz. Stb., stb.

  10. kormánypárti szivat? szerint:

    László!
    Gondolom, hogy az öreg ratyi nem nézi meg?

  11. kormánypárti szivat? szerint:

    17:10-től van szó az “urali olajról” az öreg retek kedvéért!

  12. Nagyapó szerint:

    Ki ez a Hadova? Hol jegyzik? Talán a GKI-ben?? Milyen szagértő? Ennyi hülyeséget csak egy DK-s tud összehordani!!
    Persze, értem. Fizessenek a magyarok 1000 Ft-ot a benzinért!! De ez miért jó a “kormánypárti szivat?” féléknek? Ja persze, ami rossz a népnek, jó a zellenzéknek!!!

    Látom belépett újabb trágár niemand, most a “kormánypárti szivat?” név mögé bújik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. László szerint:

    Fater! 2db magának tetsző dolog is lehet “hadova” pályafutásában!
    “Holoda Attila 1989-ben szerezte MS diplomáját, a Moszkvai Gubkin Olaj-, és Gázipari Egyetem, olajmérnök szakán, mint bányamérnök. (Moszkva, megdobbant a szíve mi?)
    2012-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkári pozícióját töltötte be. (lehetett akár fideszes is ez a hadova)
    “1989-ben kezdte szakmai karrierjét a MOL jogelődjénél, a Nagyalföldi Kőolaj-, és Földgáztermelő Vállalatnál, ahol 1999-ig számos vezetői beosztást töltött be a Hajdúszoboszlói Bányászati Üzemben, majd 1999-től 2012 közepéig közép-, és felsővezetői beosztásban irányította a hazai termelést, a hazai kutatás-termelést, majd a közép-európai és eurázsiai kutatás-termelési szervezetet” – lehet itt némi tapasztalat…

  14. kormánypárti kapd már be! szerint:

    Irígy az öreg moslék, azt hiszi nála nincs okosabb ember a Földön. 😁
    A “vita” ott kezdődött, hogy az öreg ratyi azt állította, hogy a MOL hazai finomítója nem tud, csak urali olajat feldolgozni. A tények makacs dolgok ám.

  15. Nagyapó szerint:

    Holoda jól eteti az RTL közönségét. Persze ki lehet keverni az orosz olajhoz hasonló “küvét”. Végy 1 hajónyi brent, 0,5 hajónyi bakui, 0,5 hajónyi pala olajat, hozd Százhalombattára, keverd és máris lehet lepárolni!, Mindezt 70 $/hordó áron! Margit nooormááális..?😁😁😁
    De hát a zellenzék értelmét figyelve, nekik hihető!!😁

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Nagyapó szerint:

    László! Tudom, hogy a lumpen-proli mindenkit a saját szintjére igyekszik lehúzni.Az orosz ortodox egyház feje nem Kiril. nem Kril, nem Kulir, hanem Kirill és pátriárka, nem pópa. (A különbséget olvassa a Wikipédián, ucsitszja, ucsitszja, ucsitszja!!)
    A miniszterelnök Úr közölte, hogy a pátriárka kirekesztését nem támogatja, így a 6. megszorításba be sem vette Brüsszel! Ja..

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. Fater trollja szerint:

    Szar!
    Kit érdekel, hogy a g.ci kommunista-szovjet faszkalap kicsoda és hogy írja a szaros nevét? Az egész berendezkedésükhöz csak a vér és a halál tapad.
    Hiányoznak, ezt én elhiszem, azóta nem tudsz magadhoz térni, mióta elmentek.
    Szakadj meg…

  18. László szerint:

    Római pápa vagy pápai roma nekem teljesen mindegy. A lényeg ideszólt putyilinó, na azt az embert be kell engedni az unióba! Úgy csináld Viktorovics hogy jó legyen. Úgy is kiderül mivel van ez megfogva.

  19. Fater trollja szerint:

    László!
    Ide minek jönne, máshonnan meg kibaltázzák, mint a macskát szarni és el van intézve. Nem akarom isteníteni az ukránokat, egy szint a románnal, de azér’ az oroszok nagy rohadékok ám.
    Nyilván ezt az öreg is tudja, mert élt kint, én csak dolgoztam, de kemény hely, primitív emberekkel, akiknek megállt az órájuk.

  20. László szerint:

    A vallásszabadság nevében jöhet-mehet a “Kirill és pátriárka, nem pópa”

  21. Fater trollja szerint:

    Majd Vucic-hoz! 😎

Itt lehet hozzászólni !