Két éve adták át a csepeli Tejút parkot

Csepel.info

2020. május 19-én, vagyis éppen két évvel ezelőtt adták át a csepeli Tejút parkot. A park első éve nem indult túl jól, a lámpáit sem sikerült a fővárossal felkapcsoltatni. De mindenki abban reménykedik, hogy a folytatás jobb lesz, az új játszótér és sportpályák ugyanis gyorsan közkedvelt közösségi térré váltak.

Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szentkirályi Alexandra sokat tettek azért, hogy Csillagtelepen új fitnesz park és játszótér létesüljön. A kivitelező a FŐKERT volt, és bár Karácsony Gergely színre lépése után – részben a járvány miatt – csak lépésben folyt a csepeli építkezés, a park végül megépült, szép és jó lett. A fővárosnak egy forintjába sem került a megépítése, de fenntartását már nekik kellene megoldaniuk. Ebből lettek a problémák gyakorlatilag az első pillanattól fogva.

Először az automata öntözőberendezés hibái és a szemétszállítás okoztak gondot, a világítás felkapcsolásához pedig hét hónapot kellett várni. A világítás nem sokkal később újra leállt, a szemétszállítást a főváros helyett továbbra is a csepeli önkormányzat végzi. A park világítását több mint egy éves huzavona, a csepeli önkormányzat sokszori kérése után 2021. október 4-én kapcsolták fel, mindenki megelégedésére. Akkor ígéretet tettek az addigra erősen megrongált utcabútorok rendbetételére is.

Csepel.info

2 hozzászólás “Két éve adták át a csepeli Tejút parkot” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Az utcabútorokban szándékosan okozott kár mértéke szerintem jóval meghaladja a szabálysértési összeghatárt, ami azt jelenti, hogy bűncselekmény történt.

  2. kormánypárti kitiltott szerint:

    Minden garázdaság bűncselekmény, nemde? Tehát írtál egy lyukat.

Itt lehet hozzászólni !