Az egyéni felelősségen múlik minden – interjú Borbély Lénárd polgármesterrel

Csepel.hu

Budapest talán legtöbb zöldterületével rendelkezik Csepel, ahol elfér mindenki. Ezért nem záratta le eddig politikai nyomásra sem a parkokat és az utakat Borbély Lénárd.

Csepel polgármestere elmondta: ilyen időkben mindenkinek nehezebb az élete, és mindenkinek ki kell vennie a részét a nehézségekből. Ám hiába tesz meg mindent a Kormány, az önkormányzatok és a lakóközösségek, végső soron az egyéni döntéseken, felelősségérzeten múlik, hogy milyen árat fizetünk a járványban.

-Ha végigjárjuk Csepelt, talán csak a maszkos embereken, a patikák, bankfiókok, posták előtt álló sorokon vagy az utcát fertőtlenítő dolgozókon látszik, hogy valami nincs rendben. Mennyire állt le az élet a kerületben?

-A látszat csalóka. És ennél többről is van szó. Az üzletek többsége például zárva van. A Városgazda munkatársai mindent megtesznek, hogy aki kimegy az utcákra, az ugyanúgy gyönyörködhessen a kiültetett virágokban, vagy élvezhesse a gondozott közterületek látványát. Ám ők is erősen csökkentett létszámban dolgoznak. A hivatal kong az ürességtől, van, hogy hárman vagyunk az egész épületben. Aki tud, otthonról dolgozik. Hasonló a helyzet az óvodáinkban és még sok más helyen. Nagyon szomorú, ami most történik. Minden tekintetben nehezebb az élet.

-Csepel az önkormányzatok közül az elsők között tett lépéseket a járvány fékezésére. Azonnal intézkedtek, hogy legyen fertőtlenítőszer az egészségügyi és az oktatási, nevelési, szociális intézményekben, először szüntették meg a parkolási korlátozást. Ugyanakkor nincs parklezárás, a bejövő utakat sem záratta le, holott az egyik csepeli ellenzéki párt, a Momentum már ezt követelte. Miért?

-Folyamatosan a hosszú távon legkedvezőbb és legkevésbé fájdalmas megoldásokat keressük. Például kocsival járni most biztonságosabb, mint a közösségi közlekedéssel. Ezért azonnal megkönnyítettük a parkolást ott, ahol korlátozva volt. A közterületek fertőtlenítését az elsők között kezdtük meg, mint ahogy fertőtlenítőszert is azonnal minden intézményünkbe juttattunk – legelőször az egészségügyi hálózatba. A Simon Bolivár sétányon levő nyugdíjas házra külön figyelmet fordítunk. Mire megvettük a szükséges fertőtlenítőszereket, hatszorosára ment fel az áruk: mi még pont időben léptünk. Folyamatosan figyeljük a járvány alakulását, ez alapján döntünk a korlátozásokról. Csepelen is sokan vannak karanténban, és van igazoltan fertőzött beteg is. Nem vagyunk turisztikai célpont, ám rendezett parkokkal 2010 óta évről évre jobban állunk. Budapesti szinten kiemelkedő az arányuk. Mindenki elfér, ha odafigyel. Az odafigyelést viszont mi nem tudjuk pótolni, az egyéni felelősség. Nem lehet mindenhol rendőr vagy közteres. Ha valaki azt látja, hogy egyre többen vannak körülötte, azonnal menjen odébb – ez a saját érdeke is. Akik húsvétkor ilyen körülmények között a parkok és a Duna partok lezárását követelték, szerintem nem gondolták végig, hogy ez mivel járna. Az utcákon olyan tömeg lett volna, ami éppen a járvány előretörését okozná. A hosszú bezártságot nem bírja mindenki, ezt tudomásul kell venni. Így is több ember szorul lelki segítségre, fordul önmaga vagy családtagjai ellen, mint máskor.

-Az egyéni felelősségre a közleményében is felhívta a figyelmet. Mégis azt látni, hogy sokan – főként fiatalok, de néha idősek is – nem tartják be a szabályokat.

-Én is hallottam és tapasztaltam olyat, hogy a Kiserdőben, a Kis-Duna parton fiatalok „bandáztak”, vagy éppen idős emberek sétáltak ‒ látszólag értelmetlenül ‒ a központban a nekik kijelölt vásárlási időn kívül. És itt nem a zöldterületen folytatott sporttevékenységre gondolok, mert az nincs korlátozva. Sok ember arra vár, hogy majd mások megvédik. Vagy azt hiszi, hogy vele nem történhet meg, ami másokkal. Ez végzetes hiba lehet. Most az egyéni felelősségen múlik minden. Valószínűleg a fiataloknak például nem lesz komoly bajuk a vírustól, ám felelőtlenségük a nagyszüleik életébe kerülhet. Én azt kérem, hogy a szülők figyeljenek a fiatalokra, figyeljenek a nagyszülőkre. Mindenki vegye komolyan a veszélyhelyzetet, és tegyen meg maga minden tőle telhetőt. Vigyázzunk egymásra és arra kérek mindenkit, hogy legyen türelmes és megértő ebben a helyzetben!

Csepel.hu

4 hozzászólás “Az egyéni felelősségen múlik minden – interjú Borbély Lénárd polgármesterrel” bejegyzésre

  1. pusssh szerint:

    Örölök ennek a józan higgadtságnak.
    És annak is, hogy mostanában határozottan fegyelmezettebbek az emberek. Valóban az egyéni felelősség és mértéktartás mindennek az alapja.

  2. Gary Ridgway szerint:

    Apukám, ezt mind kibírta izzadni a járvány kezdete óta?
    Gratulálok!

  3. pusssh szerint:

    Látom, most, hogy KariGeri hírtelen nagy bajba keveredett Csepelen a polgármester úr nyílt levelétől, Gary Ridgewayt hosszas szabadság után rohamban reaktiválták.

    (Ezt nem G. R.-nek írtam – nem vagyunk beszélő viszonyban -, hanem csak úgy általában, ténymegállapításként.)

  4. Gary Ridgway szerint:

    pussh!
    A másik poszt alatt az írásom tartalmát is olvastad, te kis bólogató, megvezetett nyuszi?
    Nincs fészbúkom, de ki lehet játszani és olvasni lehet. Hasonlítsd már össze több fideszes polgármester tevékenységével, informálás terén.
    Ezért nem tárgyalnék veled, mert utálom a megalkuvó és elvtelen vitákat és embereket. 😛

Itt lehet hozzászólni !