Hajléktalanok a luxuslakóparkban

Csepel.info

Elephant

Január 2-től minden nap ingyenétel-osztás van a csepeli Kis-Duna partra tervezett Ibiza lakópart bejáratánál – értesült a Csepel.info. Az egykor munkásgyerekeknek szánt napközistábor botrányos körülmények között került ingatlanbefektetők kezébe, ezért a csepeli környezetvédők és a környékbeliek civil egyesületet hoztak létre a zöldövezet megóvására. Miután az ingatlanbefektetők többször agresszívan léptek fel a lakókkal szemben, most sokan attól tartanak: a befektetők valós szándéka az, hogy az ingyenetetéssel és a helyszínre özönlő hajléktalanokkal puhítsák fel a civilek ellenállását.

Elektronikus személyi kártyával lehet majd bejutni abba a tizenhatezer négyzetméteres, éjjel-nappali portaszolgálattal és videós térfigyelő rendszerrel véldett lakópartra, amelyet hónapok óta hirdetnek a magyar médiában. A csepelieknek az építkezés olyan, mintha Óbudán a Római partot parcellázták és adták volna el. És bár a helyiek mindezt valóságos katasztrófaként élik meg, az ide költöző milliomosok számára a lehetőségek valóban impozánsak: bizonyosan mindenki remekül fogja élvezni a Kis-Dunára nyíló panorámát, a vízisport lehetőségeit és a pesti szinten mérve egészen jó levegőt. Arról nem is beszélve, hogy a különleges biztonsági rendszer garantáltan távol tartja majd azokat a szegényeket, akik most ingyen ételért állnak majd sorban az építkezés helyszínén.

Legalábbis, ha az építkezés valóban megkezdődik. A beruházást ellenző civil szervezet, a Csepeliek a Kis-Duna-partért Egyesület tagjai ugyanis az elmúlt évben mindent megtettek, hogy „Csepel római partját” megvédjék a beépítéstől. A Fővárosi Tervtanács is tárgyalta az építésre kiszemelt telekre benyújtott tervdokumentációt, amellyel nem értettek egyet. Kifogásolták a lakópark építészeti megoldását, aránytalanul nagy építészeti beépítésnek, egysíkúnak, „közhely-építészetnek” nevezték a látványtervet. A tanács azt tartotta a legmegdöbbentőbbnek, hogy a csepeli önkormányzat az úgynevezett intézményi-zöld (IZ) besorolású területen engedélyezte száznyolcvan lakás megépítését úgy, hogy ezzel „egy intenzív beépítésű privatizált terület jönne létre, amely semmilyen közcélt nem szolgál.” A Fővárosi Tervtanács végül úgy döntött, nem javasolja a lakópark megvalósítását, mert a Ráckevei-Soroksári-Duna-ágtól tájidegen, s a jogszabály szellemének sem felel meg. A Fidesz-KDNP frakció mindezek alapján változtatási tilalom elrendelését és olyan új rendezési terv megalkotását javasolta, amelyben elsődleges szerepet kapott volna a zöldfelület megőrzése, és terület közösségi célú fjlesztése. Ezt azonban a kerületi többséget adó MSZP-SZDSZ – a lakók kérése és tüntetései ellenére – meggátolta.

Elephant

Sok lakónak már most tele van a…

A zöld övezet beépítéséért indított küzdelemnek tehát még koránt sincs vége. Ezért gondolják azt sokan, hogy a jótékonysági akció valójában éppen a környéken lakók megpuhításáért indult. Az ingyenétel ugyanis biztosan jól fog jönni néhány nyugdíjasnak, míg az esetleg nagy számban megérkező hajléktalanok a környéken lakó tehetősebb családok életét keseríthetik meg – már ameddig az építkezés megkezdődik, és az ingyenvilágnak vége szakad.

Csepel.info

21 hozzászólás “Hajléktalanok a luxuslakóparkban” bejegyzésre

  1. Csepeli Lakos szerint:

    Felháborító, miután semmilyen hatósági engedélye sincs az ételosztást szervezőnek!(ellenőrizhető)
    Kiváncsiságból elmentem megnézni a “jotékonykodást”. miután “véletlenűl” pont a tervezett lakóparknál történik mindez.
    Amikor ott voltam láttam, megalázó módon a kerítésen át adogatták ki a biztonsági őr kinézetű férfiak a hideg csomagokat a hajléktalan küllemű 10-12 embernek. Jó lenne tudni, hogy az Önkormányzatunk által fizetett biztonsági őrök “önszorgalomból”, vagy az Elephant-os emberek “etetnek” bennünket? Eddig nem nagyon jártak erre ezek a nem éppen bizalomkeltő emberek, majd most ide szoknak, nesze neked közbiztonság!!
    Egyébként, hogy ide a Hollandi útra lejöjjenek a rászotuló hajléktalanok, vagy a buszon “lógnak”, megkárosítva bennünket, becsületesen fizető embereket és a BKV-t, vagy naponta 460.-Ft-jukba kerül, ami több, mint a csomag értéke.
    Kérdezem, mit szól mindehhez az Önkormányzat Vezetése? Ha már engedik a csepeliek “megvesztegetését, beetetését”, (egyébként a csomagokat átvett emberek többsége nem is Csepeli volt) azt miért nem a Szent Imre térre koordinálták, akár az Önkormányzat elé, vagy a teaosztók mellé, esetleg a hajléktalan szállóhoz. Bízom abban, hogy nem tudatosan engedte előidézni ezt a helyzetet Önkormányzatunk felelős vezetése.
    Ha valaki őszinte szándékkal segíteni akar az tegye, minden tiszteletem az ővé, de ebben az esetben teljesen egyértelmű a szándék, nem a valódi segítés, hanem a nemtelen kellemetlenség okozás.
    EZZEL A CSELEKEDETTEL AKARNAK FRICSKÁT ADNI AZOKNAK AKIK ELLENZIK A HOLLANDI ÚTRA TERVEZETT LAKÓPARK MEGÉPÍTÉSÉT.
    Célszerű lenne elgondolkodnia kerületünk felelősnek megválasztott vezetőinek!!!

  2. Bubus szerint:

    Magyar Vöröskereszt, szeretetszolgálatok: rajtuk keresztül szoktak segíteni a cégek a rászorulókon. Ha meg valaki reklámot akar magának, még mindig oszthat élelmiszert a Szent Imrén. Szerintem egyértelmű, hogy ez az akció elsősorban nem az adakozásról szól, és ezt erősíti a képen látható szöveg is. Az meg egyenesen felháborító, hogy közben közpénzen őrzik az Elephant telkét!

  3. atata szerint:

    Mikor összeforr ami egybe tartozik! A gátlástalan profit hajsza, a gőgős megmutatomhogyvelemnepackázzanak, és a hatalom érdektelensége(vagy érdeke?). AZ iker szomszéd is azzal fenyeget ha nem teszek a kedvére cigányoknak adja el a részét. Az ilyentén fenyegetés mérhetettlen unintelegenciát is takar. Az üzletpolitika jellemzője pedig ismerős talán D. N. L. könyvét tudnám ajánlani arészletek pontos ismeretéhez a címe Tarnopolból indult… .

  4. anti szerint:

    Összenő, ami összetartozik – mondta Orbán Viktor. És milyen igaza van, mert ismeri a nyáját, ismer benneteket. A Csepel info összenőtt a Fidesszel és a cigányozással meg a zsidózással. Csak el kell olvasni “atata” sunyi, aljas hozzászólását. Reggel 10 óra óta van fenn, most mindjárt 15 óra, és az éles szemű moderátornak egy szava sincs hozzá. Csak gratulálni tudok a Csepel info szerkesztőinek, meg az egyébként valóban tisztességesnek tűnő moderátornak. D. N. L. könyve ott van a Lelkiismeret 88 nevű bagázs honlapján. A zsidózás egyik alapvetése :

    Lelkiismeret ’88 | (OLVASMÁNY) – ‘Holhome’ frissülés – Dövényi …Dövényi Nagy Lajos: Tarnopolból indult. Egy 1910-ben Galíciából bevándorolt zsidó élete és karrierje Magyarországon. Ajánlom kedves Olvasóim figyelmébe az …
    AZ ADMIN EZT A LINKET KITÖRÖLTE.html – 39k –

    Csak így tovább Csepel info! atatával már összenőttetek, mert összetartoztok. Lesznek még névtelen nyálverők, akik örülnek nektek. Pedig egyébként sem szűkös a felhozatal az atatához hasonlókból. És még ti mertek papolni tisztességről meg hasonlókról?

    Tisztelettel:
    Táncsics Antal

  5. admin szerint:

    Tisztelt Táncsics Antal!

    Önnel ellentétben mi nem olvastuk a könyvet, és nem látogatjuk a Lelkiismeret 88 honlapját sem. Ha pedig igaza lenne, nemcsak “atata”-val, hanem Önnel is össze kellene nőnünk, ami igencsak furcsa formáció lenne, nemde?

    A megjegyzések rovat nem a Csepel.info véleményét tükrözi, hanem az azt olvasókét. Atata hozzászólásában pedig önmagában nem láttunk cigány- vagy zsidóellenes kijelentést, azt a vonalat meghúzni, ahonnan egy hozzászólás a “gondolatbűn” elvén cigányellenessé vagy antiszemitává válna, gyakorlatilag lehetetlen. Nem túlmoderált megjegyzés-rovatot akarunk.

    Ezért marad fenn az Ön, szerintünk egyébként ok nélkül mocskolódó hozzászólása is. Amiből mindössze az Ön által antiszemitának nevezett oldal linkjét töröltük ki. Ha szeret ilyen oldalakat olvasni, tegye, de ne itt népszerűsítse a linkjét!

    A tisztességről meg ennyit: http://csepel.info/?p=209 ,

    meg ennyit: http://csepel.info/?p=200

  6. anti szerint:

    A tájékozatlanság nem mentesíti a névtelenül bátor szerkesztőket a cinkosság alól. Átvert benneteket, de kegyetlenül atata mint gyújtó(gató) hangú beszédeket mondó főnökötök. (Na kiről van szó?!) Nem láttok a szemetektől, és még büszkék is vagytok rá…
    Változatlan reménnyel és tisztelettel
    Táncsics Antal

  7. id_hu_ba szerint:

    “anti”!
    Ha Te egy véres szájú kommunista vagy, az a Te dolgod. De hogy a témához “megjegyzés hozzáfűzése” helyett a veled nem azonos nézetüek pocskondiázását választod, az Téged minősít. Na meg azokat is egy kicsit
    akiket Te a “saját főnökeid”-nek tekintesz. Habár azok megítélésén már rontani nem hiszem hogy lehet.

  8. DFK szerint:

    Azt hiszem, ez a fajta viselkedés nem származáshoz köthető. Az aggreszív befektető jellemzője. Kérdés: miért áll mellé a kerület vezetése, illetve mennyiért áll mellé a kerület vezetése, az MSZP frakció?
    Ne legyünk naívak: ezek bármire képesek.

    Kár olyan módon támadni őket, amit antiszemitának lehet bélyegezni, mert akkor ezután minden kritika esetén e mögé fognak elbújni.

  9. anti szerint:

    Az összes tiszteletem DFK-é. Megértette, hogy miről beszélek. Köszönöm.

    Azt viszont nem tudom, hogy a kerület vezetésének miért kellene beleszólni egy jótékonysági akcióba, amelyik nem közterületen, hanem magánterületen zajlik? Ha a tisztiorvos nem talál benne kivetni valót (ő aztán nem a polgármesteri hivatal alkalmazottaj), akkor ki és milyen intézkedést várna még?

  10. Csepeli Galvániszap szerint:

    Ez a “jótékonykodás” szerintem sem a jótékonykodásról szól, de senki nem láthat bele az Elephant vezetőinek lelkébe. Ha jogilag nem kifogásolható egy karitatív tevékenység, akkor azt sem hiszem, hogy az önkormányzatnak bele kellene szólni. De ilyet nem is kért senki.

  11. Politikamentesen szerint:

    Ha vennék a fáradságot és utána néznének, hogy miről is van szó “jótékonykodás” ürügyén, akkor nem vitatkoznának. Nem magánterületen, hanem közterületen tartózkodnak és veszik át a csomagokat a hajléktalanok (odamentem, megnéztem), kerítésen keresztül úgy, hogy kaput sem nyitnak nekik. A kutyáknak szoktak így csontot odadobni, hogy nehogy megharapja az adakozót. Tényleg megalázó a módszer. Tudtommal ahhoz engedély kell, hogy bármilyen formában ételt osszanak, és közterületfoglalási engedély is kell. Igaza van annak a hozzá szólónak, aki feltételezi, hogy ebben az esetben a környéken lakók bosszantásáról, ilyen módon történő fenyegetéséről van szó (ha nem kell a lakópark, majd jönnek a hajléktalanok). A cégek egyébként valamelyik karitatív szervezeten keresztül szoktak adományozni, nem ílyen módon. Egyébként ha őszinte lenne a szándékuk akkor a hajléktalan szálló közelében osztanák a kaját, ahol ténylegesen nagy számban vannak jelen a rászorulók.

  12. Bubus szerint:

    Állítólag a lakások nagy részét már eladták. Azaz nagyon kínos lenne nekik, ha nem épülne meg amit akarnak, és ezért egy cég sok mindenre képes. Rákerestem az interneten, és nem találtam olyan hírt, hogy máshol is ételt osztana az Elephant.

    Egyébként meg nehogy a befektetőt tegyük már meg főbűnösnek, amikor ők csak éltek egy valóban fantasztikus lehetőséggel, és nevetséges áron, a kihirdetett ár alatt megvették a partszakaszt. Azok a bűnösök, akik ezt lehetővé tették.

  13. atata szerint:

    Kedves Anti

    A Lelkiismeret 88 honlapját én sem olvasom, viszont az említett könyvet veled szemben olvastam. Egy szó szitkozodás sincs benne, viszont egy jellemző karrier építési metódust, ír le egy adott gazdasági környezetben, egy adott időszakban. Lehet hogy egyesek akik találva érzik magukat, azoknak fájhat, viszont akinek nem inge ne vegye magára.
    Manapság ugyanezt a stratégiát alkalmazzák sokan a karrier a céghálózat építésénél ma is. Abban amit leírtam, egy szó zsidózás sincs, nem is céloztam senkire és semmire, az előző mondat sem feltételez zsidózást, hiszen nem minden vállalkozó az, de azért építeni lehet , házat, céget , cég hálózatot, ORSZÁGOT, hogy mást ne soroljak.
    De ,te Kedves Anti te ott állsz, mint a szikla és rajtad megtörik az antiszemitizmus habzó árja, és bátran minősítesz , próbálkozol a megalázással, és vádaskodsz – ez a stílus számomra ismerős.
    Ja tényleg, vissza a témához, ahhoz még nem szóltál hozzá.

  14. szociális ellátó szerint:

    Van véleménye az Elephant Holdingnak a csepeli szociális ellátásról, amely a múlt évben átszervezésre került, legalább akkora arroganciával, végig menedzselve mint a lakópar(k)t az Ibiza által. Ha feladatát nem teljesíti az Önkormányzat intézménye, besegít az Elephant! Sőt ha pénzre van szükség akkor is besegít az Elephant! Csak kérdés hogy ki segít a Csepelieknek? Az Elephant nem! Ez szerintem Önkormányzati feladat lenne! Az ételosztás és a Csepeliek érdekének védelme is.

  15. CsepeliXXI szerint:

    Luxuslakópark?A Hollandin?A vizparton?
    Hehe,hát csak épitsenek.Láttam már a Hollandin 2 méteres vizet.:-)

  16. Márta szerint:

    Még a kutyának is kinyitom az ajtot ha enni adok neki Oda terelik az embereket viszik öket a kerités mellet a táborig és jön a mennü!
    Miért nem a P M H elött osztogatnak hátha jut a tanács elnök úrnak meg helyetesének Toth úrnak
    ÖK BIZTOS ÉHESEK DE MEDIG ?

  17. Csaba szerint:

    anti valahol a fórum elején a mélyenszántó gondolatai viharában arra utal, hogy ez a honlap, a fidesz és a zsidózás, cigányozás összenőtt. Mielőtt ilyen megnyilvánulásokat tesz, jó lenne, ha kicsit emlékezne. A zsidózás kérdéséről annyit, hogy emlékszem egy fiatal mszps képviselőre, akinek ezért kellett lemondania, mert a holokauszton viccelődött, és a meggyilkolt embereken. Valamint az admin két hivatkozását is biztos vagyok benne, hogy már olvasta korábban, hiszen vélhetőleg az a feladata, azért küldték ide, hogy megfigyeljen mindent. Biztos azok a régi szép emlékek, amikor ez szokás volt…

  18. Hajnák szerint:

    A napközistábor a gyerekeké volt. A gyerekeket le szoktatták róla lassacskán. A körülmények mindig rosszabbak lettek. Medence helyett
    zuhany, úgy kezdtek egyik évben táborba járni a gyerekek, hogy se villanyse víz nem volt. Így a gyerekek el maradtak meg próbálták a szülők családon belül meg oldani a felügyeletett. Ma már csak az a gyerek jár táborba akinek muszáj. Én időmben naponta tanítás után is ott felügyeltek ránk ésszép emlékeink vannak 30 évvel ezelőttről. A nagyobbik fiam korosztálya kik naponta fürödhettek a medencébe örömmel tánc lépésben járt a táborba10-12 évvel ezelőtt. A kis fiam 3-4 éve már kérlelt ne keljen menni-e.
    Így vált a terület naggyá, mert kevés gyereknek felesleges ekkora terület.
    Már ez is ügyes volt, ez volt a kezdett és lám itt a folytatás.
    Azért harcolunk, hogy a hajléktalan szálló el tünjön az Ady E. útról, a 48,
    51 buszon kulturáltan utazhassunk.
    A buszokat ingyen a hajléktalanok használják, ingyen kosztott kapnak.
    Mi adó füzető állampolgárok gyalog (jól megfüzetett BKV járat helyett)
    járunk dolgozni, esetleg gyerekünk felügyeletéért füzetünk.
    Miközben becsületes munkával meg keresett pénzünkért vett drága ottho-
    naink elértéktelenednek a le amortizált területek, környékek , hajléktala-
    nok jelenléte illetve a bűnözés miatt.
    Ki tehet erről, kik hozták az ezzekell a dolgokkal kapcsolatos döntéseket?

  19. […] Hajléktalanok a luxuslakóparkban Nyílt levél a csepeli polgármesterhez és a képviselőkhöz Zöldövezeti boom várható? […]

  20. matyi szerint:

    Ma a Holandi ut sétáltam unokáimmal,étel osztás ,volt a fiatal ember 2 ———–tö sárga szatyoral jelentmeg majd nézvén öket kiosztota a csomagot keritésen belüllröl aki korábban ment jutotneki ,volt ki kajanélkül távozot!
    már ott ahelyszinen fogyasztoták az ebédet ,és a üres dobozokat közterületen szétdobálva ott hagyták ,megiták rá a jolmegérdemelt müanyag üveg bort !majd betobbták a közterületen lévö boktokban ,meglepetésemre látván ugyan ,3 gyermekkel sétálok ,elövette a pisilöét .és közterületen gyerekekelött elvégezte ,dolgát! Nem gyöztem a gyermekekkel sietni ,mire utatkértem belém is kötöttek! KÖZTERÜLETEN!akinek nem jutot élelem nagyokat káromkodot! Ez nem jotékonyság! csak az ott lakok vagy sétálo emberek ! boszantására megyki!!!
    Miért nem tesznek ez ellen valamitt !Botrány ! a jotékonykodo miért nem a Polgármesreri szobában osztogat ebédet ,vagy talán ott mást osztogat!!!
    FELHÁBORITO ! Ebédidöben odakéne menni és mindenkitt igazoltatni!
    Lehet ,hogy még találna is valamit ,a rendörség az ott ácsingozok között!!
    Kérem az Úrakat !!Jöjjenek és ebéd után takaritsák el a szemetet!!!
    Felháborito ,hogy már a közterületen sem szabad unokáinkal sétálni !
    Csepeliek miért hadjuk mi eszt ! mitt látnak a gyerekek!!!!!
    Egy nem Holandi u lakos!Nagymama ki agodig mi folyik itt csepelen!
    úrak meghalhatok????????itt csepelen ?asztmég megengedik!Öregvagyok de fórr a vérem az ilyen jotékonykodás miatt! Bent a Polgármesteri hivatalnál jotékonykodjanak!legalább több embert érint ott !és oda ronditsanak!!!!!
    TISZ:1 nagymama!

Itt lehet hozzászólni !