Menaságra repülj – dokumentumfilm a csíki székelyekről

Csepel.hu

A nemzeti összetartozás napján, június 3-án mutatták be Faragó Annamária Menaságra repülj című dokumentumfilmjét a Királyerdei Művelődési Házban.

A rendezőnek ez a harmadik dokumentumfilmje a székelyekről, de korábban más témákban is készített alkotásokat. Mostani 82 perces filmjét 2017-ben forgatták, és a csíkmenasági székelyek mindennapi életéről, a nemzeti összetartozásról, a közösségek megtartó erejéről szól. Az alkotó országjáró körútján Csepelen tartotta kétszázadik előadását a filmről.

Faragó Annamária a film bemutatása előtt előadást tartott a film elkészítésének körülményeiről, valamint a magyar nyelv és kultúra megőrzésének fontosságáról. Forgatócsoportjával tíz települést keresett fel Székelyföldön. Szomorúan tapasztalta, hogy a munkaképes férfiak egy része az Európai Unió országaiban vállal munkát kényszerűségből a jobb megélhetés végett. Szinte csak karácsonykor és húsvétkor járnak haza. Küldik a családjuknak a pénzt, hogy biztosítható legyen az életszínvonal. Ugyanakkor azt is tapasztalta, hogy a lélek, a szellem, az akarat és a tudás erejével őrizhető meg a páratlanul szép magyar nyelv és kultúra, maga a nemzet. Ehhez az ősi magyar nyelvünkhöz és kultúrához van közös közünk.

Filmjében a csíkmenasági székelyek emberi tartásáról, a nemzeti összetartozásról ad képet. Bemutatja a székely emberek humorát, örömeit és könnyeit, akik az anyaországtól való elszigeteltségükben és elzártságukban is őrzik magyar gyökereiket és hagyományaikat. A szereplők a falu lakói, akiket természetes környezetükben filmeztek. Megismerhetjük többek között a híres kürtős kalács készítését, melynek származási helye Csíkmenaság, a patkoló kovácsot, a kenyérsütést, a bútorfestést, a hegedűkészítést, a székelykapu-faragót. Mindezeken túl a film lényegét a székelyek lelkének, a székely humornak, az elszakított országrészek magyarjai emberi drámájának ábrázolása adja. A szereplők nagy része soha nem járt az anyaországban, és nem is kívánkozik oda, mert a föld, ahová születtek, megtartó erővel bír. A megszokott közösséghez tartozás mindennél többet ér, mondják többen. Kitaszítottnak érezték magukat, amikor Magyarország egy korábbi kormány nem adta meg számukra a kettős állampolgárságot, de jól esett nekik, amikor erre később lehetőség nyílt, mert most egy közös magyar nemzetben testvérekként élhetnek.

Cs. A.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !