Nem távozhatnak következmények nélkül a szocialisták

Inforadio, Népszabadság, Mno

Vissza fogjuk fizettetni a fővárosban kifizetett végkielégítéseket – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdai, Tarlós Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Mivel ahány média csak van, annyiféleképpen számoltak be a sajtótájékoztatóról, az alábbiakban a Magyar Nemzet, az Info Rádió és a Népszabadság beszámolóját is összegyűjtöttük. Tarlós István Budapest-programját PDF-formátumban itt olvashatják.

A Fidesz kormányra kerülése esetén a felére fogja csökkenteni a főváros és a kerületi városvezetők létszámát. Orbán világossá tette, hogy a Fidesz támogatja Tarlós most bemutatott programját. „Budapest súlyos állapotban van, a fővárosban nehéz élni, sem elindulni, sem megállni nem lehet” – jelentette ki a Fidesz elnöke. Véleménye szerint a most bemutatott program „a kiút első lépése”. Orbán azt ígérte, hogy a leendő kormány támogatni fogja azokat a törvényeket, amelyek a főváros működését fogják segíteni.A mostani városvezetés történelmi lehetőséget szalasztott el, mivel 8 éve ugyanolyan a kormány színe, mint a fővárosé. Ebből az együttállásból a főváros lakói semmit sem érezhettek.

Orbán a főváros most kialakult helyzetét úgy jellemezte: olyan ez, mint amikor a kapitány elsőként távozik a süllyedő hajóról. A Fidesz elnöke kijelentette: nem fogadják el, hogy következmények nélkül távozzanak a város éléről a szocialista vezetők, és megfelelő jogi eszközökkel felelősségre is fogják őket vonni.

Forrás: Mno.hu

Budapest súlyos és közvetlen veszélybe került

Orbán Viktor szerint azzal, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció szétesett, Budapest nagyon súlyos és közvetlen veszélybe került. A Fidesz elnöke ezt Tarlós István A nemzet fővárosa címet viselő Budapest-programjának óriási sajtóérdeklődés mellett tartott bemutatóján mondta szerdán.

Orbán Viktor a közös budapesti sajtótájékoztatón – amelyen Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezetőt többször is főpolgármester-jelöltnek nevezte – azt mondta: Budapestet a jelenlegihez képest fele annyi politikussal sokkal jobban lehetne irányítani.

A pártelnök szerint a főváros súlyos állapotban van, a helyzet lassacskán tarthatatlan, “ebben a városban nagyon nehéz élni”, kifejezett személyes erőfeszítést igényel a kulturált viselkedés. Ebből a helyzetből “nem fogunk kijutni, ha valahogy nem indulunk el; (…) Tarlós István programja pedig a kiút első lépése” – közölte Orbán Viktor.

Közölte azt is, hogy az új kormánynak és Budapest új vezetésének választ kell adnia arra, miért kerül a 4-es metró két-háromszorosába annak, mint kellene. A metróügy az egyik nagy ügy lesz, amit lehetőleg rövid idő alatt ki kell vizsgálni – jelentette ki Orbán Viktor.

Tarlós István programjában az szerepel, hogy felül kell vizsgálni a 4-es metró szerződéseit. Egy ezt firtató kérdésre válaszolva Tarlós István hangsúlyozta: nem azt mondják, hogy a metrót nem kell befejezni, és nyomatékosította, hogy nem akarják leállítani az építkezést. Ugyanakkor megjegyezte: a II. szakaszra jelenleg nincs pénz, és “imádkozni lehet, hogy legyen miből kifizetni” az első szakaszt.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a metróra szükség van, “nem csak ezt, más metrót is fogunk építeni”.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a következő kormányzat nem engedheti meg magának, hogy megválaszolatlanul hagyja azt a kérdést: miért kerül Magyarországon két-háromszorosába a metró megépítése, mint máshol.

Szavai szerint a metrót be kell fejezni, de ez nemcsak a metróépítésről szól, hanem a politikai-jogi felelősség tisztázásáról is.

Nem lehet megcsinálni, hogy “itt a mi szemünk előtt, itt építik a metrót, itt ellopnak tíz- meg százmilliárd forintokat, ez elfogadhatatlan” – mondta.

“Valaki nem adja meg a választ. A válasz megadási felelőssége a következő városvezetést terheli, mert a mostani erre nem akar, nem tud válaszolni, így nem lehet élni. A metróügy az egyik nagy ügy lesz, amit lehetőleg rövid idő alatt ki kell vizsgálnia” – szögezte le.

Tarlós István ehhez hozzátette: sem a metrónál, sem a Margit hídnál nem fogják kifizetni azokat a munkákat, amelyeket nem végeztek el a kivitelezők.

Tarlós István elmondta, hogy A nemzet fővárosa című Budapest-programja azért készült, hogy lehessen vitatkozni róla, és örülnek, ha az állampolgárok javító, módosító javaslatokat fűznek hozzá és kiegészítik.

Forrás: Inforadio.hu

Orban Viktor és Tarlós István (fotó: NOL)

A 4-es metró kapcsán is elszámoltatást ígér Orbán Viktor

Megfelezné a fővárosi politikusok létszámát és a Városháza apparátusát a Fidesz, új városi zrt.-ket hozna létre a közműcégek felügyeletére és a közlekedési problémákra. Orbán Viktor szerint a 4-es metrót be kell fejezni, de ki kell vizsgálni, miért épül drágábban, mint külföldön.

Az 1300 fős Főpolgármesteri Hivatal apparátusának, a 66 tagú Fővárosi Közgyűlésnek és a kerületi képviselőtestületek létszámának megfelezése, városi részvénytársaságok létrehozása a közműcégek felügyeletére és a közlekedési ügyek kezelésére, a 15-20 éves stratégiákat kidolgozó Közmunkatanács újbóli felállítása – ezek a leglényegesebb pontjai a Fidesz „A Nemzet fővárosa” címet viselő Budapest-programjának, amelyet szerdán mutatott be Orbán Viktor pártelnök és Tarlós István fővárosi frakcióvezető.

Tarlós szerint a kétszintű budapesti közigazgatási rendszer összeomlott, ezért azt gyökeresen újra kell szervezni. Mint elhangzott, a Fidesz nem a kerületek megszüntetésében gondolkodik, hanem abban, hogy a 23+1 önkormányzat feladatait és hatásköreit átrendezze, újraossza. A frakcióvezető szerint sarkalatos törvények (mint az önkormányzati, a közbeszerzési vagy a helyi adókról szóló jogszabályok) módosítására is szükség lesz ehhez.

A 2015-ig szóló programban kiemelt szerepet szánnak a közlekedési gondok rendezésére. Tarlós szerint megengedhetetlen, hogy a parkolási bevételeket kiengedi a kezéből a város. A kerékpárosokat a közlekedés egyenrangú szereplőjének kell tekinteni, a kerékpáros ismereteket már az iskolában is tanítva. Százmilliárdos gigaberuházások helyett olyan, kisebb projektekre van szükség, amelyek nagy eredménnyel járnak, javítják a fővárosiak komfortérzetét.

A Fidesz olyan szabályt is bevezettetne, ha valaki üres telket vesz a belvárosban, és három éven belül azon nem kezd építkezni, akkor az ingatlant a vételáron visszavásárolhassa az állam vagy az önkormányzat. Kijelölnék a toronyházak végleges helyét is.

Orbán Viktor hosszasan bírálta a fővárost évtizedek óta irányító MSZP-SZDSZ-koalíciót, amely szétesett a korrupciós ügyek súlya alatt. Szerinte Budapest súlyos állapotban és veszélyben van, a kiút első lépése Tarlós programja lehet, amelyet a Fidesz is támogat, és – tette hozzá – „én is, XII. kerületi lakosként”. Úgy vélte, a jelenlegi szabaddemokrata-szocialista városvezetés tönkretette a fővárost, tetteik következményeit pedig nem akarják vállalni. Ez Orbán Viktor szerint nem engedhető meg, ezért, mint mondta, a Fidesz a fővárosban is el fogja számoltatni a felelősöket, „higgadtan, nyugodtan, jogi eszközökkel, de határozottan”.

A 4-es metrót a Fidesz országosan és a fővárosban hatalomra kerülve befejezné – mondta Orbán Viktor, Tarlós ehhez azt tette hozzá, hogy kényszerhelyzetbe hozta a fővárost a vezetése a beruházás kapcsán, hiszen az állomások kétharmada készen van, és szinte az összes szerződést megkötötték. Sőt, a metró második – Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti – szakaszára, mint arról lapunk mai számában írt, 2010 elején ki akarják írni a tendereket, ami 2015-ig megkötné a következő városvezetés kezét.

Orbán Viktor szerint az új kormány egyik első feladat lesz, hogy átvilágítsa a metrószerződéseket, és választ találjon arra a kérdésre, hogy Budapesten miért kétszer, háromszor drágábban épül a földalatti, mint külföldön. A politikai és jogi felelősséget is tisztázni kell, „az nem megy, hogy ellopnak tíz- meg százmillió forintokat”. Megjegyezte, a BKV-nál folyósított végkielégítéseket „vissza kell fizetni, és vissza is fogjuk fizettetni”.

Forrás: Népszabadság

29 hozzászólás “Nem távozhatnak következmények nélkül a szocialisták” bejegyzésre

  1. ... szerint:

    Ernő, a házi bolondunk ismét értelmeset szólt hozzá. Köszönjük!
    Inkább elsőzz, ha már a témához nem tudsz hozzászólni.

  2. Földhözragadva szerint:

    “a házi bolondunk ismét értelmeset szólt hozzá”…:)

  3. én szerint:

    Tartok tőle, hogy távozhatnak. Nehéz lesz megfogni őket. Jogvégzett emberek és aki nem, azt olyanok veszik körül.

  4. lolka szerint:

    Ha az új kormány veszi kezébe a számonkérést és elszámoltatást abból nem lesz semmi, nyolcévig hol voltak azok akik most nyujtogatják a nyakukat. Nem most kéne igérgetni, akkor amikor ment a mutyi-mutyi hátán, mindjárt melegében, akkor igen az kemény dolog lett volna….

  5. Lexon szerint:

    Ez csak parasztvakítás, megkezdôdött a demagóg ígéretek versenye. Lehet, hogy nagyon akarják visszafizettetni, de biztos vagyok abban, hogy a szocik körbeásták magukat jogszabályokkal, így a Fidesz nem sokat tehet majd. És ezt a Fidesz is tudja, csak éppen most a szavazatszerzés a cél.

  6. vermes szerint:

    “Hajrá Magyarország, Hajrá Gyurcsány!”
    – Kovács Ernő, Index fórum, 2008 –

    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=77453008&t=9113723

  7. Papi szerint:

    Lolka! és Lexon!
    Nem vitatkozni akarok de jóllene már letisztázni, magatokban, hogy mit is akartok! Ha számonkérést és ha lehet visszafizetést igér a FIDESZ akkor minek igérget hiszen ugysem tarja be! Ha nem igér semmit akkor az MSzP-vel szövetkezik vagyis pont olyan korrupt! Áruljátok végre el mit is kéne tenni a FIDESZnek?

  8. Gordon szerint:

    “Hajrá Magyarország, Hajrá Gyurcsány!” -írta Ernő.
    Ernő és egyéb jobbikbalosok! Nem szégyellitek magatokat!? Ez lenne a programotok… gyalázat.

  9. hollósi szerint:

    Nem értem, hogy az elszámoltatás kérdéséről miért kell előre vitát nyitni?
    Ha a polgár nem lesz vele megelégedve, ennek rövid időn belül hangot ad. A politikai népszerűség meg gyorsan elillanhat (ld. szocialisták).

  10. miska72 szerint:

    “Nem távozhatnak következmények nélkül a szocialisták!”

    Remélem, ez Csepelre is igaz!

  11. vermes szerint:

    T. admin!

    Azt még megértem, hogy azt az üzenetet, amiben Ernő azt üzeni nekem, hogy kapjam be – kitörölték. De az én törölt hozzászólásomban mi volt a hiba?

  12. miska72 szerint:

    Hová tűnt atlétaa?
    Csak nem aranyeret gyógyít? 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  13. Papi szerint:

    Kovács Ernő!
    A 18-órás beszólásodhoz az fog győzni vagyis a FIDESZ!

  14. Gordon szerint:

    Na most legalább vége lehet a szokásos jobbikballiberális áriának, miszerint: “De nicsen pogramja! De nicsen pogramja! … Po-pogramja!” 🙂

  15. Manitu szerint:

    A Fidesz tudtommal azt a metrót nem támogatta, amiről már 1997-ben pontosan tudni lehetett, hogy gazdaságtalan, és csak kampánycélból tervezték.

    Rohadtul el kellene szakadni a kampányokra költött százmilliárdok világától! Rohadtul börtönbe kellene dugni a tolvaj bandát!

    Ja, hogy el ne felejtsem: a Fidesztől nem kapott Budapest semmit. Csak megépült a Nemzeti Színház, megkezdősött a MÜPA építése, megszabadult az Erzsébet tér egy elb@szott betontömbtől, megkezdődött egy kulturális városközpont építése, ami 1989 óta az egyetlen városépítészeti esemény volt. Felépült a Westend, ahol legalább a belső építészet kiemelkedő, és magyar emberekről kapták a belső utak a nevüket. Elkezdődött egy bérlakás-építési program, Csepelen így kezdtek el újra házakat építeni. Elkezdődhetett Budapesten is a panelprogram, és így tovább. Többet kapott Budapest a Fidesztől, mint a Budapestet kormányzó MSZP-SZDSZ-től, ha pedig levonjuk az MSZP-SZDSZ-től kapott javakból az ellopott pénzt, még negatív is lehet az eredméyn!

  16. Manitu szerint:

    Jut eszembe: Csepel is messze a Fidesztől kapta eddig a legtöbbet, még úgy is, hogy ezek a barmok elutasították a kormányzati segítséget az uszoda újraindításra. A gerincút meg úgysem épül meg, ha marad az MSZP, ezt ne felejtse el senki!

  17. toto szerint:

    Régóta van egy elméletem, mégpedig az, hogy a világ gondjaiért két ember felelős, az egyik O s a m a B i n L a d e n , a másik O r b á n V i k t o r. Most megtudhattuk, hogy Budapest gondjaiért (legalábbis H.Cs. szerint), “csak” Orbán felelős. Ez a hiteltelen!

  18. Vátesz szerint:

    Az afgánok még kártyázás közben is az előbbit emlegetik:
    Osszá má’ bin Laden!

  19. ... szerint:

    Nem irigylem az mszp-t, nem elég, hogy saját részükre össze kell tákolniuk egy olyan programot, amiben csak ők hisznek (vagy talán már ők sem), de itt van még a jobbik, akiknek szintén össze kell dobniuk valami használható anyagot, hogy az Ernő féle ex-komcsik elhiggyék.

  20. munkásököl szerint:

    Gordon!

    Ernő hülyeségei miatt nem kell megbélyegezni a Jobbikot, sem azokat, akik szimpatizálnak a Jobbikkal. Ennyi erővel a Fidesz vagy az MSZP valamely rendezvényén lefotózott fogatlan, eltorzult arccal üvöltő mammer intelligenciájával is meg lehetne bélyegezni az éppen érintett pártot és a többi szimpatizánsát. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Nektek Gordon jutott, meg Manitu, nekünk Ernő. 😉 Már ha jutott egyáltalán, és nem küldték.

  21. atlétaa szerint:

    Miska72:
    Akár ki lesz kormányon téged szájbaba………nak……ak…….fel…….
    Hajrá-Szenteczky-Hajrá-CSEPEL FC..

  22. atlétaa szerint:

    riska73:te gyagyás…….

  23. vermes szerint:

    Ernőnek szerintem az MSZP mondta, hogy szivárogjon be a Jobbikba és ott fejtse ki további tevékenységét.

    Ezzel az MSZP duplán nyer:

    1. Megszabadul a magyar netezés legfárasztóbb emberétől. (Gondolom élőben se gyenge.)

    2. A Jobbikot égeti tovább szereplésével.

  24. miska72 szerint:

    atlétta a fán neked is kerítünk helyet!
    Hajrá atlétaa! nyald! nyald! nyald! 😉 🙂 🙂

  25. Kovács Ernő szerint:

    Az új szocialista párt a Fidesz!

  26. vermes szerint:

    Ernő!

    És akkor te mint volt szocialista Gyurcsányimádó, rájuk szavazol?!

    Hehehe…. Csak a piros…

    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=78660935&t=9151102

  27. médi szerint:

    Érdemes visszahallgatni, aki elmulasztotta, a mai Történet hangszerelve c. műsort a Kossuthon Tarlóssal. Imponáló, és felkészült. Hajrá Budapest!

Itt lehet hozzászólni !