2600 embert küld el General Electric

TV2 Tények

Hosszú évek óta nem volt akkora leépítés Magyarországon, mint amekkorát ma jelentett be a GE. Két év alatt 2600 embert küldenek el. Azt mondják: a válság mellett az ok az, hogy megszűnt a hagyományos izzók gyártása. Ezért kevesebb ember kell. Először a váci üzemet zárják be, a többit átszervezik. Az egyik legismertebb magyar üzletember, Demján Sándor azt mondta a Tényeknek, hogy egyre több munkahely fog megszünni Magyarországon.

Két hete még az elbocsátások ellen tüntettek hét helyen a General Electrics dolgozói. Most már a regionális vezetője konkrétan beszélt arról, hogy melyek azok a gyárak ahonnan elküldenek embereket. A nagykanizsai az egyik. A Nagykanizsain kivül Vácról a Kisvárdai gyárból és Zalaegerszegről is küldenek el embereket , de csak a fényforrás üzletágtól. Körülbelül 2600 embert küldenek el – a vezetőket is – a következő két évben. 11 gyára van a GE-nek Magyarországon. Ez az egyik legnagyobb gépipari cég. Összesen 14 ezer ember dolgozik ezekben.

Szeptembertől nem lehet gyártani a 100-as izzót, csak energiatakrékosat. A GE-nek akalmazkodnia kell az új uniós szabályokhoz. Az üzletágvezető azt mondja: a válság mellett emiatt kell elküldeni ennyi embert. Ha kevesebb izzót gyártanak akkor kevesebb ember is kell. A cég vezetői azt is mondják: akiket elküldenek, azoknak segítenek új munkát találni, átképzik őket.

Két hete a zalaegerszegi szakszervezet vezetője azt mondta a tüntetésen, hogy ha a GE-nek nem kellenek, remélik máshonnan kapnak majd megrendelést.

Demján Sándor az egyik leggazdagabb és legsikeresebb magyar üzletember ma azt mondta: még nincs vége a válságnak és a leépítéseknek sem. Szerinte a multinacionális szervezetek visszavonulnak a saját országukba, erre a politikájuk őket rákényszeríti.

A válság óta egyébként magyarországon 42 ezer 500 embert küldtek el a munkahelyéről. A Raiffeisen bank pénteken 20 fiókját zárja be. Ott – úgy tudjuk – körülbelül 800 embert küldenek el ebben az évben, de a bank nem akart nyilatkozni. Kiskunfélegyházán a Ganz egyik gyárában pedig a dolgozók 2 hónapja nem kapnak fizetést. Ezért itt ma 2 órára leállt a termelés.

Forrás: TV2 Tények

10 hozzászólás “2600 embert küld el General Electric” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Az EU. újabb vívmánya!
    Mi marad az iparból?
    Mi marad az élelmiszeriparból?
    Mi marad a mezőgazdaságból?
    Mi marad a kiskereskedelemből?
    Miből fogunk élni, miből fizetjük az “olcsó távfűtést”? – meg mindent.
    Mit eszünk majd? – talán- “az olcsót a még olcsóbbnál”? (far- hátat, húsos csontot)
    Lehet, hogy már lakásunk sem lesz – elviszik a multik bankjai a mocskos pénzvilág haszonlesői?
    Szabadok vagyunk, mehetünk világot látni- korgó gyomorral!
    Lehetünk páriák másodrendű emberek idegenben, végezhetjük az alantos munkát.
    Mi lesz majd az Óperenciás tengeren túl? – lehet, hogy csak üveghegy? – vagy tükör palota, ahol megláthatjuk magunkat milyen barmok, vagyunk
    Jó ez nekünk?

  2. Vica szerint:

    Lehet, hogy nem a külföldi befektetőket kellene támogatni, a magyarokat pedig jól megadóztatni, hagy dögöljenek bele.
    Ennek csak az az eredménye, hogy a pénzesebb magyar réteg kimenti a vagyonát az országból, külföldön alapítanak cégeket és ott adóznak (vagy nem adóznak). Kinek jó ez?
    A külföldi jön, jól megszedi magát, aztán angolosan távozik, közben a hazánk egyre inkább elszegényedik, az emberek munkanélküliek, kiszolgáltatottak lesznek, teljesen eladósodnak, s esélyük sem lesz emberi módon élni saját hazájukban.

    Más téma, de talán valamelyest ide vág: Lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a hazai piac, a hazai termelők érdekében védővámot vezetni be a mindent elárasztó kínai termékek ellen. Lehet, hogy most olcsóbb, és a szegényebb réteg meg tudja venni a számára fontos ruházati és iparcikkeket, stb., de ennek hosszú távon komoly kárai lehetnek.
    A ruhaipar számára nélkülözhetetlen mezőgazdaságból-állattenyésztésből beszerezhető termékekre nem lesz feldolgozó ipar, amely fölvásárolná a termelőktől, helyi munkaerővel földolgozná azokat, és helyi munkaerővel értékesítené. A félreértés elkerülése végett: semmi bajom a kínai emberekkel. Sajnálom őket, mert bizonyára nem véletlenül menekültek ide olyan sokan közülük már… Azért bizony nem árt, ha helyén van az eszünk, mert szép csöndben tönkre mehetünk. Nézzük csak meg a termékek cimkéjét, melyiknek mi a származási helye? Elárasztják az országot a most még silány, de egyre jobb minőségű termékeikkel. Náluk fejlődik az ipar, nálunk tönkre megy. Kell ez nekünk???

  3. tibor szerint:

    A multiknak azért adtunk pénzt, hogy megvegyék, majd bezárják a hazai céget. Lehet, hogy az átkosban nem voltak világszinvonalú üzemeink, de most semmilyenek sincsenek.

  4. balszélső szerint:

    T. Vica! A lakosság túlnyomó többsége nincs választási helyzetben: a jövedelméből csak a kinaira futja. Szoktam mondani. ha holnaptól kitiltanánk az olcsó importot, meg kéne háromszorozni a fizetésünket szükségleteink kielégítéséhez.
    A globálkapitalizmusnak az a bravúrja, hogy összegyűjti a világon az összes olcsó árut és a FUTOTTAK MÉG országok polgárainak a jövedelmét ahhoz igazítja. Ebből ered, hogy a szükségleteket kielégíti, de sokkal alacsonyabb minőségben, mint korábban.

  5. Jeniszej szerint:

    Most majd minden rosszember a demokrácia álcája mögé fog bújni.
    Nem lesz menekvés, és ha még sokat hőzöngünk, mert ugye ehhez nem sok jogunk fog maradni. Akkor nem a ruszkik jönnek majd megvédeni bennünket – magunktól (!) – hanem a közös rendfenntartók.
    Nagyon de nagyon besétáltunk a kelepcébe.
    A múlti jön, letarol mindent, felveszi a támogatásokat, olcsó energiát, adókedvezményeket, majd a profittal kisétál az országból. Ezrével tönkreteszi a magyar családokat a sok elbocsátással.
    És ez csak addig fog tartani, amíg letarolják gyarmattá, értéktelenné sivárosítják az országot.
    A multiktól nem várhatunk mást mind az ország teljes kíszipolyázását az emberek szó szerinti kizsákmányolását.
    Igaz Vica:
    A hazaiak érdekében többet kel tenni.
    Még most is emlékszem, hogy a Franciák, hogy védték a piacukat tőlünk anno. A határon rohadt meg a kamionokban a Magyar libamáj. – Elzárták, nem engedték be a gazdák az árút.

  6. Jeniszej szerint:

    Azt hiszem, hogy most jött el az ideje annak, hogy felkösse a gatyáját FIDESZ és az élharcos JOBBIK.
    Talán majd most lehet igazi rendszerváltás boldogulásunkra. – Csak hát mi van az Óperencián túl, ami számomra még mindig izgalmas kérdés.

  7. Vica szerint:

    Kedves Balszélső!
    Igazad van abban, hogy sokan a kínait engedhetik meg maguknak egyenlőre. Viszont, ha kitiltanák a kínaiakat, akkor nekünk kellene megoldani a ruhaiparunk fellendítésével, a híradástechnikai termékek gyártásával, stb. igényeink kielégítését. Amennyiben a magyar beruházókat, vállalkozókat is legalább olyan kedvezmények illetnék, mint a külföldi tőkét, akkor újra lehetne munkahelyeket teremteni a magyar dolgozóknak, fejlődhetne a saját gazdaságunk, s igenis meg tudnánk venni (nem a segélyből, hanem a havi jövedelmünkből) a magyar árut.
    Tessék megnézni, hogy mit vesztek. Bojkottálni a kínait, mert beledöglünk. Vegyük már észre, hogy a saját sírunkat ássuk!

  8. CsepeliXXI szerint:

    Több száz milliót kapott, mégis brutális leépítésbe kezd
    Tavasszal még több száz millió forintot kapott a kormánytól munkahelymegtartásra az a General Electric, amely jövőre minden harmadik dolgozóját elküldi Magyarországon.

    Az Index információja szerint a pályázó cégek közül a legnagyobb munkahelymegőrző támogatást a GE nyerte el, 7784 dolgozójának foglalkoztatásához három hónapra összesen 654 millió forint támogatásban részesült.

    Hosszú titkolózás után szerdán jelentették aztán be, hogy a fényforrásgyártás átszervezése miatt a következő két évben 2700 főt bocsátanak el. A gazdasági tárca államtitkára egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy az állami támogatást végül visszafizettetik-e a céggel.

  9. Vica szerint:

    Akkor talán vissza kellene fizetnie a munkahelymegtartásra fölvett pénzt. Ez a minimum.

  10. Jani szerint:

    Jeniszej: a költői kérdésedre a költői válasz!:)

    Hát a turizmusból!:) Tudod, azért dzsuvásak az utcák, azért kutyaszarosak a járdák, azért vágják át a taxisok a szerencsétlen külföldieket, azért bunkók a turistákkal a gyorsan meggazdagodni vágyó vendéglátók, azért 350000-es egy kávé, azért “támogatja” mindezt a kormány!:D:D:D:D:D

    Üdv a Nihilben!:D
    ———————-
    GE: Az a minimum hogy kamatostul fizetik vissza a k. anyjukat!

    Múltkor olvastam valahol egy cikkben, hogy a multik mennyit termelnek a GDP-be és összesen hány embert foglalkoztatnak. Elégé elkeserítő volt a szám, a kormányok meg pumpálják beléjük a pénzt.

Itt lehet hozzászólni !