Biciklisbarát lesz a strand: új főbejáratot és öltözőket is építenek

Csepel.hu

Már javában tart a Csepeli Strand felújításának második üteme. A régi bejáratot és a háromszög alakú öltözőket lebontják. Utána kezdik az új öltözők és a fogadóépület megépítését. A munkálatokat várhatóan május végén fejezik be. A korábbi években áprilisban volt zárva a strand a nyári üzemelésre való átállás miatt, most emiatt májusban lesz a leállás. Az új főépület átadásáig a büfénél lesz a bejárat.

„Nyáron megújult környezetben várjuk a fürdőzni vágyókat! A biztonsági embereink pedig készen állnak a rend további fenntartására” – írta Borbély Lénárd polgármester, amikor bejelentette a Csepeli Strandfürdő fejlesztésének újabb ütemét.

Csepelnek Németh Szilárd korábbi polgármester hivatali idejében lett ismét uszodája, télen sátras megoldással. Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére tavaly újabb műszaki felújításokkal fejlesztették a strandot, és alaposan megerősítették a biztonsági szolgálatot. Ezen túl játszóeszközöket, csúszdákat cseréltek ki újakra, új napágyakat vásároltak, a kisgyerekes édesanyáknak pelenkázóhelyiséget alakítottak ki, a gyermekmedence fölé pedig napvitorlát tettek.

Elkezdődött a második ütem

Idén február elején kezdték el bontani a régi, szocreál típusú öltözőépületeket: a főbejáratra is ez a sors vár. Lapunk információi szerint a bontási munkálatokat előreláthatólag március végén befejezik. Az új főbejáratnál mozgáskorlátozottaknak is építenek mosdót, és a pelenkázó is új helyiségben kap helyet. A főbejárat mellett belső kamerával védett biciklitároló lesz. Az új öltözőben 360 szekrényt és 30 öltözőkabint alakítanak ki, tíz férfi és tíz női zuhanyozóval. A mozgáskorlátozottaknak is lesz öltözőjük és zuhanyozójuk. A strand téli üzemeléséhez szintén kiépítenek egy öltözőt, ahol 80 szekrény és 30 öltözőkabin lesz. A Csepeli Strand téli üzemelése a korábbi március végi leálláshoz képest most április végéig tart az úszómedencénél. A strand az egyhónapos leállást leszámítva egész évben fogadja a vendégeket, a csepeli nyugdíjasok ráadásul ingyen vehetik igénybe a fürdőt.

Csepel.hu

4 hozzászólás “Biciklisbarát lesz a strand: új főbejáratot és öltözőket is építenek” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    A megerősített biztonsági szolgálat vajon mer szólni azoknak a nagydarab antiszociális elemeknek, akik nem rendeltetésüknek megfelelően használják a medencéket?

  2. ... szerint:

    itt se jártam vagy tíz éve… kinek van kedve a sok rétinégert szagolgatni.

  3. Dagobert bácsi szerint:

    Na most már legalább tudják, kik nem használják rendeltetés szerűen a medencéket!

  4. bhu szerint:

    Semmi gond nincs az ide járó cigányokkal. A palán is sokan vannak, nekik valsz erre van pénzük nyaralásként.
    És semmi probléma nincs velük, max egymással vesznek néha össze.

Itt lehet hozzászólni !