Csepeli diákok látogattak az Országházba

Csepel.hu

Az Országházba látogatott a Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája negyvenöt diákja és három tanáruk: Nyerges Attila, Kapuné Törő Anikó és Tercs Róbert november 27-én.

A vendégeket Borbély Lénárd polgármester, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek fogadták a kupolacsarnokban. Borbély Lénárd azzal köszöntötte a tanulókat és pedagógusokat, hogy az önkormányzat programjának része: valamennyi csepeli iskola diákjai ellátogassanak az Országgyűlés épületébe.

A tanulók néhány kivételtől eltekintve első alkalommal keresték fel az Országházat. Idegenvezető segítségével ismerkedtek meg az épülettel, mely Steindl Imre építész tervei alapján 1904-re készült el. A parlamenti épületben azonban már 1896-ban, a magyar állam ezeréves fennállásának évfordulóján megtartották az Országgyűlés első ülését. A honfoglalás éveire utaló 96-os számról az tudható, hogy a főlépcső fokainak száma 96, maga a kupola pedig 96 méter magas. A kupolatermet híres királyaink szobrai díszítik, a csarnok közepén pedig a Szent Korona és a többi koronázási ékszer látható díszőrség felügyelete mellett. Maga az épület a világ egyik legszebbike. Alapterülete tizenhétezer hétszáz négyzetméter. Huszonhét kapun át lehet bejutni, huszonkilenc lépcsőháza van, tizenhárom lift szolgál közlekedésre és 691 szobája van. Ami aranyszínű díszítésnek látszik a folyosókon és termekben, az valóban arany. Az épületben tilos a dohányzás, de a folyosók ablakpárkányain megmaradtak a rézből készült szivartartók. Még a II. világháború előtt gyakran szivaroztak a képviselők, akiknek számozott szivartartóik voltak.

Az épület központi része a kupolaterem, amelynek a két oldalán találhatók az üléstermek. Az Országgyűlés az egykori alsóházi teremben tartja az üléseit. A diákok a karzaton tekinthették meg és hallgathatták az Országgyűlés munkáját, amint képviselők szóltak hozzá egy témához. Ezt követően az Országgyűlési Könyvtárba vezetett az út. Itt 700 ezer kötetet őriznek, ebből 40 ezer darab kézi könyvtár. A nyilvánosság számára a könyvtár nem kölcsönöz, a könyvek és folyóiratok helyben olvashatók és fénymásolhatók. Az olvasóteremben egyszerre százharmincan foglalhatnak helyet. Az olvasók rendelkezésére számítógépek állnak és biztosított a wifi szolgáltatás. A diákok parlamenti látogatása azzal zárult, hogy mindenkit megvendégeltek egy ebéddel.

Cs. A.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !