Szabó Szabolcs az LMP-ben folytathatja

Csepel.info

Nem túl hosszú pályafutása ellenére Szabó lett a megélhetési politikusok etalonja

Az “árulók pártja” igazolhatja át Szabó Szabolcsot a totális csődbe zuhant Együttből – legalábbis ezt lehet sejteni abból az eszmefuttatásból, amelyben a politikus jó előre magyarázkodik. Az LMP többször adott előnyös pozíciót más pártok szakadárjainak, Szabóról pedig a választás óta tudni lehetett, hogy eladósorba került.

A politikus először tavaly novemberben jelezte, hogy vissza fog lépni a javára az LMP, mert nagyon jó viszonyt ápol a pártvezetéssel. Az MSZP és Bangóné Borbély Ildikó visszalépését még sikerrel zsarolta ki korábbi pártja, az Együtt, amely azonban a választásokon a Kétfarkú Kutya Párt szavazatainak is csak a töredékét tudta összegyűjteni. Nem csoda ezek után, hogy képtelenek elfogadni a választás eredményét.

Bár Szabó Szabolcs a választások előtt azt hazudta, hogy az MSZP-s Bangóné a javára lépett vissza – az MSZP logóját is ennek megfelelően használta plakátjain – a választás után már elismeri, hogy az MSZP nem állt mellé. De csak azért, hogy ezzel indokolja, miért nem az ő frakciójukba lép be.

Sőt,

“Engem nem mozgat sem a fizetés, sem a pozíció.”

állítja magáról most, hogy sikerült kizsarolni a pozícióját, és megvetetnie magát egy parlamenti frakcióval is.

Az MSZP szerint Szabó a Fideszt segítette

A csepeli szocialisták szerint a számok azt mutatják, hogy a választás estéjén bomlásnak indult Együtt politikusának győzelme közvetve járult hozzá a Fidesz kétharmadához. Szenteczky János a párt csepeli elnöke a Sztárklikk nevű MSZP-s lapnak nyilatkozva állította azt, hogy Bangóné sokkal jobb eredményt ért volna el, mint Szabó.

„Csepelen és Soroksáron az MSZP-Párbeszéd listájára szavaztak a legtöbben az ellenzéki pártok közül, úgy, hogy nekünk például a Jobbikkal ellentétben nem is volt végül egyéni jelöltünk”

– magyarázta véleményét a csepeli pártelnök.

Amennyiben Bangóné marad állva Németh Szilárddal szemben, legalább egy, de könnyen lehet, hogy kettővel több ellenzéki mandátum születhetett volna. Egyrészt egyéni mandátummal ülhetne a parlamentbe, vagyis a listás helyén is egy ellenzéki képviselő még pluszban bejutott volna. Ezzel a Fidesznek már rezegne a kétharmados többsége. Ugyanakkor vélhetően több listás szavazat is érkezett volna az MSZP-re, ami országosan akár még egy plusz mandátumot is eredményezhetett volna az ellenzéknek – magyarázta az MSZP-s politikus az elsőre elég meredek véleményét.

Ha az Együtt nem erőltette volna mindenáron Szabó indulását, Csepelen azzal minimum duplán nyert volna az ellenzék – állítja Szenteczky. Ezért szerinte „Szabó Szabolcsnak és az Együttnek sajnos nem csupán a 200 milliós kampánytámogatással, de ennek a felelősségével is el kell számolnia.”

Csepel.info

23 hozzászólás “Szabó Szabolcs az LMP-ben folytathatja” bejegyzésre

  1. Dfk szerint:

    Ezzel Tenk András eddigi munkája megy a kukába. A gyulai import libererális lesz a csepeli lmp nagykutyája.

  2. bagoly szerint:

    Így már lesz termés, dupla trágyázás, szarhátán szar !

  3. Szabó Imre szerint:

    Ezt a Német Szilit még nagyanyám is megverte volna,
    nem értem miért jött házhoz a pofonért, ha egyszer tudta, hogy úgysincs esélye a megválasztásra.
    Reméljük az önkormányzatin megy ez az egész garnitúra a lecsóba.

  4. Jobban szerint:

    Szabó Imre “okfejtése” nyomán elgondolkodhat, hogy a kezdettől fogva vesztésre álló leszerepelt, levitézlett országos ellenzék miért vett részt a választáson, mikor sejthető volt méretes bukásuk… a Fidesz nagy arányú győzelmet aratott…szánalmas, hogy minden balliberális pártnak össze kellett fognia a baloldal “fellegvárában”, hogy győzhessen…azt ne is említsük, hogy a palettán a -tól, ig- meddig terjed…és azt sem említsük, hogy “mivel” győzte meg a választókat és a visszalépő pártokat és jelöltjeiket Dr. Szabó Szabolcs, mert, hogy nem a szorgalmas munkájával és a Csepelért tett erőfeszítéseivel és nem az eredményeivel…

  5. Szabó Imre szerint:

    “hogy minden balliberális pártnak össze kellett fognia a baloldal “fellegvárában”, hogy győzhessen”

    Miért kellett összefogniuk? Szabó vagy Német, csak ez volt a kérdés.
    Ja, hogy nem akadályozták egymást a liberálisok, az csak normális nem?
    Itt az volt a kérdés, hogy jobb vagy bal.

    A rezsimafla kapott egy nagy maflást, reméljük okul belőle.

  6. Jobban szerint:

    Valóban a balliberális oldalra szavaztak többen, nem pedig Dr. Szabó Szabolcs valós teljesítményére. Ez azért annyira nem normális.
    Dr. Szabó Szabolcs bizalmat kapott parlamenti képviselő kapott ismét négy évet. Mire is?

  7. Tóth kati szerint:

    Tenk András önként és dalolva,pártja hozzájárulása nélkül lépett vissza a kisbuzi javára.Fegyelmivel fenygette meg ezért az árulásáért Szél Dettike.Aztán persze nem kapott fegyelmit,a párthűség ezeknél nem divat.Tenk vajon mennyit kapott az önkéntes visszalépésért?Egyébként lehet olyat,hogy más párt tagjaként ülök be egy frakcióba?Ahogy hallom Burány tarfejű Sanyika is a dk frakcióba ül át.

  8. Jobban szerint:

    A balliberális oldal törpe pártjainál és az LMP-nél (vagy ők is balliberálisok?!?) saját maguk meghazudtolása, a választók félrevezetése egy elfogadott gyakorlat. Miért is ne tennék, ha a szavazóbázisuk nem kéri számon rajtuk sem a teljesítményüket sem az adott szavukat?
    Az a lényeg, hogy baloldalinak mondják magukat és ebbe az is belefér, hogy a külföldi nagytőke és a saját maguk érdekét szolgálják elsősorban.

  9. Jobban szerint:

    Tenk András nagyot “bizonyított”, “definiálta” magát, sikerült önmagát egyértelműen lelepleznie…

  10. Tóth kati szerint:

    Tenk András egy pénzéhes,elvtelen,senki.

  11. Tóth kati szerint:

    Tenk András egy pénzéhes,elvtelen,senki.Hogyan lehet egy frakciónak másik párt képviselője a tagja?Egyébként kisbuzinak van programja Csepel és Soroksár fejlesztésére?Vagy azt se tudja mi az,hogy fejlődés.

  12. Jobban szerint:

    Dr. Szabó Szabolcs baloldaliként vonulna be az LMP-be? Így ő is leleplezné az LMP-t, hogy nem középen álló párt, mondjuk ezt már rég óta tudjuk, hanem egy echte baloldali párt.

  13. Jobban szerint:

    Tenk András tevékenysége a kerületért ebben merül ki?

  14. Horváth János szerint:

    Látom, ha már Némethet vagy Borbélyt nem merik számon kérni, cseszegetik az ellenzéki
    képviselőt. Bár mire is lehet számítani? 4 éve ugyanez volt, a többség által megválasztott
    képviselőt, a többség által befizetett adóból, a többség által eltartott önkormányzat bele-
    egyezésével ócsárolta a Szentesi Zöldi nevű “újságíró! Pedig akkor még a ciklus kezdetén
    volt Szabó Szabolcs. Gratulálok!

  15. Jobban szerint:

    Nem az a lényeg, hogy ellenzéki képviselő, hanem, hogy nem a kerület érdekét képviselte 4 évig. Ellenzéki képviselő is segíthet a kerületen. Németh Szilárd ellenzéki önkormányzati képviselőként elérte, hogy a veszélyes galvániszapot, ami a balliberális kerületi vezetés lelkén száradt eltávolítsák a kerületből. Mit tett Dr. Szabó Szabolcs a csepeliek érdekében?
    Érdemi válasz?!?

  16. Nagyapó szerint:

    Szabó Imre azért ne örüljenek oly nagyon, mert Csepelen a szoclib oldal 19694 szavazatot kapott, míg a jobboldal 23973 voksot gyűjtött! Tehát nincs baloldali többség!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. Jobban szerint:

    Azért sem örüljenek, mert a megválasztott parlamenti képviselőjük miután négy év alatt nem tudott semmi érdemit felmutatni, kapott még egy ciklusra megbízást, nem nagy dicsőség olyanra bízni a munkát aki már bebizonyította, hogy alkalmatlan annak ellátására. Ez a megbízóiról is sokat elárul.

  18. Horváth János szerint:

    Lehet, hogy nem jutott el a szürkeállományig, de Szabót már a legelején kikezdte a Fidesz,
    képtelenek voltak megemészteni, hogy egy ismeretlen “gyulai” lemosta Némethet. Az
    önkormányzat vezetése a kezdettől mellőzte Szabót, még a csapból is Németh Szilárd folyt.
    Továbbá, ha nem vette volna észre, a Fidesz egyetlen ellenzéki javaslatot nem támogatott
    a parlamentben, bármi volt is az, viszont gondolkodás nélkül megszavazták Némethnek a
    Munkásotthon ellehetetlenítésére kitalált indítványát. Na ehhez kell a vastagbőr!
    S ha már kóstolgatni akar, Szabó megbízói valószínűleg bíznak abban, hogy a magyar par-
    lamentben előbb-utóbb az ÉSZ lesz a meghatározó!

  19. Nagyapó szerint:

    A csepeliek nem tudták ki az a Szabó, úgy szavaztak rá. Ma sem tudják ki ő. Milyen javaslatot nyújtott be Szabó??
    A Munkásotthon NEM a csepelieké, hanem szoci pártmunkás otthon. Jó lenne, ha Csepel SC-vel együtt a csepelieké lenne!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. Jobban szerint:

    Vagy úgy? A Fidesz tehet Dr. Szabó Szabolcs alkalmatlanságáról? Németh Szilárd miért tudta ellenzéki önkormányzati képviselőként elérni, hogy elszállítsák a mérgező galvániszapot a kerületből?
    Mindenki hibás a megválasztott parlamenti képviselő eredménytelenségéért? Ha ennyire képtelen megfelelni annak amit vállalt, miért jelöltette magát és semmilyen eredmény nélkül újból elvállalta, ha előre tudja, hogy most sem fog tudni érdemben tenni Csepel fejlődéséért?
    Ezért is a Fidesz a hibás? Nagyon paranoid gondolamenet, nagyon beteg és egyben gerinctelen hozzáállás.

  21. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Akkor még rosszabb a helyzet! Továbbra is ismeretlenül, de már nagyobb fölénnyel mosta
    le Németh Szilárdot!
    A Munkásotthon mióta szoci pártmunkás otthon? Talán, amióta Németh nem tudta a dagadt
    segge alá gyűrni? DE, még ha az is lenne, mivel a kerület lakóinak jelentős része használja,
    a legaljasabb, legszemetebb húzás volt a támogatások megvonása, ez a polgárok igazi
    semmibevétele!

  22. Horváth János szerint:

    T.Jobban!
    Németh akkor tudott a galvániszappal kapcsolatban eredményt elérni, amikor Illés Zoltán
    felkarolta az ügyet. Tessék visszaolvasni a korabeli híreket! Egyébként Németh már ország-
    gyűlési képviselő volt. /Egyébként megjegyzem, a IX. kerületben az Illatos úti vegyi szeny
    nyező anyagokat feltáró LMP-s képviselőt, a fideszes többség símán kinyírta!/
    Mint korábban írtam, Szabó Szabolcs alkalmatlanságát szajkózták már akkor, amikor még a
    mandátumát sem vette át, ilyet csak sunyi, alattomos emberek képesek tenni.
    A maga gondolatmenete szerint azért kell fideszes képviselő, mert akkor dől a lé, mindent
    el lehet sikálni. Egy kis baksisért mindent! Persze van ilyen, Felcsúton már a disznók farkát
    aranyozzák, a mellette lévő Óbarokkon járda sincs.

Itt lehet hozzászólni !