Sík hülyének nézik a szavazóikat a baloldal vezetői?

Csepel.info

Szabó Szabolcs graffitit pucolt Sorosért és illegális bevándorlók millióinak betelepítéséről beszél – talán ezért szeretik annyira Soros civiljei

Szabó Szabolcs 2017 novemberében arról nyilatkozott saját blogján, hogy az MSZP, DK és az LMP is támogatni fogják a választásokon.

Ehhez képest Szabó jóslata – látszólag hatalmas viták után – csak április 4-én vált valóra.

Úgy tűnik, hogy Soros szervezetei vezényelnek, és a pártok egyenként beadják a derekukat. Vagy ami még rosszabb: mindaz, amit az elmúlt hetekben láttunk az ellenzéki pártok vitáiról, egy az egyben színjáték Soros György színházában.

“Csepelen és Soroksáron vita sem volt azon, hogy az ellenzéki pártoknak be kell állni a munkáját közmegelégedésre végző egyetemi oktató mögé. A képviselőnek nagy az elismertsége az Együtt-Párbeszéd, az MSZP és a DK vezetőségében is, valamint Szél Bernadett (LMP) is megerősítette a múlt heti csepeli fórumán, hogy támogatni fogják Szabó újraválasztását.”

– írta Szabó az egyébként név nélkül vezetett saját blogján 2017 november 28-án. A rendkívül elismert, közmegelégedéssel dolgozó szorgalmas kisember természetesen maga Szabó Szabolcs, míg Németh Szilárdról úgy ír, mintha a zsenialitásával máris két vállra fektette volna.

Ehhez képest az ellenzéki Közös Ország közvélemény-kutatása szerint égető szükség volt az MSZP és az LMP visszalépésére ahhoz, hogy Szabónak egyáltalán legyen győzelmi esélye. A négy évvel ezelőtti felállással – MSZP-DK-Párbeszéd-Együtt támogatással – ugyanis már vereséget szenvedett volna. Négy év múlva pedig talán a Jobbik, Németh Szilárd és a Kétfarkú Kutya Párt visszalépése is kell majd ahhoz, hogy esélye legyen.

Az ugyanis, hogy ismét Szabó akar majd az országgyűlési képviselőjelölt lenni, már most garantálható. A politikus többször is kifejtette a véleményét arról, hogy most már ő az autentikus csepeli ellenzéki politikus, így neki már határozatlan időre jár a pozíció. Ezért indított ellene szabadságharcot a csepeli MSZP szervezete Bangóné segítségével, és ezért szavaznak most át a párt tagjai – információink szerint – a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjére.

Csepel.info

5 hozzászólás “Sík hülyének nézik a szavazóikat a baloldal vezetői?” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Több is veszett Mohácsnál!
    “A magyar udvar 1526-ban idejekorán értesült arról, hogy a szultán ismét Magyarország ellen készül. Már 1525 végén megtudhatták az ide menekült Bakics Pál szerb vajdától, hogy a szultán célja Buda megszerzése. Mások arról tudósítottak, hogy a törökök az országba vezető utakat figyelik, vizsgálják. A hírek hallatán a király parancsot ad a bánoknak, hogy készüljenek fel a védelemre. Ám most sem történt más, mint öt évvel azelőtt. Nem volt pénz. A telet az udvarnál töltő Tomori hiába kért pénzt, hiába figyelmeztetett, senki sem hederített rá. Kinevezték ugyan kincstartónak, ám az adott körülmények között ez puszta cím volt, semmi más. A csalódott, megkeseredett Tomori egy éjjel azután szinte menekülve hagyta el Budát. Visszatért csapataihoz, amelyek akkor már 11 hónapja nem kaptak zsoldot. Látván, hogy semmi sem történik az ország védelmében, a végvidéki parancsnokok márciusban beadták lemondásukat. Ám ahogy a védelem, úgy a lemondásuk sem érdekelt senkit. A magyar nemesség az április 24-re kitűzött rákosi országgyűlésre készült, ahol fontos dolgokról: személyes ügyekről, a főúri és a köznemesi párt közti viszályokról kellett dönteni. Csak az országgyűlés vége felé, május 1-jén hoztak konkrét védelmi határozatokat: azonnal meg kell erősíteni és fel kell szerelni a végvárakat, a hadaknak fel kell készülniük a táborba szállásra. Megszavazta a hadiadót és elhatározta, hogy a nemesek ne csak személyesen jelenjenek meg, hanem annyi katonát is állítsanak, amennyit csak tudnak. E határozatnak viszont nem volt nagy foganatja. Mindezek végrehajtásához azonban még mindig hiányzott a legfontosabb: a pénz. Az egyetlen ütőképes magyar fegyveres erőt ekkor csak Tomori 2000 katonája jelentette, akik azonban az állandó csatározásokban egyre fogytak, segítség pedig éppen csak annyi érkezett – no nem az udvartól, hanem a pápától és néhány határszéli birtokostól -, ami a veszteségeket ellensúlyozta.”
    (Wikipédia)

  2. Kaschauer szerint:

    Kufárok akkor is voltak, ma is vannak a bukott maffiabaloldalon.
    A haza ellenségei elsősorban ezek a gátlástalan gazemberek.

  3. Jobban szerint:

    Török hódoltság
    “Török Hódoltság: Magyarország középső része
    – I. Szulejmán uralkodása idején a Török Birodalom fénykora volt: hóditások jellemezték
    – 1543-ban a török elfoglalja: Siklóst, Pécset, Tatát, Esztergomot, Székesfehérvár várát
    – 1544-ben a török elfoglalja: Visegrádot, Nógrádot, Hatvant és Simonytornyát
    1) közigazgatás
    – katonai célú közigazgatási egységeket hoznak létre:
    vilajetek: élén a pasa
    a budai pasa az egész hódoltság helytartója, és avilájetek szandzsákokra vannak osztva
    élükön a bég áll
    – török hivatalnokok
    defterdár: adóösszeíró
    mufti egyházjogász
    kádi: világi jogász, a pereket dönti el
    általános jellemző: a megvesztegethetőség

    2) török feudalizmus
    – minden föld a szultáné
    – a szpáhiknak nem öröklődő, bármikor visszavehető földet ad à rablógazdálkodás
    – fennmaradt a rabszolgaság
    – nincs egységes jobbágyság, mert a keresztények több adót fizetnek, mint a mohamedánok
    http://erettsegizz.com/tortenelem/harom-reszre-szakadt-orszag/

  4. Jobban szerint:

    YANN VALLERIE FRANCIA ÚJSÁGÍRÓ NYÍLT LEVELE „VISEGRÁD EURÓPÁJA” VEZETŐIHEZ ÉS NÉPEIHEZ
    Ez egyszerre levél és segítségkérés egy európaitól Visegrád Európája vezetőihez és népeihez.
    https://magyaridok.hu/kulfold/yann-valerie-francia-ujsagiro-nyilt-levele-visegrad-europaja-vezetoihez-es-nepeihez-2943601/

  5. […] politikus először tavaly novemberben jelezte, hogy vissza fog lépni a javára az LMP, mert nagyon jó viszonyt ápol a pártvezetéssel. Az MSZP és Bangóné Borbély Ildikó […]

Itt lehet hozzászólni !