Időpontváltozás! – Tavaszköszöntő túra a kiserdőben

Csepel.hu

A Magyar Madártani Egyesület április 29-én ismeretterjesztő kirándulásra invitálja a természetkedvelőket a csepeli kiserdőben. Rövid előadás keretében bemutatják a 2018-as év madarát, a vándorsólymot, illetve ismertetik az erdő területén előforduló madár és kisemlősfajokat.

A madáretetési szezon már befejeződött, éppen ezért, az időjárástól függően, novemberig szüneteltetik a madarak etetését. A kihelyezett itatóknál a madarak nem csak szomjukat csillapíthatják, hanem fürödhetnek is, hiszen a tollazatuk tisztántartása létfontosságú számukra.

Az odúban költő madárfajok számára összesen 47 db különböző madárodú lett felszerelve, melyek nagy részében már a tojásaikon ülnek a madarak, illetve már a cseperedő fiókáiknak hordják a rovarokat, melyeket nagy részben az erdő területén zsákmányolnak.

Az úgynevezett B típusú odúkból 35 db áll elsősorban a széncinegék, kékcinegék, csuszkák, mezei verebek rendelkezésére, 2 db D típusú és 5 db. „szalakóta odú” várja a füles kuvikokat, seregélyeket. Az erdő szélein felszerelt költőládákat a szomszédos mezőgazdasági területeken kisrágcsálókra vadászó vörösvércséknek szerelték fel.

A program ingyenes, szeretettel várnak mindenkit!

A részvételi szándékot kérem jelezze e-mailben a laszlokertesz1@t-online.hu címen.

Időpont: 2018. április 29. (vasárnap) 9:00-11:00-ig.

Gyülekezés az erdőben lévő tűzrakóhelynél.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület Csepel, Akácfa u.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !