Ellenzéki visszalépegetősdi Csepel-Soroksáron: íme a feltételek

Csepel.info

Bereczki mondta be a legnagyobbat – de új barátai se hittek neki

Látszólag minden ellenzéki párt összeforrt, hogy leváltsa a kormányt. De leginkább mind azt szeretnék, ha a többiek lépnének vissza a javukra. A Csepel.info most megpróbál tiszta vizet önteni a pohárba. Összegyűjtöttük, hogy kinek mik a feltételei Csepel-Soroksáron ebben a kusza sakkjátékban. Lapunk a Munkásotthonban fellépő ellenzéki összefogás képviselő-jelöltjeinek kijelentéseit hasonlítja össze.

Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa szerint ők olyan sok helyen léptek vissza, hogy Csepel-Soroksáron már nem nekik kellene. Bár az Együtt a valóságban az említett helyeken nem tudott jelölteket állítani. Vagyis nem visszaléptek, csak egyszerűen életképtelenek – ez azonban nem zavartatja őket. A hivatalosan mai napig Gyulán lakó Szabó Szabolcs ugyanis az állítja: ő az autentikus csepeli jelölt, nem pedig a Kabán lakó, MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. A többieknek pedig igazodniuk kellene. „Párhuzamosan szaladhatunk a falnak, de akkor csak jó nagyot koppanunk és ottmarad a nyakunkon a Fidesz kormány.” – mondta erről az Együtt politikusa a fórumon.

„Az MSZP több mint egy éven keresztül közvetlenül képviselte a széles körű demokratikus ellenzéki pártok összefogását, közös miniszterelnök-jelöltet követeltünk a pártoktól, és közös listát. Ahogy 2014-ben Csepelen győzni tudott az ellenzék.” – fejtette ki a Kabán élő Bangóné Borbély Ildikó. A Szabó Szabolcs javára történő visszalépés a szocialista politikus asszony szerint pont azért nem működik, mert Szabó most nem képviseli az MSZP-t és szövetségesét.

„Az LMP nem kíván a jelenleg regnáló parlamenti pártokkal együttműködni. Kongresszusi határozat nélkül nincs döntés az együttműködésről.” – mondta Tenk András, a párt képviselője ugyanerről. Bár az LMP-nek valóban volt ilyen határozata, legutóbbi kongresszusuk zárt ülésén sajtóinformációk szerint egy ezzel ellentétes értelmű is született.

Bereczki Miklós, a Jobbik Békéscsabáról érkezett jelöltje gyaníthatóan a hiperoptimista politikusok kis létszámú ám nem túl megbecsült csoportját gazdagítja. Szerinte ők is nyitottak a koordinációra, de csak a választás után, amit egyedül is megnyernek.

A Momentum kész számos helyen visszalépni, de itt is van egy nagy „ha”. „A Momentum nem tárgyal, mert nem várunk semmit a kormány leváltásáért. Ehhez arra van szükség, hogy az MSZP és a Jobbik megállapodjon, akkor lesz kormányváltás. A Momentum, ha kell, saját magát is felfogja áldozni ezért a célért.” – mondta erről Dukán András Ferenc, a Momentum jelöltje. Vagyis a Momentum akkor lép vissza, ha az a Jobbik is visszalép, amelyik nem kíván visszalépni. Legalábbis szavakban.

Csepel.info

4 hozzászólás “Ellenzéki visszalépegetősdi Csepel-Soroksáron: íme a feltételek” bejegyzésre

  1. Kaschauer szerint:

    Hahahaha….
    Sőt!
    Bruhahahaha…
    Az összefogdosók már most rájátszanak a bűnbakállításra.

  2. Kaschauer szerint:

    kaschauer 2018-03-13-n 09:15 közelében
    A hozzászólása mérséklésre vár.
    A szomszéd utcában egy helybeli aktivista kiragasztott egy plakátot:
    “Ha változást akarsz, akkor szavazz ….-ra!”
    Szerencsére meg tudtam kérdezni az illetőtől, hogy minek a megváltoztatására szavazza?
    1. Jelenleg kerítés véd az inváziótól, és biztonságban élek Magyarországon.
    Ezt változtassuk meg?
    2. Jelenleg család- és otthonteremtési támogatásban rész4esülök.
    Erről mondjak le?
    3. Alacsony SZJA-t és alacsony ÁFÁT fizetek az alapvető élelmiszerekre.
    Ezt emeltessem meg?
    4. A jelenlegi kormány garancia a korrupció visszaszorítására, ami miatt a leghevesebb támadás éri.
    Legyen újra olyan kormány, amelyik már egyszer 162.000 milliót kilopott a költségvetésből a 4-es METRO építésénél?
    5. Erősödik a magyar gazdaság, csökken az államadóság és a munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt.
    Hiányoznak a munkanélküliek? Adósítsák el megint az országot az IMF meg a Világbank “szakértői”?
    6. Nagyon nagy megtakarításom van a rezsiköltségek csökkenéséből.
    Erről mondjak le megint a külföldi multik javára?
    7. Minden súlyos kárt szenvedett segítségben részesült. Kolontárnál, a tiszai árvíznél, és a különféle pénzügyi csalások áldozata, stb.
    Hagyjuk megint öngyilkosságba menekülni a szerencsétlen embereket, ahogy a ballib kormányok idején tették?
    8. Budapest soha nem látott fejlesztéseken megy át, és csak a millenniumhoz hasonítható az átalakulás.
    Sűlyedjünk vissza abba a lepukkant, lerohasztott állapotba, amibe a ballib kormányok vitték a fővárost?
    9. Újra komoly javulás van az egészségügyben és a közoktatásban, a felsőoktatásban és a tudományos életben.
    Veszítsük el a jövőnket megint, és taszítsuk vissza a tudatlanságba az ifjúságot?
    10. Szavazzak a változásra?
    Azért, hogy káoszba taszítsák a hazámat az internáci szövetség hazai és nemzetközi szervezetei? A hazugság, a korrupció és a megsemmisítés káoszába?
    Akad olyan eszement barom széles e hazában aki rájuk, a “változtatókra” szavazna? -kérdeztem végezetül.
    Elfordult a plakátragasztó, és válasz nélkül hagyott. Majd folytatta a plakátragasztást.

  3. Strici2 szerint:

    Megkerdeztem egy ellenzekiplakat atfestegetot ejjel miert nem alszol nem mesz reggel dolgozni?
    Mennyit kerehetsz ha sajat zsebbol vagyont koltesz festekre?
    Elfordult a plakatatfesto,es valasz nelkul hagyott. Majd folytatta a plakatatfestest.

  4. […] Tenk Andrást (mint ahogy mást sem): utóbbi így az ellenzéki jelöltek vitáján még mindig azt hitte és mondogatta, hogy kizárólag kongresszusi határozat esetén léphet […]

Itt lehet hozzászólni !