Egy templomépítés fotói

Csepel.hu

Különleges fotókiállítás nyílt egy templomépítés 15 éves történetéről az Erdei Éva Galériában október 21-én.

Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész nyitotta meg a tárlatot, Zámbó Károly plébános megáldotta a jelenlévő építőket.

A kiállított fotók egy munkafolyamatot dokumentálnak, egy építkezés munkafázisait követik nyomon. Az ágoston-ligeti ökofaluban épülő középkori körtemplom autentikus rekonstrukcióját 2003 nyarán kezdte el építeni egy kis csapat dr. Nemcsics Ákos építésztanár, építésvezető irányításával. A hosszú idő alatt nemcsak a templom, hanem egy közösség is felépült, többekkel kiegészülve igazi baráti társasággá kovácsolódtak az építők – mondta el az építésztanár.

A templom erdőben, egy tisztáson áll, a templomhajó boltozatának befejezése még hátra van – számolt be az érdeklődőknek az építésvezető.

A kiállítás október 21-től 26-ig mindennap bejelentkezéssel megtekinthető a Kondor utca 29-ben reggel 8-tól este 8-ig.

AZS

Fotó: Tóth Beáta

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !