Most a csepeli HÉV-et barmolták össze a jobbikosok

Csepel.info

Még nem kapták rajta igazmondáson

Legutóbb a csepeli belvárost, most a HÉV szerelvényeit ragasztották tele matricákkal a békéscsabai Bereczki Miklós jobbikos politikus aktivistái – értesült a Csepel.info.

Berecki Miklós nem véletlenül kapta a “Kamubáró” becenevet. Bármit tett eddig Csepelen vagy Soroksáron, mindig kiderült, hogy fele sem – vagy éppen az ellenkezője – volt az igaz.

Végigragasztották jobbikos matricákkal a szerelvényeket

Legutóbb például szemétszedő akciót hirdetett, melynek során teleszemetelték az aktivistáival Csepel központját. Ebből akkora botrány lett, hogy pár nappal később ismét felkerekedett a csapatával, és leszedtek pár matricát azok közül, amit ő maguk raktak ki. De nem tartott sokáig a rendszeretet. Egy olvasónk fotója szerint most a csepeli HÉV szerelvényeit ragasztották össze. “Hétfőn mentem ugyanezzel a szerelvénnyel, akkor még nem láttam itt a matricákat” – mondta el az esetről olvasónk.

Bár a jobbikos politikus Soroksáron és Csepelen is úgy mutatkozik be, mintha itt lakna és ő lenne a csepeliek és soroksáriak országgyűlési képviselőjelöltje, információink szerint valójában, hivatalosan a mai napig egy Békéscsaba melletti tanyán lakik. Az sem igaz, hogy képviselőjelölt. Jelölt csak akkor lehet, ha kiírják a választást és összegyűjti a megfelelő számú ajánlást. Bereczkit azonban mindez nem zavarja. Ráadásul, mivel a csepeli MSZP-nek és DK-nak nem érdekük, hogy Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa megnyerje az országgyűlési választást (akkor 2022-ben megint őt kellene támogatniuk), még onnan is segítséget kaphat a kampány során.

Csepel.info

5 hozzászólás “Most a csepeli HÉV-et barmolták össze a jobbikosok” bejegyzésre

  1. Pákozdi József szerint:

    Teleszórták az adófizetők pénzéből, a Fidesz megbízásából a csepeli lakosok postaládáját, kéretlen, valótlanságokat tartalmazó konzultációs szarral, ami arról az emberről szól, akinek a jóvoltából a Fidess vezérkara bekerült a Parlamentbe! Az egész lépcsőház uszik a szartól. Megkérem a Fideszeseket, hogy takarítsák ki a saját pénzükön, és ne a társasház pénzén tűnjön el ez a szemét!

  2. bagoly szerint:

    Pákozdi ! Nincs seprőd takarítani ? Ne szarj be a muszlimok sem szeretnek takarítani !

  3. Valaki szerint:

    ÚÚÚúúúúú, micsoda rongálás, azta! :O Eszem megáll és pofám leszakad! :O Odaragasztottak 1matricát és rajta az IGAZSÁG! :O Nem semmi, mi lesz még itt? :O Retteghetünk! :'(
    bagoly: Nyílván van seprűje és takarítja is, de fenn áll a kérdés és teljesen jogosan: Mi a büdös francnak kell ennyi szórólapot terjeszteniük??? Szóval ne próbálj másokat oltogatni, nagyon nem megy sajnos! 🙂 😛

  4. barvagarbalarka szerint:

    A Soros-plakátok az igazi rongálás, az emberi lélek megrongálása. Inkább azzal foglalkozzatok.

  5. Gandalf szerint:

    “Legutóbb a csepeli belvárost, most a HÉV szerelvényeit ragasztották tele matricákkal a békéscsabai Bereczki Miklós jobbikos politikus aktivistái – értesült a Csepel.info.”

    ÉRTESÜLT!!! Milyen érdekes! Valaki tudja hogy hová ragasztottak matricákat és rögtön lefényképezi?

    TUDJA, MERT Ő TETTE KI! LEFÉNYKÉPEZI, MERT KÉSZÜLT RÁ! RÉGI ÁVH-S MÓDSZER, MEGTALÁLJÁK A BIZONYÍTÉKOKAT, AMIT SAJÁT MAGUK HOZTAK ÉS REJTETTEK EL!

    EGY KÉRDÉSEM VAN, AKI EZT A PROVOKÁCIÓT ELKÖVETTE, MIÉRT NEM KAPARTA LE ÉS MIÉRT NEM KÉSZÍTETT KÖZBEN SZELFIT? MOST HÍRES RENDTEREMTŐ LENNE, MINT SZABÓ SZABOLCS ÉS BERECZKI MIKLÓS!

Itt lehet hozzászólni !