15 éve ígérték meg, hogy nem zárják be a Csepeli Kórházat

Csepel.info

JFK Csepel

Éppen 15 évvel ezelőtt ígérte meg a főváros akkori, MSZP-SZDSZ-es vezetése, hogy nem zárják be, helyette fejleszteni kívánják a Csepeli Kórház aktív részlegeit. És éppen 14 évvel ezelőtt, 2003. június 26-án meg is szavazták a kórházbezárást. A csepeli polgármester eközben nyaralt, Demszky Gábor főpolgármester aludt, Horváth Gyula akkori csepeli alpolgármester pedig kijelentette, hogy a kórházbezárással – és a Jahn Ferenc Kórházhoz csatolással – csak javulhat a csepeli egészségügyi ellátás.

Mivel hosszabb távon csak központi, regionális kórházakat érdemes fenntartani – Nyugat-Európa valamennyi országában ez a jellemző – a Csepeli Kórházról a választási kampányban azt ígérték, hogy az M0-ás autópálya miatt is itt érdemes kialakítani ezt a központi intézményt. Amikor kiderült, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ mégis be akarja zárni a Csepeli Kórház aktív részlegeit, a dolgozók Tóth Mihály polgármesterhez fordultak. Együtt kérték Csepel akkori vezetőjétől, hogy álljon ki az intézmény további működtetése mellett. A polgármester ezt ismételten megígérte. Majd csendben elment nyaralni. A nyaralása fontosabb volt annál, mintsem hogy felszólaljon a Fővárosi Közgyűlésen a kórház dolgozói és a csepeli lakosság mellett. Horváth Gyula akkori csepeli alpolgármester közben azt állította, hogy a Csepeli Kórház afganisztáni színvonalú, a bezárásról és a Jahn Ferenc Kórházzal való összevonásról szóló vitán pedig kijelentette: Csepel egy mikroközösség,

“az összevonással csak javulhat a városrész egészségügyi ellátása.”

Horváth az ország első bababarát szülészetét sem kímélte. A politikus szintén a kórházvitán jelentette ki, hogy a csepeli édesanyák túl igénytelenek az olyan magas színvonalú ellátáshoz, mint ami a Csepeli Kórházban volt:

A Csepeli Kórházban a szülészet és nőgyógyászatot olyan módon fejlesztették ki, és olyan szuper ellátásra rendezték be – akár a víz alatti szülészetet említhetném, és a többit -, amit a teljesítmény, és az igényszint nem követelt meg

– fejtette ki az akkor még MSZP-s politikus. Érdekesség még, hogy a döntés előtt nem akarták meghallgatni a szakszervezet képviselőjét. Demszky Gábor ráadásul a vita során többször is elaludt. A főpolgármesternek végül az ellenzéki képviselők vittek egy dupla kávét, hogy legalább a szavazógombot ne félálomban nyomja meg.

Hamar eltűnt minden

A 2003-as összevonás után néhány hónap alatt eltűnt az 50 millió forintból felújított kórházi konyha és az aktív ellátást nyújtó részlegek eszköz- és műszerállománya. Az ott dolgozók vagy a Jahn Ferenc Kórházban folytatták a munkát vagy szétszéledtek.

A Jahn Ferenc Kórház körül számos valós illetve műbotrány mutatta, hogy a döntés legalábbis megkérdőjelezhető. A legdurvább és legnagyobb visszhangot kiváltó eset az volt, amikor kiderült, hogy a kórházban az elhunytak holttesteit – férfiakat, nőket, gyermekeket – meztelenül, egymásra dobálva tárolják. Ezt az elképesztő helyzetet 2006-ban szüntették meg. Legutóbb egy holttestet találtak egy lezárt mosdóban, majd azt híresztelték el, hogy a belgyógyászatot be kellett zárni, mert a nővérkék elmentek az IKEA-ba dolgozni. Bár a történet tragikomikusan hangzott, és több politikai párt, a Csepeli Kórházat bezáró MSZP és DK is ráugrott, közben kiderült, hogy álhír volt.

Mivel eldöntött ténnyé vált, hogy a Jahn Ferenc Kórház lett a csepeliek kórháza, amihez eleve nagy forrásokat kellett biztosítani, a 2010-es választások után nem nyitották újra a vitát arról, hol legyen regionális kórház. Németh Szilárd polgármester ugyan megpróbálkozott ezzel, de az ország akkori helyzete és a gazdasági válság miatt a kezdeményezése sikertelen maradt. A csepeli önkormányzat ezek után a Jahn Ferenc Kórház orvosi eszközellátásán és a mentők felszereltségén próbált a saját erejéből javítani, így került az egészségügyi intézményhez számos modern életmentő eszköz. Az ország első 3D-s laparoszkópos tornyát is kerületünk adományozta a kórháznak 2014-ben. Érdekesség, hogy amikor a kerület új mentőt adott a csepeli mentősöknek, ezt ismét az a Horváth Gyula bírálta a legerősebben – most már DK-s politikusként -, aki a Csepeli Kórház bezárásáért is oly sokat tett annak idején.

Csepel.info

 

A témához kapcsolódó cikk:

Bezárják a csepeli kórházat – A koalíció nem volt kíváncsi a dolgozók képviselőjére

13 hozzászólás “15 éve ígérték meg, hogy nem zárják be a Csepeli Kórházat” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Szóval nemcsak tothmisi,demszkáj,hanem ez a szemét horvát is benne volt.Mielőtt bezárták teljesen felújították a fűtésrendszerét,magas szinvonalú szülészetet alakítottak ki,hatalmas műszerparkja,legújabb altatógépek…stb.A tervük az volt a komcsilib elvtársuraknak:kórházat bezárják,lakosság nem számít,úgyis mindig rájuk szavaznak,ami valljuk be sajnos így volt.A műszerpark szőrén-szálán eltűnt,a szülészeti épületet a teljes felszereléssel együtt át akarták játszani szolnoki andrea szűlész-nőgyógyász férje részére két fabatkáért magánba.Nem tudni miért nem valósult meg,min veszhettek össze az elvtársak?Aztán a csepeli betegeket benyomorították a délpestibe,de előbb kinevezték gerőt a hídverő unokáját a délpesti élére,aki bolsi módon hazudva fűt-fát levezényelte az összevonást.Kirúgta az összes szakmailag kiváló osztályvezetőt,még a középvezetők nagy részét is félreállította,ezután lett a délpesti neve DÉĹTEPSI.Ebből a pusztításból,ami 2002 és2010 között itt ebben a kórházban végbement már nem lehel felállni.Gerő és hű emberei 2002 és 2010 között kivégezték a délpestit.Sok 3mber halála szárad a lekükön.

  2. Letiltatni szerint:

    Amíg a saját kórház nem válik elérhetővé Csepel számára, létfontosságú a Gubacsi híd közút forgalmat lebonyolító infrastruktúrájának és a rávezető úthálózatnak a fejlesztése, kibővítése.
    Életek múlnak, az ott töltött dugókban.
    Továbbá a kerületi polgárok érdekeit képviselve, az önkormányzati képviselet harcolhatna az itt lakók jogaiért, hogy ne egy “déltepsi” halálgyártóban kelljen szenvedniük.

  3. Ehte szerint:

    Oké, ezek a csunyák bezárták, mennyi idő telt el azóta, lehet volna újranyitni.
    Milyen álapotok uralkokodnak a Dél pesti és a tüdőgondozóban, na menjetek a …..

  4. Balos szerint:

    Valakinek vesztenie kellett, mi lettünk azok. Csepelnek nagyon erős lobbija lehetett volna, de a Csepeli Kórház rossz helyen is volt, meg kicsi is volt, ezt azért valljuk be. Uniós pénzből új kórházat meg max. a Csepel-szigeten lehetett volna építeni, mert Budapest nem kapott eü-s fejlesztési pénzeket.

    Most már csak Jahn Ferenc kórházunk lesz, azért kell imádkozni. Meg azért, hogy ha bekerülünk, legyen jó orvos meg ápolónő. Egy amcsi barátom volt nálunk, ott rettegnek a betegségektől. Ott nem azért, mert nincs elég orvos, hanem mert ingük-gatyájuk rámegy egy kisebb betegségre is.

  5. strici szerint:

    1000 eve vege a valsagnak mo. jobban teljesit stb.
    csepel budapest mo. fidesz vezetes alatt.
    miert nem intezik az onallo ujra nyitast.
    itt nem lesz stadion epites. csarnokra van sajat zsebbe 2 milliard.
    ki tudna megakadalyozni a sikeres lobbizast?

  6. robi szerint:

    Ha valakinek fontos lett volna, már rég megnyitották volna.
    A bezárás előtti állapotokat azért ne sírjuk vissza.

  7. strici szerint:

    robi!
    lehet hogy nem mindent kell vissza sirni de toth katinak abban igaza van az ujszulott osztaly a legmodernebb vilagszinvonalu felszerelessel volt kialakitva.
    abban viszont neked van igazad ha fontos lenne (a vezetesnek-mert a lakossagnak az)mar intezkedhettek volna.
    ebben a cikkben is vissza mutogatnak kopkodnek de sehok nem reklamozzak hogy most tesznek valamit egy uj csepeli korhazert.

  8. dwadaw szerint:

    a fidesznek is lett volna 7 éve a fejlesztésre, de inkább lopni kellett…

  9. Balos szerint:

    Az elmúlt években sok fejlesztés volt, és Csepel is adott rá pénzt, de a Jahn Ferenc Kórház még mindig alkalmatlan ekkora tömeg kezelésére. Egyszerűen nem képes ellátni a feladatát. De ebben az orvoshiány is benne van sajnos 🙁

  10. névkötelező szerint:

    Sebaj, a magyar egészségügy világszínvonalú. Harmadik világ színvonalú.

  11. Katalin szerint:

    Hét éve ígérték meg, hogy visszaszerzik a Csepeli Kórházat 🙂 Eddig nem sikerült 🙂

  12. Kopasz Jány szerint:

    Csepelnek már akkor sem lesz saját kórháza, ha csepeli lesz a miniszterelnök!

  13. Dzsinácska szerint:

    Majd lesz a kórház helyén stadion is, mert itt már csak az kell, mi meg megdögölhetünk! Jövőre választás, nagyon tessék meggondolni hova teszik azt az ikszet!

Itt lehet hozzászólni !