A baloldalt Soros, a Jobbikot Simicska rángatja

Fidesz.hu

1491126710-nemeth-szil-357f-st-kg09
Jól láthatóan kialakult egy furcsa koalíció, melyben a baloldalt Soros, a Jobbikot Simicska rángatja, finanszírozza – húzta alá Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Jobbik most indult országos kampánya végső bizonyítéka annak, hogy a Jobbik egy milliárdos pártja; Simicska Lajos marionett bábuként mozgatja Vona Gábort és a Jobbikot – húzta alá a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: ehhez sok száz millió forintért plakáthelyeket és médiafelületet is biztosít nekik, cserébe ezért gyakorlatilag, amit a Jobbik mond, azt Simicska Lajos diktálja.

“SIMICSKA LAJOS A JOBBIKNAK JUTTATOTT PÉNZÉRT CSERÉBE AZT KÉRHET A PÁRTTÓL, AMIT AKAR.”

Németh Szilárd felidézte, a milliárdos Simicska Lajos – aki miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt olyan intézkedéseket is meghozott, melyek nem kedveztek neki – keresett magának egy parlamenti pártot, és egy olyan pártvezetőt, akit dekára megvehet. Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára; a Jobbik Vona utasítására teljes egészében meg is változott. Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar – jegyezte meg.

A fideszes képviselő kiemelte, Vona Gábor bármire képes a pénzért és a beígért áhított hatalomért.

A plakáthelyekért, a pénzért, a megszólalási lehetőségekért, az óriási médiafelületért Vona Gábornak semmi mást nem kellett tennie, mint teljes egészében elárulnia régi önmagát, a Jobbik lelkét, elhagynia a régi szavazókat – fogalmazott Németh Szilárd. Megjegyezte azt is, hogy a Jobbik rendezvényein gyakorlatilag nincsenek emberek, hiszen ők nem kértek az árulásból.

Németh Szilárd aláhúzta, a Jobbik esetében jól látható az árulás és a pálfordulás. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Vonáék agyon hallgatták a kvótareferendumot, nem szavazták meg az alaptörvény-módosítást, és összeálltak az olimpiabuktató álomgyilkosokkal is. Meg is kapták ezért a dicséretet, Heller Ágnes és Kőszeg Ferenc a keblére is ölelte a Jobbikot – jegyezte meg.

Jól láthatóan kialakult egy furcsa koalíció, melyben a baloldalt Soros, a Jobbikot Simicska rángatja, finanszírozza; ez a kétmilliárdos mindent megtesz azért, hogy az ellenzék úgy táncoljon, ahogyan ők fütyülnek, és az ő érdekeiket szolgálják – fogalmazott a fideszes politikus.

Németh Szilárd leszögezte, a Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány eddig sem engedett az üzleti és politikai nyomásgyakorlásnak és ezután sem fog. A frakcióvezető-helyettes szerint a kérdés csak az, hogy Vona Gábor mit ígérhetett Simicska Lajosnak. Vajon azt ígérte, ha a Jobbikon múlna, akkor Simicska Lajos újra tollasodhatna? – tette fel a kérdést. Németh Szilárd úgy gondolja, itt kell keresni a dolgok lényegét.

(fidesz.hu)

 

9 hozzászólás “A baloldalt Soros, a Jobbikot Simicska rángatja” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    Simicska első tollasodása “természetesen” törvényesen történt, akkori cinkosai erről mélyen hallgatnak. Most csak ezt a pénzt költi el.
    Felelősségre vonásról szó sem lehet emiatt.
    Mint ahogy arról sem, kik tollasodtak vele együtt.

  2. zsírégető szerint:

    A FIDESZt pedig Vladimir Putin rángatja.

  3. névkötelező szerint:

    Úgy látszik, Csepel mangalicájának nincs jobb dolga vasárnap, mint hogy sajtótájékoztatón adja elő a legújabb hazugságait.

  4. ZsiványZoli szerint:

    Az összes parlamenti pártot ugyanaz a cionista érdekközösség irányítja.

  5. kilgore trout szerint:

    Amióta a Vona azt mondta neki a parlamentben, hogy egy kicsit nehéz a felfogóképessége, azóta pörög az ember, mint a ringlispíl. Ő meg egy olyan pártot tolt, amiről egy jóérzésű magyar embernek hányingere volt. Ceterum censeo.. Ugye, Nagyapó?

  6. névkötelező szerint:

    kilgore trout, te egy rosszérzésű magyar ember vagy.

  7. bagoly szerint:

    “Boldogok a lelki szegények, mert övék a, Ővék ám a …….sz !

  8. munkás szerint:

    Már megint jobb és bal hülyék közé tévedtem !

  9. Nagyapó szerint:

    Nincs igaza Némethnek, ugyanis Vonánál nem beszélhetünk pálfordulásról, mert a pálfordulásnak nincs többes száma. Vona igyekszik a pillanatnyi széljárás irányába fordulni. Míg a német-lengyel síkságon hosszan tartó szelek fújnak, nálunk gyorsan változik a széljárás, így Vona pörög, mint a szélkakas.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !