MSZP: megfelelő állapotban van a Munkásotthon

Csepel.hu

munkasotthon

Hazugság, hogy omladozik és pusztul a Munkásotthon épülete. Megfelelő a karbantartás, és a vakolatot is csak azért verették le, hogy ne omoljon rá a járókelőkre – állítja Takács Mónika MSZP-s politikus, az intézmény gazdasági vezetője.

A politikus arra a Csepeli Hírmondóban megjelent cikkre reagált, melyben azt írtuk, hogy a Munkásotthon állapota egyre kritikusabb. Kint szemmel láthatóan omladozik a vakolat, széttörtek, szétrepedtek a betonelemek, bent pedig máig senki nem cserélte le az ötvenéves nyílászárókat.

A szocialista politikus szerint azonban megfelelő állapotban van az intézmény, és aki mást állít, hazudik. „A vakolatot a megváltozott időjárási körülményeket figyelembe véve, saját magunk verettük le ipari alpinistákkal, ahol egy kicsit is balesetveszélyesnek ítéltük, a közlekedő lakosság érdekében (számlával tudjuk bizonyítani). Nyílászáróink valóban régiek és az épület energetikailag nem korszerű, de az intézmény műszaki állapota megfelelő.” – írta Takács Mónika.

A Munkásotthon a rendszerváltásig köztulajdonban volt, a rendszerváltás után került MSZP-s érdekkörbe. Az intézményt irányító kuratóriumot Nagy József korábbi szocialista képviselő vezeti, négy tagja közül hárman, Bellon Sarolta, Kosik György és dr. Kiss B. Mihály szintén az MSZP-hez kötődtek. Többször felmerült a gyanúja, hogy a Munkásotthonban állást kapó pártpolitikusok és családtagjaik fizetése mellett az MSZP választási kampányait is innen fedezik.

A csepeli önkormányzat egyébként 2010 után nem támogatta a pártházzá vált Munkásotthont. A szemmel látható állagromlás miatt 2014-től adott volna pénzt a kerület, ha az önkormányzathoz hasonlóan minden szerződéskötésüket nyilvánosságra hozzák. Az MSZP-s vezetés azonban erre nem volt hajlandó. Takács Mónika ezt azonban utólag már tagadja: szerinte az önkormányzat csak a köztulajdonba való visszaállítást akarta elérni.

Csepel.hu

 

10 hozzászólás “MSZP: megfelelő állapotban van a Munkásotthon” bejegyzésre

  1. névkötelező szerint:

    Ez csak arról szól, hogy Németh Szilárd rá akarja tenni a hájas, szőrös mancsát a Munkásotthonra.

  2. Lovas szerint:

    Rosszul tudod. Köztulajdonda szeretnék venni, miután a komcsik csak szétrabolták.

  3. ZsiványZoli szerint:

    Mindenkinek csak az építési telek kell.A házat úgy lebontják mint a picsa,akárki is lesz a tulaj.Csak tippelek,szerintem áruház lesz a helyén.

  4. Nagyapó szerint:

    “megfelelő állapotban van a Munkásotthon” akárcsak a sportpálya, mert ugyebár az állam/önkormányzat rossz tulajdonos, a magán/külföldi tulajdonos jó?!
    ZsiványZolinak igaza van, csak előbb le kell rohasztani, azután – mivel nem érdemes felújítani – jöhet a bontás, l. CSM. A stadion már “jó úton” halad.
    Eetásak köszönjük!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. okoska szerint:

    ZsiványZoli végzi az aljas jobbikos melót. Pedig ő is tudja, hogy hazudik. Ha Németh Szilárd lesz a kurátor, pénzt hoz, s felújítják a Melóst. Csak hát nekik – Vona pálfordulása óta – az a dolguk, hogy a Fideszt lerántsák abba szarba, ahol ők és az újdonsült komcsi haverjaik, Simicska bácsi pénzén, fetrengenek. “Minél rosszabb, annál jobb! Ha sokszor és kitartóan hazudunk, tán’ csak elhiszik.” Ezek bármire képesek,bármire!

  6. kerdezo szerint:

    Okoska, Simicska bácsi pénze két évvel ezelőtt még jó volt? 😉

  7. […] a pénzt, azonban addig az a felújítás sem kezdődhet meg, amíg az ingatlant gyakorlatilag a csepeli MSZP pártszervezet bitorolja, és nem adják vissza […]

  8. […] a pénzt, azonban addig az a felújítás sem kezdődhet meg, amíg az ingatlant gyakorlatilag a csepeli MSZP pártszervezet bitorolja, és nem adják vissza […]

  9. […] a pénzt, azonban addig az a felújítás sem kezdődhet meg, amíg az ingatlant gyakorlatilag a csepeli MSZP pártszervezet bitorolja, és nem adják vissza […]

  10. […] a pénzt, azonban addig az a felújítás sem kezdődhet meg, amíg az ingatlant gyakorlatilag a csepeli MSZP pártszervezet bitorolja, és nem adják vissza […]

Itt lehet hozzászólni !