Suttyó parkoló: a biciklis meg szívjon?

Csepel.info

sutyerak_uzlethaz_kossuth012

A tulaj ismert politikus

Rengeteg suttyó parkolóról kapott már fotót a Csepel.info. De arról, aki többször is belekerül a válogatásba, már életstílus feltételezhető.

Most éppen ilyesmi történt a szabálytalan parkolásával biciklisávot és biciklitárolót  is  egyszerre zavaró akcióhősünkkel, aki – természetesen – vészvillogóval jelezte, hogy “bocsi”.

A kocsi információink szerint megegyezik egy korábban a Csepeli Munkásotthon előtt szabálytalanul parkoló autóval. Ezt az autót pedig láttuk már lefoglalva is, tulajdonosa ugyanis nem más, mint a becsületsértés miatt elmarasztalt, de fizetni elfelejtő Takács Krisztián. Takácsot a becsületsértés mellett magánokirat-hamisításért marasztalta el még a bíróság, de úgy tudjuk, hogy sikkasztás vádjával is folyik ellene bírósági eljárás.

Az MSZP-s politikus ugyanakkor nem nagyon lóg ki csepeli párttársai közül. Főnökét, Szenteczky János pártelnököt sokkal több bűncselekmény elkövetésével vádolják, korábbi párttársát, Deme Gábort pedig kettős emberölés miatt ítélték életfogytiglani börtönre.

Csepel.info

3 hozzászólás “Suttyó parkoló: a biciklis meg szívjon?” bejegyzésre

  1. fradi ultra szerint:

    Ez is egy büdös prosztó mint a hajdú és a többi féleszű villogóval bárhol megálló idióta köcsög.

  2. […] Az érintett helyet előszeretettel használják az autósok, ide kattintva csak egy példát említünk. […]

  3. […] hogy a politikusok valahogy többet engednek meg maguknak: az MSZP-s Takács Krisztián és a rokkant parkolókat különösen kedvelő, DK-s Horváth Gyula után most Szabó Szabolcs és […]

Itt lehet hozzászólni !