Németh Szilárd: Az emberek nem kérnek Brüsszel erőszakos betelepítési politikájából

 Vehir.hu
 Németh Szilárd: Az emberek nem kérnek Brüsszel erőszakos betelepítési politikájából
Veszprémben átlagon felül vettek részt a kvótanépszavazáson, amely jól mutatja az itteniek tudatosságát, és elszántságát. Az országban soha nem nyilvánítottak ennyien azonos véleményt, ezért az alaptörvény módosítás során érvényt szereznek a nemeknek – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerda este a Veszprém Agórában.

A kvótanépszavazáson összesen 3 362 244-en szavaztak nemmel arra, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül előírja nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését. Ez az összes szavazat 98%-a.

„A négy Veszprém megyei választókerületben az országos átlag felett vettek részt az október 2-i népszavazáson, amely jól mutatja az itteniek tudatosságát, és elszántságát. Fényes, és történelmi eredmény született, hiszen soha ennyien sem Veszprémben, sem pedig országosan egy kérdésben nem nyilvánítottak azonos véleményt”– mondta Német Szilárd, aki köszönetét fejezte ki a voksolásokért.

A Fidesz alelnöke úgy látja, hogy az emberek egybehangzó akaratával egy új, és támogató egység született, amely kiáll Magyarország szuverenitása mellett. Azzal, hogy ennyien a pártok felett egy irányba szavaztak, egyértelművé vált, hogy az emberek nem kérnek Brüsszel erőszakos betelepítési politikájából – mondta.

z alelnök szerint az emberek nem csak azt üzenték meg az Európai Unió vezetésének, hogy a magas biztonsági kockázatokkal járó kényszerbetelepítésből nem kérnek, hanem azt is, hogy Brüsszel nem jár jó úton, ha a gazdasági és népesedési problémákat migrációval próbálja megoldani.

Mivel a nemek és a részvétel aránya ilyen magas volt, ezt a magyar alaptörvényben is rögzíteni kell – hangsúlyozta Németh Szilárd. „Ennek lényege, hogy csoportosan nem lehet majd betelepíteni külföldi állampolgárokat Magyarország területére. Brüsszel semmilyen uniós hivatkozással és jogszabállyal nem telepíthet be senkit az Országgyűlés hozzájárulása nélkül”– hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány ehhez hasonló módon a csoportos kiutasítást korábban már megtiltotta.

Ha valaki itt szeretne élni, és megszerezné a magyar állampolgárságot, annak egyénileg kell jelentkeznie a magyar hatóságoknál, amelyek a törvények alapján hoznak majd döntést – emelte ki a fideszes politikus.

Kifejtette, hogy az alaptörvény szövegezésében egyértelművé kívánják tenni, hogy az ország alkotmányos és kulturális identitását tilos megváltozatni. Ide tartoznak majd Magyarország területére vonatkozó szabályok és a népesség összetételével kapcsolatos kérdések is. A Parlament a jövő héten tárgyal az alaptörvény módosításról, november 8-án pedig már döntést is hozhatnak.

Fotó: Vehir.hu

Forrás: Vehir.hu

43 hozzászólás “Németh Szilárd: Az emberek nem kérnek Brüsszel erőszakos betelepítési politikájából” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Magyarországon egyre erősebben észlelhető az intolerancia, a más véleményt vallókat hazaárulónak és terroristák cinkosának bélyegzik”
    .
    Működik gyűlölet politika, akár még egy népszavazás érvényességének meghamisításával is! 😀

    http://www.atv.hu/kulfold/20161013-guardian-magyarorszag-helyzete-nyugtalanito-emlekeket-idez

  2. Grün Izidor szerint:

    “Jarosław Kaczyński, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke kijelentette, hogy pártja tovább akarja szigorítani az ország abortusztörvényét, és megtiltaná a terhesség megszakítását a súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő vagy életképtelen magzatok esetében is.”
    .
    Na még egy hülye!
    Keresztelés után pedig ledobhatók a templom tornyából a keresztényi könyörületesség
    egyében, de már megkeresztelve?!
    .
    http://168ora.hu/megis-szigoritanak-lengyel-abortusztorvenyt/

  3. Jobban szerint:

    „Másfél éve a baloldal azt mondta, hogy nem létezik tömeges migráció. Mi azt állítottuk, hogy létezik, és a veszélyt komolyan kell venni. Sajnos igazunk lett.

    Később a baloldal váltig állította, hogy akik be akarnak jönni, egytől-egyig segítségre szoruló menekültek. Mára kiderült, hogy sem jogi, sem egyéb szempont szerint nem menekültek, hanem migránsok. Egy újkori népvándorlás résztvevői.

    Aztán arról vitatkoztunk, hogy a migránsok közt megbújva terroristák, bűnözők áraszthatják el Európát. A baloldal ezt is tagadta, hiába hoztunk fel észérveket. Sajnos később ismét bebizonyosodott, hogy igazunk van.
    (…)

    Ma pedig arról vitatkozunk, hogy a tömeges migráció két generáción belül lerombolja-e Európát. Én azért szavazok nemmel, mert nincs kedvem megvárni, amíg ebben is igazunk lesz.”
    http://mandiner.hu/cikk/20160922_lanczi_tamas_miert_szavazok_nemmel_1

  4. Nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Aki nem tartja meg a jom kippurt, a hosszúnapot, az ne pofázzon bele mások vallásába!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Jobban szerint:

    Willkommenskultur
    Bencsik Gábor, Magyar Krónika
    2016. október 13. 11:06
    A liberális Európa nem fektet pénzt, időt, fáradságot a saját gyerekeibe. Készen akarja beszerezni a következő generációt, amely majd öreg korában eltartja.

    „Az európai történelem egyik legnagyobb, legtöbb embert érintő, legnagyobb hatású önbecsapásának vagyunk kénytelen tanúi immár másfél éve. Európa baloldali-liberális elitje a migránsválság kitörése óta naponta ad leckét befogadásból, önzetlenségből, segítőkészségből mindazoknak, akik nem szeretnék tétlenül elviselni a ránk zúduló népáradást, akik meg szeretnének maradni annak, akivé felnövekedtek. Ugyanez ez az elit tudomást sem hajlandó venni arról, hogy valójában az önzés kultúrájában él.

    Egyetlen, de az élet szempontjából mindent felülíró mutató elegendő ennek megítéléséhez: a gyermekvállalás mértéke. Aki már próbálta, tudja: gyereket nevelni nehéz dolog, sok pénzbe, sok törődésbe, sok álmatlan éjszakába, valójában soha véget nem érő aggódásba kerül. Aki gyerekeket nevel, az liberális értelemben többé nem szabad ember: nem mehet kedvére nyaralni a tengerre, nem kelhet kedvére későn, nem veheti meg kedvére, ami megtetszik neki, nem törődhet kedvére egyedül önmagával. Annak a karrier is nehezebb dolog, a sikerért is sokkal többet kell küzdenie.

    A liberális Európa nem is vállalkozik rá. Nem fektet pénzt, időt, fáradságot a saját gyerekeibe. Készen, mintha szupermarketben vásárolna, akarja beszerezni a következő generációt, amely majd öreg korában eltartja. Tobzódik az önző fogyasztásban, még az emberek fogyasztásában is – és emellé ad leckét önzetlenségből azoknak, akik számára a család, a közösség, a nemzet megelőzi az idegeneket.

    Willkommenskultur? Az Isten hozott kultúrája? Hát éppen ez az, ami kiveszni készül Európából – a sajátjainkért érzett, kimondott, megélt Isten hozott. A minden nap, a nap minden percében meghozott áldozat a sajátjainkért. Ami valójában az egyedüli út a teljes élethez.”
    http://migracio.mandiner.hu/cikk/20161013_bencsik_gabor_willkommenskultur

  6. Grün Izidor szerint:

    Vén hüje!
    Így van, remélem Magadra gondolsz! 😛 😀

  7. Grün Izidor szerint:

    “Az osztrák parlament csütörtöki ülésén elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához. Az erre vonatkozó indítványt az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyújtotta be.”
    .
    Nem hülyék, osztrákok! 😛
    .
    http://nepszava.hu/cikk/1108815-ausztria-nem-akar-csatlakozni-a-visegradi-csoporthoz

  8. Jobban szerint:

    A magyar miniszterelnök kiállásával katalizátora lehet annak a folyamatnak, amely megakadályozza Európa halálát, a nemzetállamok széthullását, írja William Engdahl.
    http://magyaridok.hu/kulfold/strategiai-agytroszt-nobel-dijat-adna-orbannak-1092775/

  9. Grün Izidor szerint:

    Az Isten mentse meg attól Európát, hogy Orbán katalizátora legyen!
    Nem elég, hogy szétbarmolta, megosztotta ezt a gyönyörű országot a beteges hatalmi vágyának engedelmeskedve?!
    A vazallusai és a birkanyája asszisztálása mellett! 😀

  10. Jobban szerint:

    LASSAN EGÉSZ HOLLANDIA NO-GO ZÓNÁVÁ VÁLIK
    A holland pártvezető szerint a nyugat-európai államok megfeledkeztek nemzeti identitásukról, és csak magukat áltatják, amikor a kultúrák egyenlőségéről beszélnek.
    http://magyaridok.hu/

  11. Jobban szerint:

    FÖLDI: VANNAK HAZAI JELEI A RADIKALIZÁCIÓNAK
    MAGYARORSZÁG A TERRORISTÁK LOGISZTIKAI BÁZISÁVÁ VÁLHAT
    Szemán László János
    Eurómilliárdokat zsebel be a migrációra ráépülve a maffia. Közben a no-go zónákban élő harmadik generációs bevándorlók bűnözésben szerzett tapasztalataira épít az Iszlám Állam. A szakértő szerint hazánkban ugyanez várható.

    Belátható időn belül a terroristák logisztikai bázisa lehet Magyarország, ahol pihennek, találkoznak egymással, szervezkednek – jelentette ki lapunknak Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, titkosszolgálati szakértő. Szerinte hazánk továbbra sem célpontja a terrorizmusnak, ám a terroristák számára ideális logisztikai helyszín. A schengeni határok nyitottak, és így szabadon, ellenőrzés nélkül jöhetnek-mehetnek az unióban, mint azt a párizsi merényletek megszervezőjének tartott, Belgiumban élő francia állampolgár, Salah Abdeslam tette. Ő bizonyíthatóan háromszor is járt hazánkban a merénylet előkészítése során.
    Földi László a tömeges migrációt elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a szervezett bűnözés és a terrorizmus közeledése tapasztalható. A maffiák egyfelől ráépültek a migrációra, milliárdos hasznot hajt számukra például az embercsempészet, de az afganisztáni eredetű kábítószer csempészete is óriási üzlet. Az is megfigyelhető, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban, az úgynevezett no-go zónákban – a bűntől erősen fertőzött negyedekben – élő másod- és harmadgenerációs bevándorlók közül sokan bűnözésből élnek, a drog- és fegyverkereskedelem mellett bejáratott rendszerük van például a feltöltős SIM-kártyák beszerzésére. Az ellenőrizhetetlen kommunkációt lehetővé tévő kártyákat a szervezett bűnözők előszeretettel használják itthon is.

    A szakértő szerint csak idő kérdése az ISIS térnyerése
    A no-go zónák bűnöző lakóit célba vette az Iszlám Állam (ISIS), és a bűnözők helyismeretére, tapasztalataira építve, ideológiát adva nekik dzsihádra buzdítja őket. Földi László kiemelte: a célba vett bűnözők helyismerete és operatív tudása, tapasztalata elengedhetetlen az ISIS számára. Az ismeretlen számban Európába beáramlott migránsok nem ismerik a terepet, ám egy részük, amint elfogy a pénze, beáll végrehajtónak, „katonának” a szervezett bűnözőkhöz, illetve önálló bandákat alkotva próbálnak kihasítani maguknak az alvilágból egy-egy jövedelmező „üzletágat”. Mivel nem tudjuk, mennyien vannak, kik ők, beláthatatlan következményei lehetnek az önállósodásuknak, hiszen a hagyományosan Európában dolgozó szervezett bűnözők nem fogják harc nélkül átadni a területüket.
    A titkosszolgálati szakember ugyanakkor úgy látja, a rendészeti erők számára szinte megoldhatatlan feladat úrrá lenni a folyamatokon. Ugrásszerűen megnőtt a bűnözők száma, a terroristák pedig keresik a kapcsolatot az iszlám hitű szervezett bűnözőkkel, a jelek szerint sikerrel. Itthon hasonló folyamatokra számíthatunk.
    – A hazánkban évtizedek óta élő arabok első és másodgeneráció­jának egy része a törvénnyel szemben határozta meg az életét, az életvitelük bűnügyi szempontból értékelhető. Valutázás, csempészés, SIM-kártya árusítása, fegyver- és drogkereskedelem a fő profiljuk. A hatóságok pontosan tudják, kik ők. Folyamatosan figyelni kell rájuk, mert vannak már jelek arra, hogy egyesek radikalizálódnak. Az ISIS egyelőre még nem nyert teret körükben, de ez csak idő kérdése – mondta Földi László a hazai helyzetről.
    http://magyaridok.hu/belfold/foldi-vannak-hazai-jelei-a-radikalizacionak-1093435/

  12. jocosaurus szerint:

    Unalmas már ez a téma. Ez október 2-án hivatalosan is megerősíttetett. Ideje lenne lapozni.

  13. jocosaurus szerint:

    Németh Szilárd meg a kerület szégyene. Orbán azért tartja a fidesz vezérkarban, mert kellően unintelligens, gondolkodásra képtelen ösztönlény. No nem, majd Navracsics Tibort teszi meg alelnöknek. A fidesz összes valamire való, értelmes politikusa rég félre lett állítva ilyen-olyan módon.

  14. Grün Izidor szerint:

    jocosaurus!
    Ahogy épül le a Vezír úgy kénytelen magát körülvenni egyre hülyébbekkel!
    Egy nagy tudású másolótól igéznék:
    “Akinek kisebbségi érzése van, annak a másikat még annál is kisebbé kell tennie, mint amekkorának önmagát érzi.” 😛 😀

  15. Jobban szerint:

    Valóban Grün, jó, hogy ilyen jól tudja már magától is, de még mindig nem eléggé, készség szinten…igen önre vonatkozik konkrétan, egy minden szempontból értékes Grüntől, Anselm Grüntől: “Akinek kisebbségi érzése van, annak a másikat még annál is kisebbé kell tennie, mint amekkorának önmagát érzi.”

    Úgy tűnik ebben éli ki magát, hogy másokat degradál, rosszindulatú és gonosz megjegyzésekkel illet…kár, hogy erre fecséreli el az idejét.

    De van néhány eddig még nem figyelmébe ajánlott idézet is.
    A következőkről van szó…

    A gúnyolódás gyakran lelki szegénység.
    Jean de La Bruyére

    Az a legfurcsább dolog mások ócsárlásában, hogy az elkövető mindig azt hiszi, hogy ettől az áldozat fog rosszabb színben feltűnni. Ám ha valaha is voltunk már tanúi ilyen szituációnak, akkor biztosan tudjuk, hogy ez nem így van. Mindig az elkövető tűnik rosszabbnak.
    Richard Templar

    A vesztes utolsó mentsvára az ellenfél megalázása.
    Sumner Locke Elliott

  16. Jobban szerint:

    NÉMETORSZÁGBAN LETT TERRORISTA A SZÍR BOMBAGYÁROS
    Egy berlini hitszónok radikalizálta azt a 22 éves szíriai férfit, aki elfogása után felakasztotta magát a börtöncellájában.
    http://magyaridok.hu/

  17. Jobban szerint:

    MÁR AUSZTRIÁBAN LEHETNEK AZ ISZLÁM ÁLLAM ALVÓSEJTJEI
    Az illegális bevándorlókkal terroristák is érkezhettek Ausztriába, róluk azonban keveset tud az osztrák terrorelhárítás, ismerte el a szervezet igazgatója.
    http://magyaridok.hu/

  18. Grün Izidor szerint:

    “Az emberek nem kérnek Brüsszel erőszakos betelepítési politikájából”
    Hombárfejű!
    Az a fennmaradó ötmillió nem ember, akiknek nem ismeritek a véleményét?! 😀

  19. Jobban szerint:

    „Bajban van a baloldal, szétesett az MSZP”
    Nem Gyurcsány Ferencé vagy Molnár Gyuláé a jövő – véli Suchman Tamás
    http://magyarhirlap.hu/cikk/68852/Bajban_van_a_baloldal_szetesett_az_MSZP

  20. királyerdei szerint:

    Kedves Csendes Többség, kedves magyar (nem)szavazópolgárok! Innentől kezdve semmiféle elvárásaitok nem lehetnek a mindenkor regnáló hatalom, és Brüsszel, illetve az azt irányító láthatatlan hatalom felé. Nem lehetnek elvárásaitok a megválasztott képviselőkkel szemben. Ti a jövő elpusztítására nem-szavaztatok, egy rendkívül komoly, szinte kézzelfogható fenyegetés hatása alatt sem voltatok képesek felemelni a ványadt-dagadt valagatokat, csak ültetek a tévé előtt, rágcsáltátok a csirkefarhátat, sör- és zsírlé folyt le a szátok oldaláról, miközben átszellemült tekintettel bámultátok a valóvilágsokadikat. Ti mostantól kezdve mindent megérdemeltek. A migránsoknak nevezett kontinensfoglalókat is.

    Ti most arra nem-szavaztatok, hogy elpusztítsák a jövőtöket, az európai kultúrát és civilizációt, hogy Brüsszel és a többi bábjátékos meglássa a megfelelő pillanatot arra, hogy hazánkba olyanokat telepítsen, akik egy csendes invázió tagjaiként érkeznek majd. Így elsősorban a magyar jövőt nem-szavaztátok meg és járultatok hozzá annak elpusztításához.

    Ahogy mondani szokták: Mert megérdemlitek.

    Innentől kezdve fogjátok be a pofátokat. Ne panaszkodjatok sem most, sem később. Semmire. Legkevésbé az invázióra és annak velejáró jelenségeire. Hiszen ezekre nem-szavaztatok. Mostantól akkor sem szólhattok egy szót sem, ha egy „migráns” család előbb kap lakást, mint egy magyar. Akkor sem, ha a „migráns” több juttatást kap majd, mint Te fizetést.

    Akkor sem, ha az egyre több menekült halomba veri-öli majd a magyarokat. Ha így lesz, én a megvetés közönyével sétálok el melletted kedves Csendes Többség.

    Értetek többé nem érdemes kiállni, mert nem csak haszontalanok vagytok, hanem reménytelenek is. Kedves Csendes Többség, ne feledd: Mostantól nincs hőbörgés, óbégatás, elégedetlenkedés, viseld azt, amire nem mentél el szavazni. Fel fognak számolni titeket kedves Csendes Többség. Csak az a baj, hogy veletek együtt azokat is, akik az utolsó pillanatig kiálltak elveik mellett és igyekeztek minden rendelkezésre álló eszközzel megvédeni kultúrát, életmódot, civilizációt, jövőt.

    Már csak abban lehet reménykedni, hogy legelőször közületek, nem-szavazók közül kerülnek ki az első áldozatok. Én mostantól erre szavazok.

  21. Jobban szerint:

    ANALFABÉTÁK TÖMEGEI ÖZÖNLENEK EURÓPÁBA
    A jövőben nem a nemzetállamok, hanem a civilizációk összeütközésével, az iszlám és a keresztény Európa konfliktusaival kell számolni.
    Németországban sikertelen volt a migránsok beilleszkedése, és az is marad, mivel túlnyomó hányaduk írástudatlan. – Hogyan lehet egy afgán kecskepásztorból autógyári munkást csinálni? – tette fel a kérdést a szegedi professzor.
    http://magyaridok.hu/belfold/analfabetak-tomegai-ozonlenek-europaba-1099831/

  22. robi szerint:

    Biztos vagyok benne, hogy “Jobban” néven főállású szószóló írogat.
    Pénz van rá bőven, igaz polgártársak?

    A népszavazás előtti napokban és napján az összes káder az utcákat járta, egy ember”tartotta a frontot”- akinek nyilvánvalóan nem volt körzete.

    Akinek van egy csepp kis esze, nem keveredik vitába egy munkaidőben írogatóba.
    Az info látogatottsága, tömeg kihatása szinte nulla.

  23. Jobban szerint:

    robi, értsen egyet legalább önmagával, ha sikerülne…nyugodtan gondoljon amit csak akar és írogasson, ami csak az eszébe jut, attól annak még nem lesz köze a valósághoz. Gondolom ön és még néhányan magukból indulnak ki, hogy folyamatosan azzal foglalkoznak, hogy pénzért írok-e, mert önök ezt pénzért teszik. Önöknek annyira elképzelhetetlen, hogy valaki a saját meggyőződéséből ír??? Szép kis társaság.

  24. robi szerint:

    Meggyőződésből írogatni minden nap, reggeltől estig: közben lapok tallózása, kizárólag hobbiból.
    Ha-ha-ha.
    Befejeztük, társalogjon megbízóival. Undorodom a pénzért (szinte) mindenre kapható alakoktól.

  25. Jobban szerint:

    Szóval Grün is pénzért ír?

  26. Jobban szerint:

    robi…De gustibus non est disputandum…

  27. Grün Izidor szerint:

    Jobban!
    Beszartál. hogy már Grün is megfelel fedezékül?!
    Hová lett a finoman cizellált úri erkölcs?! 😛 😀

  28. Letiltatni szerint:

    Alapjogokért Központ: tovább is lehetne szigorítani az Alaptörvény-módosítási javaslatot
    Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint, ha már hozzányúl a parlament az alaptörvényhez, tovább is lehetne szigorítani rajta. Törcsi Péter csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: jó a parlament elé benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat, de a genfi egyezmény nyomán az első menedékország elvét is meg lehetne benne fogalmazni. E szerint a menekülőnek – akinek élete veszélyben van – a hazájához legközelebbi olyan országban jár a védelem, ahol már nincs veszélyben. Így Szíria esetében ez lehet Törökország, Libanon vagy Jordánia. Ha ezen országokban már nincs veszélyben az élete, de továbbáll, akkor már gazdasági bevándorlónak számít.

    hvgorac.(ezttöröldki)hu/index.php?route=information/orac_news&orac_news_id=2230

  29. Jobban szerint:

    Grün, valóban pénzért ír?

  30. Tsepeli szerint:

    Nem bizony de az erőszakos öregeket rugdosó habonyárpikból, helikopteres tolvaj politikusokból sem te paraszt.

  31. Jobban szerint:

    Elküldték a fociklubtól a gyerekével felrúgott menekültet, mert nem tanult meg spanyolul
    http://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/elkuldtek-a-fociklubtol-a-megrugdosott-migranst/wqtzy0x

  32. Jobban szerint:

    TÁRSAI VERTÉK AGYON AZ ISZLAMISTÁT EGY BRAZIL BÖRTÖNBEN
    Agyonverték rabtársai egy brazil börtönben az Iszlám Állam egyik feltételezett elkötelezettjét, aki az idei olimpia ellen tervezett támadásokat.
    http://magyaridok.hu/

  33. Rázsó szerint:

    Tehát jó lesz vigyázni 🙂

  34. Jobban szerint:

    El­ké­pesztő pusz­tí­tást vé­gez­tek a mig­rán­sok a fő­vá­ros­ban
    Meg­döb­bentő fel­vé­te­lek ke­rül­tek elő arról, mi­lyen ál­la­po­tok ural­kod­nak a város ut­cáin a mig­rán­sok miatt.
    NYOLC ÓRÁJA SZERZŐ: RIPOST
    Most került elő az a felvétel, amelyen egy francia filmes bemutatja, mit hagytak maguk utána migránsok Párizsban. Az utcák tele voltak szeméttel, matracokkal és ruhákkal.

    “Az a Párizs, amit ismertél, vagy amire emlékszel a reklámokból, már nem létezik. Már nincs olyan része Párizsnak, amelyeket a romantikus hollywoodi filmekben láthattunk. Néhány körzete a fővárosnak most inkább hasonlít egy világvége után játszódó thrillerre. Az ilyen utcaképek, mint ezek, teljesen megváltoztatják a turistákban az élményt, milyen is a valódi Párizs. Már nem romantikus” – írta a film készítője.
    http://ripost.hu/cikk-pusztitas-parizs-migransok?source=hirstart

  35. Rázsó szerint:

    Mintha itt köpködték volna a Trianon palotát, és minden franciát.

  36. fghfjhgkjhk szerint:

    Jobban!
    Aki használja a Youtube-ot, szerintem mindenki talál több ezer migránsos videót és mindenki tisztában van az európai helyzettel. Véleményem szerint, ezt a kerületi kis oldalt halálosan feleges televágni a napi sajtóból idézett és linkelt tartalomdömpinggel. Azt nem értem, hogy kinek és mit kíván üzenni?

  37. Jobban szerint:

    fghf…szerintem ön is eldönti, hogy miről ír, mit hoz erre az oldalra, magam is élek ezzel a szabadsággal, OK?
    Azért hozzáteszem, hogy néhány kommentelő folyamatosan bagatellizálja a migráns helyzetet, leszólva a kormányt, hogy riogatja az embereket a veszéllyel, holott szerintük erről szó sincs. Ezek a “sajtó idézetek” pont azt támasztják alá, hogy “Más kárán tanul az okos”…

  38. Grün Izidor szerint:

    Mi hír a sok felderített külföldi terrorcselekmény mellett a Teréz körúti robbantásról?!
    Ennyire béna faszok lehetnek a saját nyomozó és bűnüldöző szerveink?!
    Itt egy csokor, hogy ne kelljen aprózni!
    .
    https://www.google.hu/search?q=mit+tudunk+eddig+a+k%C3%B6r%C5%B1ti+robbant%C3%B3r%C3%B3l&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=-nAEWIWXLMSv8wfT0YTQDA

  39. szemfüles szerint:

    Honnan szalajtották ezt a sok kretén, gonosz, rosszindulatú hülyét? Csak nem a vörös és barna pártházakból? De bizony, onnan!

  40. fghfjhgkjhk szerint:

    Jobban!
    Én, személy szerint megértettem már rég ennek az egésznek a hátulütőjét. Elég volt a kezdetekkor pár nap híradót néznem és olvasnom.
    Azonban minden nap hallani, hogy hol és mik történnek, így a magamfajta megérti, de szerintem más is. A gond azzal van, hogy már naponta több kormányreakció van, mint azt kellene, pestiesen a csapból is ez folyik. Mint többször leírtam, egyik oldal szekerét sem toltam eddig, ezután sem fogom. Mindig csak megírtam a véleményem mindenről, a saját szemszögemből, pártállástól függetlenül.

  41. Jobban szerint:

    fghfjhgkjhk, örülök, hogy önnél létezik ez a nemzeti minimum és megértette, hogy milyen veszélyei vannak az illegális bevándorlás pártolásának. Az utóbbi idők kommentjei azt tükrözték, hogy nem mindenki értette meg, azaz bizonyára megértették, csak úgy tettek, mint aki nem érti meg. Mivel túl vagyunk a népszavazáson, ez már a többség számára nem aktuális téma. Mégis továbbra is érint mindannyiunkat. Valóban hangsúlyos volt a kampány, ön másként fogalmazta, az ellenzék is segíthette volna a folyamatot, hogy kevésbé legyen hangsúlyos, ha nem tett volna úgy mint akik nem értik vagy nem akarják a veszély lényegét megérteni. Véleményem szerint, mint állampolgár jobban örülök, hogy túldolgozták magukat a kormányon levők mintha túlkímélték volna magukat és nem tesznek meg mindent, hogy megkíméljük az országot az illegális migrációtól és kvótától. De gustibus non est disputandum.

  42. Jobban szerint:

    Fenyegető üzenetet kapott hétfőn számos iskola Németországban – jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

    A fenyegető e-mail tartalmáról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket. Egy szóvivő az MDR-nek csak annyit mondott, hogy “nagyon komolyan” veszik az ügyet. cselekményekről szól. Valamennyi érintett iskolához egyforma szövegezésű elektronikus levél érkezett.

    A szászországi Lipcsében hét iskolához vezényeltek ki rendőröket. Az épületeket lezárták, a tanulók és a tanárok nem hagyhatják el iskolájukat.

    A Szász-Anhalt tartományi Magdeburgban két gimnáziumot átkutattak, az egyikből a diákokat hazaküldték, a másikban folytatódik a tanítás.

    Fenyegető e-mailek érkeztek az alsó-szászországi Göttingen és a bajorországi Bayreuth több iskolájába is.
    http://www.ma.hu/kulfold/291357/Fenyegeto_email_erkezett_egy_csomo_nemet_iskolaba?place=srss

Itt lehet hozzászólni !