Nem lesz több őszi Jimmy gála

Blikk

Hosszú évek hallgatása után árulták el az igazságot Zámbó Jimmy testvérei

Zámbó Jimmy halála óta, azaz 15 éve jelent biztos pontot a rajongók életében az ősz eleji gála, a család azonban úgy döntött, nem osztja ki többé a Jimmy–díjat.

A legenda nővére, Zámbó Marietta egészségi állapotára hivatkozva jelentette be:nem szervez több gálát a Csepeli Munkásotthonban.

Vigaszt jelenthet azonban a legenda kedvelőinek, hogy az év eleji koncertet, amit kedvencük születésnapjának környékére tűznek ki, változatlanul megrendezik.

A hír igaz, nem lesz több díjátadó – erősítette meg a Blikk kérdésére Árpy, az énekes öccse, aki az utolsó, október 1-jei gálán a díjazottak között volt.

A Jimmy szobrocskát Tihamér és György vehette át a testvérek közül, hiszen másfél évtizede ők is kivették a részüket a munkából.

Szikora Robi és Magdaléna örülhetek még az utolsó díjátadón, a 15 év alatt egyébként 44-en vehették át az elismerést, köztük Bangó Margit, Nótár Mary, Mága Zoltán és Szigeti Ferenc. Jimmy legnagyobb fia, Krisztián viszont nem tudott ott lenni az utolsó gálán.

– Bevallom őszintén, én örülök, hogy nem lesz több gála, egyrészt szerintem már elfogytak azok az előadók, akiknek érdemes odaadni édesapám díját, másrészről sokkal fontosabbnak tartom az emlékkoncert megszervezését. Marietta és a család szívvel, lélekkel csinálta eddig, nem csodálom, hogy elfáradt már. Egyszerűbb egy dologra koncentrálni – tette hozzá a trónörökös.

Hozzátartozik a döntéshez is, hogy Marietta, aki a rendezvény lelke volt, az utóbbi időben sokat betegeskedik. Legközelebb, az énekes halálának kerek, 20. évfordulójára szeretne újra díjat átadni, a Magyar Állami Operaházban.

Forrás: Blikk

3 hozzászólás “Nem lesz több őszi Jimmy gála” bejegyzésre

  1. Tsepeli szerint:

    Jaj…hitvány országunk méltó leképezése…
    Trónörökös…király…és akkor Nagy Lajos és Mátyás mik voltak?

  2. q szerint:

    Más kerületekben és Budapest környéki városokban az ún. művelődési házakban komoly rendezvények, koncertek vannak (pl. Vecsésen ősszel/télen Ganxsta Zolee, Irie maffia, Tankcsapda). Itt Csepelen az a kérdés, hogy van-e Zámbógála, gondolom már nincs rá érdeklődés, így nem hoz profitot a családnak.
    Kíváncsi vagyok, hogy itthon Csepelen mikor látok más, értelmes programot azon kívül, hogy a sétáló utcában és este 10 után a bady hamy környékén verekedni láthatom a cigányokat 10-ből 8x, ha este 10 után arra járok.

  3. kerdezo szerint:

    Basszus, pedig a jövő évi gálára akartam elmenni… :mrgreen:

Itt lehet hozzászólni !