Letakarták a csepeli SZDSZ-elnök képét – de nincs egyedül

Újra minisztereket keres a Bajnai-kormány?

Csepel.info

Ilyen volt…

Máris leragasztották Kál Károlynak, az SZDSZ XXI. kerületi pártelnökének, önkormányzati képviselőjének, a főváros tulajdonában álló nagybani piac felügyelő-bizottság SZDSZ-es delegáltjának csepeli óriásplakátjait. Az SZDSZ-es politikus húsz évig volt III/II-es ügynök, és bár erről pártján belül eddig is tudtak, a dolog csak most, Kivágóné botrányos fővárosi képviselősége után verte ki a biztosítékot.

Horn Gábor,  az SZDSZ kampányfőnöke az Info Rádiónak kedden elmondta, hogy kérte, ragasszák le a szóban forgó hirdetéseket. A Csepel.info utánajárt. A plakátokat máris leragasztották, méghozzá a következő szöveggel: “Szavazz a kirekesztés ellen! Egy vagy, de nem vagy egyedül.”

Ilyen lett

Már most keresik az új minisztereket a Bajnai-kormányba?

A Csepel.info utazó fotósa azonban nem csak a csepeli SZDSZ-elnök plakátjainak gyors átváltozására lett figyelmes, hanem egy, a közelben felbukkant hirdetésre is.

A csepeli HÉV megállójában, az Európai Parlamenti Választásokra biztosított plakáthelyen – vélhetően már a választás utáni esetleges kormányválságra készülve – minisztereket keresnek. “Miniszternek jelentkezni itt” – áll nagy betűkkel a hirdetésen, amely alatt a név, lakcím, vagyon és a telefonszám megadásával lehet a szép reményű, de “óccsított” fizetésű állásokra pályázni.

A belpolitikai helyzetet látva ugyanakkor nem csoda, hogy a hirdetésre még nem akadt jelentkező.

Csepel.info

A témához kapcsolódó korábbi cikkek:

III/II-es ügynök az SZDSZ óriásplakátjain (frissítve)

Horn Gábor leragasztatja Kál Károlyt a csepeli plakátokról

68 hozzászólás “Letakarták a csepeli SZDSZ-elnök képét – de nincs egyedül” bejegyzésre

  1. - szerint:

    Rövid életű plakát volt 😉

  2. potyek szerint:

    szegény Kált kirekesztették a plakátról 🙂

  3. luccy szerint:

    Na igen. Szavazz a kirekesztés ellen – olvasható a plakáton és szerencsétlen Kált csak azért diszkriminatív alapokon kirekesztették, mert III/II-es ügynök volt? Hová lesz így a világ, ha már az SZDSZ is ilyen kirekesztő lett? 😀

  4. - szerint:

    Már ott elkezdődött a kirekesztés, hogy Kál megszűnt a III-as csoport tagja lenni. Kirekedt onnan is.

  5. Smile szerint:

    Varjú, varjú kál, olyan kál, hogy varju vagy.

    Ezért kál volt ekkora felhajtást csinálni!

  6. Gordon szerint:

    Hosszú-t betakarták, mint Moszkvát a hóesés. 🙂

  7. Lizy szerint:

    Lám, lám, kibújik a szög a zsákból!
    Csak figyeljétek meg az eseményeket madártávlatból!
    Lassan minden kerületben, településen, minden szinten kezd láthatóvá válni ennek a szoci-lib bagázsnak a disznóság halmaza!
    És ez így van jól!
    Mire itt a 2010-es év, addigra a trutyi szépen visszaszáll mindazok fejére, rokonára, kapcsolataira, akik a húsosfazékból igyekeztek kivenni a magukét!
    Hát most szépen megkapják azt, ami jár nekik!!!
    Segítsünk nekik! Kapják meg a magukét!

  8. bolemann lajos szerint:

    “Újra minisztereket keres a Bajnai-kormány?”

    Meg is lepődtem. Aztán elolvasom azt a valamit, amit ezzel kapcsolatban írtak (nehéz rá meghatározást találni)…
    Hát kedves csepel.info van ennél még lejjebb?

    Nem vagyok egy csepelújságfan, de ha ilyenné válna mint ez a “hírblog”, vagy mi, az elég elkeserítő volna.
    Már ne is haragudjatok, de ez a megboldogult Kacsa Magazint is alulmúlja.

  9. Bubus szerint:

    Lajos, először azt hittem, hogy humorizálsz akkor, amikor a nem demokratikus rezsimek titkosszolgálatának tagjait hazafinak tartottad (vagy valami ilyesmit írtál), amibe természetesen nemcsak a kommunista időszak, hanem pl. a Szálasi korszak is bele tartozik.

    De most rá kellett jönnöm, hogy nincs humorérzéked. Kár. 🙂

  10. bolemann lajos szerint:

    Szövegértési problémáid vannak, vagy szándékosan ferdítesz?

  11. Bubus szerint:

    Nincsenek. Megkerestem, idézném: “Szerintem egy kémelhárító, minden rendszerben a hazáját védi.”

    A III/II és III/III között mellesleg ráadásul kb. egy paraszthajszál volt a különbség, és sokszor a hazát a hazafiaktól védték (lásd pl. a Szabad Európa Rádió demokratikus, hazaszerető gondolatait).

  12. miska72 szerint:

    Most az X helyére a STOP tábla került. 🙂
    Azaz, állítsuk meg az SZDSZ ámokfutását!
    STOP az ügynököknek! 🙂 🙂 🙂

  13. miska72 szerint:

    Csak nehogy a sok SZDESZES szavazó, a szavazólapon a körbe egy vizszintes vonalat húzzon! Mert akkor kész a STOP tábla.
    Mészáros Ferinél is pipát raktak a szavazók! 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  14. luccy szerint:

    Addig jó, amíg ilyen hülyék a szavazóik 🙂

  15. Gordon szerint:

    Bubussal értek egyet. A diktatúra titkosszolgálata az ország lakosságát akarta “megvédeni” a demokráciától, a jogállam kialakulásától, és a valós tényeken alapuló hírektől (lásd.: Szabad Európa Rádió elnémítására tett kísérletek).

  16. Borka-Szász Tamás szerint:

    Hát hogyne, kedves Gordon. Reggel, délben, este nyomták el a népet.
    Meg ahogy az a jobboldali legendáriumokban olvasható….

  17. miska72 szerint:

    Borka úr, jobb ha csendben marad!
    Nemsokára megjelennek hivatalban a kommandosok!
    Úgy fognak járni mint Humvald György! Mennek a kaptárba! 🙂 🙂 🙂

  18. miska72 szerint:

    Látom megfogadta a tanácsom és nem munkaidőben irogat a Csepel.infora. Vagy nick néven irogat? 🙂 🙂 🙂

  19. Prendick szerint:

    “A diktatúra titkosszolgálata az ország lakosságát akarta “megvédeni” a demokráciától”

    Amilyen demokráciánk nekünk lett…
    Azt kell hogy mondjam, dolgozhattak volna jobban is. 🙂

  20. miska72 szerint:

    Ez egy Önkormányzati MAFFIA! Egy Bűnszervezet!
    De lesz majd nemulass!

  21. admin szerint:

    Miska, kérjük eressz egy kis hűtővizet a rendszerbe.

  22. Mózsi szerint:

    Én is azt hittem ,hogy nincs már lejjeb Lajos. Önnek sikerült rácáfolnia erre. Látom,hogy önnek szenvedés ezeken az oldalakon olvasottakat emészteni. Ne kínozza magát, ez egy ilyen oldal. Látja, Prendick nem egy válogatós, érzékeny ember. Ő ül a trónján és csak szórakozik a sok hangyán lehet az dolgozó, vagy here. Választhatna magának magasabb rendű élőlényeket, modjuk gerinceseket (pl patkányokat ) , de nem ő a hangyákat kedveli ezen a primitív oldalon.

    Ha jól értem Borka et. cáfolja, hogy reggel, délben és este elnyomták a népet. Hogyan kell ezt érteni? Csak reggel és délben, mert estére megfáradtak az elvtársak? Vagy csak este, hogy akit az álom nem nyomott el,azt elnyomta az állam? Esetleg tagadja magát az elnyomás tényét? Állítólag van mág felvétel az MSZMP-be!

  23. miska72 szerint:

    A CSEPELIEK A ZÖLD KIS-DUNAPARTÉRT
    KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
    tisztelettel meghívja
    Önt
    Kis-Duna parti jövőképek
    című,
    2009. május 29-én 18 órakor kezdődő

    LAKOSSÁGI FÓRUMÁRA.

    Meghívott előadók:
    Kál Károly, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata SZDSZ Frakcióvezető
    Németh Szilárd, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Fidesz-KDNP Frakcióvezető
    Szenteczky János, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata MSZP Polgármester jelölt

    Helyszín: Gyermek és Ifjúsági Sport Centrum
    Budapest, XXI. Hollandi út 8-10 Elérhetőségeink:
    http://www.kisdunapart.hu
    csepel.kisdunapart@citromail.hu
    telefonszám: +3614205919

  24. miska72 szerint:

    Én ott leszek!

  25. miska72 szerint:

    Látod admin, a lényeg a tályékoztatás. 😉

  26. Prendick szerint:

    Mózsi, én szeretem a hangyákat. Mókásan lengetik a kis csápjaikat, cipelik keményen a bazinagy morzsákat és nem rendíti meg őket semmi abban hitben, hogy a boly minden és a dolgokat majd a Viktor… izé a Királynő elrendezi. 🙂

    Patkányokkal is foglalkoztam sokat, de azoknak kopasz farka és büdös szája van, ezért nem szeretem őket. Sok a patkányfórum. Nézz csak el olykor pl. az Indexre. Ott aztán van szag. Ők azt hiszik, hogy (szabad) madárszag, pedig a fent nevezett körmös állatok parfümje az ottani ájer.
    Inkább a hangyák.

    Az elnyomásról meg eszembe jutott egy idézet:
    “A régi rendszerben a szegény nép el volt nyomva…
    Úgy elnyomták, hogy alig látszott”
    (Markos/Nádas)

  27. Prendick szerint:

    Miska, elnéztem a névsort, hozzágondoltam a Dunapartot és mitagadás, olyan ötleteim támadtak a kettő összekapcsolására, amiket ha ismertetnék, erős rosszallással tekintenének rám a helyi demokratikus erők. Tán még cenzúráznának is.
    Nem is mondom el. 🙂

  28. Gordon szerint:

    Kedves Borka-Szász (Red Bull, Csapajev) úr!

    A “legendárium” nem jobboldali. Történelemnek hívják. Érdemes néha elmélyedni benne, bár Önöknek (mszp), és az Önökhöz hasonló szélsőséges eszméket vallóknak (szdsz, jobbik, Horn gábor, prendick, attila stb, sajnos sokáig sorolhatnám.) nem kenyerük, hogy a valós tényeken alapuló kijelentéseket tegyenek. Általában nem is tudják alátámasztani tényekkel azt amit mondanak, vagy mondani szeretnének – ha épp sikerül (“ööö… nehéz szó” … “ööö… van egy listám” – lásd Medgyessy). Horn Gábor sem tudta alátámasztani azt a kijelentését, hogy Mo.-on a “szélsőségesek” miatt van rossz kedve az országnak.

    Sajnálom, hogy kerületi mszp frakcióvezetőként kiáll az előző (egyébként gazdasági és erkölcsi értelemben is bukott) rendszer mellett. Elvileg Ön egy politikus, egy demokratikus rendszerben. Nyilván támogatja az alapjogokat garantáló, és az alkotmány fundamentumán álló berendezkedésünket. Eddig legalábbis ezt gondoltam. Kérem ne győzzön meg az ellenkezőjéről. Remélem nem csak megjátsza, hogy demokrata, hogy tiszteletben tartja magát az alkotmányt, az alkotmányos alapjogokat, a jogállamot, és a mostani demokratikus rendszer főbb intézményeit.

    Szomorú lenne ha egy nap úgy ébrednénk, hogy a csepeli mszp egyik meghatározó politikusa nem tartja tiszteletben a jelenlegi berendezkedésünket. Önök beszélnek itt “Európáról”, “európaiságról”? Ugyan, kérem… Azt sem tudják mi az…

  29. Prendick szerint:

    Szegény Gordon. Akkor régen elnyomták, és olyan nyomott maradt azóta is. 🙂
    Tetszik az egyszerű világképed. Az a “valós tény” amiben hiszel, minden más komcsi-náci összeesküvés. Tele van a világ ellenséggel és egyedül tartod a demokráciát.

    /Erről mindig az egyszeri részeg jut az eszembe, aki egész reggelig kétségbeesetten tartotta az imbolyogni látszó villanyoszlopot, nehogy kidőljön, aztán kijózanodott. Már ha érthető a párhuzam… 🙂 /

  30. Papasa szerint:

    Tisztelt Gordon!

    Az “mszp frakcióvezető” és a “demokratikus rendszer” alapból ellentmondás! Demokratikus elveket valló ember nem lenne tagja az mszp-nek, vagy ha “véletlenül” mégis, már kihátrált volna.

    Mellesleg tök jó hogy Mo.- csak a fidesz demokrata, és Ön mondja a tutit.

  31. kontrolcé + kontrolvé szerint:

    Papasa: 10 millió náczival nehéz építeni a demokráciát… 😉

  32. Gordon szerint:

    Kedves Borka-Szász (Red Bull, Csapajev) úr – aki állítólag jogász – figyelmébe ajánlom a következőt:

    Alk. 77.par (2):
    ” Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.”

    Tehát a bolsevik típusú állampárt jogutódjának csepeli szekciójára is.

  33. Hányingerem van! szerint:

    Szavazz a kirekesztés ellen
    az SZDSZ-buli végleges berekesztésével !

  34. dinamo szerint:

    Na, új és érdekes fordulat!

    Borka Szász Tamás frakcióvezető tagadja az előző rendszer elnyomó diktatúráját? Itt vajon megáll, vagy esetleg mást is tagad?

    Vigyázat!

  35. atlétaa szerint:

    miska72: Vastag bőr van a képeden…………CSEpelért VAgyunK mindig-CSEVAK……………….Hajrá CSEPEL………..Hajrá Szenteczki…………
    nagyon figyelj………….

  36. Bereznay András szerint:

    “Utólag egyértelmű, hogy az összes a kerekasztalon résztvett párt valójában ugyanazt kívánta: a felelősségrevonás elmaradását. Csendestársként több mint egy negyed évszázadon át voltak már a Párt tényleges szövetségesei. Azzal együtt, hogy a korábbi kétpólusú eliten belül az ő javukra volt éppen folyamatban súlyponteltolódás, vagyis ők, a korábbi csendestársak vették át a politikai irányítást miközben a volt politikai elit háttérbe szorult, fölismerték, hogy – egyebek között azért, hogy általuk ne lehessenek zsarolhatók – ugyanúgy szükségük lesz korábbi kommunista szövetségeseik támogatására a kerekasztalon közösen kisemmizett néppel szemben ezután is, mint azoknak volt addig őrájuk. Ezért nem szorgalmazták azoknak semmilyen tekintetű elszámoltatását.”

  37. Gordon szerint:

    Ezt hol olvastad Bereznay?

    Megjegyzem: amikor a EKA és NEKA tárgyalások zajlottak, még volt pár tízezer orosz katona az országban. ’56 után megerősítették a Magyarországon lévő erőiket, nehogy megismétlődhessen az ’56 október 28-i kudarc, amikor gyakorlatilag egy főleg civilekből (esetenként gyerekekből) álló – valjuk be őszintén: a katonai erejét tekintve szedett-vedett, bár annál lelkesebb és elszántabb – kezdetleges hadsereg (a város adottságait, és az ellenség gyenge pontjait jól kihasználva) tönkreverte és megfutamította őket Budapest utcáin.

    Nem véletlen, hogy 1956. november 4. hajnalán nagyobb páncéloserőt vetettek be a független és szabad Magyarország ellen, mint amit például a németek a Barbarossa-terv kezdetekor a Szovjetunió ellen (!). Figyelemre méltó, hogy voltak ellenálló csoportok, akik még egy hét után is harcoltak az iszonyatos túlerővel szemben (köszönet, és hála nekik ezért).

    Az EKA és NEKA tárgyalások idején még a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem volt száz százalék, hogy Moszkvában nem kerül sor egy fordulatra. Mint ahogy azt a kommunisták (szerintem szerencsére túl későn) meg is próbálták. Örülhetünk, hogy nem jártak sikerrel.

    Mindezt figyelembe véve elfogdhatónak tűnik az NEKA tárgyalásokat követő kompromisszum.

  38. munkásököl szerint:

    Kedves Admin!

    Ha a kurucos linket törölted, mert a kuruc többek között Általad holokauszttagadónak ítéltetett (eltekintve a tagadás és a kérdezés közti különbségtől, ugye), akkor mit szólsz Borka-Szász Tamás fenti kinyilatkoztatásához? A “rendszerváltás” előtti elnyomást szabad tagadni?

    Várom állásfoglalásodat a kérdésben, éppúgy, mint válaszaidat a korábban feltett kérdéseimre. 😉

  39. admin szerint:

    Munkásököl, már bocs, de vagy nem ismered azt a honlapot vagy kenegeted a dolgot. Pedig ők nem kenegetik.

    Persze, ha egy jobboldali mondta volna ugyanazt valamelyik fasiszta vagy náci diktatúráról, amit Borka úr, akkor megnézhetné mit kapna utána. De nem gondoljuk ugyanakkor, hogy az MSZP-frakvcióvezető hozzászólása alapjaiban tagadná a kommunisták bűneit. Ez már erős belemagyarázás lenne.

  40. Prendick szerint:

    Teljesen világos. Egy fideszes portálon, ha a jobboldali mondja _ugyanezt_ akkor repül.
    Örülök, hogy végre kicsúszott. 🙂

    Így legalább nem kell magyaráznom se, amit oly gyakran bizonygatok, hogy a Fidesz valójában az SZDSZ és az MSZP _között_ található a politikai palettán.
    Ha a mostani választáson még nem is, de a következőre remélem rájönnek erre a jobboldaliak is.

  41. Öreg halász szerint:

    Prendick, ha jól rémlik MSZP-szavazó voltál. Az jobboldali?

    Azért ne csináljunk már úgy, mintha nem ismernénk fel a náci ideológiát. Ne tegyetek már úgy, mint a sülthülyék! Az MSZP és SZDSZ között egyébként biztos sokan vannak, de biztos, hogy egy Fidesz szavazó sincs.

    Aki meg életében messze állt a jobboldaltól, most meg csak azért radikális, mert az se nem ez, se nem az, lehetőleg ne ossza az észt azzal, hogy maga rendezi át a politikai palettát!

  42. bolemann lajos szerint:

    +

  43. bolemann lajos szerint:

    Kedves Bubus!

    “A III/II és III/III között mellesleg ráadásul kb. egy paraszthajszál volt a különbség”
    Mert ezt állítod?
    Tehát az aki egy idegen országnak, ipari, katonai, vagy más titkokat szolgáltat ki, az a hazafi? Aki ezeket leleplezi, az pedig a hazaáruló és csak egy paraszthajszál választja el azoktól a besúgóktól, akik barátaikról, kollegáikról, sőt családtagjaikról jelentettek?
    Furcsa a te morális értékrended.

    Vajon a rendszerváltás után, miért nem engedték szabadon a hazaárulásért, kémkedésért elítélteket? Se antallék, se hornék, se orbánék.

    Egyébként pedig Szabad Európát csak az nem hallgatott, aki nem akart. Ilyen marhaságot egy tininek még beadhatsz, nekem már kevésbé.

  44. CsepeliXXI szerint:

    T.Admin!
    Ha már annyira szelektiv vagy:
    Az a lap,melyben Havas et.nő azt nyilatkozza,hogy 56 nyilas forradalom volt,az szerinted milyen?Adhatok linket a “tagadásra” a szovjet KGB,vagy a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos adataival.Vagy azok is nácik?

  45. CsepeliXXI szerint:

    B.lajos!
    Tudnál példákat felhozni az álliásodra?
    Ki,mit,kinek árult el?
    A süket duma ideje már rég kifújt!

  46. Bereznay András szerint:

    Gordon,

    Nem olvastam, írtam.

  47. admin szerint:

    CsepeliXXI, miben vagyunk szelektívek? Mutatnál példát a Csepel.info oldalon?

  48. miska72 szerint:

    atlétaa, te vagy Szenteczy János? 🙂 🙂
    Atlétaa nagyon figyelj!
    Szentecky itt SOHA NEM LESZ POLGÁRMESTER!!
    Barátom én és a társaim RENDSZERESSEN takarítjuk a partot!
    Hogy tetszik?
    Nem a CSEVAK MUNKÁJA! 😉
    Úgy hogy, jobb ha csendbenmaradsz!
    Te mikor vetél részt a takarításban?

  49. miska72 szerint:

    Szeretettel várunk a fórumon. 😉

  50. Prendick szerint:

    Öreg halász!
    Sokszor mondtam már, hogy mindig arra szavazok, akit hasznosnak vélek. Ha jól számoltam, tán Csurkáék kivételével szavaztam már mindenkire. Ez furcsa persze a pártdrukkereknek, de ez van.
    A náci és a fasiszta ideológiát /meg egyebeket is jócskán/ kösz, kiválóan ismerem. Közük nincs ahhoz, amit a köznyelv beléjük gondol. Amit ti ismételgettek, azok a régi komcsi brosurák. Majd tán kinövitek.

    Elég autentikus a véleményem, mert szerintem nincs rajtam kívül más a fórumon, aki járt volna politológia szakra. Több okból nem lett szakmám, de elég ideig műveltem, mielőtt átléptem más szakra.
    Szal nem véletlenül ekkora itt az arcom. 🙂

    Tehát mint tökéletesen független megfigyelő, úgy látom, hogy pillanatnyilag szélsőjobbra van szüksége az országnak, mert túl sokáig uralkodott a vadliberális eszmeiség és vissza kell billenni.
    A Fidesz az MSZP helyére készül a politikában, erre utalnak a párt egyre erőteljesebben liberális és szociáldemokrata törekvései. Mivel nem meggyőződésből, hanem politikai ügyesség okán léptek be az MDF szétesésével kialakult politikai űrbe, világos volt, hogy el kell játszaniuk, liberális létükre a masszív nemzeti konzervatív pártot.

    A profizmusukat dicséri, hogy sikerült.
    Közben az MSZP eltolódott az SZDSZ irányába, Gyurcsány óta totálisan. Már régóta jellegzetes neokon pártként működnek, a nagyvállalkozói vezérkarral és a többi jellegzetességgel. Az SZDSZ-nek úgy néz ki, vége, így végleg a helyükre fognak lépni, a régi bázis fokozatos leépítésével és lemorzsolódásával.
    Ezáltal a Fidesz elmegy balra. Egyfajta nemzeti jellegű szocialista alakulat már most is, de a hazai politikai tabella furcsaságai miatt jobboldalinak nevezzük. Persze nem az.

    A Jobbik készül arra, hogy az üres helyre lépjen. Egyre jobban nyomják ki a szélsőségeseket, de most még nem annyira, hogy elriasszák a szavazóikat. Pont ahogy a Fidesz csinálta. 2010-et megcsinálják még nemzeti radikálisként, aztán úgy leválasztják a Gárdát, mint a Fidesz a Polgári Köröket. 2014-ben már egész biztos, hogy nem szavazok rájuk.

    Igazából nem tudom, miért írom le ezeket, mert valljuk be, ezen a helyen ez magasmatek. De hátha van az olvasók között, akit érdekel és tán érti is, miről beszélek.

    A politika ugyanis messze nem azt jelenti, hogy itt izélgetünk egy Borka Szászt, odaát izélgetnek egy Németh Szilárdot, aztán felváltva nyírjuk a füvet. Természetesen ez a lokális jelleg is létezik, hiszen a politikai objektumok önmozgását az egyéni törekvések, érdekszférák és folyamatosan változó mikro hatalmi gócok gerjesztik. Azonban az ideológiai predesztináció miatt, ami a pártpolitika elsőszámú premisszája, a mozgások mindig trendekbe szerveződnek. Tehát egy politikai halmaz erős kohézióval bír, így entitásként is kezelhető.

    A halmaz, mint entitás pedig trendek mentén mozog, ami felismerhető, csak vizsgálni kell.
    Figyelem! Nem szurkolni egyiknek vagy másiknak, hanem vizsgálni. Az már személyes magánügy, ha a szemlélő egyben közreműködő is valamilyen szinten, tehát megeshet, hogy a trend egy szakasza párhuzamos a maga tevékenységi vektorával. Ezért van az, hogy az ember egy darabig támogat valami eszmekört, anélkül, hogy jelentősebben elkötelezné magát mellette.

    Majd szóljon, aki értette. 😉

  51. CsepeliXXI szerint:

    Valahogy nagyon igazad van Prendick!

  52. Jeniszej szerint:

    Na végre van itt valaki, tudja a frankot! “ismeri a halmazok mozgásának vektorait. A halmazok kohézióit, az ideológiai predesztináció premisszáját!
    Ismeri maga tevékenységi vektorának irányát, nagyságát.
    Tudásának birtokában vizsgálni tudja, hogy mely vektor mentén mozogjon.
    Talán ezért ül jó messzire a metsződő vektorok találkozási pontjaitól. Jó messziről vizsgálja, hogy még csak árnyék se vetődhessen rá, vagy talán, nehogy a vektorok közé szoruljon?
    “Melegszik a tűz körül jó messze, néha még szítja is a tüzet, hogy ki ne aludjon.”
    Majd meglátjuk mire képesek ezek a szendergő álomvilágban élő Pató Pál félék” korgó gyomorral.
    Igen sok hozzászólóval egyetértek, – mással is él az ember nem csak kenyérrel!
    Csak hát az mégis csak nincs rendjén, hogy a drága mai kenyér magja sem a magyar földben termett.
    Remek!
    Ma ilyen vektorok mentén mozgó vizsgálódó emberek halmazára van szükség!
    Shakespeare)
    “Fölfelé megy borban a gyöngy,
    Jól teszi
    Bort megissza magyar ember,
    Jól teszi
    Egy pohár bor a hazáért
    Meg nem árt
    Megfizetünk mind, mivel csak
    Tartozánk.”
    (népi rigmus Vörösmarty Mihály nyomá

  53. Prendick szerint:

    Jeniszej, nem jó a vektorok közé szorulni. Olyan érzés, mint amikor az ember sliccén a zippzár becsípi, amit be szokott. Olyankor jön a visítás, a tanácstalan düh és az a vágy, hogy segítsen már valaki.
    A korgó gyomor is rossz dolog, de megette a fene, ha az ember nem tudja, miért korog.
    Mert felemelő dolog búsuló magyarnak lenni, bor mellett énekelni a Szózatot és elmerengeni ezer év sorscsapásain, de ahogy most állunk ebben az országban, sokkal jobb lenne, ha inkább a gondolkodó magyarok dominálnának. Józan fejjel.

    Mert az, hogy már a “kenyér magját” is külföldön termesztik, azt jelenti, hogy az ellenfél nem csak erősebb, okosabb is. Tehát nagyon fel kell kötni a gatyát, mert szörnyen kevés az, ha csak öklünket rázzuk.

  54. Jeniszej szerint:

    Lehet valaki semleges ebben a pólusos világban. Hiszen a semlegesség életellenes!
    A természet már csak ilyen, még a társadalom halmazaiban is.
    A pólusosság és a köztük lévő feszültség a világ – és benne az emberi lények – fejlődésének motorja.
    Lehet fordítottan kapcsolódni a pólusos világhoz?
    Igen? – nagy biztonsággal állítom, hogy nem!
    Előbb, utóbb kiveri a biztosítékot.
    Történelmet írni húrokat pengetni ezért kortárs hitelesen még sohasem tudott, mert a jelenlegi társadalmi rendszer valamelyik pólusa között mozgó apró részecske.
    Hová tart? Mindig oda – ahova…

  55. Jeniszej szerint:

    „56?”
    A mai napig várhattuk az ENSZ katonákat! A nyugati világ akkor is lesz..-ta a pofánkat, de nem egy kicsit, hanem nagyon.
    Akkoriban, a lelkes fiatalokban a kitartást, az egyenlőtlen küzdelemben a nyugati világtól megígért segítség adta.
    A Szabad Európa rádió torka szakadtból hirdette”: jön a segítség!” Jött! Romlott tejpor Dániából. Bizony ám.!

  56. Gordon szerint:

    Jeniszej!

    Szerintem inkább az szégyelje magát, aki az 56-os szabad és független Magyarország harcát vérbe fojtó birodalom “emelt trónra” (igen, az általad tisztelt fiumei hiénáról és csapatáról van szó). Aki ruszki tankban jön Budapestre megpuccsolni a független és szabad Magyarország kormányát, majd támogatja a megtorlást, végül arccal lefelé temetetti a halottakat az bizony a világ minden pontján, minden norma szerint hazaáruló, és ezen még a 3,60-as kenyér sem változtathat. Már korábban is mondtam, most megismétlem:
    A fiumei hiéna 3,60-as kenyerét megrágom a számban, majd földre köpöm, mégpedig olyan erővel, hogy koppanjon.

    Aki pedig a fiumei hiénát és rendszerét életi (mint például te) azt szellemi értelemben szintén megrágom, majd a földre köpöm, mégpedig olyan erővel, hogy koppanjon.

    Felesleges a dánokat szapulnod, hisz te a fiumei hiéna 3,60-as kenyerét is örömmel, és máig tartó hálával zabáltad.

  57. Prendick szerint:

    Jeniszej, semlegesség nincs. Ebből a szempontból nem jól használjuk a fogalmat. Mondjuk úgy, hogy kezdetben mindenki önmaga pártján áll, aztán ha összefut olyan nézetekkel, amivel tud koalíciót kötni, akkor odacsapódik és pártszimpatizáns lesz.
    Aztán vagyunk páran, akik megmaradtak egyszemélyes pártként. Támogathatunk kívülről nézeteket, ha hasznosnak tünnek, de nem olvadunk be.

    Ez nem semlegesség. Magánpártként is rajta vagyok a politikai palettán, de nem vegyülök. Sosem kötelező odacsapódni egy-egy párthoz, de sokkal könnyebb tőle az élet. Akkor a pártkorifeusok gondolkodnak és cselekszenek helyettünk, mi meg megnyugszunk abban, hogy biztos jól csinálják, ha már egyszer megbíztunk bennük.

    Egyszemélyes pártként meg mindent magunknak kell művelni. Nekem például még belső ellenzékem is van, ami szintén én vagyok. 😉

  58. Prendick szerint:

    Gordon, szebb lett volna, ha vagy harminc évvel ezelőtt köpted volna ki a 3,60-as kenyeret, de szerintem akkor rágtad.
    Utólag köpködni kényelmes, de nem elegáns.

  59. Jeniszej szerint:

    EZ a BÉRTOLLNOK nem normális! (Hol a brácsa?)
    Én 56-ban ott voltam Erzsébeten barátaimmal, ahol kellett és küzdöttem azok ellen, akik ellen te még csak gondolatban sem mernéd felvenni a harcot.
    Kedves tudálékos kisiskolás barátom!
    Én sorba álltam Erzsébeten, Kispesten osztogatott vöröskeresztes adományokért.
    Bizony igen romlott volt az adományozott tejpor.
    A fater újszülött disznaja tudták csak megenni, igaz jóízűen
    Úgy, hogy gyűlölőm az aljas bértollnokokat, nagyképű okoskodókat.
    A jövőben légyszi, mint már kértelek személyeskedésedtől, kímélj meg.
    Remélem képzettséged alapján, felfogod, el tudod olvasni, amire kértelek!

  60. Jeniszej szerint:

    T.
    Prendick:
    Nem neked szólnak az előzőek.
    Irásaidat tisztelem! – és hasznosnak itélem meg.

  61. Prendick szerint:

    Jeniszej, nem is úgy vettem, csak pár gondolatod inspirált arra, hogy egyes fogalmakat jobban kibontsak.
    Sok szép gondolatom van ugyanis, de ha egyszerre leírnám, annyi lenne mint a Lenin-összes, ezért mindig meg kell várnom, hogy valaki feladja a labdát és részletekben kifejthessem amit még kifejtenék.

    Talán kiderült már, hogy az apropó kapcsán megszólítom ugyan azt, aki megihletett, de maga a hozzászólásom mindenki másnak is szól.
    Elnézést, ha úgy nézett volna ki, hogy támadok. Ez is megesik persze, de azért akkor erőteljesebb a stílusom.

    Sajnos kevesen írnak erre, ami miatt úgy tűnik, hogy én meg sokat pofázom akkor is, ha nem kifejezetten nekem szól valami. Persze az is lehet, hogy tényleg így van. 😉

  62. Noel szerint:

    Kedves Prendick ! Értettem, ha nem is mindenben értünk egyet.:)))
    Elvileg, igazad is lenne, ha a társadalmi mozgásokat laboratóriumi körülmények között vizsgáljuk, de ami manapság az országban történik, inkább a dzsungelharcra emlékeztetnek.
    Feltételezem, nemcsak politológiával foglalkoztál, hanem történelemmel is, nos akkor tisztában lehetsz azzal, hogy az, hogy egy párt megszabadulni igyekszik a rátapadó ( tuéajdonképpen eddig a kebelükön melengetett) szélsőségeseitől, nemcsak egyxoldalu elhatározás kérdése, hanem a másik féltől is, és az is nagy kérés, mennyire hiteles ez az elszakadási manőver.
    Azt viszont látom és tapasztalom, hogy a pártok még a legalapvetőbb kerületi érdek képviseletében is képtelenek együttműködni.
    Én még emlékszem, hogy az első ciklusban hogy lobbizott és dolgozott együtt Gyurkó János (MDF) és Lotz Károly (SZDSZ) országgyűlési képviselők csepeli érdekekért (hogy túl sokat nem értek el, nagyon sajnálatos), de legalább a készséget látta, tapasztalhatta az, aki kicsit is odafigyelt, mit kotyvasztanak az ország kondérjában.

  63. […] mellesleg a Csevak a legnagyobb munkaadója az elmúlt napokban az ügynök múltja miatt is újra elhíresült Kál Károly SZDSZ-elnök “őrző-védő” cégének […]

  64. Márta szerint:

    CSEPELIEK A ZÖLD KIS-DUNAPARTÉRT
    KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
    tisztelettel meghívja
    Önt
    Kis-Duna parti jövőképek
    című,
    2009. május 29-én 18 órakor kezdődő

    LAKOSSÁGI FÓRUMÁRA.

    Meghívott előadók:
    Kál Károly, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata SZDSZ Frakcióvezető
    Németh Szilárd, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Fidesz-KDNP Frakcióvezető
    Szenteczky János, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata MSZP Polgármester jelölt

    Helyszín: Gyermek és Ifjúsági Sport Centrum
    Budapest, XXI. Hollandi út 8-10 Elérhetőségeink:
    http://www.kisdunapart.hu
    csepel.kisdunapart@citromail.hu
    telefonszám: +3614205919

  65. Prendick szerint:

    Noel!
    Tény, hogy cirkusz van a hazai politikában, de az is tény, hogy a Cirkusz a világ legjobban szervezett és átgondolt szórakoztatóipari produkciója.

    A Jobbikról és a jobbszél viszonyáról: Majd egyszer írok egy kis elemzést arról, hogy miiként nyírta/nyírja ki a Jobbik a kuruc segítségével a radikális oldal prominenseit és miért fejezte le az önállóságra törekvő Gárdát. Már ha érdekel valakit.

    A képviselők együtmműködéséről: Az első ciklus más volt mint a többi. A képviselők most is együttműködnek, de inkább az érdekeik mentén. A harcos gumicsontrágásuk nekünk szól.
    Két esetben harcolnak látványosan. Az egyik az olyan ügyek, amik nem rajtuk múlnak. Remekül lehet csatázni a habokra, a döntés úgysincs a kezükben, de kifele lehet demonstrálni, hogy ők aztán mindent megtesznek.

    A másik a semmitmondó helyi perpatvarok ügye. Ki ment ki, ki mondta, mit mondott, miből adott ki hírlevelet, hol nyírta a füvet? A nagy semmiről.
    Olykor persze az egyik fél nagyot hibázik, amire kötelező ugrani /pl. galvániszap/, de ez megesik.

    Tudni kell, hogy általában még annyira sincsenek rossz viszonyban egymással, mint az itt a fórumon ellenvéleményen lévő fórumozók. Sőt, mivel együtt dolgoznak és jól ismerik egymást, klasszikus munkahelyi jellegű a kapcsolatuk.

    A többi meg műsor az istenadta népnek.

  66. Papasa szerint:

    Prendick:
    Nagy vonalakban egyetértek azzal amit írtál. Csak felmerült bennem a kérdés, hogyha régóta figyeled a politikát, és még valamennyit értessz is hozzá, hogy tehettél valaha x-et az mszp mellé? Tudtommal a szociopaták nem gyógyíthatók. Vagy elhitted a kutya-szalonna mesét?

  67. Papasa szerint:

    Másrészt még mindig azt mondom, kéne a szavazólapra egy olyan is hogy “Egyik se!”! Szerintem ez árulná el a legtöbbet!

  68. Prendick szerint:

    Papasa!
    Nem kezelem érzelmi alapon a politikát. Inkább valami sajátos racionalizmussal.
    Sajnos 94-ben rettenetes káosz volt. Kiderült ugyanis, hogy előképzettség nélkül nem lehet kormányozni, pláne ha töküres a kassza. Szegény Antall bele is halt a tapasztalatba.
    Egyszerűen szükség volt a profi görényekre, mint a Gyula. Nem szerettem őket, mert 90 környéként nagyon megszivattak bizonyos egzisztenciális kérdésekben, de úgy ítéltem meg, az ő kezükben vannak azok az eszközök, amikkel kicsit visszajöhetünk a Balkánról.

    Keservesen ugyan, de összavakarták valahogy az országot, bár annyit kellett tömni pénzzel az eszdéeszt, valamint a feltörekvő saját mamelukokat, hogy a végén szükséges volt a bukásuk.
    /Muszáj volt bevenni az eszdéeszt, mert Hornéknak a komcsi múlt miatt akkora volt a támadási felületük, hogy jobban kinyírta volna őket az eszdéeszes médiabirodalom, mint szegény Antallékat./

    Ez volt a szavazás.
    Aztán meséltem már, hogy jópár évig bizony dolgoztam velük. Úgy hívnák most, hogy MSZP-közeli cégekben. Nem mondom, hogy együtt jártunk rabolni a bandával, de én éleztem a késeiket és vörös pénzből éltem. 🙂
    Ez is egy tapasztalat.
    Azóta felismerem a politikai korrupciót tíz kilométerről, szél ellen. Aztán Fletó és társai eljövetele környékén besokalltam. Nem vagyok egy érzelgős típus, de mindent az én gyomrom se vesz be.

    Azóta nem vegyülök.

Itt lehet hozzászólni !