Friderikusz: Kiss Lászlót sajtóhiénák lincselték meg

Vélemény – Friderikusz Sándor

Friderikusz_Kiss

Friderikusz Sándor szerint Kiss László ügyében a magyar nyilvánosság a nihilista sajtóhiénákkal karöltve elemi emberiességi szabályokat, gondolkodási követelményeket és erkölcsi normákat rúgott fel.

Friderikusz Sándor Gerő András történésszel beszélgetett a Kiss László-ügyről ATV-n futó műsorában. A beszélgetés felvezetésében Friderikusz arról beszélt, hogy a Kiss-ügyben egymásra talált „a bosszúszomjas és azonnal ítélkező magyar népi lelkület” és a sajtó, amely „a maga erkölcsi nihilizmusával prédikál naponta erkölcsöt”. A műsorvezető szerint sehol a világon nem kellett volna, hogy ügy váljon Kiss fél évszázaddal előtti ítéletéből, csak a sajtóhiénák csináltak belőle ügyet.

Az adásban a történésszel többek között az ügy eredeti tálalásáról beszélgettek, illetve arról, hogy rányomhatja-e egy ember egész életére a bélyeget egy olyan ügy, ami miatt el is ítélték.

Forrás: Mandiner

 Előzmények:

Kiss László lemondott, de azt állítja: soha nem követett el nemi erőszakot

Szabó Szabolcs: Megbukott az egész magyar úszó társadalom

13 hozzászólás “Friderikusz: Kiss Lászlót sajtóhiénák lincselték meg” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    Az erőszaktevőket kémiai és fizikai kasztrálás után, “valódi” lincseléssel kellene kezelni.

  2. Lovas szerint:

    Amíg a baloldal lincseli egymást, tulajdonképpen rendben van. De azért a Gyárfás fejéért itt egy olyan edzőt végeztek ki, aki 55 év alatt sikerek százait hozta ennek az országnak, és nem követte el többet azt a bűnt, amiért megbüntették.

    Akkor a Gyárfást nyírják már ki, könyörgöm. Ez így nagyon aljas, hogy csak körbelövik.

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Lovas!

    Gratulálok!

    Ezegyszer egyet értek Önnel.

  4. Grün Izidor szerint:

    “rányomhatja-e egy ember egész életére a bélyeget egy olyan ügy, ami miatt el is ítélték”
    Csak egy kérdés:
    Szabad-e vegzálni valakit egy olyan ügy miatt még külön törvény alkotásával sem tudtak elfogadhatóan rábizonyítani?!
    Élhet-e valaki emiatt majd 60 éven keresztül űzött vadként saját hazájában?!

  5. Krtek szerint:

    Zsidó összetartás. Goj lányokat erőszakolni ezeknek nem bűn. A migráncsoknak is megengednék.

  6. Grün Izidor szerint:

    Krtek!
    “Az Iszlám Állam parancsnokai azt mondták a harcosoknak, hogyha egy rabszolga nőt 10 alkalommal megerőszakolnak, akkor az muszlimmá válik.”
    .
    Nos?! Vélemény?!

  7. Grün Izidor szerint:

    Krtek!
    Jut eszembe!
    Úszólányokat erőszakolni pedig a sportsikerek érdekében megengedett?!

  8. Nagyapó szerint:

    Igazából nem érdekel Kiss régi bűne. Lezárt. Inkább mostani tevékenysége zavart, mint szövetségi kapitányé. Úgy viselkedett, mint egy K.u.K-s idős tábornok.
    Remélem Hargitay jobb kapitány lesz.
    Azért a nagy sirámok között megkérdezem, ki tudja Michael Phelps, Akihiro Yamaguchi, vagy Vladimir Morozov edzőjének, szövetségi kapitányának nevét???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Grün Izidor szerint:

    Öreg Komcsi!
    Lacinál hiányzott az a gerinc, ami néhány volt MSZMP-ést nem engedett társadalmi pozíciót vállalni vagy köpönyeget fordítani a seggváltás után!
    A többiekből is, akik tudtak viselt dolgairól és ennek ellenére nem tettek semmit, csak kihasználták.
    Még arra is gondolhat a zember, hogy némi, a múltjára célozgató zsarolással!
    Neked ismerned kell a komenista jellemet!
    “A mi komcsink jó komcsi!” 😀 😛

  10. Grün Izidor szerint:

    “Kiss László (75) nem „csak” egyetlen esetben volt részese olyan ügynek, amelyben felvetődött, hogy többedmagával nőt erőszakolt meg.”
    .
    “Ismétlés a tudás anyja!” A qrvaannya! 😀
    .
    http://www.blikk.hu/sport/meg-egy-nemi-eroszakkal-vadoltak-meg-kisseket/2ty2s8e

  11. admin szerint:

    Grün! Ez a momentum éppenséggel Kisst is alátámaszthatja, aki azt mondta, hogy kreált ügy volt. A másik “áldozat” ugyanis olyannyira életszerűtlen vallomást, ellentétes állításokat tett, és önellentmondásba került, hogy még az a bíróság is elvetette az ügyet, amelyik elítélte Kisst.

  12. Grün Izidor szerint:

    admin!
    -hatja?!
    Igen! De akkor miért mondott le?!
    Az “ártatlanság védelme mindenkit megillet” mondta valaki, aki szintén koholt vádak alapján mondott le! 😛 😀

  13. királyerdei szerint:

    Napersze a Párt mindent tud.Hogy tőbbnyire rosszul,az nekik nem számít.

    http://ripost.hu/cikk-kiss-laszlo-exneje-megtorte-a-csendet-a-volt-ferjem-artatlan/?source=hirkereso

    Ja,és Allah Akbar!

Itt lehet hozzászólni !