Vélemény – Ábel Attila
A mai napon ismét elmentem vért adni Szegedi Lujza néninek, Csepel díszpolgárának, ahogy megtettem ezt egyszer már január 21-én. Nagy örömömre a Jahn Ferenc Kórházban elmondták, hogy az elmúlt napokban többen is éltek ezzel a lehetőséggel.
Ma beszéltem a múlt heti csepeli házrobbanás károsultjával, Jolika nénivel is. A robbanás után egy azonnali gyorssegélyt kapott minden károsult, ami természetesen nem old meg pl. lakásproblémákat vagy azt, hogy minden bútor, ruha stb. elveszett. Sajnos az elmúlt év elég zűrös volt katasztrófaügyileg, így az önkormányzatnak egyetlen havária lakása maradt üresen. Csakhogy a néni nem tud lépcsőzni, a lakáshoz pedig lépcsőzni kellene. Továbbra is keressük a megoldást, hogyan tudunk neki lakhatásban is segíteni. Hivatalból igyekszem megtenni amit csak lehet, személy szerint pedig pénzt utaltam át neki, magánemberként ennyit tudtam segíteni.
Szerencsés ember vagyok, hiszen vért is tudtam adni, és valamennyi pénzt is. Ezt sokan nem tehetik meg. Ezzel együtt azt látom, hogy időnként hatalmas fellángolás van, és tízezrek fognak össze egy-egy emberért, miközben a hétköznapi rohanásban elsétálnak a segítségre szorulók mellett. Persze, persze, van sok rossz tapasztalat is, hiszen a járdán fekvő ember többnyire valóban részeg, a kéregető meg sokszor valóban elmehetne dolgozni. Talán ezért is fontos az odafigyelés, hogy aztán jó érzéssel töltsön el: ez vagy az tényleg segítségre szorult, és mi tényleg ott voltunk, amikor kellett.
Forrás: Facebook
Maradjon meg a cselekvő szolidaritás, mert nélküle hitványabb volna az élet. De nem az a szolidaritás, hogy vki. a fészbukon hatalmas piros szíveket oszt meg, és ötször leírja, hogy neki milyen fontos a szeretet…
Ne beszéljenek a szeretetről, hanem cselekedjenek.
Jó, hogy van összefogás Lujza néniért és Jolika néniért.