Mérsékelték a magyarországi terrorkészültségi fokozatot

Híradó.hu

Terror minden szinten

Pintér Sándor belügyminiszter kedden 13 órától módosította a Magyarország területére érvényes terrorfokozatot, jelenleg a hármas (közepes) fokozat van érvényben – közölte a Belügyminisztérium.

Múlt kedden, a brüsszeli robbantások nyomán rendelte el Orbán Viktor miniszterelnök ideiglenesen a terrorkészültség kettes, magas fokozatát. Akkor a belügyminiszter azt mondta: ez a fokozat addig marad érvényben, amíg nem tisztázódik, hogy mi történt pontosan Brüsszelben, és mi várható Európa más országaiban.

A terrorfenyegetettség fokozatai Magyarországon

4-es az alacsony fokozat. Ez akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk alapján az Európai Unió, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamában terrorcselekmény elkövetésének veszélye áll fenn, a cselekmények természete, kiterjedése, valamint hatásai előre nem határozhatók meg és Magyarországnak nemzetközi vagy szövetségesi közreműködési kötelezettsége áll fenn a veszély elhárításában, illetve kezelésében.

A 3-as (közepes) fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak vagy az EU, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető.

A 2-es (magas) fokozatot akkor kell elrendelni, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk Magyarország konkrét veszélyeztetettségére utalnak vagy Magyarországot fenyegető terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre.

Az 1-es, legmagasabb (kritikus) fokozat rendelhető el, ha Magyarország területén vagy Magyarország területére is kiható, súlyos következményekkel járó terrorcselekményt követtek el vagy Magyarország területén olyan súlyos következményekkel járó egyéb esemény történik, amelynél felmerülhet a terrorizmussal való összefüggés.

 

Híradó.hu

Itt lehet hozzászólni !