Csepel.info
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterek voltak Csepelen az első aláírói annak a petíciónak, amelyet a kötelező betelepítési kvóta ellen indított a Fidesz. Kerületünket érzékenyen érinti a kérdés, hiszen a csepeli balliberális politikusok közül is támogatnák több mint tízezer migráns letelepítését. A Fidesz ezt, és az önkormányzati lakások átadását is határozottan elutasítja: szerintük a magyar családokat kell támogatni.
„Védjük meg az országot!” – ez annak a fideszes petíciónak a címe, amelynek aláírására kérik az embereket. „Azzal, hogy csatlakozott a petícióhoz, Ön is nemet mondott az értelmetlen és jogtalan betelepítési kvótákra” – olvasható a kérelem szövegében. A Csepel.info úgy tudja, hogy a csepeli közterületeken is napokon belül csatlakozni lehet majd ahhoz a kéréshez, hogy Magyarországot kötelező kvótákkal se áraszthassák el a magyar törvényeket elutasító migránsok.
Kerítéstől a kvótáig
A balliberális pártok politikusai korábban feleslegesnek és hatástalannak nevezték az országhatárt védő kerítést, de novemberre közülük is többen kénytelenek voltak elismerni, hogy Orbán Viktornak igaza volt. “Nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van, csak már mondjon valaki ennél jobbat” – fogalmazott Hiller István november 3-án egy rádióműsorban. A parlament MSZP-s alelnöke hozzátette: magyarként és európaiként is szeretne egy olyan európai uniós közös megoldást támogatni, ami erre a problémára akár csak alternatív megoldást nyújt. Arra a kérdésre, hogy az európai baloldalnak van-e egységes elképzelése a migrációra, azt mondta, szerinte nincs. Úgy fogalmazott: “addig, amíg más ország határánál van a probléma, addig látok, hallok kijelentéseket, aztán amikor a migrációs hullám eléri a kijelentő politikus országhatárát is, akkor minthogyha a gyakorlat 36 órán belül megdöntené az addigi kijelentéseket”.
Horváth Gyula, a balliberális pártok csepeli polgármester-jelöltje, a DK politikusa ugyanakkor továbbra is élesen támadja a csak törvényes belépést lehetővé tevő határvédelmet. A politikus hangsúlyozta: a kerítés egyet jelent a kirekesztéssel, míg a baloldalnak az egyenlőséget kell képviselnie. Szabó Szabolcs, a balliberális pártok Csepelen és Soroksáron megválasztott politikusa és pártja szintén elfogadják az illegális határátlépést és a migránsok Magyarországra telepítését. Az Együtt azt javasolta, hogy Magyarország még az év végéig önként fogadjon be 10 ezer migránst, utána pedig még 5 ezer kapjon otthont hazánkban. Gyurcsány Ferenc és a DK javaslata szerint az önkormányzati lakásokat adnák oda az idegeneknek. A jelenlegi uniós szabályok szerint ráadásul jobb körülményeket kellene a migránsoknak biztosítani, mint amilyenekben a magyar bérlők laknak, tehát ugyanannyi embernek több lakást kellene adni, mint a magyar szociális bérlők esetében.
A Fidesz szerint azonban a kvóta – a migránsok uniós tagországokba való kötelező szétosztása – teljesen értelmetlen lenne. Akik ugyanis a jobb élet reményében érkeznek Európába, azoknak a célpontja Németország és Svédország, nem pedig Románia, Szlovákia vagy Magyarország. Így nem is lehetne itt tartani őket, ha csak nem gondoskodunk még az őrzésükről is. Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csepeli alelnöke korábban azt is kiemelte, hogy az illegális bevándorlókkal együtt különböző terrorszervezetek, terroristák is bejutottak az Európai Unióba.
Csepel.info
Írjátok majd meg, hogy mikor és hol lehet aláírni.
Eddig is csak a bajunk volt a másvallású, máskultúrájú bevándorlókkal! Lényegében Trianont is a betelepülőknek köszönhetjük, meg a hódítóknak, akik a Magyar Királyság közepén élő magyarságot aránytalanul nagy mértékben irtották ki!
Nem kérünk a bevándorlókból, egyet sem!
De ki a franc támadott meg bennünket, hogy már megint szabaccsádharcolunk?!
Vagy a szokásos mindennapi rettegés?! 😀 😛
.
“2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.”
Aztán, hogy aláírtuk, vajon az EU leszar-e minket, és úgyis ide zúdítja a csőcseléket?
Szerintem tőletek is meg kellene védeni az országot!
Grün egy létező valós problémával nézünk szembe melynek köze sincs semmilyen szabadságharchoz, ideológiailag nagyon messzire kerültél a mindennapi valóságtól ( a Keleti pályaudvari randalírozás https://www.youtube.com/watch?v=sRc3QgpXUvA nem is történt meg csak Orbán Viktor által gerjesztett álprobléma volt melyben szereplő személyek semmilyen kapcsolatban nem állottak a valósággal) Kérem a betolakodók szabadságjogainak csorbítását .
Egyetértek a a petícióval, alá fogom írni .
Nem szeretnék ilyen álproblémákkal szembesülni a jövőben https://www.youtube.com/watch?v=VcYpWXgbMDk
Aláírásgyűjtögetés nélkül is tudja mindenki, hogy ezzel a kérdéssel az ország 90%-a egyetért. Az már más kérdés, hogy az eu pont le fogja szarni az aláírásokat, de legalább majd lehet döngetni a mellet, hogy “mi mindent megtettünk”.
A felvételen egyértelműen látszik 3:30 percnél Orbán lába amint sportcipőben személyesen irányítja az eseményeket Grün 🙂
Vazul néni!
Áruld már el, ezt a petíciót kihez fogják benyújtani?!
Mert egyébként annyit ér mint halottnak a purgálás!
.
“Nem is lehetne itt tartani őket, ha csak nem gondoskodunk még az őrzésükről is.”
Őrzésükről?!
Gyorsan fel kell szedni a kerítést, hogy haza emigrálhassanak és menjenek Isten hírével! 😀
Vazul néni!
Ne fáradj öreganyám! Megtaláltam, hogy kinek szól a petíció!
“Törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz pénteken a parlamentnek a kötelező betelepítési kvóta ellen, az előterjesztés arra kötelezné a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kezdeményezze a letelepítésről szóló uniós jogszabály megsemmisítését”
.
Kicsit spétje van a dolognak, de jól jöhetnek még másra is az aláírások! 😛 😀
http://propeller.hu/itthon/3169510-fidesz-forduljon-kormany-europai-birosaghoz-kotelezo
Majd pont egy ilyen szervezet fog majd bennünket sakkban tartani, amelyben önkéntes a tagság? A Szovjetunió százezres katonaságot állomásoztatott itt, mégis felkeltünk ellene!
Kereskedni mással is lehet, nem csak az EU-val! Például az oroszokkal! Nekik is elegük van a nyugatiakból, embargóval sújtják őket, s mégis elvárják hogy az ő terméküket vásárolják!
Soros és Amerika is a migránsáradattal teszi tönkre Európát mint versenytársat. Merkel annyi bevándorlót hívjon, amennyire Németországnak szüksége van! Mi nem hatalmaztuk fel, hogy nekünk is hívjon, mert nekünk egy sem kell! Kelet-Európa elutasította a náci rendszert is, s el fogja utasítani a Merkel fémjelezte judeonáci rendszert is!
Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez tehetett volna több röhögő szmájlit a mögé a szemét propeller idézet mögé, hogy a ” a magyarok 74%-a teljesen egyetért azzal, hogy a menekülteket uniós kvóták alapján kell elosztani az EU-ban.”
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
JA MA ELTEMETTÜK GÖNCZ ÁRPÁD KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK URAT.
nem nagy hír, de gondoltam szólok.
Béke poraira, meg az SZDSZ-ére is!
Remélem 1/2eszű1/2x-ék Gönczöt rendesen temették el és nem arccal lefelé, mint tették az 56-os hősökkel!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Rendesen. Nem volt gázkamra meg égetés, mint ahogy azt ti tettétek a zsidókkal.
1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó! Miért sugallja, hogy Göncz zsidó volt? Vagy csak a szokásos röfögés?
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Azt sugallat rólad szól.
Eszetlen.
http://www.168ora.hu/itthon/nemet-velemeny-magyarorszag-cinikus-hazugsagban-el-140309.html
20:57 Tudomásom szerint a Csepelinfón nem kommentel egyetlen birodalmi német sem, úgy hogy visszautasítjuk a “ti tettétek a zsidókkal” szóösszetételt!
A zsidókkal a judeonáci Merkel népe végzett!
Meg a beszállítóik.
Meg a nyilas testvéreid.
Idióta, a nyilasok a te párttársaid voltak az MSZMP-ben! Ha ennyire ki vagy bukva a magyarokra, miért nem húzol már el a picsába, Londonba vagy Izraelbe!
Németh az X-et aláírásra használta? 🙂
Nem a magyarokra csak a hozzád hasonló salakra. A többiekkel jól elvagyok.
Ne hogy már azt hidd, hogy te testesíted meg az igaz magyar embereket-
Te isten barma.
Nem én tőlem kell félteni minket.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10203961408794553&set=a.3100668934667.106964.1802503771&type=3
Elmész te a picsába, a magyarokat köpködted a 20:57-ben, mert nem velem volt vitád!
Szerencsétlen a ti az nem a magyarokat jelenti, éppen úgy nem mint ahogy az arccal lefelé temetők sem ” a magyarok” voltak.
A hülyeséged forrása az, hogy nem tartasz magyarnak a származásom miatt.
Ezért vagy csak egy szemét kis rasszista. Egy jelentéktelen toprongy.
Te szemétláda! Mi köze az én becsületes földtúró paraszt őseimnek a te holokausztodhoz! Ha ismerték volna is a felmenőidet, akkor sem tehettek volna semmit a Harmadik Birodalom ellen! Az apád faszát nácizd, azzal amivel megcsinált! És köszönd meg a náciknak hogy félmunkát végeztek, mert különben nem köpködhetnéd itt a becsületes magyarokat!
Most mi az apánk faszát tehetünk a judeonáci Merkel ellen, meg a jelenlegi Németország ellen, hogy ne basszon a nyakunkba többtízezer valódi antiszemita muszlimot? Semmit! Akkor is azt tehették a felmenőink! Meg a franciák, meg a hollandok, simán bevagonírozták a zsidókat MUNKÁRA a Német Birodalomba, mert hogy megszállt országok voltak!
Mi a faszt tehetnénk, ha Merkel nem a képzetlen arab munkaerőre vágyna, hanem a mai jólképzett magyarországi zsidó munkaerőre, például Robotron-szerelőkre? Ugyanúgy kiengednénk benneteket, mint a már kiment ötszázezer magyar fiatalt!
Békülj meg önmagaddal, és ne nyavalyogj állandóan a holokausztoddal, mert senki nem tagadja, de senkit nem is érdekel!
Te vadbarom. Én rólad és a hozzád hasonlókról beszélek. Sem apádról sem anyádról nem volt szó. Őket gané módon te kevered ide, hogy velük takarózhass.
Arról nem tehetek, hogy te magadat világnézeti okokból abba a csoportba sorolod akikre én célzok.
Látod és egy percig sem soroltam az őseimet a forradalom leverőihez és az arccal lefelé temetők közé.
Vajon ennek mi az oka.
Szóval nem nekem kell megbékélnem önmagammal. Vedd ki a gerendát a szemedből vakegér.
55-ben születtem, nehogy már nekem kelljen bocsánatot kérni a holokausztért!
Úgy kell élni, hogy ne legyenek haragosai az embernek!
A kérdéses népcsoport maga tehetett róla, hogy kívánatos munkaerő volt! Minek kellett annyira iskoláztatnia magát, hogy még németül is folyékonyan beszéljen! Miért nem kellett a magyar paraszt négy elemivel a német hadianyag-gyárakba? Mert egy mukkot sem beszélt németül! Magyar parasztot legfeljebb mezőgazdasági bérmunkára kerestek azok a németek helyett, akik a fronton harcoltak!
Én 49.-ben. Nehogy már én temettem fejjel lefelé.
Látod? Nem kell beleugatni abba ami nem neked szól.
A szemétláda meg lapít.
A rasszizmus meghülyítette az eszes paraszt gyereket.
Kormányozni szeretne a Jobbik, Vona Gábor az LMP-t dicséri
“Szavai szerint akkor lehet megverni a Fideszt, ha annak hiteltelenségével, pökhendiségével és tisztességtelenségével, a korrupcióval szemben felmutatja a tisztességet, az alázatot és az antikorrupciós elszántságot.”
.
No, az lenne csak a szép jövő!
Az ilyen tisztességességtől és alázattól mentsen meg bennünket a magyarok Istene! 😀
.
http://mandiner.hu/cikk/20151106_vona_a_jobbik_kormanyra_keszul
Az Isten óvjon téged attól hogy valódi rasszistával találkozz, nem vitatkozni fog veled, hanem egy késsel levágja a fejedet!
Készül a vitriolos cumi?
Az már nem a szalon kiadás.
A másik szép jövő a muszlim Európa! A zsidók jobban tudják ez mit jelent, ők szomszédok az arabokkal!
http://www.dailymail.co.uk/news/article-3306942/Pregnant-woman-husband-banned-LONDON-performing-sex-act-sat-sofa-Westfield-shopping-centre-children-watched.html
Kapaszkodjon! Kötelező tananyag lehet a futball
A magyar fiúk (és lányok!) heti 2 órában tanulnának futballozni az előterjesztés értelmében.
http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20151107-oktatasi-torveny-nemzeti-kerettanterv-emmi-balogh-zoltan.html
Ki fogja oktatni? Vak vezet világtalant?
Na sok nyalonc meglehet védeni ezt a baromságot.
Hajrá fiuk.
Van még olyan őrült aki nem tagja a kormánynak?
Ahogy arról szerdán beszámoltunk, valódi mérföldkőhöz érkezett hazánk, hiszen eddigi történelmünk során először a Világbank ítélete következtében a magyar államnak közpénzből kell milliárdokat fizetnie egy multinacionális vállalatnak. Azaz a befizetett adónkból nem kórházat, még csak nem is stadiont építünk, hanem kárpótlást nyújtunk egy cégnek az elmaradt profitja miatt.
Ahogy arról beszámoltunk, a Világbank önálló szervezete, a washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (International Centre for Settlement of Investment Disputes – ICSID) a portugáliai központú Dan Cake kekszgyártó cégnek adott igazat Magyarországgal szemben, és mivel a végleges döntés esetében fellebbezésnek nincs lehetősége, fizetnünk kell. A multi 110 millió eurót követel rajtunk, amely jelenlegi árfolyamon több mint 30 milliárd forint.
http://alfahir.hu/igy_aldozzak_fel_europat_vilagunk_uj_urai
A magyar állam és a DanCake édességipari cég választottbíróság előtt zajló eljárásában a jelenlegi szakaszban nincs semmiféle kártérítési kötelezettsége Magyarországnak – közölte az NFM.
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/reagalt_az_nfm_az_oriaskarteritesi_ugyre.605614.html
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
A kártérítésmértéke később kerül meghatározásra.
Nem kell megijedni, mert törvény van arra, hogy ilyen esetekben adót lehet kivetni.
Régi ügy
A portugál cég 1996-ban a Danesita márka terjeszkedésének elősegítése érdekében akkori értéken 22 millió eurós befektetést eszközölt Magyarországon, és ezzel több mint 70 magyar munkavállaló számára teremtett munkahelyet.
Majd 2006-ban egy beszállító fizetésképtelenség miatt a vállalat felszámolását kezdeményezte egy kevesebb mint 10 ezer euró összegű lejárt tartozás miatt. Annak ellenére, hogy a DanCake a beszállító felé rendezte tartozását, és a hitelezőkkel megállapodásra jutott a cég megmentéséről, a Fővárosi Törvényszék felszámolta a vállalatot.
Röhej, kifizetni 30 Milliárdot egy 70 főt foglalkoztató cég bedőlése miatt!
KIK IS KORMÁNYOZTAK 1996-BAN ÉS 2006-BAN? MIND A KÉTSZER A SZOCIK!
FIZESSENEK AZ AKKORI SZOCI PÁRTTAGOK MEG A BÍRÓI KAR! Jó fizetésük van, mit nekik összedobni 30 Milliárdot!
Apropó, elfeledkeztem a koalíciós partnerről, mindkét időszakban a kormánykoalícióban benne volt az SZDSZ is!
FIZESSENEK AZ AKKORI SZDSZ TAGOK IS!
Akkor még nem kormányszinten intézték a peres ügyeket, Nem a mai gyakorlatból kell kiindulni.
Kedves csepeli MSZP és csepeli Fidesz!
Ma van a Wallis-nap, ma tizenöt éve, 2000. november 7-én (SIC!) írtátok alá a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződést Észak-Csepel, nevezetesen a szántóföld “fejlesztésére”.
Fenomenális szerződést eszelt ki a két párt vagy a mindkét párthoz köthető Wallis cég. “Fejlesztik” a szerződésben szereplő területet, majd eladják jelentkező befektetőknek, s a hasznon megosztoznak. A terület hasznosítása már a rendszerváltás óta napirenden volt Csepelen, mert a közreműködni szándékozók mindig könnyű pénzt szimatoltak ezzel kapcsolatban. Miután eldőlt hogy a szennyvíztisztító a Szabadkikötő út Nagy-Duna felőli oldalán fog megépülni, eljött az idő a fenomenális üzleti terv megvalósítására is!
Miért a Wallis az “ingatlanfejlesztő” a területen? Mert mind a két párt beágyazott volt a cégnél! Utóbb ez ki is derült, 2005-ben a cég élén Bajnai Gordont a fideszes Gansperger Gyula követte! Mellesleg a Wallis HID Rt. nevű leánycégének vezetője Wachsler Tamás volt, aki 1994-ben Orbán vetélytársa volt a Fidesz elnöki székéért, a közelmúlttól máig pedig Kossuth-téri kormánybiztos.
Az észak-csepeli terület, amely a Kis-Duna felé eső oldalon terül el, kb. kétszáz hektáros, ebből az északi rész a fővárosé, a déli 126 hektár Csepelé. Ez az utóbbi lett a szerződés tárgya, szántóföld a terület besorolása mind a mai napig! Ahhoz hogy ezt jó áron lehessen értékesíteni, ahhoz “fejleszteni” kell, magyarul rendezési tervet kell készíteni, majd kijárni a szántóföldből építési övezetté átsorolást. Ez utóbbi a mai napig nem ment, mert a főváros hozzájárulása is kellett volna az átsoroláshoz, ami ugye Demszkyt jelentette volna, amihez kevés volt a csepeli MSZP és a csepeli Fidesz. Persze az átsorolás érintette volna Budapest fejlesztési terveit is, hiszen legalább egy Dunahíd építését előirányozta volna a terv a Galvani út irányába illetve a pesti oldal felé.
A szindikátusi szerződés szerint felmérték a 126 hektár értékét szántóföld minőségben, ezt két ingatlanbecslő cég végezte. Az egyik mint kiderült egy Wallis-leánycég volt, XIII. Klapka u. 11 mint maga a Wallis, azaz egy másik íróasztal ugyanabban az épületben. A 126 hektárt 1 Milliárd 129 Millióra értékelték, azaz kevesebb mint ezer Forint/négyzetméter, 800 m-re a Nemzeti Színháztól, Budapest legnagyobb összefüggő beépíthető területe!
A “fejlesztés” néhány látványterv elkészítését is magába foglalta, például az Urbs Kft. által készített csepeli Manhattan-terv, egy 300 m-es kilátót, három db 100 m magas lakóépületet, és egy zömében négyemeletes házakból álló lakónegyedet is. Ez utóbbi rész lett volna lagunásítva, hogy még értékesebb legyen. Volt egy hagymázas vízividámparkos elképzelés is.
Ezen látványtervek, valamint hirdetési/marketing tevékenység, jogi munkák jelentették a “fejlesztést” amit a Wallis előlegezett meg 300 Millió Forint értékben három évre elosztva. Ezt a “befektetést” Csepelnek ingatlan-apporttal kellett fedeznie. Mivel az átsorolás nem haladt, a terület cirka 1/3-át apportként lekötő szerződéspont nem tudott érvénybe lépni, ezért más területet kellett apportálni. Ez a Kis-Duna parton, a Fekete-cukrászdával szembenlevő szabadterület lett, amit kínjában a Wallis 300 MFt értékűnek fogadott el, holott a felét érte! Évente leszámlázott az ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban cirka 100 MFt+ÁFÁ-t, amit persze nem kellett megfizetni, mert azt hitelezte a Wallis. Lényegében a 10 fős PR Café marketingcégének meg a 28 jogászának a fizetését terhelte a projektre, akik valószínűleg más munkákon (is) dolgoztak, mert évek alatt alig történt valami. Én például a néhány látványterven kívül, egyetlen ingatlanhirdetést sem láttam a terület reklámozására.
A szindikátusi szerződést a csepeli MSZP és a csepeli Fidesz teljes mellszélességgel támogatta. Ellene 2 szdsz-es, 1 kisgazda és 1 miépes szavazott.
Tevékenyen én, Tarjányi László, elleneztem egyedül Csepelen. A szerződés aláírása ellen tüntetést szerveztem, amit maga Csurka tiltott le, ő tudta, miért! Majd én készítettem a Manhattanes plakátot a gúnyversikével, “Manhatten lesz-e neve, Panamában épül-e vagy Tibetbe’, Csepelen a Szigetcsúcson, kétszáz hektár potom áron!”
Minden fórumon résztvettem ahol kifejtettem az ellenvéleményem. 2002 őszén a MIÉP jogán bekerültem az önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságába, ahol ezt a tevékenységemet tovább folytattam. 2003. március 13-i ülésen a polgármester javaslatára szerepelt egy határozati javaslat a Wallis újabb, 128 MFt-os számlájának befogadásáról. Én hosszan, ingatlanfejlesztési példákat sorolva megindokoltam a szerződés hátrányos voltát Csepelre nézve, s hogy évi 100 Milliókat számlázva a semmiért, tíz év alatt a teljes terület a Wallis birtokába fog kerülni apport-biztosítékként! Végre megtörtem az ellenállást, a saját ellenszavazatommal, négy tartózkodással, négy igen ellenében meghiúsítottam a Wallis 128 MFt-os számlájának befogadását! A polgármester a javaslatot visszamondta (!), a két hét múlva bekövetkezett képviselőtestületi ülése már nem is volt témán. Nyáron a polgármester a szerződést felmondta, ősszel Orosz Ferenc alpolgármester más a saját ötletükként tálalta a testület elé a felmondást, amit a 17 mszp-s képviselő meg is szavazott, holott tavasszal a négy igen tőlük volt, s az egyik képviselőjük a bizottság ülésén majdnem tettleg bántalmazott! A tavaszi négy tartózkodó közül kettő fideszes volt, közte Németh Szilárd, viszont ősszel az összes fideszes képviselő a szerződés fenntartása mellett szavazott!
Az ügy két évig húzodott, a Wallis perrel fenyegetett, végül 200 MFt bánatpénzzel távozott!
A területből 84 hektár 2005 decemberében eladásra került a Fadesa-nak 11.3 Milliárd Forintért. Ebből 4 Milliárd járt volna a Wallisnak, ha a szindikátusi szerződés még életben lett volna, mert az eladási árból levonva a 2000-es becsült értéket és az “ingatlanfejlesztési” költséget, a maradékot 65/35 % arányban osztotta volna el Csepel és a Wallis! Levonva a 200 MFt bánatpénzt, Tarjányi László 3.8 Milliárd Forintot spórolt meg Csepel lakosságának!
Még csak köszönetet sem kaptam érte mind a mai napig, kézzelfogható háláról, jutalomról, sikerdíjról nem is beszélve!
A már említett Wachsler Tamás, csepeli megrendelésre, a Helyi Téma című fideszes lapban az ecsetelte, milyen rosszul jártunk, a terület négyzetmétere (a szántóföld!) megért volna 25 ezret is. Ettől függetlenül a véterárat az MSZP és az utánna következő Fidesz is egyaránt költötte, benne a megspórolt 3.8 Milliárdot is!
Kedves MSZP, kedves Fidesz, én megköszönöm hogy tehettem Csepelért, ha már Önök elfelejtették is nekem megköszönni, meghálálni!
“Akkor még nem kormányszinten intézték a peres ügyeket, Nem a mai gyakorlatból kell kiindulni.”
1996, 2006!? hiába voltál tag, te sem tudhatsz mindenről. A párt és a gazdasági ügyek, üzletek nem estek egybe. Azok a “függöny mögött köttettek,” arról a tagságnak nem kellett tudnia, esetleg a pénztárnoknak, sokszor még annak sem.
Beszélsz össze vissza annyi marhaságokat, mintha tudnád, ismernéd az akkori dolgokat. A két kormányzási időszakban köttettek az igazán gigantikus üzletek, amiről fogalmad nincsen, hogy miképpen zajlott. Ez a “Wallis eset” csak töredéke annak, amit a Gyusziék és feriék műveltek a a választók tudta nélkül, mégis a nevükben.
botlábúaknak!
Ne bántsd már szegényt “okos parasztgyerek”-et!
Hadd higgyen a rögeszméjében! 😀
Tarjányi!
Ha ez a cég 1996-ban invesztált és utána 10 évig jól működött, akkor mi a gondod?
Nincs jelentősége annak, hogy éppen ki volt kormányon. Amennyiben pedig a be-
szállítóját nem fizette ki, kormányzattól függetlenül, jogos a per. Látom te is a fideszes
szinten próbálkozol.
botlábúaknak!
Gondolom, kormányszinten intézték el a nem fizetést.
Nem lenne rossz azt sem, ha megneveznéd azt az ellenérdekű felet akinek a javára a kormány beavatkozott az ügybe.
Esetleg felsorolhatnál egy pár a maiakhoz hasonló nyilvánvalóan piacszerzési bírósági ügyet.
Vagy csak simán személyeskedsz?
Azt legalább vetted, hogy nem gazdasági, hanem bírósági ügyekről írtam, az az az ítéletbe való beavatkozásokról vagy annak kísérletéről.
A
Tarjányi Úr!
A nevezett terület eladásából maradt meg az a 2000 millió forint, amiből parádézott a kerület vezetése, amig az el nem fogyott?
fghfjhgkjhk! A megszólítás szerinti kedves csepeli MSZP és csepeli Fidesz költötte el a befolyt pénzt, a 11.3 Milliárdból levonva az ÁFÁ-t, 9.1 Milliárdot. Először az MSZP, utánna meg a Fidesz ami maradt. Közösen léptek be a Wallis-üzletbe, egy gyékényen árultak, a népnek meg eljátszák, az országnak két elitje van, holott EGY SEM! Ami van az nem elit, hanem a kontraszelekció végeredménye! Hol az MSZP-be belépett KISZ-titkárok vezetik az országot, hol meg a Fideszbe belépett KISZ-titkárok! Másutt is ez van, Németországot egy keletnémet KISZ-titkár, azaz FDJ-(efdejot)-titkár vezeti.
A kvóta elleni tiltakozást, aláírásgyűjtést én is aláírnám ha közölnék, hogy hol és mikor ?
Anikó (Krizantém u-ból)!
A téma fontosságára való tekintettel házhoz is kimennek az aláírásért! 😀 😛
OFF:
Ma kétszer volt eddig áramszünet, nemrég a HÉV állt le.
Ugye a gázszolgáltatás és a vízszolgáltatás valahogy még megoldható?
ON: