Villamos, gőzmozdony – játékok óvodásoknak és a közterületekre – videóval!

Youtube

2015-08-08 villamos

Készül már a mini-villamos és a gőzmozdony a csepeli óvodás gyermekeknek – számolt be egy videóval Youtube-oldalán Ábel Attila alpolgármester.

A csepeli önkormányzat nyáron olyan műhelyt nyitott, ahol a piaci árnál olcsóbban tudják a játszóeszközök, köztéri padok, kerítések, ajtók és egyéb faszerkezetek felépítését vagy felújítását elvégezni.

2015 nyarán a Szent Imre tér padjai már így újultak meg, és az Aprajafalva Óvodába is így készültek az első játék-gőzmozdonyok, a 4-es 6-os villamos “óvodai változata”. Információink szerint a parkokban is lesznek nagy meglepetések, amelyek tovább növelik a megújult közterületek népszerűségét a legkisebb és az iskolás korú gyerekek között.

A nyár során folytatódtak az útépítések és a közel 400 millió forintos óvodafejlesztés is, amely során még egy elfeledett háborús bunkert is találtak. A csepeli balliberális ellenzék is “dolgozott” a maga módján eközben: hamis vádakkal támadták meg a polgármestert, amikor tudomásukra jutott, hogy Borbély Lénárd elveszítette édesapját. A hazugságokat a 2014 őszén csúfosan megbukott Horváth Gyula balliberális polgármester-jelölt mellett Tóth Mihály egykori MSZP-s polgármester is kitette Facebook-oldalára, bocsánatot pedig akkor sem kértek, amikor tételesen cáfolták a rágalmakat.

Csepel.info

12 hozzászólás “Villamos, gőzmozdony – játékok óvodásoknak és a közterületekre – videóval!” bejegyzésre

  1. Orsós Rodrígó szerint:

    Tipikus csepel fingós fityeszes cikk. Melldöngetés egy jó adag gyalázkodással, karaktergyilkolászással fűszerezve. Azért Horváth Gyula mellett említésre méltó Rezsipankrátorunk is a futottak még kategóriából, aki még csúfosabban bukott meg mégsem vonja le a konklúziot a vezetőség.

  2. Lovas szerint:

    Egész nap itt írod a hülyeségeidet. Inkább menj dolgozni Orsós.

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    “A csepeli önkormányzat nyáron olyan műhelyt nyitott, ahol a piaci árnál olcsóbban tudják a játszóeszközök, köztéri padok, kerítések, ajtók és egyéb faszerkezetek felépítését vagy felújítását elvégezni.”

    Közmunkásokkal?

  4. Orsós Rodrigó szerint:

    Lovas! Nem hülyesèg ez kisgyerek te is tudod jól.

  5. Lovas szerint:

    Most őszintén: közmunkások szerinted képesek erre? Évtizedekig nem dolgoztak, vissza kell őket szoktatni a munkához.

  6. Orsós Rodrigó szerint:

    Igen, a közmunkások számtalan fajta segèdmunkát el tudnak vègezni szakember vezetèse alatt. Ne lègy naìv.

  7. ebihal szerint:

    Az utolsó bejegyzés kifejezetten kapcsolódik a gyerekjátékokhoz! Ritka egy patkány
    írhatta!

  8. ebihal szerint:

    Lovas!
    Ne fesd az ördögöt a falra!
    Tudod milyen nehéz lenne Németh Szilárdot vagy Ábel Attilát érdemi munkára fogni!
    A főnökeikről nem is beszélve!

  9. Grün Izidor szerint:

    Rodrigó!
    Már megkezdték a zonkológus és szívsebész közmunkások képzését, hogy a zolimpia nyereségéből rendbe tett egésségügy szakellátása biztosítva legyen!
    Nagyobb dolgokról van itt szó mint a Fakarusz faragás! 😀 😛

  10. Grün Izidor szerint:

    ajjajj! Elszartam a becsületet! 😀

    Grün Izidor szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2015. augusztus 31., hétfő – 15:01

  11. felix szerint:

    Valahogy nem megy nektek a tisztességes cikk írás.
    A kültéri játékok kivitelezése profi kezekre vall.

  12. nagyapó szerint:

    Műcigány! Árulja el, milyen segédmunkát tudna elvégezni, amelynek végeredménye egy játék lenne? Gondolom sokféle segédmunkát végzett, u.m. seprés, spénhordás, takarítás, azokból milyen termék készült?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !