Szabó: folytatódjon az öt éve tartó huzavona

A politikus szerint a csepeli emberek tolvajok?

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Az MSZP, Együtt, a PM és a DK most civilként tiltakoznak a “lenyúlás” ellen: szerintük az a lopás, hogy ismét a csepeliek tulajdona lenne az, ami régen is a csepelieké volt

Nem ért egyet Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő azzal, hogy a csepelieké legyen a Csepeli Munkásotthon, és az önkormányzat mentse meg a nagy hírű intézményt. A politikus nyílt levélben válaszolt Borbély Lénárd polgármesternek, és azt ajánlotta, hogy az egyértelmű megoldás helyett inkább folytatódjanak az öt éve sehova nem vezető tárgyalások. Szabó közben csatlakozott ahhoz a Facebook-oldalhoz, amely tolvajnak nevezi a csepelieket azért, mert visszakapnák a tulajdonukat. 

Bár a Munkásotthon súlyos pénzügyi problémákkal küszködik, eddig minden segítséget visszautasított. A közpénzért cserében ugyanis az önkormányzat elvárja a működés átvilágítását, az üvegzseb biztosítását – pont úgy, ahogy az az önkormányzati intézményeknél is történik. Idén harminc millió forinttal támogatta volna a kerület az intézményt, de az üvegzseb-feltétel miatt a pénzt elutasították. Öt éve tart ez a huzavona, a Munkásotthon ennyi ideje nem hajlandó elszámolni a közpénzekkel a nyilvánosság előtt. A helyzetet súlyosbítja, hogy az intézménynél a 2014-es választások idején felmerült a tiltott pártfinanszírozás gyanúja. A balliberálisok újsága hónapokon keresztül a Munkásotthon hirdetéseivel volt tele, és azokat a pártprogramokat is az intézményben tartották, amelyekről később szintén nem mutatták be a számlákat és szerződéseket. A gyanú szerint Szabó Szabolcs képviselő és Horváth Gyula polgármester-jelölt választási kampányát is így támogatták.

Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő most olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely lehetővé teszi, hogy a közhasznú alapítványok esetében ne lehessen a zavarosban halászni, jogi kiskapukat keresni. A csepeli munkások téglajegyeiből épült, nagy hírű intézmény így visszakerülhet Csepel lakosságának ellenőrzése alá. Ezzel a Munkásotthon működtetése és átvilágítása hosszú távra lehetővé válik.

Borbély: Csepel és a csepeliek érdeke, az alapító atyák kívánsága

A Németh Szilárd által benyújtott “Lex Munkásotthon” a legjobb módon szerzi vissza a kulturális központot a csepelieknek, mivel az a javaslat alapján a kerület önkormányzatának irányítása alá kerül. Ezzel biztosítottá válik, hogy mindenkor a csepeliek által demokratikusan megválasztott testület döntsön az intézmény sorsáról, és biztosítsa az intézmény működtetését. – írta Borbély Lénárd csepeli polgármester abban a felhívásban, amely kedden látott napvilágot.

“Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa esküt tett arra, hogy mindig Csepel és a csepeliek érdekében végzi munkáját. Ezért a csepeli polgárok nevében arra kérem Szabó Szabolcsot, hogy támogassa a Németh Szilárd által benyújtott törvényt. Ezzel betartja azt az ígéretét, hogy képes az összefogásra, ha a kerület és a csepeliek érdekeiről van szó. A csepeli kétkezi munkások, az alapító atyák közös tulajdonban hozták létre és működtették a Munkásotthont. Ma is azt akarnák, hogy az intézmény köztulajdon legyen, és fennmaradhasson az a kulturális érték, melyet ránk hagytak.” – emelte ki Csepel polgármestere.

Szabó: folytatódjon a huzavona

Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő, aki a csepeli balliberálisok közös jelöltje volt, a Facebook-oldalán válaszolt Borbély Lénárd polgármester nyílt levelére. A Szigetvári Viktor által vezetett Együtt politikusa a megoldást jelentő javaslat visszavonását és az öt éve tartó, de sehova sem vezető tárgyalások folytatását kérte. Szabó szerint így közös sajtótájékoztatón lehetne bejelenteni, hogy a felek öt meddő év után folytatják a sikertelen kompromisszum-keresést.

Szabó Szabolcs közben csatlakozott ahhoz a Facebook-csoporthoz, amely szerint az, hogy a Munkásotthon ismét az intézményt felépítő csepeliek tulajdonába kerülne, egyet jelent a lenyúlással, lopással. Az állítólag civil kezdeményezésre tolvajozó, de többségében az MSZP, a DK, a PM és az Együtt politikusaiból, családtagjaikból álló közösség élőlánccal szeretné megakadályozni, hogy az intézmény ismét a csepelieké legyen. “Az MSZP nem fog 4 méter magas szögesdrót-kerítést építeni a Munkásotthon köré. De nem fogjuk ölbe tett kézzel nézni sem, hogy Csepel utolsó független intézményét is lenyúlják. Ezúton csatlakozunk a Munkásotthon felhívásához és kérjük a csepelieket, hogy kövessék a Csepeliek Munkásotthona Facebook-oldalt, és álljanak melléjük a jó ügyért!” – tették közzé a magukat pártsemlegesnek mondó, főként párttagokból álló “civilek”.

Csepel.info

Szabó Szabolcs válasza

Tisztelt Polgármester Úr!

2015. június 16-én közleményben kérte támogatásomat a Csepeli Munkásotthon ügyében.

Természetesen állok az Ön rendelkezésére minden Csepellel kapcsolatos ügyben, mint ahogy azt már többször is jeleztem, szóban és írásban egyaránt. Bár eddig Ön nem tartott igényt a közreműködésemre, de most örömmel nyugtáztam véleményének megváltozását. Ráadásul ismeri az elérhetőségeimet, így a jövőben nem csak a nyilvánosságnak szánt közleményben, hanem személyesen is meg tud keresni. Akár e-mailben, akár telefonon, akár személyesen is.

Biztosíthatom arról Polgármester Urat, hogy a Munkásotthon ügyében is számíthat a segítségemre. A csepeliek érdeke ugyanis, hogy mindkét fél – vagyis az Önkormányzat és a Munkásotthon Alapítvány Kuratóriuma – számára is megfelelő megoldást találjunk ebben a roppant nehéz helyzetben. Sajnos tapasztalatom szerint az elmúlt években annyira elmélyült a konfliktus, hogy bizonyára hosszú idő kell majd a megfelelő bizalom újbóli kiépüléséhez a két fél között, de a magam részéről mindent meg fogok tenni a folyamat felgyorsítása érdekében. A megoldás felé vezető út első lépésének tekintem, hogy bár Németh Szilárd határozottan tagadta a tegnapi általános vitában, de Ön a közleményében őszintén elismeri, hogy jelen esetben egy egyedi ügyre szabott törvénymódosítás került a Ház elé.

Meggyőződésem, hogy a „lex Munkásotthon” néven elhíresült törvényjavaslat nem a megoldás irányába vezet, annak elfogadása csak az évek óta tartó parttalan viszálykodás további elmérgesedéséhez vezetne. Egyrészt egy jogállamban nem elfogadott egyedi ügyekre általános érvényű szabályokat törvénybe iktatni, másrészt a lassan két és fél évtizede fennálló status quo-t nem lehet ilyen egyszerű módon átírni.

Mindezek alapján a következő megoldási javaslattal élek Polgármester Úr felé:

1, Haladéktalanul kezdeményezze, hogy Németh Szilárd vonja vissza az említett törvénymódosítást (T/5128 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosításáról), mert az nem kompromisszumos úton kívánja rendezni a Munkásotthon ügyét.

2, Azonnal üljünk le tárgyalni közösen a Munkásotthon kuratóriumával. Tárgyaljuk újra közösen az Önkormányzat és a Munkásotthon Alapítvány között korábban már egyszer megkötött együttműködési megállapodást, valamint beszéljük át annak feltételeit.

3, Álljunk ki közösen a csepeli nyilvánosság elé, és közös sajtótájékoztatón jelentsük be: közösen kompromisszumos megoldást fogunk találni a helyzet rendezésére.

Budapest, 2015. június 18.

Üdvözlettel,

dr. Szabó Szabolcs
Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője

Forrás: Facebook

28 hozzászólás “Szabó: folytatódjon az öt éve tartó huzavona” bejegyzésre

  1. Tóth Kati szerint:

    Könyörgöm tiltsuk ki ezt a kis liberális bu..t a kerületünkből!Igazi kenyérpusztító dumagép ez a Szabó.Semmit soha nem akarnak megoldani,mert az nekik nem megy,csak a duma,a szájtépés,a sötét emberek hülyítése és persze a lopás.Azért van annak egy diszkrét bája,hogy ők neveznek másokat tolvajnak.

  2. Lovas szerint:

    A csepeli munkások ezt nem komcsifészeknek építették! Teljesen egyértelmű a tiltakozók pártállása alapján, hogy ők nyúlták le a Munkásotthont.

  3. Orsós Rodrígó szerint:

    “A csepeli munkások ezt nem komcsifészeknek építették!”
    Pont ezért kell megvédenünk a Szilárd féle brigádtól! Rablótanya lenne ez is mint az önkori.

  4. ebihal szerint:

    Tóth Kati!Azért csak kibújik belőled a repedtsarkú!

  5. ebihal szerint:

    Lovas!
    Veled már előfordult, hogy mellébeszéltél/finoman fogalmazva/, miért égeted magad?

  6. Lovas szerint:

    Orsós! A Németh Szilárd féle csapatot választották meg Csepel vezetésére. Ha majd másokat választanak meg, akkor majd mások döntenek a Munkásotthonról. Remélem lesz annyi esze a csepelieknek, hogy nem választanak meg többet kommunistákat meg olyan új komcsikat, mint ez a Szabó. Látható, hogy a komcsik most is tiltakoznak a demokrácia ellen. A Munkásotthonban ők csak a prédát látják.

  7. Orsós Rodrígó szerint:

    Lovas! Úgy tudom pont a törvènymódosìtàst benyújtó Nèmeth lett kirúgva a csepeliek àltal. Nemde? A kommunista fideszes brancs csak egy èrtèkes ingatlant ès hatalma fitogtatàsàt làtja benne. Presztizs kèrdès szàmukra. Ezèrt kell, hogy a csepeliekè maradjon. Tudom te mutyi pàrti vagy, de ne legyen màr a Munkàsotthon is egy újabb mutyi tàrgya.

  8. Lovas szerint:

    Csepel vezetése fideszes. A komcsi jelölt akkorát bukott, mint az ólajtó. Te ezt tényleg nem tudtad?

  9. joságos szerint:

    Ahogy én emlékszem tavasszal a Fidesz és a helyi vezére bukott egy hatalmasat!

  10. nagyapó szerint:

    “Az MSZP nem fog 4 méter magas szögesdrót-kerítést építeni a Munkásotthon köré. ” Csepeliek értik? Le vannak “niggerezve”. Ki vannak zárva a Munkásotthonból.
    Köszönjük MSZP!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. felix szerint:

    Vén pöcs.
    Ne hazudj.
    Nézd már meg, hogy korábban kik voltak a tulakdonosok.

  12. mandaf szerint:

    Akkor mostantól csak mszp, dk, együtt és pm-es pártigazolvánnyal lehet a Munkásotthonba belépni!!!!!
    Igen, ez a bolsevik „demokrácia”

  13. felix szerint:

    Igaz, hogy hazugság, de te így működsz.

  14. mandaf szerint:

    Akkor csak “felix” igazolvánnyal lehet belépni és hosszabb ideig tartózkodni az intézményben:(

  15. hajaj szerint:

    Ebben az intézményben nyomult felix is a fletóra. Nevezetes és nem felejthető. Volt nyalás bő nyállal rendesen, ahogyan csak lehetett, maximális nyelvcsapással/perc.

  16. felix szerint:

    hajaj!
    Mi ez a formabontás?
    Az “etikus” neveden szoktál ilyen paraszt lenni.
    Hajajt beégeted és csak a Gondolkodó marad?
    Mi lesz így a “vetésforgóval” ?

  17. felix szerint:

    hajaj.
    Ha nem felejthető volt, akkor ugye nem esik nehezedre idézni belőle.
    Szerintem ezzel is beégsz.
    Hajrá öcsi.

  18. hajaj szerint:

    Idióta metszetfarkú vagy.

  19. felix szerint:

    Mi van töki manó.
    Elvakult lettél az önfényező kadtedrál üveg ablakaidtól?
    Válassz inkább egy negyedik nevet, de azzal ne legyél ennyire undorító.

  20. Qvik szerint:

    Ej-ej elvtársak !
    Gondoljátok végig a lehetőséget ! Esetleg 2018-ban egy rámenős radikális jobbikos lesz a polgármester. Nyilván ez is lehetséges, mert Grün szerint egy másik helyen leíródott, hogy “hüje szavazók” itt Csepelen is lehetnek. Ezek a “hüjék” pedig mindenre képesek. Akkor viszont az elvtársak és tovarisok kirúgattatnak !

  21. Lovas szerint:

    Qvik: te nem ismered a csepeli jobbikosokat. Legutóbb épp a Munkásotthonnál randiztak a komcsikkal, és vonultak fel együtt velük. Az elvtársak és tovarisok azért félnek, mert a fideszesek jönnek, és nem azrt, mert a jobbikosok. A Fidesz a Csevakban már megmutatta, hogy nem szarozik 😀

  22. Grün Izidor szerint:

    Qvik!
    “Akkor viszont az elvtársak és tovarisok kirúgattatnak !”
    Nem eszik azt olyan forrón!
    Kell valaki aki ért valamihez és dolgozik! 😛 😀

  23. Qvik szerint:

    Lovas !
    Lehet, hogy igazad lesz !

  24. hajaj szerint:

    Közhangulatot demoralizáló vezére Csepelnek. Kártékony idióta, akit élete során a siker messze nagy ívben elkerült, mert arra méltatlan volt szerény képességű gondolkodása, és tevékenysége kapcsán.

  25. felix szerint:

    Azért mert ezer néven jelenteted meg magad, még nem vagy sikeres.
    Óriási sikered jelképe az itteni vergődésed.
    Hajaj.
    Tegyél fel még pár darabot a csontig nyaló íméleidből.

  26. hajaj szerint:

    Látom nagyon megtalált a 16:41-es vasárnapi. Annyira idióta, legnagyobb kártékonya vagy Csepelnek, e szép hazának, hogy képtelen vagy észre venni az egész életed tévelygését. Ezért is menekültek közeledből lányaid, egyre messzebb. Kibírhatatlan senkiházi vagy, aki csak a közhangulat demoralizálására képes. Minek élsz Te itt, e szép hazában. Amikor, akár a sivatagot is dúlhatnád. Vedd észre, nincs szükségünk rád e hazában. Fogadd meg a fáklyavivőd szlogenjét: “el lehet innen menni,” de mielőbb. Fölösleges neki tovább véresre nyalni, még mindig nem fogod fel, hogy az egész ország megveti, s Te ennek ellenére őt követed. Meddig? Itt látszik az 1/2 igazán! Ez vagy te.

  27. felix szerint:

    haja4
    Te becsavarodott farok.
    Boldogan élek a lányaimmal. A kint élő májusban volt itt.
    Tudod mi családi körben egészen remekül elvagyunk és nem járunk nyalni, mint te a fiaiddal.
    Vasárnap ismét összejön a család. Majd megint megmutatom nekik a baromságaidat. Legutóbb is jót nevettek rajtad, de nem értették, hogy ilyen barommal egyáltalán miért állok szóba.
    Mondtam nekik, hogy ezt az állatfajtát imádom szelídíteni.

  28. fghfjhgkjhk szerint:

    Ez a Tóth Kati még megvan? 🙂

Itt lehet hozzászólni !