Veszélyben a Munkásotthon – az önkormányzat lehet a megmentő

Szerdán érkezhet a mentőöv

Csepel.info

Egy új törvényjavaslatnak köszönhetően visszakerülhet a Csepeli Munkásotthon a csepeli polgárok kezébe, és rendeződhetnek a működtetés súlyos problémái. Információink szerint az intézményben az elmúlt hónapokban már  vészhelyzet volt, miután visszautasították a működtetés átláthatóságáért cserében felajánlott tízmilliókat.

A Csepeli Munkásotthont és a Csepel SC-t még az MSZP-s vezetés mutyizta ki az önkormányzat – és így a csepeli polgárok – ellenőrzése alól. A törvény kiskapuinak és a zavaros ügyleteknek köszönhetően a balliberálisok milliárdokkal rövidítették meg a csepelieket. A Csepel SC-t például Podolák György segítségével gyakorlatilag egy offshor-cégcsoport kezére játszották át.

A Csepeli Munkásotthon az állami támogatásoknak köszönhetően működőképes maradt, ám súlyos pénzügyi problémákkal küszködik. Az intézmény működtetése külső szereplőknek azonban teljességgel átláthatatlan. Honlapjukon máig nincs a közpénzekből működő szervezeteknél megszokott “üvegzseb”. A választások idején felmerült a tiltott pártfinanszírozás gyanúja is, miután a csepeli balliberális pártok újsága hónapokon keresztül a Munkásotthon hirdetéseivel volt tele.

Az önkormányzat idén harminc millió forinttal szerette volna támogatni a választások után padlóra került Csepeli Munkásotthont, de cserében átláthatóságot kért. A Munkásotthon vezetése azonban visszautasította a kerület segítségét, és inkább különböző hirdetésekben, a Facebook-on próbáltak meg feltételek nélküli támogatókat szerezni. Olyanokat, akik nem kíváncsiak arra, hogy mi történik a pénzükkel. Ezek a próbálkozások információink szerint sikertelenek maradtak.

A Csepel.info úgy tudja, hogy Németh Szilárd országgyűlési képviselő most olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely lehetővé teszi, hogy a közhasznú alapítványok esetében ne lehessen a zavarosban halászni, jogi kiskapukat keresni. A csepeli munkások téglajegyeiből épült, nagy hírű intézmény így visszakerülhet Csepel lakosságának ellenőrzése alá. Ezzel a Munkásotthon működtetése és átvilágítása is hosszú távra lehetővé válik.

A csepeli balliberális pártok várhatóan tiltakozni fognak az intézmény megmentése miatt.

Csepel.info

47 hozzászólás “Veszélyben a Munkásotthon – az önkormányzat lehet a megmentő” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Megmentünk benneteket, ha beledögletek is?! 😀 😀

  2. Lovas szerint:

    Nem fognak tiltakozni a balliberális pártok a Munkásotthon megmentése miatt, ha nem volt tiltott pártfinanszírozás. Csak akkor fognak tiltakozni, ha igazak a vádak.

  3. felix szerint:

    Min[ mély logika.
    Mondhatni egyedi.

  4. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Ne bántsd szegényt!
    Ilyen logikára kétharmadot lehet bazírozni! 😀

  5. nin csen szerint:

    Történhetne már valami, mert olyan az egész épület amikor belépsz mint egy halottas ház.Minden normálisan működő kerületben kellene egy jól működő kultúrális hely. Most csak a Jimy műsorára telik meg, nézőkkelNagyon szép a színház pl. lehetne színvonalas műsorokat rendezni. nem csak magyarnóta esteket.(az is lehet)Évekkel ezelőtt nagyobb pezsgés volt!!!Nem kellene a CSEPELIEKET lenézni itt is sokan látogatnának színvonalas műsorokat biztos vagyok benne.Nem mindenki tud bemenni a városba szorakozni,sok nyugdíjas szívesen nézne jó színházi előadást, verses előadásokat.Nagyon jó a Császár Angela,vagy szívesen hallgatnánk a Bagdy Emőke előadását.Remélem sokan egyet értenek velem!!!! Reméljük nem nagy kérés fiatal vezetőt aki kreatív ötletes és nem akadályozni a munkájában inkább támogatni!!!!!

  6. Grün Izidor szerint:

    Nin Csen!
    “Évekkel ezelőtt nagyobb pezsgés volt!!!”
    Haj, azok a régi szép coci idők!
    Majd most a Golgota sorsára jutnak, államérdekből de a póógárok nevében! 😛 😀

  7. spectator szerint:

    Grün és Izidor !
    Én még voltam a Munkásotthonban a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának bérleti hangversenyein. Bizony, mert ilyen is volt. Aki másra vágyott, minden évben mehetett kihelyezett színi előadásra. Pl. : Denevér szilveszterkor. Esetleg a Munkásotthon saját előadásaira, csepeli műkedvelő színészekkel : Dicker Lajos, Dicker Ferenc, Stb. Szükség esetén teljes névsort és előadáscímeket adhatok, dátumokkal.

  8. spectator szerint:

    Grün és Izidor !
    Ne akarj mindég okosabb lenni !

  9. Grün Izidor szerint:

    spectator!
    Akaratod ellenére ezzel a hsz.-del Te is csak azt bizonyítod, amit “nin csen” hozzászóló társunk, hogy:
    “Évekkel ezelőtt nagyobb pezsgés volt!!!”
    .
    Ha jól tudom a M.O. magánkézben van.
    Tudom, hogy ez a tény nem akadályoz semmit, hisz ma egy törvényt meghozni negyedóra cakundpak!
    Mindenesetre helyezkedjünk várakozó álláspontra! 😀 😀

  10. spectator szerint:

    Sajnos nem tudok képeket feltenni.
    Ezért példák :
    CSEPELI MUNKÁSOTTHON SZÖVETKEZET
    1929, szeptember 22 vasárnap este 8 órakor
    A GYIMESI VADVIRÁG
    Csepeli amatőrök : Szentjóbi Mihály és neje, Dicker Lajos, Kovacsics Irén, összesen 20 személy
    Továbbá : Előkészületben : Mit susog a fehér akác – operett
    Helyárak : I. hely 1.20 pengő, II. hely 1 pengő, III. hely 70 fillér, karzat 50 fillér
    Vasárnap 3 -7 össztánc

    Ezenkívül több plakát is van

  11. nagyapó szerint:

    “Veszélyben a Munkásotthon – az önkormányzat lehet a megmentő.”
    És mi lesz a Csepel SC sorsa?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Orsós Rodrigó szerint:

    Sürgősen kell Németh Szilárdnak a Csepeli Munkásotthon. Inform-ációink szerint ugyanis az általa VI. 9-én beterjesztett törvénymódosítást /www.parlament.hu/irom40/05128/05128.pdf/, már szerdán, június 17-én, sürgősséggel tárgyalná a parlament. Németh javaslatával blogunk is foglalkozott. („Veszélyben a Csepeli Munkásotthon!”, 2015. június 15.)

    Úgy látszik, valamitől megijedhetett a Csepelen megbukott országgyűlési képviselő, mert a cikk megjelenése után elérte, hogy törvényjavaslatáról, a lehető legsürgősebben döntsön a parlamenti fülkeforradalmi többség. Talán attól fél, hogy törvénymódosításának szokásos tárgyalása lehetőséget adna frakciótársainak is a gondolkodásra, a csepelieknek meg időt arra, hogy a minden egyeztetés nélküli javaslatára reagálhassanak? Attól fél, hogy a blogunkon megjelent írást eddig olvasók több ezres tábora tovább nő, s kiderül, hogy hatalmi törekvéseit a csepeliek döntő többsége sem támogatja? Vagy csak meg akarja mutatni, hogy ki az úr a háznál, s akár tetszik, akar nem, az lesz, amit ő akar. Szerintünk egyértelmű: Németh urat nem érdekli a csepeliek, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány dolgozóinak, kuratóriumának, véleménye. Igaz, eddig sem érdekelte, kísérletet sem tett arra, hogy az itthon és külföldön is elismert közművelődési intézmény vezetőivel, munkatársaival megbeszélje javaslatait. forrás: Csepel Újság

  13. Grün Izidor szerint:

    spectator!
    Itt van néhány kép válogass!
    http://www.csepel-sziget.hu/wordpress/?p=110
    .
    Sajnos én nem emlékszek az 1929-es állapotokra, mert még apám is csak 8 éves volt akkoriban!
    Nekem már a jelenlegi kép jelentette és jelenti a Munkásotthont!
    Kár elherdálni néhány beteges akarnok miatt! 😀

  14. spectator szerint:

    Grün Izidor !
    A Csepel-sziget honlapon bemutatott könyvet már forgattam. Drucker Tibor a Munkásotthon igazgatója volt hosszú ideig. De azért tévedhetett. A második képen látható impozáns épületet 1920-ra készített el Diebold Henrik csepeli építőmester és csapata. Sajnos ez nem állhatott 1963-ban, mivel amerikai felszabadítóink 1944. júniusban lebombázták több csepeli épülettel együtt. (ugyancsak Diebold épülete kultúrház). Aztán kapta a Munkásotthon jelenlegi Szoc-reál homlokzatát.

  15. Tarjányi László szerint:

    Nin csen: kellene, lehetne, látogatnának, nézne, hallgatnánk!

    Csupa feltételes mód!

    Marhaság! Azért nem mennek többen, mert nincs fizetőképes kereslet a nyugdíjasok részéről, más korosztályok meg nem járnak művelődési házba. Spórolnak a nyaralásra. A fiatalok meg nemzeti rockra járnak, köpnek az MSZP-re és a Fideszre is, a hollókosztra meg főleg!

    Majd lesz közönség, ha óvodás kortól magyarnak nevelik a gyermekeket, s nem az idegen lesz a szép! Vegyék már tudomásul hogy a moszkovita, internacionalista és a euro-atlanti, judeo-keresztény katyvasz is megbukott! Ázsia, Afrika itt kopog az ajtón, ideje az egymás tépését befejezni, mert majd legfeljebb egymást utáló vén koldusok lehettek hajdani hazátokban! Ekkora marhákat mint az ejróperek még nem hordott a hátán a Föld, kiveszik alóluk a kontinenst!

  16. Orsós Rodrigó szerint:

    Normális ember a náci, ordas eszmékre köp, meg a “nemzeti” rockra.

  17. Orsós Rodrigó szerint:

    ..ja, meg a fityeszre és a hataloméhes vezetőire, akik kivezetnek minket Európából.

  18. Orsós Rodrigó szerint:

    Vigyétek a Csepel SC-t is, dobjuk oda Németh Rezsihuszárnak, kenje a fejbőrére, addig úgysem nyugszik amíg mindent el nem bitorol. Majd beszántja vagy tudja is ő mit akar.

  19. Orsós Rodrigó szerint:

    Most így akar bosszút állni a csepelieken amiért nem választották meg.

  20. Tarjányi László szerint:

    A normális embereket hamarosan megeszik az afrikaiak! A többi meg tudja magát védeni!
    Úgy kell nektek, hirdessétek csak a parttalan liberalizmust!

    1986-ban megjósoltam a kommunizmus bukását, amelyet 2010-re vártam. Három év múlva megtörtént. Évekkel ezelőtt megjósoltam hogy 2050-ben Európában emberevés lesz, Gordon tanúsíthatja! Azt hiszem, egy évtizedet sem kell várni, elég a képeket megnézni, mit csinál az afrikai csürhe a délolaszországi kisvárosok utcáin? Lehet hogy klónozni kellene VALAKIKET?

  21. felix szerint:

    Én már 1982-ben.
    És igazam lett.

  22. Tarjányi László szerint:

    Kár hogy mint párttag, nem tettél érte! Akkor hamarabb is megbukhatott volna!

  23. Tarjányi László szerint:

    Orsós Rodrigó, nézd már meg a neten a Bosznia-Izrael futballmérkőzés képeit! Majd meglátod, a mai fiatalok mire köpnek! Nem a náci, ordas eszmékre, hanem az izraeli zászlóra! A kinyújtott karral sem “ave Caesar!”-t köszöntek, éljen Palesztínával pedig nem nehéz egyetérteni, nekünk magyaroknak sem!

  24. felix szerint:

    Tarjányi László.
    Látod te kis ostoba?
    Éppen, hogy a párt buktatta meg.

  25. Orsós Rodrigó szerint:

    Tarjányi László! Futballhuligánok mindenhol vannak, ehhez elèg egy hazai meccs is. Szerencsètlenek azt sem tudják sokszor mi lett az eredmèny, mert nem szurkolni mennek. Na ezeknek a vèlemènye kit èrdekel?

  26. hajaj szerint:

    Ha már ismertetjük a számokat akkor én már 1980-ban. Véghelyi Andor megmondhatná. Az, hogy ki, kik buktatták meg, gyorsan illik utána nézni, mert óriási tévedés amit írtál. Akkor most ki az ostoba?

  27. hajaj szerint:

    Ja, hogy most hasonló célból kezdeményeztek a “béna kacsa Európával?” Akik saját magukat is képtelenek megvédeni. Ilyen európai szintű gyenge vezetéssel nem lehet csodálkozni.
    Hol vannak a Margaret Thatcher szintű karizmatikus politikusok? Már a férfiak között is lámpással kell keresni. Európát legyengítették, mint hazánkat, s most indult be igazán, a bevándorlókkal “megspékelve!”
    Emlékezünk-e a két német állam egyesítése mibe került Bonnak, Berlinnek? Még ma is nyögik a nyugatiak (volt NSZK). Európa? Miközben özönlenek az amerikai katonák hazánkon is keresztül Ukrajnába hadgyakorlatra! Új hír az amik a volt szoc. országok, ma NÁTÓ, az Unió tagjainak területén, köztük MO.-n is fegyverarzenált építenek ki, mondván, hogy “csökkentsék ezen országok félelmét az oroszoktól.” Tehát az újabb hazugság jegyében megvan a kitalált jelige, szlogen. A varsói tömb felbomlása óta, most fordul elő először, hogy az amik ezen területekre telepít fegyveres övezeteket.

  28. hajaj szerint:

    Mintha Lézer úr ma mondta volna, hogy nagy bajban van az állam, anyagilag, azért is kell a felduzzasztott állami apparátust is mielőbb leépíteni. Úgy tűnik mielőbb át kell a költségvetést csoportosítani, fontosabbnak vélt kiadásokra, mert vennünk kell.

  29. Grün Izidor szerint:

    spectator!
    Akkor ez a Munkásotthon témád hajaz a nagyapám kisbaltájára, ami kb. 300 éves csak néhányszor nyelet, néhányszor pedig fejet cseréltek rajta!
    De attól még tőle maradt rám! 😀

  30. felix szerint:

    hajaj.
    Nem tévedtem.

  31. Orsós Rodrigó szerint:

    Miért is kell nekik annyira a Munkásotthon?
    Ja, mert a rezsihuszár bosszúhadjáratot folytat Csepel ellen?
    Hajtson neki fejet mindenki, vagy nem marad itt kő kövön semmi?

  32. spectator szerint:

    Izidor !
    Köszönöm megjegyzésedet ! Valóban csepeliként minden csepeli esemény és tény érdekel. Egyébként gyűjtöm a Csepel-vonatkozású érdekességeket. Van 13 db Munkásotthon plakátom.

  33. Tóth Kati szerint:

    Már a neve is borzalmas”Munkásotthon”.Le kell dózerolni,egy igazi szőrnyű szocreál épület,Csepel egyik legrondább építménye.Komcsik ilyeneket bírtak építtetni.Sose volt érzékük a szépre,sose volt stílusuk.Szépen kérem bontsák le ezt a förmedvényt!

  34. Grün Izidor szerint:

    tóth Kati!
    Nézd meg ezt!
    A kijevi egyetem így néz ki, a szovjet stílushoz igazítva!
    Ahogy lenéztem a hotel Rusz 19. emeletéről majdnem kiestem az ablakon! 😀
    http://wikimapia.org/1884930/hu/A-Tarasz-Sevcsenko-Kijevi-Nemzeti-Egyetem-f%C5%91%C3%A9p%C3%BClete#/photo/2196129

  35. Tóth Kati szerint:

    Kár,hogy nem estél ki.

  36. kispajtás szerint:

    Tóth Kati!
    A Szikratávíróból autószalon lett – stílusosan 🙂

  37. spectator szerint:

    Tóth Kati !
    Fékezd Magadat ! Kultúremberhez nem illik ez a stílus !

    Egy csepeli

  38. felix szerint:

    Akinek a munkásotthon borzalms név, az nem kultúrember

  39. nagyapó szerint:

    spectator! Egy apróság! Drucker úr írásával szemben a Munkásotthon nem a baloldal, hanem annak vezető ereje, a szocdemek főhadiszállása volt. Ők élesen elhatárolódtak a csekély számú kommunistától. Mivel a szakszervezeteknek irodáik nem lehettek a WM-ben, így a tagdíjakat is itt szedték. Az épület igazából a munkásoké volt. És most kié?
    A csepelieké? Nem, hanem egy szűk klikké, mint a Csepel SC. Eddig fejték a zállamot, jól éltek, most produkálni kéne. Többet nem lehet kivenni, jöhet a zállam??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  40. v39 szerint:

    Kedves Barátaim Bal és Jobboldalon !
    Én, mint csepeli helytörténész kérek mindenkit a lehiggadásra.
    A Munkásotthon keletkezésének idején, (ötlet 1915-től) nem volt ilyen pártviszony. mint manapság. Tehát a mai viszonyokat leképezve gondolkodni a 20. század elejéről értelmetlen. A történések jól megvilágítva az 1934-ben kiadott CSEPEL MONOGRÁFIÁBAN olvashatók. E könyv megtalálható honlapomon is : http://www.v39endre.fotoalbum.hu címen.
    Akit érdekel Csepel, érdemes elolvasni az egész könyvet.

  41. figyeltek? szerint:

    http://index.hu/kulfold/2015/06/15/lengyelorszag_usa_nehezfegyverek/
    Érdekes, hogy a BBC tudósításában Magyarország is az amerikai nehézfegyverzet egyik lehetséges tárolóországaként szerepel.

  42. Petróleum szerint:

    A Petróleum kikötő c. könyv kapható még valahol?

  43. Grün Izidor szerint:

    Petróleum!
    Üsd be a gugliba és valamelyik antikváriumban biztosan!

  44. v39 szerint:

    Úgy látszik, a Munkásotthon nem is érdekes.
    Össze-vissza zagyváltok mindenfélét.

  45. Ábel Attila szerint:

    Kedves Vitatkozók!

    Minden Csepelt szerető ember közös érdeke, hogy a Munkásotthon ismét a csepeli munkásoké, csepeli embereké legyen. Ma ez felel meg az alapító atyák eredeti kívánságának. A jelenlegi átláthatatlan jogi és pénzhiányos krízishelyzetből a kerület önkormányzata tudja kimenteni az intézményt.

    A Munkásotthon sorsáról így mindig azok tudnak majd dönteni, akiket a csepeli emberek a kerület vezetésével bíznak meg. Ennél jobb megoldást senki nem tud, aki valóban jót akar ennek a nagy hírű intézménynek.

  46. öregedöbandi85 szerint:

    Tarjáni László!Minden irásoddal egyet értek,mert ebben a kis hazánkba már mindenkinek több joga van,bárhonnan jött,főleg,ha nem keresztény.Már lassan a fejünkre nőnek ezek a hazátlan,jött,ment senkiháziak,ha hagyjuk.Akik a Magyar törvényeket,a kulturánkat nem akarja be tartani,ki kel söpörni oda ahonan jöttek.Lassan a Palesztinok sorsára jutunk.Ide csak a Magyar törvényeket betartó és tistelő embereknek van helyük.Et az én véleményem,de bízom benne,hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Itt lehet hozzászólni !