Éles vita „cenzúráról”és elszámoltatásról

Csepel.info

Szenteczky vallomas

Nyílt levélben fordult a Csepeli Hírmondóhoz blogoldalán Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke és frakcióvezetője. A politikus szerint negyven feljelentést tett ellene a Fidesz.

Ábel Attila alpolgármester szerint az önkormányzatnál feltárt bűncselekményeknél ismeretlen tettes ellen tettek feljelentéseket. Mivel az elszámoltatás során évi kétmilliárd forintot sikerült megtakarítani, szerinte ezzel csak a csepeli adófizetők nyertek. Az alábbiakban Szenteczky János nyílt levelét és az alpolgármesterrel készült interjúnkat olvashatják.

Szenteczky János nyílt levele:

Tisztelt Csepeli Hírmondó “A Szerkesztőség”-e!

Ha én leírok valamit, azt a nevemmel vállalom – aláírom! Ez -miközben legutóbbi számukban kioktatni próbálnak- nem mondható el Önökről! Az impresszumuk alapján persze felsorolhatnám az ott szereplő neveket, de tudom, hogy a felsorolt munkatársak legtöbbje, jó szándékú, a szakmáját és a munkáját szerető ember, akik talán nem is tudtak az Ő nevükben is aláírt flekkről! És persze írhatnám a címzettek között Ábel Attila alpolgármester nevét is! Bár az ő neve nem szerepel az impresszumban, de egy-, a Csarnai Attilával (az ö neve viszont ott van a munkatársak között) folytatott elektronikus levelezésünk során korábban bebizonyosodott: az alpolgármester még a lapban való megjelenés előtt ellenőrzi a cikkeket. Jobb híján ezért maradjunk az “Önök” megszólításnál!

Szóval Önök a Csepeli Hírmondó 2015. március 26-ai számában Karakterek címmel megjelent írásukat így fejezik be: “Egyidejűleg szíveskedjék -az ésszerűség határian belül- tetszőleges terjedelemben, akár karakterek százaiban, ezreiben megírni nekünk pontosan, jelenleg hány büntetőeljárás is folyik ön ellen, mert mi már teljesen elvesztettük a számokat. Közölni fogjuk. Azt is. Tudja, karakter dolga ez is. Mint minden a világon.”

Köszönöm szíves érdeklődésüket és felajánlásukat – élni kívánok vele. És bár nem tudom, hogy Önöknek mit jelent az “ésszerűség határa”, bízom benne, hogy az elmúlt öt év elfelejtett korrekt tájékoztatási szándékát most pótolandó, az általam leírtakat ígéretükhöz híven maradéktalanul leközlik.

Tekintettel arra, hogy azokról a feljelentésekről és büntető eljárásokról, amelyeket a nyomozó hatóságok -bűncselekmény hiányában!- még azelőtt megszüntettek, hogy arról én hivatalosan is értesítést kaptam volna, az “ügyeim” számbavételénél csak a csepeli fideszes tisztségviselők kétes dicsekedéseiből indulhatok ki.

E szerint több, mint 40 feljelentést indítottak ellenem 2010 óta. Ebből a gyanúsításig a mai napig mindösszesen 5 eljárás jutott – amiből kettőt azóta szintén bűncselekmény hiányában megszüntettek. Kettő tárgyalása -egyesítve- jelenleg is zajlik a kispesti bíróságon, első fokon.

Az ötödikkel-, az ún. lakásmutyival kapcsolatban magam is gondban vagyok. Az ügyészség immár másodszor ejtette a vádat ebben az ügyben, míg az ügy egy részével kapcsolatban -állítólag- vádirat született. De ezt én mind a mai napig nem kaptam meg! Ezért azt javaslom, ha ez ügyben többet szeretnének tudni, forduljanak a kommunikációért felelős Ábel Attilához, hiszen a közreműködésével és szerkesztésével készülő internetes felületek már több mint egy hónappal ezelőtt a vádirat birtokában (!) szórták rám a szennyet! És ha már vele egyeztetnek, ugyan azt is kérdezzék meg tőle, hogy hogyan jutott a birtokába olyan vádiratnak, amit az érintett fél (vagyis jómagam) még mindig nem kapott meg?!

Folyamatban van még továbbá két eljárás ellenem becsületsértés, rágalmazás miatt, amiből egyet már -első fokon- elvesztett az ellenem az eljárást indító fél!

Vagyis a büntetőeljárásaim önök által kért mérlege eddig 40:0 – nekem!

És ha már az érdeklődésüket fejezték ki az ügyeim iránt és voltak olyan nagylelkűek, hogy terjedelmi korlát nélkül biztosítják számomra a megjelenést, kérem közöljék le a következő hetekben általam az ügyek furcsaságaira rávilágító írásokat is. Biztos vagyok benne, hogy a jó érzésű csepeli közvélemény nagy érdeklődéssel fogja olvasni azokat a sorokat is!

Üdvözlettel:

Szenteczky János

Forrás: Szenteczky János blogoldala

Ábel Attila válasza:

Az elszámoltatással a csepeliek nyertek

Ábel Attila alpolgármester szerint az önkormányzatnál feltárt bűncselekményeknél ismeretlen tettes ellen tettek feljelentéseket. Csak akkor igaz Szenteczky János MSZP-s frakcióvezető állítása, hogy 40 ügyben jelentették fel, ha igaz a gyanújuk is, hogy a csepeli MSZP bűnszervezetként működött. Az alpolgármester szerint az elszámoltatással csak a csepeli adófizetők nyertek.

Szenteczky János, az MSZP csepeli frakcióvezetője cenzúrával vádolta a Csepeli Hírmondót a lap legutóbbi számában megjelent véleményében. Mit szól ehhez?

– Nincs jobb cáfolat a cenzúrára, mint amikor az ellenzéki politikus szó szerinti véleménye abban a lapban jelenik meg, amelyet cenzúrával vádol. A 2010-es önkormányzati választások óta biztosítja a Fidesz-KDNP-s vezetés az ellenzéki vélemények rendszeres megjelentetését. Előtte ez elképzelhetetlen volt. Bármit írtak le ilyen alkalmakkor, az változtatás nélkül jelent meg. Egyedül mennyiségi korlát van, hiszen a lap terjedelme korlátozott, és az ellenzéki pártok egyenlő véleménynyilvánítási lehetőséget kapnak. A cenzúráról még annyit, hogy a balliberális csepeli honlapokon ugyanúgy nem jelenik meg a véleményünk, ahogy 2010 októbere előtt a Csepel újságban sem jelenhetett meg. De ez nem lep meg, hiszen ugyanazok a szerkesztők, akik korábban az MSZP-s önkormányzat cenzorai voltak. Ők rendszeresen halottakhoz hasonlóan, felakadt szemmel és nyitott szájjal ábrázolják a kerület vezetését. Ez jól minősíti őket, a gondolkozásmódjukat és a vágyaikat.

Szenteczky azzal is vádolja a Hírmondót, hogy nem név szerint, hanem a szerkesztőség nevében is jelennek meg cikkek, és hogy az alpolgármester válaszadás előtt elolvassa az ellenzéki véleményeket.

– Minden lap szerkesztőségének joga van véleményt mondani. Ez esetben az aláíró a szerkesztőség. Ez nagyon régi szokás. Az ellenzéki kritikákra pedig csak akkor lehet válaszolni, ha előtte elolvassuk azokat.

Az MSZP frakcióvezetője szerint legalább 40 feljelentést tett ellene a Fidesz vagy a fideszes vezetés. Igaz ez?

– Minden bűnügyben ismeretlen tettesek ellen tettünk feljelentést, mivel azt gyanítottuk, hogy azokat bűnszervezetben követték el. Szenteczky János ellen egyetlen feljelentés sem volt. A hatóságok jutottak el hozzá a nyomozások során. A negyven bűncselekmény-gyanús ügyből tudtommal tíznél több vádemelés történt eddig, és ezekből négy volt Szenteczky János ellen. Több bűnügyben még tart a nyomozás. Jogerős bírósági döntés egy volt: a bíróság kimondta, hogy Szenteczky János közpénzből fizette a magánügyvédeit.

Köztudott, hogy a perek pénzbe kerülnek. Mi értelme, mi haszna van mindennek a csepeli adófizetők számára, ha egyszer öt év után még egyetlen büntetőügy sem ért véget?

– Jogállamban élünk. A bűnözőknek is vannak jogaik, és csak teljes bizonyosság esetében születik elmarasztaló ítélet. Szerintem túlzottan elhúzódnak a bírósági ügyek, és ez nagyon rosszul hat vissza a gazdaságra, a jogállamiságra és a korrupció visszaszorítására. Ha ugyanis a bűncselekményeknek nincs gyorsan és jól láthatóan következményük, az mindig újabb bűncselekményeknek ad táptalajt. De kétfajta elszámoltatást kezdtünk el. A gazdasági elszámoltatás során azonnal tudtunk cselekedni. Felbontottuk a korrupció-gyanús szerződéseket. A vállalkozóknak kiszervezett munkákat az önkormányzat ez után maga végezte el. A Csevak munkavállalóinak száma így a többszörösére növekedett. Ezzel és a pénzügyek rendezésével évi kétmilliárd forinttal csökkentettük a kiadásokat. Csepel több mint 4 milliárd forint folyószámlahitelt és adósságot fizetett vissza. Megszépültek a parkok, a Kis-Duna part, a Tamariska domb és a Kiserdő is. Elszámoltatás nélkül most nem lenne uszodánk, nem lennének fitnesz parkok, BMX-pálya, óvoda felújítási és útfelújítási program sem. Bárhogy is folytatódnak a bírósági eljárások, nyomozások, egy dolog már biztos: az elszámoltatással a csepeli adófizetők már nyertek, és nem is keveset.

Csepel.info

9 hozzászólás “Éles vita „cenzúráról”és elszámoltatásról” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Mindig el kell mondani: akkor lesz megújulás és újra baloldali vezetés Csepelen, ha megújul az MSZP. Ez a mostani MSZP Szenteczkyvel meg Takáccsal egy nagy nulla. Csak arra jó, hogy tovább maradjon a Fidesz.

  2. Grün Izidor szerint:

    Ejnye Jánoskám!
    mit követtél már megint el. hogy még a fityesz brókerbotrányban való töketlenkedését is felül írod?!
    Netán egy kis ittas vezetés?!
    Kérjél gyorsan bocsánatot és borítsa a jótékony feledés homálya!
    Nélküled unalomba fulladna ez a blog! 😛 😀

  3. felix szerint:

    “Szenteczky azzal is vádolja a Hírmondót, hogy nem név szerint, hanem a szerkesztőség nevében is jelennek meg cikkek, és hogy az alpolgármester válaszadás előtt elolvassa az ellenzéki véleményeket.

    – Minden lap szerkesztőségének joga van véleményt mondani. Ez esetben az aláíró a szerkesztőség. Ez nagyon régi szokás.”
    Szóval nem vád, hanem igazság, de “magyarázható”
    Kb. ez a válasz színvonala.
    A fideszbrókerbotrány már nehezebb falat, azt sem lenyelni sem magyarázni nem lehet, tehát szőnyeg alá vele. Milliárdokat buktak az adófizetők. Némelyikük még magánemberként is búcsút intett a megtakarításának, de ez itt szóra sem érdemes, addig amig Szenteczky van. Szánalmas már ez a vergődés. Semmi más nincs mint a szocik “cipőjének” fényesítése ami így fideszes “eredménnyé” válik. Mutassátok végre meg más a fidesz új csepeli cipőjét, melynek az alapanyagait ti szereztétek meg és abból raktátok össze.

  4. kerdezo szerint:

    Jó érzés, hogy mióta a Fidesz irányítja a kerületet, azóta összesen legalább 8 milliárd forintot takarítottak meg. Maguknak. Vélhetőleg.

  5. helyi szerint:

    Ki is az a szerkesztőség kedves Ábel úr??? Ne mondja már, hogy az egész szerkesztőségnek egy véleményen kell lennie önnel, önökkel!! Ez egy orbitális nagy öngól! Ha le meri írni, hogy az ellenzék micsoda galádságokat művel (bizonyíték nélkül persze), akkor írja már oda a nevét, vagy talán nem meri? (Sz. Z. L. ) ??? Ejnye-ejnye….

  6. nagyapó szerint:

    Etásak! Nincs valami zavar? Kik azok akik a milliárdos hiányt okozták? Hová lett a zsozsó? Akik egyensúlyba hozták a költségvetést, azok hogyan tudták volna ellopni (kerdezo!!)?
    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó meg csak röfög, már ő sem érti mit!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  7. ebihal szerint:

    A ZAVAR a maga fejében van!

  8. kerdezo szerint:

    Kedves Nagyapó!
    Nem hiányról van szó, hanem a cikkben is olvasható: “az elszámoltatás során évi kétmilliárd forintot sikerült megtakarítani”.
    Tehát sikerült megtakarítani évi 2 milliárdot. 5 éve vannak a Fideszesek irányító pozícióban a kerületben, de csak 8 milliárd sorsa érdekel, mert bőkezű vagyok…

  9. felix szerint:

    Bolond ember spermája/nagyapó/.
    Fingod sincs a költségvetés és az Uniós pénzek viszonyáról
    Ne igyál a gyógyszeredre, mert akkor ilyen hülye leszel.

Itt lehet hozzászólni !