Budapesten lesz a vizes vb 2017-ben

Telesport.hu

Budapesten lesz a vizes vb 2017-ben

Budapest rendezi a 2017-es vizes világbajnokságot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután aláírta Cornel Marculescuval, a Nemzetközi Úszó Szövetség ügyvezető igazgatójával az erről szóló szerződést.

Az eseménynek – amelyen az úszás mellett műugrás, műúszás, nyíltvízi úszás és vízilabda szerepel a programban – eredetileg Guadalajara adott volna otthont, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt egy hónapja visszalépett.


“A mai kormányülésen, melyen Marculescu úr is részt vett, úgy döntöttünk, aláírjuk a megállapodást, ami pár perce meg is történt” – mondta a kormányfő. “Ekkora nemzetközi eseményt Magyarország még nem rendezett, ezért összefogásra lesz szükség, mert ez egy hatalmas vállalás. A siker nincs megírva a csillagokban. Kockázatot vállaltunk, de a feladat teljesíthető. Büszkék vagyunk rá, hogy minket választott a FINA” – tette hozzá.

Orbán Viktor úgy vélte, ha “mindenki elvégzi a munkáját, ha mindenki betartja a határidőket, akkor sikeres lesz a rendezés”, és nagy hasznot hoz majd az országnak, gazdaságilag is. A kormányfő kiemelte: Magyarország tavaly 3,5 százalékos gazdasági növekedést ért el, így van alapja a rendezésnek. “Most világbajnok rendezőkre lesz szükség. Ha nem növünk fel világbajnok úszóink szintjére, nem tudjuk megcsinálni” – folytatta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy egyeztetett az ellenzékkel is, amely nagy örömére “nem zárkózott el” az együttműködéstől. A kormányfő szerint erre már csak azért is szükség van, mert a jelenleg érvényben lévő törvények alapján a rövid határidő miatt Magyarország nem tudná megrendezni a 2017-es eseményt, így törvényt kell alkotni az esemény lebonyolításával összefüggésben.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az egész magyar úszósport fejlesztés alatt áll, a világbajnokságon kívül is sok milliárd forintot költ a kormány uszodák építésére. A fejlesztések között példaként említette a Margitsziget teljes rehabilitációját, melynek keretében az ottani uszodakomplexumot is rendbe hozzák, míg a vb egyik helyszínéül szolgáló Dagálynál kiépítik az árvízvédelmi rendszert.

Marculescu azt mondta, hogy a 2017-ben Budapestre tervezett junior úszó-vb 2019-ben lesz a magyar fővárosban.  A FINA ügyvezető igazgatója beszélt arról is, hogy az előző felnőtt világbajnokságokat két-háromszoros megtérüléssel rendezték meg, s a számok, a részletes kimutatások a 2005-ös vb-től kezdődően rendelkezésre állnak.

Az idei vizes-világbajnokságnak az oroszországi Kazany, a 2019-esnek a dél-koreai Kvangdzsu ad otthont. A 2021-es vb-re – melynek rendezési jogát korábban elnyerte Budapest – Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára szerint új pályázatot írnak ki.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a FINA alelnöke a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának elmondta: eredetileg egy 5000 ember befogadására alkalmas uszodát építettek volna 2017-re, és négy évvel később azt bővítették volna 18 ezresre. Most annyiban változnak a tervek, hogy a nagyobb kapacitású létesítményt bontják majd vissza. Hozzátette: Budapest és Magyarország számos nagy sporteseményt megrendezett már az elmúlt években, és valamennyivel kapcsolatban pozitívak voltak a nemzetközi visszajelzések, így biztosra veszi, hogy ezúttal is kifogástalan lesz a rendezés. Gyárfás Tamás az Olimpiai Védnöki Testület tagjaként szívén viseli a budapesti játékok ügyét, amelynek komoly lökést adhat a vizes vb sikeres lebonyolítása – mondta. A budapesti vb-re 2017 júliusában, nem sokkal a 2024-es olimpia helyszínéről döntő limai szavazás előtt kerül sor. “Szinte közvetlenül a szavazás előtt Budapestre figyel majd a sportvilág, és megannyi potentát érkezik a magyar fővárosba. Lobbizás szempontjából tehát jobbkor nem is rendezhetnénk egy ekkora eseményt, melyen ráadásul a várhatóan szép számú magyar érem révén sportszakmailag is bizonyíthatunk” – tette hozzá Gyárfás,aki rámutatott: a vizes vb ügyében kiválóan együttműködött a kormány, a főváros és a szervezőbizottság, ami ugyancsak biztató a lehetséges olimpiai pályázattal kapcsolatos egyeztetések előtt.

Julio C. Maglione, a FINA elnöke közleményében jelezte: nagyon boldogok, hogy Budapest ad otthont a 2017-es vb-nek, és biztosak benne, hogy a helyi szervezők nagyszerű versenyt fognak rendezni. “Magyarország a sport országa és szenvedélyesen kötődik a vizes sportokhoz. A két év múlva esedékes felnőtt és masters vb erősíteni fogja ezt a hagyományt” – fogalmazott Maglione.

Forrás: Telesport.hu

2 hozzászólás “Budapesten lesz a vizes vb 2017-ben” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    Mennyi milliárdba került a (megismételt) tanulmány?

  2. nagyapó szerint:

    elhallgattatni! Kérdezze Gyárfás Tamást!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !