Radnóti Miklósra emlékeztek halálának 70. évfordulója alkalmából

Csepel.info, Csepel.hu

Radnóti Miklósra emlékeztek halálának 70. évfordulója alkalmából

A Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából Radnóti Miklós költőre emlékeztek Csepel elöljárói a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtt megrendezett ünnepségen november 7-én. Megkoszorúzták a költő mellszobrát, aki 1944. november 9-én lett a nácizmus áldozata. Most, hogy a választásoknak már vége, az ellenzéki pártok többsége nem vett részt a megemlékezésen.

A koszorúzás után zenés irodalmi koncertet hallgathattak meg az érdeklődők a művelődési házban.

Radnóti Miklóst hetven évvel ezelőtt, 1944. november 9-én lőtték agyon Abda község határában több társával együtt. Tömegsírba temették, amelyet halála után két évvel exhumáltak. Kabátjának zsebében megtalálták a Bori noteszt, amelybe utolsó verseit írta. Megrendítő sorokat vetett papírra, mert tudta, hogy nem menekülhet a nácizmus gyilkos szándékai elől. A magyar kormány tavaly nyilvánította Radnóti Miklós-emléknapnak november 9-ét, amikor országszerte megemlékeznek a költőről. Fejet hajtanak minden üldözött előtt, akik a nácizmus vagy a kommunizmus áldozataivá váltak a legsötétebb években.

Radnóti Miklós mellszobránál Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, a csepeli Fidesz és KDNP nevében Bercsik Károly, Noé László és Szuhai Erika képviselők; az Együtt-PM nevében pedig Szabó Szabolcs országgyűlési és Hudák János önkormányzati képviselők helyeztek el koszorút. A Jobbik, az MSZP és a Demokratikus Koalíció képviselői nem vettek részt a közös megemlékezésen. Ahogy arról a Csepel.info többször beszámolt, az MSZP és a DK 2010-2013 között sem vettek részt hasonló megemlékezéseken, csak az országgyűlési választások előtti fél évben aktivizálódtak.

A koszorúzást követően a Napra zenekar irodalmi koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.

Csepel.hu, Csepel.info

 

25 hozzászólás “Radnóti Miklósra emlékeztek halálának 70. évfordulója alkalmából” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Nekem Ő az egyik legnagyobb, hanem a legnagyobb a magyar költők közül.

  2. Ábel Attila szerint:

    Az MSZP és a DK most sem vettek részt a megemlékezésen, csakúgy, ahogy a választások előtti időszakot kivéve korábban sem. Hiába no, ebből is látszik, hogy vége a kampánynak, hazamentek a nagy antifasiszták pihenni újabb három évet. Pedig a Horváth Gyula úgy pörgött-hörgött még pár napja is, hogy már-már azt hittem, ház nagyságú koszorúval érkezik.

    Vagy azok után, hogy a legutóbbi írásában egyenesen illegitimnek nevezte azt a választást, amit nem ők nyernek, levonta a következtetést és lemondott? Meglepne tőle egy ilyen szintű következetesség, nem ilyennek ismerem.

  3. joságos szerint:

    Vagy csak szégyellnek együtt mutatkozni a Fidesszel!

  4. felix szerint:

    Úgy van.

  5. grün szerint:

    Ábel Attila!
    “Az MSZP és a DK most sem vettek részt a megemlékezésen”
    Ennyi!
    A többi már csak a szokásos szarkavarás! 😛 😀

  6. felix szerint:

    grün!
    Különben sem fértek volna el a kormánypártiaktól.

  7. Gordon szerint:

    A Horváthék szégyellik magukat éppen eléggé. Van is miért… A szégyenüknek nincs köze a Fidesz jelenlétéhez.

  8. felix szerint:

    Gordonka.
    Ugye nem felejtetted el, hogy mi a téma?
    Mit kell Horváthéknak szégyellniük Radnótival kapcsolatosan?
    Hacsak nem Horváth írogat itt nagyapó névvel.
    Apropó remélem te ott voltál és benyaltál az új polginak.

  9. Gordon szerint:

    “Horváthék szégyellik magukat ” – ezt írtam.
    Olvasás!
    Szövegértés!

  10. Balos szerint:

    Bezzeg amikor fizetés jön, nem restek elkölteni a pénzt, amit a képviselőségért kapnak. Akkor a Horváth Gyulának sem illegitim a képviselőség. Csak a pofa nagy, a munka már büdös.

  11. felix szerint:

    balos.
    Sajnos tisztában vagyok vele, hogy egyeseknek ez a megemlékezés munka.
    Megint mellé lőttél mert a fegyvered ugyancsak balra húz.
    Írj már egyszer egy balosat is.

  12. Lovas szerint:

    Wass Albert estet kell tartani. Arra elmegy a tömeg, a posztkommunista bunkók is megjelennek, így arról a média is beszámol. Ennyi a tanulság.

  13. piacos szerint:

    Érdekes dolog Radnóti (szélsőségeseknek Glatter) Miklós nevét egy lapon olvasni a sok semmire való ember nevével, valamint, hogy ebből ismét sikerül helyi politikai vitát csinálni.

  14. Balos szerint:

    Radnóti a baloldali kultúra része is. A baloldali képviselőknek munkaköri kötelessége, hogy az ilyen rendezvényeken részt vegyenek. Ezért tüntettek, amikor az a Wass Albert irodalmi est volt, most meg nem mentek el rá. Szégyen!

  15. felix szerint:

    Gordon
    Én meg azt kérdeztem miért.
    Szövegértés.

  16. Lovas szerint:

    Piacos, te leragadtál a Szabó Szabolcs meg a Hudák nevénél? 😄

  17. grün szerint:

    Balos!
    A magyar kultúrának nincs jobb és bal oldala!
    Csak szerintetek!
    Az a zest Nyirő József nyilas képviselőről szólt, ha szerény emlékezetem jól csal! 😛

  18. felix szerint:

    Büszkén állíthatom, hogy a magyar kultúra Ábel Attila megszólalásával esetünkben véget ért.
    Bár Ő is része állítólag e kultúrának.

  19. piacos szerint:

    Lovas: Szabó Szabolcs, Hudák, Radnóti… Miről beszélsz? Tényleg úgy gondold, hogy ez a három ember ugyanannak a ‘halmaznak’ a része?

  20. piacos szerint:

    Balos: Tehát van külön baloldali kultúra? Véleményem szerint Te ugyan olyan vagy mint a jelenlegi kultúrpolitikusok, csak más színű a kabátod.

  21. Bugi szerint:

    Igazad van piacos, Nyirő József vagy Wass Albert ugyanolyan érték a baloldalon is, mint József Attila a jobboldalon. Nincs jobboldali vagy baloldali kultúra, csak kultúra. Végre egyetértünk valamiben.

    Ezt vallotta a baloldali Udvarhelyi András is, nagyon helyesen. Van egy baloldali ismerősöm, aki Népszavát vet egész életében, vakon leszavaz az MSZP-re, de díszkötetes Nyirő-sorozata van, Nyirő és Wass összes könyve ott van a könyvesszekrényén.

  22. grün szerint:

    Bugi!
    “Van egy baloldali ismerősöm, aki Népszavát vet egész életében”
    .
    A kultúra a magyar nyelv ismeretén is múlik!
    Ki mit vet azt arat?! 😛 😀

  23. piacos szerint:

    Ne légy szőrös szívű, gondolom csak félre ütött, ill. nem ütött.

  24. Építs és ne rombolj szerint:

    Ugye milyen érdekes? Azon kevés kisebbségek egyike volt, akit nemcsak tisztelni lehetett alkotói költészete miatt, hanem szerethető is, aki áldozatot tudott vállalni. Nem úgy mint sokan mások, akik csak habzó szájjal szándékosan ferdítenek, torzítanak mindent ami közelébe kerülnek. Ilyen embereket nem is értek, nem is tudom, így minek is élnek? Az emberiség ellenségei.

  25. felix szerint:

    Ez a hét legnagyobb ökörsége.
    Gratulálok.

Itt lehet hozzászólni !