Elhunyt Seszták Ágnes

MNO

Elhunyt Seszták Ágnes

Elhunyt Seszták Ágnes, a Magyar Nemzet főmunkatársa.

Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Szülei Seszták János görög katolikus kántor tanító és Nátuly Mária voltak.

Pályája az ELTE BTK könyvtár-magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-jén gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, amely akkor még a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt. 1972-ben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1978 és 1985 között a Magyar Ifjúság családi rovatánál dolgozott.

1985-től öt évig a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt. 1991 és 1994 között a Pesti Hírlap általános főmunkatársaként, majd főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1993-ban kilépett a Magyar Újságírók Országos Szövetségéből, 1994-ben a Szabad Újságírók Szövetségének lett a szóvivője.

1994-ben a Demokrata hetilap alapítója, 2002-ig társtulajdonosa, majd főszerkesztő-helyettese, 2002-től 2004-ig a lap média-tanácsadója volt. 2004 óta dolgozott a Magyar Nemzet főmunkatársaként.

Seszták Ágnes pályafutása során számos elismerésben részesült. 1987-ben MÚOSZ Díjat kapott, 1989-ben Magyar Lajos-díjjal tüntették ki, 2011-ben a Családbarát Médiáért Díjat vehette át, 2012-ben munkáját Eötvös József-díjjal ismerték el, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Szellemi Honvédelem díja kitüntetést is. A Magyar Nemzet Aranytollának kitüntetettje.

Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.

Forrás: MNO

2 hozzászólás “Elhunyt Seszták Ágnes” bejegyzésre

  1. egyenes szerint:

    halottról, jót vagy semmit……

  2. nagyapó szerint:

    Szerencsére volt alkalmam a Jövő Mérnökét olvasni és jót nevetni (van is még néhány példányom).
    Seszták kitűnő, jól író újságíró volt.
    Emlékét megőrizzük!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !