Csepeli gyilkosság: mindenki sokkos állapotban volt? + videó

Duna TV

Megrendítő kettős gyilkosság helyszíne volt múlt szerdán a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola. A délelőtt sikkasztásért elbocsátott gazdasági igazgató-helyettes és a gondnok vagy más vélemények szerint biztonsági őr még aznap estére találkozót beszélt meg az iskola igazgatójával. Az igazgató az egyik fiatal tanárt is magával hívta. A gyanú szerint mindkettejükkel fegyverrel végzett a biztonsági őr.

Deme Gábor részletes vallomást tett a rendőrségen, már aznap éjszaka. A rákövetkező napokon a bíróságon is több órás kihallgatás során mindenre válaszolva elmondta a vallomását. A rendelkezésre álló bizonyítékokkal semmilyen vonatkozásban nincs ellentmondás – közölte Ruttner György, ügyvéd.

Nézze meg a Duna TV felvételét!

Sok ismeretlen eleme van a történetnek, ebből adódik, hogy sok a félreértés, és így a sajtóban is sok téves információ lát napvilágot. Aznap éjszaka, mikor a biztonsági őr elmenekül az épületből, és azt az utasítást kapja a fegyveres embertől, aki az előző másodpercekben két embert lemészárolt, hogy olyan helyre tűntesse el a szervert, ahol senki nem találja meg, akkor egy sokkos állapotban cselekedett. Rémületben hagyta el az épületet, úgy voltak nála a számítógép alkatrészei. Így próbál megszabadulni tőlük. Másnap reggel mikor a rendőrségnek megmutatja a helyet, még tartott a félelem, illetve még mindig tart Ruttner György védencénél a félelem. Fél attól, hogy Kun Tamás kiszabadul, és befejezi, amit az iskolában elkezdett – mondta az ügyvéd.

K. Tamás lelőtt két embert, ezek után a biztonsági őrt életben hagyta. Az elkövető azt állítja magáról, hogy Losonczi Pál személyi testőre volt. A kérdés az, a gyilkos miért hagyta életben Deme Gábort. Ruttner György azt mondja, figyelembe kell venni, hogy a gyilkosnak meg volt lőve a keze, ennek hatására más állapotban lehetett, mint akkor mikor az irodában megölte a két személyt. A gazdasági igazgató Deme Gáborral – nem baráti, de – közelebbi ismerettségi viszonyban van, mint azzal a két személlyel, akiket lelőtt.

A rendőrök és az ügyvéd is azt mondja, hogy Kun Tamáson kívül senki nem tudja, miért kegyelmezett meg Deme Gábornak. A közelebbi kapcsolatot sokan azzal magyarázzák, hogy Deme Gábor és K. Tamás együtt kifundáltak egy tervet, aminek kapcsán hárommilliós hiány van. Ruttner György erre reagálva azt mondta, hogy az állításnak semmiféle bizonyítéka nincs. Ez egy olyan verzió, mely a gyilkossággal egyidejűleg lábra kapott, megjelent az interneten, valaki kitatálta, de semmi köze nincs az igazsághoz.

Rendőrségi nyomozás van sikkasztási ügyben, az anyagi természetű vita a bűncselekményt megelőző napokban az intézetvezető Takács József és Deme Gábor között, erről a kuratórium, az alapítvány, a polgármester, Csepel országgyűlési képviselője tudott. Vizsgálóbizottságot állítottak fel az anyagi természetű vitának a kivizsgálására. Tehát semmiféleképpen nem lehett volna megoldás az – még elvi szinten sem, – hogy Takács Józsefnek a megölésével leplezni lehetne a sikkasztást. Nem lett volna megoldás, hisz sokkal szélesebb körben ismert volt a vita.

Forrás: Dunatv.hu

42 hozzászólás “Csepeli gyilkosság: mindenki sokkos állapotban volt? + videó” bejegyzésre

  1. Öreg halász szerint:

    Ez maga a tökéletesen értelmetlen cikk. Mindenki biztonsági őr, és mindenki sokkos állapotban van, a szöveg alapján az ügyvéd vagy a szöveg írója is. Hozzáteszem a videót nem néztem, nem is érdekel. Ez az egész az ügy maszatolása, ismerjük.

  2. Gordon szerint:

    Nézd meg, érdemes. Nekem végig az volt az érzésem, hogy az ügyvéd előre betanult szöveget nyom.

  3. infósferi szerint:

    A szerver még nem került elő, mert az ügy minden szereplője még most is sokkos állapotban van. Világos.

  4. Laja szerint:

    Na nehogy már a végén az derüljön ki, hogy a Deme ártatlan, mint a ma született bárány… Még a végén elkezdem sajnálni.

  5. Ottó szerint:

    Én csepelnek ahoz a feléhez tartoztam, aki a sikkasztásról nem tudott semmit, nbezzeg a tothmisi meg a podolák meg az egész csepeli mszp tudta! Akkor most mi van? Kettészakadt csepel?

  6. Politikamentesen szerint:

    Az ügyvéd egyre szélesebb körre keni a szart, (polgármeste, országgyűlési képviselő,az alapítvány kuratóriuma tagjaira) így akarja a felelősség egy részét másra tenni. Miután ezek a személyek bűnpártolást követtek el, abban reménykedik az ügyvéd, hogy úgysem mernek ezekhez a személyekhez nyúlni, így enyhíteni tudja majd a védence felelősségét.

  7. Zolika szerint:

    Még hány tisztázatlan, mocskos ügye van a helyi MSZP-nek?

  8. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!
    Öszöd után minden lehetséges.
    Ruttner György azt állítja:
    “vizsgálóbizottságot állítanak fel ennek az anyagi természetű vitának a kivizsgálására …. a Takács Józsefnek a megölésével itt el lehetne leplezni ezt a sikkasztást amit feltételeznek egyesek …. amiről a polgármester tudott, az országgyűlési képviselője Csepelnek tudott erről, …”
    A jogász, aki ismeri azt, hogy minden kimondott szónak jelentése van, azt állítja nagy nyilvánosság előtt, hogy Podolák György illetve dr Avarkeszi Dezső tudott a sikkasztási ügyről, és nem tett eleget annak az állampolgári kötelességének, hogy a bűncselekményről bejelentést tegyen a hatóságoknak!
    Csepelnek tehát a JOGÁSZ állítása szerint BŰNPÁRTOLÓ, TETTESTÁRS, a társadalmi vagyon sérelmére kárt okozó ún “képviselője(i)” van.
    Egyébként Avarkeszi Dezsőnek, aki Igazságügyi államtitkár 1996 óta ismernie kellene a jogszabályokat és tudnia kéne, hogy aki több millió forinttal nem tud elszámolni, az vélhetően sikkasztást vagy hűtlen kezelést követett el, amit a hatóságok vizsgálata után a BÍRÓSÁGnak van joga lezárni, nem a csepeli mszp-nek!
    Ezúton hivatalosan felkérem a fidesz képviselőit, hogy kezdeményezzenek ez ügyben nyilvános eljárást Tóth Mihály polgármester és a két csepeli képviselő ellen!
    üdv menyus

  9. Ottó szerint:

    Ezt én is támogatom menyus!

  10. Manolo szerint:

    Remek meglatas Menyus!
    Az is arulkodo hogy eloszor vonakodtak az erintettek ezt kozolni (marmint hogy tudtak a ‘sikkasztasrol’), csak kesobb – mikor mar mindenki mas beszelt rola – akkor ‘vallottak’ be. Pl a TV2-s riportban is benne van maga a bizonyitek, hogy nem tettek feljelentest.
    Na persze lehet a sajat cegednel te donthetsz hogy teszel-e feljelentest vagy sem, nem vagyok jogasz…

  11. én szerint:

    Azóta figyelemmel kísérem a történteket, hogy a Hír TV megszakította adását és bemondta, majd a helyszínről tudosított a riporter. Mindent elolvastam, megnéztem, mert felháborít és érdekel az ok-okozati összefüggés. Eddig minden írást, minden cikket értettem. Nem tartom magam teljesen sötétnek, de ebből a kesze-kusza zagyvaságból, amit az ügyvéd beszél nem tudok kihámozni semmit.

    Én is sokkos állapotban vagyok ügyvéd “úr”?

  12. már nem csepeli szerint:

    Természetesen,mindannyia abba vagyunk ,míg meg nem halunk!Ez egy ilyen ország/sajnos!!!!A sikkasztásról,pedig Én is tudtam…pedig Én tényleg egy senki vagyok!!!

  13. már nem csepeli szerint:

    Ez a Ruttner egy igazi faszparaszt/nagyon elnézést/,és még hülye is!!!Aki részletes figyelemmel kíséri az ügyet,észreveszi,hogy már Ő is hazudik ill.nem mond igazat/persze,hogy nem,mert akkor nem lenne fizetése/!!!Ennek is mit olvashattak gyermekkorában esténként?!?!

  14. Ice szerint:

    Pár éve már átkozottul sokkos állapotban vagyok , hogy ezek a vezetők az országban, de ha eltűnnek elmúlik.

  15. CsepeliXXI szerint:

    Ez a “sokkos” és “rettegős” állapot mostanában komonista betegség.
    Ja,hogy ezért fizetik őket??Az más! 🙂
    Ez az ügyvéd akkora hülye,mint a viztorony.Ha befogná,akkor jobban segitene a “védencének”.Egyébbként Bencze vizsgálatot rendelt el,hogy ki adta le a drótot a Blikknek.

  16. Gordon szerint:

    Kiváncsi vagyok, hogy lesz-e eredménye a vizsgálatnak. Vagyis, hogy elvitetik-e valakivel a balhét.

  17. Szilveszter szerint:

    Nekem valóban csak az a bajom, hogy a találgatásaitokat annyira rögzítitek, hogy az már csoportos bólogatás. Nem hagytok saját magatoknak erkölcsileg egy csepp visszavonulásra sem lehetőséget. Mi lesz akkor Veletek, ha mégis kiderül, hogy nincs igazatok? Ha kollektíve bevállaljátok, hogy ha nincs igazatok, és ez hitelesen kiderül, megírjátok itt, hogy butaságot beszéltetek, akkor azt mondom, hogy karakán gyerekek vagytok!
    (Mór? Kaizer?)

  18. Gordon szerint:

    Szilveszter!
    Inkább arról beszélj, hogy te megszavaztad-e Deme kizárását! Várjuk válaszod.

  19. miska72 szerint:

    Én is egyetértek menyus.

  20. miska72 szerint:

    Menyus az a baj hogy A Dezső is benne van a MAFFIÁBAN. Én Őt is megkerestem az ügyemmel de azt mondta, hogy én kekeckedek. Most meg nemsokára S.ARBAN lesznek az elvtársak.

    Mindenkitöl kérdem, most én tehetek róla hogy mindenhez hozzá tudom fűzni az ügyem?

  21. miska72 szerint:

    Tisztelt Önkormányzat!
    Tisztelt ELVTÁRSAK!

    Most hogy Demét kizárták a pártból, javaslom hogy nevezzék ki díszpolgárrá! Van mire büszkék lennünk! MSZP új Magyarország!
    Vagy Javaslom gogy a Fekete Pákó utcát kereszteljék át, Deme Gábor utcára.

  22. Gordon szerint:

    Tudod Szilveszter, nekem az az érzésem, hogy miközben itt nyomod a “ne ítélkezzünk előre” dumát, meg a “nem ürítek a saját fészkembe” szöveget te magad is arra szavaztál, hogy zárjátok ki a Demét. Ami nem is gond számomra, hiszen legalább tényleges életfogytiglanit érdemelne a kis kedvenced, de azért mégis egy kicsit furcsa. Nem érzel legbelül önellentmondást a döntésed, és az itteni viselkedésed között?
    Ha esetleg tévedek cáfolj meg, és írd le, hogy te valójában ellenezted a kis kedvenced (Deme) kizárását.

  23. LB szerint:

    Ha szigorúan csak a gyilkosságot vesszük, és eltekintünk az előzményektől, akkor valóban mondhatjuk, hogy a csepeli MSZP-nek semmi köze az egészhez.
    Ha azonban levesszük a szemellenzőt, akkor kitágul a látóterünk és minden más megvilágításba kerül. Nem tekinthetünk el az előzményektől, miszerint a csepeli MSZP vezetői tudtak Deme sikkasztásáról, de nem léptek fel vele szemben.
    Sőt, mindent elkövettek, hogy elsimítsák az ügyet, nehogy egy derék fiatalember karrierjét ketté törjék!

    Kosik úr elmondása szerint már novemberben rájöttek, hogy Deme sikkasztott.
    Ennek ellenére a csepeli MSZP vezetősége bár nem jelölte Demét decemberben az alapszervezet veztőségébe, de a képzési és oktatási bizottság tagjának javasolta és őt meg is választották!

    Meggyőződésem, hogyha ekkor fegyelmit indítanak ellene és elmarasztalják, akkor Takács József és Papp László ma is élne!
    Ha nem a kéz-kezet-mos, az uram-bátyám, a mi-kutyánk-kölyke szemlélet uralkodna, akkor nem következett volna be ez a szörnyű tragédia!

    Tóth Mihály felelőssége egyértelműen megállapítható (a Napló vasárnapi adásában elismerte, hogy tudott a sikkasztásról), de úgy gondolom, a csepeli szocialisták teljes vezérkarát terheli a felelősség!

    Nekik kell a lelkiismeretükkel elszámolni és az áldozatok családtagjainak a szemébe nézni!

  24. miska72 szerint:

    Tisztelt LB!

    Ezt írtad:Ha szigorúan csak a gyilkosságot vesszük, és eltekintünk az előzményektől, akkor valóban mondhatjuk, hogy a csepeli MSZP-nek semmi köze az egészhez.

    Dehogy nem.

    Tóth Mihály felelőssége egyértelműen megállapítható (a Napló vasárnapi adásában elismerte, hogy tudott a sikkasztásról), de úgy gondolom, a csepeli szocialisták teljes vezérkarát terheli a felelősség!

    Meg is írtad a cáfolatot.

    Ez egy szervezett bűnszervezet! Nemsokára újabb botrány! A bilim már lötyög! Nemsoká borulni fog!

    Nekik kell a lelkiismeretükkel elszámolni és az áldozatok családtagjainak a szemébe nézni!

    Nekik a letöltendő évekkel kell majd elszámolni!

  25. imreffy szerint:

    Ne itélkezzünk elöre súlyos vádak,nem védem Deme Gábort de álmomban sem tudnám elképzelni róla a gyílkosság gondolatát sem.
    Nagyon rendes családból származó Karierista.nem tartozom egy párthoz
    sem nem is tartoztam soha. Nem hisszek a politikusoknak.Sajnos a hazánkat amit nagyon szeretek teljesen tönkretették.Pénz lett az Istenük!

    Eladott Ország Drága Kis Hazám

    Olasz hagyma Spanyol barack
    Dögölj meg te Magyar paraszt
    Libát nevelsz itt az ára !
    Kösd fel magad egy nagy fára!
    Toll-vaj elvihetö
    tolvaj a nagy kereskedő

    Itt az ember oly hiszékeny
    saját pénzét kérni szégyen
    Dolgoznak és kuporgatnak
    Híssznek még a szép szavaknak!

    Eladták az Országunkat
    Munkás Paraszt
    Húzd meg magad!!!

    Mond meg miböl élhetsz ??
    Kenyeret majd kitöl kérhetsz??
    nem fizeted számláidat??
    Paraszt Munkás Húzd meg magad!!

    Dolgoz sokat!
    tárcájukat tömd degeszre
    Jusson nekik nekik Mercédeszre!!
    Fölényesek és vidámak
    Épits nekik palotákat!!

    Magyar munkás Magyar paraszt
    MEGDÖLESZ ÉS CSENDBEN MARADSZ!!!!!!!.

  26. miska72 szerint:

    ELÉG VOLT AZ MSZP-ből!
    Nem kicsit!
    Nagyon!
    RENDSZERVÁLTÁST!

  27. Szilveszter szerint:

    Kedves Gordon!
    Valami oknál fogva Te valóban úgy döntöttél, hogy hülyét csinálsz Magadból. Te tudod….
    Nem tudok egyszerűen az üggyel kapcsolatban többet elmondani. Olvashattad, mert nyilvános az információ, hogy a párt kizárta a soraiból. Ha nem tette volna, azért lüktetnél, most, hogy kizárta, ezért lüktetsz. Te ebben nem érzel ellentmondást?
    Normális ember azt mondja, hogy a bíróság ítelétéig mindenki ártatlan, Te mégis életfogyiglanról beszélsz. Te ebben nem látsz ellentmondást?
    Hivatalosan is megerősítésre került, hogy az ügy hátterében nem politikai, hanem egy gazdasági elszámolási ügy van. Te még mindíg a politikai ügyet lükteted. Te ebben nem látsz ellentmondást?
    Ha bárki bármelyik civilszervezetben, pártban, vagy bármilyen más közösségben olyan ügybe keveredik, amivel a tagság nem vállal közösséget, akkor azt a személyt ki szokták zárni abból a közösségből. Én magam sem vállalok közösséget sem bűncselekmény elkövetésével, sem a hatóság félrevezetésével. Te ebben is ellentmondást látsz?
    Többször is kértelek, hogy ne vizsgáztass, mert az egyszerűen nem szokott Neked sikerülni. Mégis kóstolgatsz. Ebben nem látsz ellentmondást?

  28. Varga Mihály szerint:

    Ebben az ügyben túl sokan-szinte mindenki MSZP-s.Ennyi véletlen nincs!! Ez a szocik gazdasági elszámolási ügye,- sajnos két halottal.

  29. obama szerint:

    Lehet vitatkozni, szapulni egymást, pártállástól függetlenül kijelenthető, hogy azok a személyek, akik tudtak a sikkasztásról (akár hivatalból, akár mint magánszemélyek) a jelenlegi magyar jog szerint bűnpártolást követtek el, (BŰNCSELEKMÉNY!) azzal, hogy azt nem hozták a hatóság tudomására.
    Igaza van LB.-nek a bekövetkezett tragédiáért ezért közvetett felelőssége van ezen személyeknek. Természetesen ez nem enyhítő körülmény az elkövetőknek.

  30. Szilveszter szerint:

    Kedves Obama!
    Nem kéne megvárni, a vizsgálat eredményét, ami majd megállapítja, hogy egyáltalán sikkasztás történt, vagy könyvelési hiba,netán simán elszámolási hiba? Szárnyra kapott hogy sikkasztás, de senki nem tud semmit az ügyben.
    Kedves Varga Mihály!
    Ebben az ügyben annyira túlságosan, rettenetesen, elképesztően, brutálisan sok az MSzP-s, hogy a négy emberből 1 az, aki csak volt MSzP-s.
    Tóth Mihály legalább nem azt nyilatkozta, hogy neki annyi köze van az ügyhöz, hogy látta a két embert együtt ebédelni. Mellesleg ha a Takács József pár évtizedet dolgozott a polgármesterrel, akkor milyen kapcsolatai lennének? Fideszes?
    (ugye nem kell milliomodszor is leírnom, hogy nagyon várom, hogy minden téren kiderüljön az igazság, a bűnösök pedig bűnhődjenek!)

  31. már nem csepeli szerint:

    Én nem is értem,hogy Demének miért nem jó ott bennt!Meleg van,kap enni,”szeretni” is fogják…Mi kell még neki?!Itt kinn,hideg van,az ételért meg kell dolgozni,most,hogy nincs honnan sikkasztani nője se lesz…Veszélyes itt kinn,de ezt ő tudhatja a legjobban!

  32. admin szerint:

    Pár szót töröltünk, ami szerintünk már túl erős volt.

  33. obama szerint:

    Szilveszter!
    Lehet, hogy lemaradtál pár nyilatkozatról, ugyanis Kosik György nyilatkozta elöszőr, hogy Deme 5,5 milliót sikkasztott és 7 millióról nem tud elszámolni. Még a sikkasztás módját is elmondta, ezt most nem ismertetném. Később Tóth Mihály két esetben is sikkasztásról beszélt, elöszőr 3,5 millióról, majd emelte az összeget 5,5 millióra. Igaz a tudomására jutást elöszőr decemberre, majd később novemberre tette.
    Ennyit a prejudikálásról. Ők talán tudták miről beszéltek!

  34. obama szerint:

    Szilveszter!
    Szerinted az könyvelési hiba, ha 9 nemlétező személy utazási költségtérítéseit elszámolja valaki és a pénzt elteszi? Mert ezt is Deme tette, vagy a számítástechnikai eszközbeszerzés esetében a tényleges bekerülési összegnél jelentősen magasabb összeget könyvelt el, s a különbözetet zsebre tette? Ezek is így tételesen és tényszerűen kerültek be a híradásokba, de lehet, hogy elkerülte a figyelmed!

  35. Jeniszej szerint:

    Nagyon nagy a probléma van itt Csepelen!
    Egy kis könyvelési hibáért, elírásért vagy talán elszámolási hibáért már ölni képesek ezek az emberek?
    Ez röhej!

  36. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliekk
    Sajnos, úgy gondolom: lb-nek tökéletesen igaza volt, amikor megállapította:
    “Meggyőződésem, hogyha ekkor fegyelmit indítanak ellene és elmarasztalják, akkor Takács József és Papp László ma is élne!”
    Civilként ismertem a Takács Józsefet. Amíg az önkormányzat még szóba állt a civilekkel, sokszor tárgyaltunk – akár szabadidőben is.
    Gusztustalannak és hazugnak tartom azt a “szerecsenmosdatást”, amivel megpróbálja a csepeli mszp-elit eltakarítani a fejéről a fekáliát.

    Egyikben sincs annyi gerinc, hogy azt mondaná:
    Bocsáss meg Takács Józsi, ha időben lépünk, akkor ma is élhetnél!
    És ebben semmi fidesz, meg semmi orbánviktor fel nem lelhető!

    Nagyon remélem, hogy a fidesz megteszi a feljelentéseket a bűnösök ellen, még akkor is, ha azok mentelmi joguk mögé bújnak majd.
    Üdv menyus

  37. már nem csepeli szerint:

    Bocsi,Admin,de nagyon fel vagyok háborodva ezen az “ügyön”!Köszi a moderálást!

  38. Gordon szerint:

    Szilveszter!
    Sajnálom, hogy valamilyen oknál fogva nem vagy hajlandó válaszolni a feltett kérdésemre. Te tudod, hogy miért cselekszel így.

  39. Szilveszter szerint:

    Tudom Kedves Gordon, lévén tudatos vagyok.
    Neked nincs mit mondanom.

  40. […] frakció is sokkal jobban tette volna, ha inkább okul abból, milyen súlyossá is fajulhat egy elhallgatott sikkasztási ügy. Ehelyett kitüntetést osztanak az áldozatoknak, és újra mindent megtesznek azért, hogy egy […]

  41. […] A csepeli kettős gyilkosság után Ruttner György, Deme Gábor ügyvédje a rendőrségi források által gyilkosságok indítékaként megjelölt iskolai sikkasztási ügyről azt nyilatkozta: „az anyagi természetű vitáról” a kuratórium, az alapítvány, a polgármester, Csepel országgyűlési képviselője is tudott. […]

  42. […] a csepeli kettős gyilkosság idején. Még Ruttner György, Deme ügyvédje is megjegyezte, hogy csepeli országgyűlési képviselő is volt azok között, akik tudtak az emberölést megelőző iskolai sikkasztásról. Nehéz is lenne elhinni, hogy az […]

Itt lehet hozzászólni !