Kiürültek a budapesti utak, kamionok csúsztak össze az M7-esen

Inforadio.hu

Már Budapesten és Pest megyében is piros riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat az ónos eső miatt, így a dunántúli területekkel együtt már az ország négy régiójában van érvényben a harmadfokú riasztás. A fővárosban alig közlekednek az autók, aki mégis kocsiba ül, annak érdemes óvatosan haladnia. Zalában összeomlott a buszközlekedés, az M7-est összecsúszott kamionok torlaszolják el.

Fodor Zoltán meteorológus elmondta, hogy a Dunántúlon súlyos a helyzet, jelenleg is intenzíven esik az ónos eső. A csapadékot okozó felhők északi, észak-keleti irányban haladnak tovább, és valószínűleg érintik a főváros térségét is, emiatt itt is érvényes a piros riasztás.

A csapadékzóna kora délután elhagyja ugyan az országot, de ónos szitálásra bárhol számítani lehet. A délután folyamán azonban újabb csapadékhullám érkezik dél-nyugat felől, amely újabb ónos esőket, a Dunántúlon havazást fog okozni. Erre a hajnali órákig kell számítani elsősorban a Dunántúl nyugati területein.

Az országban jelenleg négy régióban van piros riasztás, amely erős jegesedésre és többfelé várható, tartós, intenzív ónos esőre figyelmeztet. Jellemzően több milliméteres, de helyenként fél centimétert meghaladó jégbevonat rakódhat az utakra, az ónos eső többfelé jégpályává változtathatja az utakat. Ilyen időjárási helyzetekben mind a vasúti, mind a közúti közlekedésben jelentős fennakadások alakulhatnak ki.

Kamionok fordultak keresztbe Veszprém megyében

Három kamion keresztbe fordult a síkos úttesten Veszprém határában, a 8-as számú főút Várpalota felé kivezető négysávos szakaszán. A teherjárművek szinte teljesen elzárják az utat, a forgalom egy sávon, torlódva halad.

Több kamion ütközött össze kora reggel az M7-es autópályán Zalakomárnál, a baleset miatt a forgalom leállt a Budapest felé vezető oldalon. Két sérültet a mentők kórházba szállítottak. A járművek többsége külföldi rendszámú. Az első információk szerint legalább nyolc kamion ütközött össze, egy ember beszorult a roncsok közé. A tűzoltók a baleset helyszínét is nehezen tudták megközelíteni.

Zalában összeomlott a buszközlekedés

Zalában összeomlott az autóbusz-közlekedés, több helyen is utakat zártak le szerdán az ónos eső okozta balesetek miatt. A Zala Volán személyközlekedési üzletágának igazgatója elmondta: a dombokkal szabdalt megyében a buszok túlnyomó többsége elindulni sem tudott, vagy csak félútig jutott el.

Busa Csaba elmondta: a legkevesebb járat Zalaegerszeg környékén közlekedik, Nagykanizsa és Lenti térségében pedig csak a közeli településekre tudnak eljutni. Azok a távolsági járatok, amelyek mégis útnak indultak, többnyire félúton megálltak, de Zalaegerszegről Pécs, Szeged és Győr irányába nem is tudtak autóbuszt indítani.

inforadio.hu

Egy hozzászólás “Kiürültek a budapesti utak, kamionok csúsztak össze az M7-esen” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Olyan szép volt tegnap a térkép. Az amerikai ovis stílusban elkészített térkép szinte teljesen narancsszínű, kis részben vörös volt.
    Ja azt a meteorológusok készítették.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !